Elengedés és megújulás Baranyában

Hamarosan megalakul a Baranyai Programtanács, amely közösen készíti elő és koordinálja az egyházi élet és a misszió meglévő és új formáinak kimunkálását a számos nehézséggel küzdő egyházmegyében. Miként lehet egy konfliktushelyzetből összefogás, és mi vár megvalósításra? Balog Zoltán dunamelléki püspököt kérdeztük.

Nincs könnyű helyzetben a Baranyai Református Egyházmegye, hiszen érvénytelen volt az esperesválasztás, ám az új választási folyamat még nem indult el. Mivel az egyházmegye nem maradhat tartósan képviselet és irányítás nélkül, a Zsinat Elnökségi Tanácsa úgy határozott, hogy azt a felettes egyházi hatóságnak, vagyis a Dunamelléki Egyházkerületnek kell biztosítania. Az egyházmegyei képviselők fel is kérték az egyházkerület elnökségét erre a feladatra az esperes megválasztásáig, de legfeljebb egy évig. Ezt a megbízatást Balog Zoltán dunamelléki püspök átadta a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperesének és gondnokának. A baranyai egyházmegye testvéregyházmegyéje vállalta a napi ügyintézést ebben az időintervallumban.

A konfliktus elmélyülése helyett így hát áthidaló megoldás született: az egyházkerületi elnökség vezetésével megalakul a Baranyai Programtanács, amely a régóta esedékes változásokat kívánja előmozdítani az érintettek bevonásával. A strukturális, hivatásbeli, gazdasági és missziós vonatkozásokkal bíró program mélyen húzódó sebeket orvosolhat, és megújulást hozhat az egyházmegye és az ott élők számára egyaránt. A megvalósítandó tervek között szerepel megfelelő szolgálattevőkkel ellátott gyülekezetgondozó központok létrehozása, a lelkészi hivatást végzők lelki és anyagi megerősítése, döntés az elfogyó gyülekezetek templomairól, a felújítandó és az újonnan létrehozandó szolgálati helyekkel kapcsolatos beruházások megtervezése, a Hirden épülő idősek otthonának befejezése és megnyitása, valamint egy cigánymissziós és felzárkóztató program megalkotása.

Arról, hogy hogyan lett egy konfliktusból összefogás, és miért érez felelősséget a református egyház nemcsak a peremvidéken, hanem országszerte, arról Balog Zoltán dunamelléki püspököt, a Zsinat lelkészi elnökét kérdeztük.

Arról az egyházi tisztújító folyamat kapcsán hallottunk, hogy Baranyában nem kerülhetett sor az egyházmegyei közgyűlés megalakítására. Mi ennek az oka, és mi volt a kulcsa annak, hogy sikerült orvosolni a helyzetet?

Megörököltem ezt a régi konfliktushelyzetet, ezért nem azt kérdezem, hogy mi okból, hanem hogy mi célból. A szavazatok között kialakult egy majdnem egyenlő helyzet két erős jelölt között, és ebbe olyan módon szólt bele egy bírósági ítélet, hogy abból nem feloldás jön, hanem a konfliktus elmélyedése. Ez a konkrét ok, amire megoldást kellett találnunk, de e mögött ott húzódik egy még mélyebb ok: a peremhelyzetből adódó nehézségek.



A peremgond Magyarország általános problémája, amit az elmúlt száz évben nem, vagy csak nagyon kevés helyen sikerült föloldani. Hiszen ha az ország peremén haladunk végig, láthatjuk, hogy Kelet-Magyarországon ugyanolyan súlyos gondok adódnak, mint Nyugat-Magyarországon. Mik ezek a gondok? Ezeket a térségeket a trianoni határ elvágta azoktól a természetes gazdasági és földrajzi egységektől, amelyekben életképesek voltak. Ezen a felszabdaltságon nem sikerült túllépni, ez az egyik kiváltó oka a mai válsághelyzeteknek is.

