A megemlékezésre Isten beszéde kötelez: "Emlékezzetek meg a foglyokról mint fogolytársak..." Wurmbrand Richard 14 évi fogsága után is fogoly maradt. A börtönben is kettős fogságban élt. A kommunista rendszer fogsága eltörpült Krisztus fogsága mellett. Fogságba esetten került börtönbe: "fogoly vagyok az Úrban" - mondta Pál. Ez Wurmbrandra is áll. Ezért bírta elviselni kavernái, csonttébécéje ellenére a sztálini évek borzalmait is.
Nekem az a kegyelem adatott, hogy fogolytársaként emlékezhetem rá.

Az 1940-es évek elején hallottam először erről a különös emberről. A szinajai lelkészüdülőben konferenciát rendezett az Egyházak Világtanácsának megbízásából. Lelkésztársaim beszéltek róla nekem, akik ott voltak azon a konferencián. Magas, szikár, égőszemű zsidó, aki megtért Krisztushoz, nagyon ismeri a Szentírást, sok nyelvet beszél - így jellemezték. Mindenkinek feltűnt kövér Bibliája, melynek minden lapja mellé még egy-két üres lapot fűzetett, s azok tele voltak jegyzetekkel, magyarázó szöveggel.
Azt is megtudtam felőle, hogy Bukarestben egy zsidó-keresztyén gyülekezet vezetője, pásztora. Néhányan a marosvásárhelyi CE-Szövetségből - Nagy Jenő, Farkas Gyuri, Árus Lajos - felkeresték fővárosi otthonában. A találkozás mély hatással volt rájuk. Már akkor rendkívül érdekelt ez az ember, további sorsát is figyelemmel követtem. Nem sokkal később értesültem letartóztatásáról. Ez még inkább felkeltette bennem a vágyat, hogy megismerjem. Minden nap imádkoztam érte és ismeretlen családjáért.
Megtudtam, mi volt az oka börtönbe kerülésének (később ő maga is megírta valamelyik könyvében). A kommunizmus Románia szovjet megszállásának kezdetén már igyekezett megszilárdítani politikai befolyását. 1949-ben, a Nagy Nemzetgyűlés nagytermébe az ország összes egyházi vezetőit meghívták tanácskozásra: a pátriárkának, a metropolitáknak, a püspököknek, a neoprotestáns vezetőknek kötelezően jelen kellett lenniük. A felszólalók az emelvényen az óriás méretű Sztálin kép alatt biztosították lojalitásukról az új politikai rendszert. Egymást túllicitálva magasztalták a nagy Sztálint, s dicsérték, mint Belsazár lakomáján, az arany-, ezüst- és kőisteneket. Záporoztak a hűségnyilatkozatok: a szovjet rendszer teljesen bibliai, mert megvalósítja Isten országát, amit már Keresztelő János, és maga az Isten Fia is bejelentett kétezer évvel ezelőtt. A sarló és a kalapács elfedte a keresztet. Az ország minden keresztyéne vezető papjainak szájából hallhatta: az osztálytalan társadalom maga az Isten országa. A nagy és dicsőséges Sztálin elvtárs valamint a párt és a munkásosztály jóvoltából megvalósult az emberiség ősi óhaja: a paradicsom, minden ember egyenlősége. Elközelgett a kapitalisták, a tőkés kizsákmányolók hatalma megdöntésének ideje...
Ott ült a teremben Wurmbrand is, mellette a felesége, Sabina. Megrendülten hallgatták a gyalázkodást. Egy idő után megszólalt a felesége: - Richard, meddig tűröd még Krisztus arcának meggyaláztatását? Mire a férj: - Ha megszólalok, többé nem lesz férjed. A válasz ez volt: - Nekem nem kell gyáva férj.
Richard nem maradhatott ülve. Kiment a mikrofon elé, és megvallotta Jézus Krisztus nevét, akit egyedül illet minden dicséret és magasztalás. Óriási lett a döbbenet. A mikrofont kikapcsolták, a rádióközvetítés megszakadt. Magam is követtem primitív kristálydetektoros rádiómmal a fejleményeket. Bár a közvetítést abbahagyták, egy pillanatig még hallottuk a nagy zajt, a több mint négyezer egyházi vezető hangos döbbenetét, és jól lehetett érzékelni, hogy valami rendkívüli történt.
Wurmbrand jóslata nemsokára bekövetkezett: letartóztatták, huszonöt évet kapott. A tárgyaláson bátran viselkedett: - Bíró úr, ha felakasztanak, amikor kötéllel a nyakamban a bitófa alatt állok, kérem, fogja meg a pulzusomat, s ha a normálisnál gyorsabban ver, ne higyjen a bizonyságtételemnek.
