Hűséghiány

A hűségről Istenhez és emberhez, a közönyösségről, a megfáradt gyülekezetekről, valamint a migránsválságról is szólt püspöki jelentésében Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök az egyházkerület november 12-i közgyűlésén. A testület elfogadta Simonfi Sándor lelkészi főjegyző lemondását és elrendelte új választás kiírását.

Isten hűsége nélkül a mi hűségünk sem lesz több, mint becsülendő emberi igyekezet, szép magatartásforma, de ez célját tévesztett törekvés – hívta fel a figyelmet püspöki jelentésében Bogárdi Szabó István. A püspök úgy fogalmazott: a megfáradás és a közönyösség jelét látja több gyülekezet életében.
– Az egyházmegyék espereseinek jelentései, miközben örömmel számolnak be a kibővülő lehetőségekről, a szerteágazó munkáról, a stabilizálódó anyagi helyzetről, határozottan jelzik gondjainkat is. Szóvá teszik azt is, hogy ezek az örömeink nem hatnak át a gondjainkba, nem oldják azok elviselését, hanem mintha tudathasadásos állapotban élnénk, a kettővel együtt, mert miközben egy-egy részben a növekedésnek örvendezünk, addig más részben elesettséget, közönyt, fáradtságot, sőt cinizmust találunk. Mély meggyőződésem, hogy az isteni hűségre való rácsodálkozás, az abban való megerősödés menthet meg bennünket attól, hogy egyrészt hálátlannak bizonyuljunk dacára a sok elvett jónak, másrészt pedig restté váljunk, a sok elnyert áldással nem törődve, holott Isten kegyelmeivel folyton hordoz és megújulásra késztet bennünket.

 

Alkalmas szolgálók
A püspök az esperesi jelentésekre hivatkozva azt mondta: nyomasztó, milyen nehéz alkalmas szolgatársakat, presbitereket, gyülekezeti munkatársakat és hittantanárokat találni.
– Itt-ott elsikkadni látszik a szolgálatra való elhívás jó rendje, a presbitériumok privilégiumnak tekintik a lelkész meghívásának és megválasztásának ügyét, afféle tehetségkutató versenynek, olyannyira, hogy olykor saját gyülekezeteik érdekeit sem veszik figyelembe, máskor pedig a határidők szorongatásában, a nagy kapkodásban még a legelemibb erkölcsi szempontoktól is hajlamosak eltekinteni. Ám az, hogy olykor akár egy évnél tovább is betöltetlen egy-egy gyülekezetben a lelkészi állás, miközben több tucatnyian vannak rendelkezési állományban, valami különös helyzetet mutat. Hűséghiányra mutat. Egy másik jelentés széthullásról beszél, és a közösség szolgálattevőinek megújulását sürgeti, legyenek azok lelkészek, presbiterek, hitoktatók, diakónusok.

 

 

Jelentésében a püspök hangsúlyozta: „a templomos sokadalmat élő gyülekezetté kell formálni", szerinte ez egyre nagyobb feladatot jelent az általánosan bevezetett hittanoktatás kapcsán is, „de leginkább annak felismerésében, hogy a lelkipásztorok és presbiterek hűsége csak az Istenhez hűséges gyülekezet teljes közösségében ragyoghat fel." Az egyházvezető szólt – a többi közt – a lelkipásztorok nélkül élő szórvány gyülekezetekről, az egyházban tapasztalható adakozási kultúra gyengeségéről, valamint az adminisztrációs nehézségekről. Beszámolt az idei szolgálatairól, tárgyalásairól, melynek részleteit a csatolt jelentésben olvashatják.

Feloldva a különbséget
Bogárdi Szabó István jelentésében a migránsválsággal összefüggésben kitért Európa aktuális helyzetére is.
– Mert miközben a nyugati civilizáció a jogalkotás révületében megsemmisíti a különbözés és a kivételesként-lét régi adottságait, felőrli a társas-lét hagyományos szerkezeteit, s türelmetlenül mindent egy nevezőre hoz, feloldva férfi és nő különbségét, erős és gyenge különbségét, nyelv és hagyományok különbözőségeit, s kioldva a közös életből még a szimbólumait is mindannak, ami ezt tanúsítja, aközben a nyár óta intenzívvé vált migráció, illetve ennek lehetetlen-tehetetlen kezelése jól mutatja, mennyire képtelen Európa önmagára odafigyelni, értékeit megőrizni, gyermekeink és unokáink számára biztató távlatot mutatni. Nem a politikai vitákra utalok, hanem arra, hogy a vitákban nem mutatkozik közös nevező. Nem a vélemények különbségére utalok, hanem arra, hogy micsoda manipulációkkal srófolják az emberek érzelmeit. Menekült címkét kaptak azok is, akik egyszerűen csak a jobb élet reményében özönlik el Európát és hangosan követelik jussukat, s az az Európa, amely már hosszú évtizedek óta negligálja a keresztyénséget, most, hirtelen a legteljesebb támogatást követeli a még megmaradt keresztyén közösségtől egy következményeiben beláthatatlan engedékenységhez.