A szocialista iparosítás és a kisgazda életforma ellehetetlenítése csak rontott a helyzeten. Hadd említsek két nevet, akik ennek a világnak az erejét számomra jelenítik meg, az egyik Nagy Ferenc József, az egykori kisgazda földművelésügyi miniszter, aki a Presbiteri Szövetségünk tiszteletbeli elnöke is volt rögtön a rendszerváltoztatás után. Ő ezt az öntudatos, református mentalitást, presbiteri karaktert jelenítette meg Baranyában, a másik pedig a katolikus Andrásfalvy Bertalan, aki számontartja, micsoda természeti-kulturális gazdagság volt ezen a vidéken. Ennek a pezsgő kultúrának sajnos vége van, ezt ki kell mondani.

Ebben a kialakult konfliktushelyzetben éppen arra hívhat az egyház Ura, és nekünk is az a célunk, hogy gondoljuk át, miben áll az egyházmegyében szolgáló lelkipásztorok és az ottani gyülekezetek jövője. Vagyis azon túl, hogy ki lesz az esperes, az egész szolgálatunkra tekintsünk rá, remélve, hogy eljutunk odáig, ahová József története. József ugyanis így szól: „ti gonoszt gondoltatok felőlem, de Isten jóra kívánta azt fordítani” – és itt nem szoktuk folytatni, pedig kellene –; „hogy sok nép életét megmentse”. Abban reménykedem, hogy a baranyai helyzetből jó tud kijönni, és az az egész egyház javát szolgálhatja majd, jó példa és akár országosan is használható modell lehet, ami itt megvalósulhat.

A változást mozdítaná elő a nemrégiben megalakult Baranyai Programtanács. Kikből áll ez a testület?

Fontosnak tartottam, hogy a konfliktusban érintett felek is helyet kapjanak a Tanácsban. Szeretném, ha minden hónapban egyszer egy asztalhoz ülnénk, és talán az is kiderülne, hogy sok mindenben egyetértünk. Abban, hogy ki legyen az esperes, lehet, hogy nem, de azt most egy évig nem is tárgyaljuk. Arról viszont tárgyalunk, hogy hol kell létrehozni gyülekezeti központokat; hogy mennyi az a minimum jövedelem, amit a lelkipásztoroknak meg kell adni, hogy a családjuk biztonságban érezze magát; hogy milyen átalakulások szükségesek jogilag, gazdaságilag, valamint a gyülekezeti struktúra tekintetében. Jó reménységem van arra, hogy ezekben egyetértés születhet. A konfliktusban érintettek ugyanis néhány éve még szövetségesek voltak. Miért is ne lehetnének újra azok? A Tanácsnak ezért tagja az az esperes, aki a bíróság döntése értelmében nem indulhat a következő választáson, az az esperesjelölt, akinek ötven százalék körüli a támogatottsága; az egyházmegyei gondnokasszony, akit ugyan megválasztottak, de nem tudja átvenni a hivatalát, és azok a lelkipásztorok, akiknek gondolatuk van a megújulásról. Két jogilag is legitim tisztség van az egyházmegyében, a két zsinati tagé, Hoppál Péteré és a volt esperesé, Győrfi Bálinté – ők is tagjai a Programtanácsnak, ahogy az egyházkerület elnöksége is. Miért határozott véleménnyel bíró emberek a Tanács tagjai? Mert nem felülről akarok irányítani, hanem az együttgondolkodást szeretném munkálni, ami a hosszú távú változás kulcsa.

Tudjuk, hogy Baranya megye, különösen az Ormánság, országos viszonylatban is leszakadó térség. Leépülés zajlik, az egyház mégis mozgósít. Miért? Megállítható ez a folyamat? És mit jelent a misszió ilyen körülmények között?

A magyar vidék átalakulását nem tudjuk sem megállítani, sem visszafordítani, ez nem rajtunk múlik. Még akkor sem, ha a vidék korábbi jólétéhez igen sok közünk van, hiszen a magyar reformátusok beletették a maguk teljesítményét, és Isten megáldotta azt. De ne felejtsük el, hogy korábban is voltak korszakok, amikor súlyos önvizsgálatot kellett tartani, gondoljunk csak Kákicsi Kiss Gézára vagy az „egykézés” máig ható súlyos terhére és következményére. Nem tegnap kezdődtek a gondok Baranyában sem.

