Hogyan kapcsolódhat gyülekezeti háttér és lelkipásztori elhívás? Mi lehet a gyülekezet és mi a lelkész szerepe abban, hogy valaki a közösségükből a lelkészi szolgálatot válassza? Ezek a kérdések idén, a lelkipásztori hivatás évében különösen aktuálisak, de máskor is fontos látnunk, vannak-e jó minták ezekben a közösségekben, amelyek más gyülekezetek számára tanulságul szolgálhatnak. Hiszen mi sem árulhatna el többet a gyülekezeti háttér és a lelkészi elhívás összefüggéseiről, mint egy-egy konkrét közösség példája.

A Parókia portál cikksorozatot indított a gyülekezeti háttér és lelkészi elhívás összefüggéseiről, amely során mindig két ember történetén keresztül mutatunk be egy közösséget: az adott egyházközség lelkészén és az egyik volt gyülekezeti tagén, aki azóta maga is lelkészi szolgálatba kezdett. A cikksorozat harmadik gyülekezete a Budapest-Fasori Református Egyházközség, az interjúalanyok pedig Somogyi Péter fasori lelkipásztor és dunamelléki lelkészi főjegyző, valamint Székely Tamás, a Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium lelkipásztora.



Egy nagyobb család, amely befogad
Székely Tamás édesapja református, édesanyja katolikus volt, őt reformátusnak keresztelték. „Édesanyám a hit érzelmi részében lelt megnyugvást, édesapámnak pedig a hit racionalitása volt izgalmas” – mesélte Tamás, aki óvodásként elkísérte édesapját Pasarétre. „Aki ott a gyerekek közül összegyűjtötte a tíz csapás matricáit, kaphatott egy énekeskönyvet. A nyolcadik matricánál beteg lettem, de azt mondták: sebaj, két hónap múlva összegyűjthetem a tízparancsolatot. A negyediknél megint beteg lettem, így nem kaptam semmit. Nagyon csalódott voltam, és azt mondtam, nem jövök többé. Ezt hallva édesapám vett nekem egy énekeskönyvet, és onnantól felnőtt istentiszteletre jártam vele.”

Tamás nyolcéves volt, amikor 1996-ban édesapja meghalt autóbalesetben. Harkai Ferenc érdi lelkipásztor, az elhunyt ismerőse karolta fel a kis családot, mondván, hogy annak szüksége van egy nagyobb családra, amely befogadja. Mivel a legközelebbi református gyülekezet a fasori volt, Harkai Ferenc felhívta Végh Tamás fasori lelkipásztort, aki rögtön el is akart menni az özvegyhez és fiához, de az érdi lelkész arra kérte, inkább várja meg, amíg ők jönnek el hozzá.

„Másfél év múlva anyukám egyszer azt mondta, hogy ha egyvalamit kérdezhetne apámtól, az az lenne, hogy mit kezdjünk a hitünkkel. Eszembe jutott a református énekeskönyv a polcon, és azt mondtam: én a reformátusokhoz tartozom.”

Részben ennek, részben egy akkortájt zajló holland adományprogram lehetőségének köszönhetően végül 1998 őszén felkeresték a gyülekezetet. „Sokat jelentett, hogy Végh Tamás emlékezett ránk, és az is, hogy utána telefonon hívott fel engem, hogy jöjjek a vasárnapi istentiszteletre. El is mentünk, és akkor találkoztam először Somogyi Péterrel, aki akkoriban az ifjúsággal foglalkozott. Nagy szeretettel fogadott, és Végh Tamással megbeszélték, hogy az eszem alapján inkább a felsősök között lenne a helyem. Ott rögtön befogadtak, és amikor azzal köszöntek el, hogy »áldás, békesség«, édesanyámmal egymásra néztünk, mondván, hogy milyen szép ez a köszönés. Éreztem, hogy jó helyen vagyunk, itt családra lelhetünk.”

Hogy megismerje fia vallását, édesanyja konfirmációs tanfolyamra járt. Gyermekfelügyelet híján a tízéves Tamást is hozta magával, aki velük együtt tanult, olvasott, memorizált, és végül Végh Tamás engedélyével 1999-ben tízévesen konfirmált.

