„Tévedhetetlenül megsejtette, hogy ez hívás, és aki csak meghallja, az követni akarja, sőt, képes is lesz rá, hogy kövesse, ha kell, akár világok vagy évszázadok messzeségén keresztül is."
C.S.Lewis
Fogolytársam Richard Wurmbrand
I. rész
A megemlékezésre Isten beszéde kötelez: "Emlékezzetek meg a foglyokról mint fogolytársak..." Wurmbrand Richard 14 évi fogsága után is fogoly maradt. A börtönben is kettős fogságban élt. A kommunista rendszer fogsága eltörpült Krisztus fogsága mellett. Fogságba esetten került börtönbe: "fogoly vagyok az Úrban" - mondta Pál. Ez Wurmbrandra is áll. Ezért bírta elviselni kavernái, csonttébécéje ellenére a sztálini évek borzalmait is.
Nekem az a kegyelem adatott, hogy fogolytársaként emlékezhetem rá.
Az 1940-es évek elején hallottam először erről a különös emberről. A szinajai lelkészüdülőben konferenciát rendezett az Egyházak Világtanácsának megbízásából. Lelkésztársaim beszéltek róla nekem, akik ott voltak azon a konferencián. Magas, szikár, égőszemű zsidó, aki megtért Krisztushoz, nagyon ismeri a Szentírást, sok nyelvet beszél - így jellemezték. Mindenkinek feltűnt kövér Bibliája, melynek minden lapja mellé még egy-két üres lapot fűzetett, s azok tele voltak jegyzetekkel, magyarázó szöveggel.
Azt is megtudtam felőle, hogy Bukarestben egy zsidó-keresztyén gyülekezet vezetője, pásztora. Néhányan a marosvásárhelyi CE-Szövetségből - Nagy Jenő, Farkas Gyuri, Árus Lajos - felkeresték fővárosi otthonában. A találkozás mély hatással volt rájuk. Már akkor rendkívül érdekelt ez az ember, további sorsát is figyelemmel követtem. Nem sokkal később értesültem letartóztatásáról. Ez még inkább felkeltette bennem a vágyat, hogy megismerjem. Minden nap imádkoztam érte és ismeretlen családjáért.
Megtudtam, mi volt az oka börtönbe kerülésének (később ő maga is megírta valamelyik könyvében). A kommunizmus Románia szovjet megszállásának kezdetén már igyekezett megszilárdítani politikai befolyását. 1949-ben, a Nagy Nemzetgyűlés nagytermébe az ország összes egyházi vezetőit meghívták tanácskozásra: a pátriárkának, a metropolitáknak, a püspököknek, a neoprotestáns vezetőknek kötelezően jelen kellett lenniük. A felszólalók az emelvényen az óriás méretű Sztálin kép alatt biztosították lojalitásukról az új politikai rendszert. Egymást túllicitálva magasztalták a nagy Sztálint, s dicsérték, mint Belsazár lakomáján, az arany-, ezüst- és kőisteneket. Záporoztak a hűségnyilatkozatok: a szovjet rendszer teljesen bibliai, mert megvalósítja Isten országát, amit már Keresztelő János, és maga az Isten Fia is bejelentett kétezer évvel ezelőtt. A sarló és a kalapács elfedte a keresztet. Az ország minden keresztyéne vezető papjainak szájából hallhatta: az osztálytalan társadalom maga az Isten országa. A nagy és dicsőséges Sztálin elvtárs valamint a párt és a munkásosztály jóvoltából megvalósult az emberiség ősi óhaja: a paradicsom, minden ember egyenlősége. Elközelgett a kapitalisták, a tőkés kizsákmányolók hatalma megdöntésének ideje...
Ott ült a teremben Wurmbrand is, mellette a felesége, Sabina. Megrendülten hallgatták a gyalázkodást. Egy idő után megszólalt a felesége: - Richard, meddig tűröd még Krisztus arcának meggyaláztatását? Mire a férj: - Ha megszólalok, többé nem lesz férjed. A válasz ez volt: - Nekem nem kell gyáva férj.
Richard nem maradhatott ülve. Kiment a mikrofon elé, és megvallotta Jézus Krisztus nevét, akit egyedül illet minden dicséret és magasztalás. Óriási lett a döbbenet. A mikrofont kikapcsolták, a rádióközvetítés megszakadt. Magam is követtem primitív kristálydetektoros rádiómmal a fejleményeket. Bár a közvetítést abbahagyták, egy pillanatig még hallottuk a nagy zajt, a több mint négyezer egyházi vezető hangos döbbenetét, és jól lehetett érzékelni, hogy valami rendkívüli történt.