A mostani feladatunk az, hogy akik még ott vannak, azok mellett ott legyen az egyház, és ne érezzék elhagyatva magukat. Kik vannak ott? Egyrészt akik ott tudnak és akarnak maradni, mert a vidék megmentésének programjában erre mégis esélyük lehet. Nekik meg kell adni azt a plusz segítséget, amit egy lelki közösség léte jelent. Büszke vagyok arra, hogy vannak olyan települések, ahol ma már egyedül az egyház van ott az emberek mellett, mert ez azt jelenti, hogy mi akkor is maradunk, ha már mindenki elhagyta őket.

Református templom, Nagypall.

Másrészt azokkal is törődni kell, akik odaköltöztek a gyönyörű, kicsi, elnéptelenedő falvakba. Ez pedig a roma népesség, akikkel nekünk, egyházként számolnunk kell. Meg kell találnunk a módját, hogy az életük közepévé váljon a hit. Még akkor is, ha ezt nem feltétlenül a hagyományos református keretek között gyakorolják.

Végül pedig, utána kell menni azoknak, akik elmentek, mert nem biztos, hogy nagyon messze mentek. Lehet, hogy csak beköltöztek Siklósra, Szigetvárra, Mohácsra, Pécsre, és ott próbálnak élni. A mi feladatunk, hogy ne csak emberként tudjanak megélni, de reformátusként is élhessenek. Vagyis, Baranyán belül is van periféria és centrum – ez utóbbi a megyeszékhely Pécs és az említett kisvárosok. Ezekben fontos lenne követni a beköltöző reformátusokat, és lelki perspektívát kínálni nekik is.


Református templom, Mohács

Tudunk olyan lelkészekről is, akik eljöttek az Ormánságból, pedig nagyon jó munkát végeztek, egyszerűen azért, mert nekik is van családjuk, gyerekeik, és nem volt annyi önerő a gyülekezetekben, hogy eltartsák őket, vagy nincs megfelelő infrastruktúra. Hogyan szeretnék orvosolni az emberhiányt, és az átszervezés milyen választ ad erre?

Azok a változások tartósak, amelyeket az érintettekkel beszélünk meg, és amelyet a döntő többség támogat. Abban konszenzus van már évtizedek óta a baranyai lelkipásztorok között, hogy gyülekezettámogató központokat kell létrehozni. Bizonyos szempontból a parókiális rendszert át kell alakítani. Ez egyszerre fontos és nehéz átalakítás a református egyházon belül, mert mi még a parókiális rendszerben élünk: egy település, egy templom, egy gyülekezet. De van honnan tanulni, Erdélyben ez a rendszer már átalakulóban van, nálunk pedig a baranyai fejlesztés lehet olyan kísérlet, ami ha jól sikerül, akkor az eszközeit fel lehet ajánlani az ország más vidékén is a peremhelyzetben élő református közösségeknek.

Hogyan képzeljük el a gyülekezettámogató központokat?

Az egyházmegyét több körzetre lehetne felosztani, amelyeknek egy-egy ilyen központ a magva. Ezek azokat a gyülekezeteket fogják össze, ahol vannak még emberek, de elfogyott az erő. A központok csapata, szolgáló közössége egy diakónust, egy hitoktatót és egy lelkipásztort jelent egy adott körzeten belül. Most gyakran a lelkipásztor az, aki egy személyben temet, hitoktat, lelkigondoz, prédikál, bevásárol, kórházba visz, miközben a felesége mellette áll, gondoskodik a gyermekekről és igyekszik plusz jövedelmet hozni a házhoz. A gyülekezetgondozó központok csapatai azonban elérik a peremen levő közösségeket is, így több idő szabadul fel a lelkipásztorok számára a kapcsolattartásra és az igei szolgálatra. Azt szeretném, ha minden református számára elérhető közelségben lenne ilyen gyülekezetgondozó központ a kerületben. Ehhez úgy kell a helyi közösségtől központilag átvenni a lelkészi állás, a hitoktatói és a diakónusi állás fenntartásának a terhét, hogy közben a még létező áldozatvállalást ne fojtsuk meg, ne tegyük lényegtelenné. Amit tudnak vállalni, azt tegyék bele, mi viszont központi forrásból biztosítsuk, hogy ne a helyi közösség erején múljon a lelkipásztor egzisztenciális biztonsága.