„Életem legszebb napja volt, mert kimondhattam, hogy örökké Istenhez és az egyházhoz akarok tartozni. Ezt minden évben megünneplem, mint egy születésnapot."

Ifi helyett a szerdai bibliaórákra járt idős emberek közé, akik nagy szeretettel fogadták. „Sok nehézségük volt, fájt mindenük, de sosem panaszkodtak, hanem mosolyogtak, és mindig ott ragyogott az arcukon, hogy szeretik az Urat. Felüdítő volt számomra közöttük lenni, együtt imádkozni.”

Lelkészek és ikertestvérek
Székely Tamás számára mintává vált a két fasori lelkipásztor szolgálata, akik nagyon szépen kiegészítették egymás habitusát, ideális vezetői párost alkotva. „Végh Tamás életigéje a Filippiekhez írt levél, az öröm levele, ezt tükrözi életvidámsága. Prédikációi rámutattak arra, hogy a hitélet öröm, nem pedig valami megugorhatatlan célkitűzés. Bizonyságtételei az élhető kereszténységről szólnak” – fogalmazott az iskolalelkész. „Somogyi Péter alapos, rendes, precíz ember, aki mindig teológiailag megalapozottan tanít, szakmai és erkölcsi példaképként is megáll. Lenyűgözött a tiszta evangéliumhoz való elvhű ragaszkodása, prédikációinak mélysége és rendezettsége.”



A lelkipásztorok nemcsak igehirdetőként, de magánemberként is példaképévé válhattak. „Láttuk a családjaikat, tanúi lehettünk annak, mennyire rajonganak feleségeikért és mennyire szeretik gyerekeiket. Megmutatták, hogy a mai világban is lehet hiteles és boldog házasságban élni.

Bepillanthattunk az életükbe, de láttuk azt is, hogy ennek van határa.

Tamás bácsit például nem lehetett telefonon hívni, amikor a családjával vacsorázott. Előtte és utána igen, de a vacsora az a családjáé volt. Lelkészként nagyon fontos, hogy meg tudjuk húzni ezeket a határokat, ha nem akarjuk, hogy bedaráljon minket a szolgálat. Ezt minden szolgálótársamnak érdemes lenne megszívlelnie.”

A lelkészek mellett a gyülekezeti tagok is fontos szerepet játszottak abban, hogy a fasori közösség lett számára mintává. „Olyan szeretettel fogadtak, mintha mindig is ismertek volna. Ennek köszönhetően a feltétel nélküli szeretet nem valami elvont dolog volt számomra, hanem tapasztalat. Ezek a tapasztalatok úgymond beleszeretik az embert az üdvösségbe.” A mai napig hálás ezeknek az embereknek, akikre ikertestvéreiként tekint.

„Mindannyian testvérek vagyunk a Krisztusban, de vannak olyan testvérek, akik mégis közelebb állnak egymáshoz, és őket hívom ikertestvéreknek. Együtt tudtunk járni a hit útján, és ezáltal az evangélium megélt életformává lett számomra.”

Elhívás embermentésre
Középiskolai tanulmányait későbbi munkahelyén, a Baár–Madas Református Gimnáziumban végezte. „Berkesi Gábor volt az iskolalelkészem, aki igen szelíd ember, ráadásul körülbelül velünk hasonló korú gyerekei voltak, ezért ráérzett arra, hogy mi az, amire a korosztályunk nem vevő, és azt kerülte. Szelídsége, csöndessége, humora nagyon sokat hozzáadott a fasori alapokhoz” – emlékezett vissza Tamás, aki gimnazistaként kétféle út között vívódott: hogy orvos legyen-e vagy lelkész. Mivel szerette volna, ha úgy tudna az emberekhez beszélni, hogy értik is, amit mond, a biológia szakkör mellett beszédművelő szakkörre is járt.