Wurmbrand jóslata nemsokára bekövetkezett: letartóztatták, huszonöt évet kapott. A tárgyaláson bátran viselkedett: - Bíró úr, ha felakasztanak, amikor kötéllel a nyakamban a bitófa alatt állok, kérem, fogja meg a pulzusomat, s ha a normálisnál gyorsabban ver, ne higyjen a bizonyságtételemnek.
Éppen tőle hallottam a következő hasszid-történetet. A szovjet hatalom bíróság elé állítja a rabbit. Az ügyvédje így védi: - Védencem a szegények megsegítésére pénzadományokat gyűjtött, amikor egy óvatlan pillanatban egy tolvaj kikapta a kezéből a pénzeszacskót, s elinalt vele. A rabbi utána futott, és így kiáltott: - Nem loptad, én adtam neked. Mikor megkérdezték, miért tette ezt ahelyett, hogy rendőr után kiáltott volna, a szentéletű rabbi így válaszolt: - Azért, mert az özvegyek, árvák megkárosítása égbekiáltó bűn, s arra alig van bocsánat.
A bíró megkérdezte az ügyvédet: -És maga elhiszi-e ezt a mesét? Az ügyvéd ezt mondta: - Nem, nem hiszem, de hogy van az, hogy rólam és a bíró elvtársról nem keringenek ilyen mesék?
Richard Wurmbrand feleségéről is ismerünk egy hasonló történetet (bár ez nem hangzott el ott a bírósági tárgyaláson). Összeszedtek az utcáról egy lányt, és befogadták a lakásukba. A lány ezt-azt segített a konyhán, de néhány hét után megszökött. Mindent elvitt a házból, amit tudott. Pár hét múlva az utcán, Bukarestben szembementek volt védencükkel. Binci meglátta rajta saját ruháját, mire így szólt hozzá: - Marioara, nem loptad a ruhámat, én adtam neked. Nincs hepiendes folytatása ennek a találkozásnak, nincs is rá szükség, az egész történet az.
Richard Wurmbrand könyvében leírja mindazt, ami az Antonescu-kormány, majd a szovjet megszállás idején történt vele. Sejtésem szerint korántsem mindent. Sok egyebet is hallottam tőle a börtönben. Lehet ismétlem is a történeteket, de én most arról számolok be, amik megmaradtak bennem a Wurmbrand házaspár beszámolója nyomán, és aminek én magam is szemtanúja voltam. Sok olyan esemény van, melyről rajtam kívül már nem igen tud senki. Többen a fogolytársai közül (Szőke László, idős Lőrincz János) már az örökkévalóságban vannak.
Kevesen ismerik például a következő történetet: Wurmbrand Bukarestben, egy szomszédjánál vendégeskedett. Jelen volt ott egy antiszemita volt Antonescu-tiszt is, aki nem gyanítva Wurmbrand zsidó származását, dicsekedni kezdett azzal, hogy annakidején hogyan irtották a zsidókat, ölték meg a gyermekeket, az öregeket, taszították le őket a hídról a folyóba. Az egyik történetben egy helyiséget is megnevezett Észak-Moldvából, ahol ő személyesen bánt el egy családdal: a szülőkkel és a gyermekekkel. Richard Wurmbrand a felesége családjára ismert a kiirtottakban, de semmit sem szólt.
A vendégeskedés során Wurmbrand különböző hangszereken játszott. A tisztnek láthatóan tetszett, ahogy zenél. Később Wurmbrand áthívta a saját lakására, hogy majd ott folytassák a zongorázást. A tiszt elfogadta a meghívást. Wurmbrand ismét zongora elé ült, és játékával szinte elkábította a tisztet. Akkor hirtelen felszökött a helyéről, és rákiáltott a tisztre: - Te gyilkosa vagy a feleségem családjának! A tiszt meglepetésében, leleplezettségében a földre esett, s úgy kérte a bocsánatot. Wurmbrand - hogy ne legyen olcsó a kegyelem - bement a hálószobájukban, kiemelte alvó kisfiúkat az ágyból, és a reszkető tiszt karjaiba tette: - Ilyen gyermeket végeztek ki. A leleplezett gyilkos még jobban ordítva kérte a család és Isten bocsánatát. Wurmbrand pedig nem várt a bűnbocsánattal, és azzal hogy a Krisztus halálára hivatkozzon. Követte Azt, aki így szólt: "Ha valaki énhozzám jön, semmiképpen ki nem vetem." De még hátra volt valami: - Most bemegyünk mind a ketten a feleségemhez - mondta -, felköltöm, és azt fogom mondani neki: nézd, itt van az, aki megölte a szüleidet és a testvéreidet. És ő meg fog ölelni téged, és azt fogja mondani: - Áldott legyen az Isten, hogy megbocsáthatok szüleim és testvéreim gyilkosának. Éppen így történt. A felébresztett feleség könnyek között hirdethette a bocsánatot Krisztusért, s az éjjeli találkozás szeretetvendégséggel ért véget.