 

Újabban divatba jött az öngyilkosságban való segédkezés jogba foglalása, assisted suicide a hivatalos neve. Mintha Európa azt követelné tőlünk – eddig megvetett, lenézett, leszólt keresztyéneitől -, hogy segédkezzünk civilizációnk öngyilkosságában. Az még a jobbik eset, ha csak nyers gazdasági érdek áll a sokat harangozott, nagyvonalú befogadó-készség mögött, mert az elöregedett kontinensnek újabb és újabb, lehetőleg olcsó és friss munkaerőre volna szüksége, hogy fenn tudja tartani jóléti rendszerét. Vagy, ami rosszabb, talán már ott tartunk, hogy a jelenlegi politikai elitet egyáltalán nem érdekli a holnap, csak az, de az nagyon-nagyon, hogy ma szépet és jót írjanak róluk. (...) Ugyanakkor azt is ki kell mondanunk, hogy mi egyetlen máshonnan érkezőt nem bántunk, s akit egy-egy ország befogadott (mert az minden egyes ország szuverén joga, hogy befogadásról, annak mértékéről és feltételeiről döntsön), akit tehát befogadtunk, az velünk élő embertársunk lesz, s reá ugyanúgy kell tekintenünk, mint minden más velünk élő felebarátunkra. S neki is mireánk. Ne keltsünk hát fölös riadalmat, mert könnyű a gyűlölet démonait szabadon ereszteni, s aztán reszketve nézni, miképpen grasszálnak ártatlanok körében is. Viszont jeleznünk kell a puszta tényt, hogy sokan nem azért igyekszenek Európába, mert szeretnek bennünket. A jó életet szeretik, a szociális biztonságot szeretik, a békét szeretik. S ki ne szeretné? De súlyos tévedés azt hinni, hogy felelőtlen gesztusokkal valaha is érdemelt egy-egy ország vagy civilizáció egyetemes szeretetet és megbecsülést. A népvándorlások története éppen az ellenkezőjét bizonyítja.

 

Püspöki jelentése végén Bogárdi Szabó István megemlékezett az előző testületi ülés óta elhunyt lelkipásztorokról, hálát adva Istennek az életükért, szolgálatukért.

 

Lelkészi oklevelek átadása
Az egyházkerületi közgyűlésen az egységes lelkészképesítő bizottság képviseletében a püspök lelkészi szolgálatra bocsátott tizenegy teológust. A grémium előtt esküt tett és átvette lelkészi oklevelét Juhász Ferencné Müller Nikoletta, Lénárt Tibor, Márkus Tamás András, Máté Csaba Sándor, Molnár Ambrus, Németh Balázs, Németh Tamás, Sáska Attila, Szilágyi Dénes István, Takaró János Lajos, Wagana Anne Njeri.

 

Elfogadták Simonfi Sándor lemondását
A közgyűlés elfogadta Simonfi Sándor főjegyző lemondását egy tartózkodás és egy ellenszavazat mellett. Simonfi Sándor 2015. június 29-én mondott le tisztéről indoklás nélkül. A közgyűlés a megüresedett egyházkerületi lelkészi főjegyzői tisztségre új választások kiírását rendelte el.

 

A testület meghallgatta a szakelőadói jelentéseket, majd döntött arról, hogy a pedagógusdíjak átadását a december 9-i egyházkerületi tanácsülés időpontjára halasztja.

A közgyűlés a Budapest-Árpádföldi missziói egyházközséget anyaegyházközséggé minősítette 2016. január 1-től. Szétválik a Dunavarsányi-Délegyházi Református Egyházközség. A közgyűlés a dunavarsányi egyházközséget anyaegyházközséggé, a délegyházit missziói egyházközséggé alakította. A Vértesdobozi Református Missziói Egyházközséget szórvánnyá minősítették, és az Alcsúti Református Egyházközséghez csatolták. A Bodméri Református Egyházközséget szintén szórvánnyá minősítették, és a Csabdi Református Egyházközséghez csatolják jövő januártól.

Szerkesztette: Fekete Zsuzsa
Képek: Füle Tamás
Bogárdi Szabó István püspök jelentését teljes terjedelmében itt olvashatja.