Fölvették a debreceni orvosi karra és a budapesti teológiára is, de mivel nem kapott elhívó igét, ezért az orvosit választotta. Három év múlva azonban ráébredt, hogy ez nem az ő útja.

„Azért vonzott az orvosi pálya, mert életeket szerettem volna menteni, de később ébredtem rá, hogy nem ideiglenesen, hanem az örökkévalóság számára. Úgy tekintettem a lelkészekre, mint akik kihúzzák a fuldoklót a folyóból, de amíg a folyóból kimentett meghal később, addig az, akit a kárhozatból húznak ki, örökké él. Időmbe került eljutni odáig, hogy a lelkészi szolgálat nem lélekmentés, hiszen nemcsak a lelkekért harcolunk, hanem az egész emberért: test és lélek együtt az ember, ezért a lelkészi szolgálat embermentés.”

Félbehagyta orvosi tanulmányait, de addig nem mert újra felvételizni a teológiára, amíg nem kap elhívó igét. Imádkozott ezért Istenhez, eljárt minden létező gyülekezeti alkalomra, és olvasta a Szentírást a Bibliaolvasó kalauz szerint haladva, de a megszólítás csak nem jött. Közben egy gyárban dolgozott segédmunkásként.

A felvételi jelentkezés határideje előtt egy nappal Somogyi Péter felesége, Krisztina volt a fasori igehirdető, és bár az aznapi ige sem szólította meg Tamást, az azt követő textus viszont villámcsapásként érte: „Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek! Hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben” – hangzott el Péter első levele 1. fejezetének 14. és 15. verse. Ez egyértelmű üzenet volt számára.



Elment felvételizni a teológiára, és a három évvel korábbival azonos összetételű bizottsággal találta szembe magát. Remegett a keze, izzadt a tenyere. Az akkori dékán, Békési Sándor ekkor megkérdezte tőle: „Mi történt magával az elmúlt három évben?” Tamás elmosolyodott, és hirtelen magabiztosság töltötte el. „A Szentlélek ott és akkor megadta nekem, amit mondanom kellett arról, hogy miért szeretnék lelkész lenni” – emlékezett vissza. Fel is vették, és ez a magabiztosság azután végigkísérte tanulmányai során.

A tudatos épülés időszaka
„Nagyjából a másodéves gyülekezeti egyhetes gyakorlaton felismertem, hogy a lelkészi szolgálatomhoz szükségem lesz valami pluszra azon túl, amit tanítanak nekem, ezért önfejlesztésbe kezdtem, minden évben másfajta szakirodalmat elolvasva a kötelezőkön túl. Azon is nagyon sokat dolgoztam, hogy ne legyek se Végh Tamás, se Somogyi Péter epigonja. Fölvettem a prédikációimat, visszahallgattam őket és javítottam a hibákat” – mesélte Tamás. „A legáció során nagyon sokféle gyülekezetet megismertem. Sokat tanultam gödöllői gyakornokságom alatt is Balogh Tamástól, például a kiscsoportokban való gondolkodásról vagy a tradicionális és modernizált egyházkép összebékítéséről.”

Tanulmányai mellett eleinte áruházi kasszásként dolgozott, ami nagyon jó lehetőségnek bizonyult arra, hogy találkozzon azzal a valósággal, amelyben a gyülekezeti tagok élnek. Amellett, hogy megfigyelhette a társadalom működését, szolgálatra is lehetősége nyílt, amikor egy-egy munkatársa megnyílt neki. Asztmája miatt azonban nem tudta sokáig végezni ezt a munkát. Szerencséjére az Érd-parkvárosi gyülekezet éppen lelkészt keresett, és megkérdezték a teológián, hogy van-e olyan hallgató, aki szívesen eljönne. Így találtak rá Székely Tamásra, aki tanulmányi ösztöndíjért gyakornokoskodhatott náluk 2015-től 2017-ig. Mire lediplomázott, már kétszáz prédikáció állt mögötte.