Az egyházunk pillanatnyilag egyházmegyékre és egyházkerületekre oszlik. A baranyai egyházmegye átstrukturálása országos szinten is felveti a kérdést, hogy jó-e, életszerű-e a meglévő, ránk hagyományozódott egyházszerkezet. Lehet, hogy ez a modell lesz az első lépés afelé, hogy sokkal organikusabban épüljön föl az egyházi struktúra?

Az „organikus” fontos szó ebben a tekintetben! Folyamatosan beszámolunk a Zsinat Elnökségi Tanácsának, a három püspöknek és a négy főgondnoknak arról, hogy Baranyában mit teszünk, és nagy reménységgel figyelik, hogy milyen pozitív változásokat jelenthet ez akár az ő egyházkerületükre nézve is. Azt is megbeszéltük, hogy semmilyen változás nem járhat azzal, hogy bármelyik egyházkerület vagy egyházmegye kisebb súllyal jelenne meg az egyház életében. Ez nem válhat hatalmi kérdéssé, a célunk ugyanis a jobb működés. Senkinek nem kell attól félnie, hogy ha nála kevesebb egyházközség lesz, akkor kevesebb lesz a szavazati számértékük, és nem lesznek olyan jelentősek a kerületben, a Zsinatban. Ezt a kérdést kizárjuk, mert megállapodtunk arról, hogy ez nem érinti az eddigi súlybeli eloszlást.

Püspök úr, úgy tudom, szeretné meglátogatni a baranyai gyülekezeteket, ahogy az egész egyházkerület református közösségeit is.

Ebben a legnagyobb támaszom Veres Sándor főgondnok, neki is komoly helyismerete van. Együtt eldöntöttük, hogy minden hónapban legalább egy teljes napot Baranyában töltünk, már van egy meghívásunk Szigetvárra, ott lesz az első gyülekezetgondozó központ. A Baranyai Programtanáccsal együtt fogunk dönteni minden olyan javaslatról, ami szerkezeti átalakítást jelent. Az egyházmegye összes lelkipásztorát és gondnokát össze fogjuk hívni, és azt a javaslatot, amelyiknek nincs meg a kétharmados többsége, nem valósítjuk meg. Ez komoly építkező folyamat lesz, amihez elengedhetetlen, hogy ott legyünk helyben, meglátogassuk és meghallgassuk a lelkipásztorokat.

Baranya nem elveszett terület; egy része annak a területnek, ahol Krisztus Igéjét hirdetik a Kárpát-medencében – mondta érdeklődésünkre Veres Sándor egyházkerületi főgondnok.
„Gazdag hagyománnyal bíró régió ez. A 19. században nagyon sok templom épült itt, egy részük műemlék, gyönyörű festett kazettás mennyezettel. De azt is látnunk kell, hogy az egykézés, a munkahelyek megszűnése és az elvándorlás miatt a falvak elnéptelenedtek. Az egyházban feladatunk gondozni, kísérni a még ott hűségben megmaradt népünket, és megszólítani azokat is, akik Isten nélkül vannak. Látjuk, hogy ott van a szívekben a vágy, különösen ebben a nehéz járványhelyzetben. Valakinek szólnia kell Krisztusról. Ezért kell megnéznünk, hányan vagyunk, hol élnek a lelkészeink.
Föl kell mérnünk a településeket, azt, hogy ezek egymáshoz hogyan kapcsolódnak, milyen távolságra vannak egymástól, melyik településen van orvos és iskola. Meg kell erősítenünk a lelkipásztorokat, akik talán már nagyon megfáradtak. Ezért kell leülnünk és egymást meghallgatva kell eljutnunk a legjobb megoldásokra. Racionalizálva az erőforrásokat, de azért, hogy elmélyülhessen a kapcsolat a lelkipásztorok és az igehallgató közösségek között. Ezért fontos, hogy az erősebb gyülekezetek lelkipásztorainak erejét ne szórjuk szét, hanem 5-8 elfogyó lakosságú, szórványhelyzetben lévő gyülekezet külön kapjon lelkipásztort és szükség szerint diakónust, hitoktatót. Fontos, hogy kapcsolódni tudjunk a kis faluban élő gazdálkodókhoz épp úgy, mint a lakótelepen élő értelmiségihez, akik valamennyien ültetnek és gondoznak, ki az állatokat és a kertjét, ki a felnövekvő generációt. Ebben a folyamatban nem csak Baranyáról van szó, magunkról van szó.”


