A 16. századi reformátorok a házasságot sem akarták érintetlenül hagyni, hanem e kérdést is a Biblia fényében gondolták újra. Amíg egyfelől a középkori (s később a Római Katolikus) egyház ragaszkodott a papi nőtlenség és a házasság sákramentumának hagyományához, másfelől a bimbózó szekularizmus azt pusztán társadalmi intézménynek tekintette, a reformátorok a keskeny középúton igyekeztek megmaradni. Luther a Traubüchlein-ban (BSLK 529,24kk) a dilemmát azzal oldotta fel, hogy a házasságot isteni rendelésű (eszerint a házasság Isten ajándéka) világi intézménynek (tehát nem sákramentumnak) tekintette, szerinte a házasság egyszerre világi (politicum vitae genus; "politikai életkörülmény") és isteni (divinus status, "isteni állapot"). 2. Kálvin hasonlóan vélekedett. 3.

Ha a római katolikus szemlélet biztos kézzel átvágja a gordiuszi csomót, a szekuláris pedig ugyanilyen bizonyossággal kerül minden transzcendensre, Istenre való hivatkozást, a protestáns egyházi gyakorlatra nem ritkán tanácstalanság és ingadozás jellemző, mely a válás, újraházasodás, a lelkészeket illetően pedig ilyen nemkívánatos események bekövetkezte után a lelkészi státusz fennmaradása kérdésének kezelése terén érhető leginkább tetten. Jelenlegi gyakorlatunk minden bizonnyal következménye, hogy a dilemmával nem tudunk a reformátorokra jellemző érett határozottsággal bánni. Mivel mi az "Ige egyháza" vagyunk, a következőkben a házasság kérdésére nem dogmatikai összefüggések, hanem néhány bibliai szakasz tanulmányozásával igyekszem fényt vetni. A teljesség igénye nélkül először a férfi és nő megalkotásának eszményi történetét, ezután annak negatív ellenpontjaként a Dávid-elbeszélésben Dávid és a nők kapcsolatát, legvégül pedig Pál egyik levelének útmutatását fogom vizsgálni, s ezekből következtetéseket levonni. Bár hallgatóságomban lelkésznők is vannak, előadásomat egyházunk többségi férfitársadalmának címzem. Mutatis mutandis nők is alkalmazhatják a hallottakat.