Éppen tőle hallottam a következő hasszid-történetet. A szovjet hatalom bíróság elé állítja a rabbit. Az ügyvédje így védi: - Védencem a szegények megsegítésére pénzadományokat gyűjtött, amikor egy óvatlan pillanatban egy tolvaj kikapta a kezéből a pénzeszacskót, s elinalt vele. A rabbi utána futott, és így kiáltott: - Nem loptad, én adtam neked. Mikor megkérdezték, miért tette ezt ahelyett, hogy rendőr után kiáltott volna, a szentéletű rabbi így válaszolt: - Azért, mert az özvegyek, árvák megkárosítása égbekiáltó bűn, s arra alig van bocsánat.
A bíró megkérdezte az ügyvédet: -És maga elhiszi-e ezt a mesét? Az ügyvéd ezt mondta: - Nem, nem hiszem, de hogy van az, hogy rólam és a bíró elvtársról nem keringenek ilyen mesék?
Richard Wurmbrand feleségéről is ismerünk egy hasonló történetet (bár ez nem hangzott el ott a bírósági tárgyaláson). Összeszedtek az utcáról egy lányt, és befogadták a lakásukba. A lány ezt-azt segített a konyhán, de néhány hét után megszökött. Mindent elvitt a házból, amit tudott. Pár hét múlva az utcán, Bukarestben szembementek volt védencükkel. Binci meglátta rajta saját ruháját, mire így szólt hozzá: - Marioara, nem loptad a ruhámat, én adtam neked. Nincs hepiendes folytatása ennek a találkozásnak, nincs is rá szükség, az egész történet az.
Richard Wurmbrand könyvében leírja mindazt, ami az Antonescu-kormány, majd a szovjet megszállás idején történt vele. Sejtésem szerint korántsem mindent. Sok egyebet is hallottam tőle a börtönben. Lehet ismétlem is a történeteket, de én most arról számolok be, amik megmaradtak bennem a Wurmbrand házaspár beszámolója nyomán, és aminek én magam is szemtanúja voltam. Sok olyan esemény van, melyről rajtam kívül már nem igen tud senki. Többen a fogolytársai közül (Szőke László, idős Lőrincz János) már az örökkévalóságban vannak.

Kevesen ismerik például a következő történetet: Wurmbrand Bukarestben, egy szomszédjánál vendégeskedett. Jelen volt ott egy antiszemita volt Antonescu-tiszt is, aki nem gyanítva Wurmbrand zsidó származását, dicsekedni kezdett azzal, hogy annakidején hogyan irtották a zsidókat, ölték meg a gyermekeket, az öregeket, taszították le őket a hídról a folyóba. Az egyik történetben egy helyiséget is megnevezett Észak-Moldvából, ahol ő személyesen bánt el egy családdal: a szülőkkel és a gyermekekkel. Richard Wurmbrand a felesége családjára ismert a kiirtottakban, de semmit sem szólt.
A vendégeskedés során Wurmbrand különböző hangszereken játszott. A tisztnek láthatóan tetszett, ahogy zenél. Később Wurmbrand áthívta a saját lakására, hogy majd ott folytassák a zongorázást. A tiszt elfogadta a meghívást. Wurmbrand ismét zongora elé ült, és játékával szinte elkábította a tisztet. Akkor hirtelen felszökött a helyéről, és rákiáltott a tisztre: - Te gyilkosa vagy a feleségem családjának! A tiszt meglepetésében, leleplezettségében a földre esett, s úgy kérte a bocsánatot. Wurmbrand - hogy ne legyen olcsó a kegyelem - bement a hálószobájukban, kiemelte alvó kisfiúkat az ágyból, és a reszkető tiszt karjaiba tette: - Ilyen gyermeket végeztek ki. A leleplezett gyilkos még jobban ordítva kérte a család és Isten bocsánatát. Wurmbrand pedig nem várt a bűnbocsánattal, és azzal hogy a Krisztus halálára hivatkozzon. Követte Azt, aki így szólt: "Ha valaki énhozzám jön, semmiképpen ki nem vetem." De még hátra volt valami: - Most bemegyünk mind a ketten a feleségemhez - mondta -, felköltöm, és azt fogom mondani neki: nézd, itt van az, aki megölte a szüleidet és a testvéreidet. És ő meg fog ölelni téged, és azt fogja mondani: - Áldott legyen az Isten, hogy megbocsáthatok szüleim és testvéreim gyilkosának. Éppen így történt. A felébresztett feleség könnyek között hirdethette a bocsánatot Krisztusért, s az éjjeli találkozás szeretetvendégséggel ért véget.