„Hatodévemet Alsónémedin töltöttem, ahol igen sokat tanultam Szappanos Zoltántól a házi úrvacsoraosztás áldásairól. Emellett, mivel a gyülekezeti többség földet művelt, elkezdtek megelevenedni számomra a földdel kapcsolatos példázatok is. Egyszer elmentünk egy tábla mellett, amelyre ráírták: Mezőgazdasági eszköz élezése.

Megálltam és elgondolkodtam azon, hogy akármilyen eszközhöz nyúlunk a földhöz, azok mind élesek. A földet meg kell ahhoz sebezni, hogy termővé váljon. Amikor az Isten kezébe veszi a lapátot, a kapát vagy a gereblyét, az hasít, az megforgat, de így tesz jó termőtalajjá minket.”

Nem ragad le a formánál
Székely Tamás lelkészi útjának több fontos állomása volt, mióta 2017-ben palást került a vállára: beosztott lelkészként szolgálhatott hat éven át a pozsonyi úti gyülekezetben egykori gimnáziumi hittanoktatója, Berkesi Gábor mellett; teológiai doktori címet szerzett Anselmus imádságai, lelkigyakorlatai és levelezése – egy lelkipásztori és teológiai program tanulságai a 11. századból című dolgozatával; és egykori iskolájában lett előbb másod-, majd főállású iskolalelkész.

„A Pozsonyi úti közösség hat év alatt a szívemhez nőtt, ezért nem volt könnyű elbúcsúzni tőlük Berkesi Gábor nyugdíjba vonulásakor” – mesélte Tamás.



Amikor Tombor László, a Baár–Madas igazgatója két év után főállást kínált föl neki, rögtön meglátta a lehetőséget abban, hogy 680 diák és 120 munkavállaló között végezhet szolgálatot.

Minden tanévet központi fogalommal tematizál: tavaly az irgalom éve volt, amikor egymásra kellett figyelni, idén a hit éve, amikor felfelé kell figyelni. Keresi az erősebb online jelenlét lehetőségeit is. „Nem az a cél, hogy minden osztály külön gyülekezetté legyen, sokkal inkább az, hogy hitimpulzusokat adjak a diákoknak, akik ebben az életkorban mindent megkérdőjeleznek. Nem szabad leragadni annál a formai kérdésnél, hogyan juttatjuk el az üzeneteinket a diákokhoz. Sokkal fontosabb a tartalom, mert élet a tartalomból lesz. A Baár–Madasban olyanoknak is be kell ülniük az istentiszteletre, akik kevésbé kíváncsiak Jézusra. Akkor leszünk hitelesek a szemükben, ha mindenkihez ugyanazzal a szeretettel, lelkülettel, lelkesedéssel és odaszánással fordulunk.”



Az iskola mellett a gyülekezeti szolgálatot sem kell nélkülöznie: nemrég felkérték pasaréti ifjúsági lelkésznek, amelyet mellékállásként vállalt el.

„Azt szoktam mondani, hogy az Úristen bárányokat terelgető kutyái közül én vagyok a hiperaktív típus, aki többször is elfut mellettük oda-vissza, hogy lássák, mert nem tud nyugton maradni” – válaszolta arra a kérdésre, nem fél-e attól, hogy újra két helyen dolgozva hamarabb kiég.

Elmondása szerint őt feltölti, ha orgonálhat, ha prózát vagy verseket írhat, ha vízparton pihenhet, ha sokat olvashat, ha főzhet, ha a keresztlányával lehet, de pihenés közben szokta eltervezni a következő félévét is. Emellett arra is lehetőséget teremt, hogy igehirdetéseket hallgasson – hiszen hittel vallja: a lelkésznek is szüksége van arra, hogy az élő Ige újra és újra átformálja.




Barna Bálint
Képek: Füle Tamás, fasori gyülekezeti archívum, pozsonyi úti gyülekezeti archívum, családi archívum


Kapcsolódó cikkünk:

Útravalót kapott, útravalót adott
A fasori ifjúságnak és a gyülekezet többi részének egy közösséggé kell válnia, ahol több generáció is megtalálja a helyét – vallja Somogyi Péter.
https://www.parokia.hu/v/utravalot-kapott-utravalot-adott/