A strukturális átalakítás békeidőszakban is kihívásokat jelent. Egy olyan helyzetben, amikor a bizalom megrendült, hogyan lehet ekkora változást előmozdítani?

Inkább fordítva! Egy konfliktushelyzetben könnyebb változtatni, mert akkor érzik az emberek, hogy baj van, békehelyzetben jól elvagyunk azzal, hogy még van időnk. Szerintem is alapvetően a bizalomról van szó, hogy hol van a bizalom a változáshoz. Baranyával évtizedek óta össze van kötve valamilyen módon az életem, komlói református egyháztag is voltam. Az én legendás nagynéném, Vizaknai Tamásné Kató néni annak a lelkipásztornak volt a felesége, aki a szocialista városban református templomot épített, amelyet a gályarabok emlékéről neveztek el. Ami azonban igazán képes megteremteni a bizalmat, az Isten Igéje. Bár a járványidőszakban ez nem olyan egyszerű, már kétszer találkoztunk az egyházmegye összes lelkészével és gondnokával. 85 százalékos volt a részvétel ezeken a találkozókon. Püspökként az első találkozásunk napján éppen azt az Igét olvastuk az Ószövetségben, hogy az elengedés éve jön. Azt kértem a baranyaiaktól, hogy egy évre mindenki lépjen hátra. Éljük meg az elengedés évét, ami legyen az építkezés éve, ne a széthúzásé. Kinek mit kell elengedni? Nekem el kell engedni, hogy hivatali szóval, fegyelmikkel próbáljak meg rendet tenni, amire jogilag amúgy is csak részben lenne lehetőségem. Annak, aki úgy gondolja, hogy neki jár az esperesség, annak azt elengedni. A megválasztott egyházmegyei gondnoknak azt kell elengedni, hogy a hivatalába lépjen, az egész egyházmegye közösségének pedig azt, hogy  valami újat elkezdeni együtt, és aztán meglátjuk, hogyan is lehet a vezetés kérdését középtávon megoldani.

A Zsinat Elnökségi Tanácsa egy közös határozatban kinyilvánította, hogy imádságos szívvel támogatja a baranyai megújulási folyamatot. Nem mindennapi ez a háttértámogatás.

Nagyon értékes az a bizalom, ami a püspökök és a főgondnokok között van. Biztosan lesznek majd sivatagosabb időszakok, de ez a munkakapcsolat most még igazi oázis számomra. Szinte úgy érzem, mindig is egy ilyen testvéri lelkülettel vezető közösségre vágytam. Azt kérem rajtuk kívül is mindenkitől, akinek fontos a magyar reformátusság, hogy imádságos szívvel támogassák ezt a folyamatot. Figyeljenek oda rá, támogassák, hadd érezzék azok, akiket ez érint, hogy ha a Lélek vezetésével túljutunk a konfliktuson, s közös döntéseket hozunk a jövőről, akkor valóban újat tudunk kezdeni. S ezzel egész egyházunknak szolgálunk.


A Baranyai Református Egyházmegye templomai:

Fotók: Füle Tamás

Elengedés és megújulás a Baranyai Egyházmegyében