„Számomra csak egy ember létezik: Jézus. Jézus létezik, és ő létezik mindazokban, akik benne és általa léteznek. Azért írok, mert jobban, pontosabban ki akarom fejezni az azonosságot Jézussal bennem és másokban. Fütyülök rá, hogy hányan olvassák, vagy hányan nem olvassák a verseimet. Egyetlen célom: egy fokkal közelebb hozni a jóakaratú, érzékeny olvasót ehhez az azonossághoz, a Jézussal való egységhez."
Weöres Sándor
Isten fiainak reménysége
Megjelent a Karakter magazin karácsonyi száma – a lap hamarosan minden dunamelléki gyülekezetbe megérkezik. A Parókia portál válogatás magazinja olyan történeteket mesél el, amelyek Isten közöttünk végzett munkájáról és a benne bízó emberek felelősségéről szólnak.
Adventben a római levél 8. fejezetét tanulmányozom. Lassan, versről versre haladok. Kockás papírra írom felfedezéseimet, kérdéseimet. Isten fiainak reménysége – ez annak a fejezetnek a címe, amely ha kicsit messzebbről nézem, a biztosan beteljesülő várakozásról szól. Isten beteljesíti szándékát Krisztus által rajtunk és részben általunk a teremtett világon is – olvasom. Ezt a jövőt imádságaink is előmozdítják, és a Lélek még ezekben is összehangol az Atya akaratával, amire szükség is van, amíg „tükör által homályosan látunk”. Ezen a világon ugyanis folyamatos küzdelemben állunk a testünkkel, a bűnnel és magával a világgal is. Sok rossz történhet velünk, és a szenvedés megtépázhatja reményünket. Az Ige azonban világossá teszi, hogy Isten befejezi, amit elkezdett, közben pedig Krisztus képére formál bennünket. Azé a Krisztuséra, aki szenvedéseiből tanult engedelmességet, noha Ő bűntelen volt.
Engedelmesség. Nekünk, akik nem vagyunk bűn nélkül valók, még inkább tanulnunk kell ezt. A közelgő karácsony motívumkincséből nem tud nem eszembe jutni a szamár képe. Azé a szamáré, amely olyan csökönyös tud lenni, és amely mégis a hátán vitte a Megváltót. Ha ő célba ért, akkor Isten velünk is képes célba érni. Azt is tudhatjuk, hogy ennek a tervnek a végrehajtását már elrendelte a római levél szerint. De mi történik közben?
„Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.” Azok szeretik Istent, akiket elhívott, és akiket elhívott, azoknak minden javukra szolgál. Talán mert hisznek az általa kijelölt cél létezésében és abban, hogy az út nem a bizonytalanba, hanem hozzá vezet. Számukra pedig bármi történjék, ott a lehetőség, hogy a szenvedést ne úgy értelmezzék, mint amely ezt a kibontakozó tervet hitelteleníti. Épp ellenkezőleg: a szenvedés része ugyan az útnak, de nem hiúsíthatja meg a célt. Az oda vezető úton Isten kezében eszköz, amely formál rajtuk.
Nem állítom, hogy napjaink szenvedése Isten műve, de azt igen, hogy bármi történt is az elmúlt évben, azt Isten éppen most is végrehajtás alatt lévő rendelkezése már megelőzte. Ez a kibontakozóban lévő terv magában foglalja és meg is haladja azt.
Az engedelmességről szóló tanítás elsősorban tehát a reményünkre vonatkozik: az Isten szavába vetett hitünkre. Istennek van rendelkezése, ami célt ér velünk, bekövetkezik, és mi ezt várjuk. Vagyis, ami történik velünk, az Isten történetének a része. A mi történetünkben így hát maga Isten jelenik meg.
A hit és a valóság dimenziója itt ér össze. Csakúgy, mint azokban a történetekben és beszámolókban, amelyek az elmúlt fél évben jelentek meg a Parókia portál oldalán. Írásainkból a Karakter magazin legfrissebb számába is került jó néhány, a lap épp ezekben a napokban érkezik meg a dunamelléki gyülekezetekhez. Akik lemaradtak volna a webes cikkekről, most kezükbe vehetik és elolvashatják nyomtatásban is azokat a történeteket, amelyek Isten kibontakozó tervének egy-egy mai darabját mutatják be. Biztosat, persze, csak jóval nagyobb távlatból tudhatunk. Vannak azonban történetek, beszélgetések és események, amelyek önmagukért beszélnek – de nem csupán önmagukról, hanem arról az Istenről, akinek a követésére hozzánk hasonló emberek elköteleződtek. Akik őrzik a bizalmukat és a reménységüket.
Az ember esendő, Isten igazsága azonban koronként ugyanaz. Így amikor felidézzük közös örökségünket, például azt, hogy mit adott Dunamelléknek és a nemzetnek Ravasz László egykori püspök, miként álltak helyt az ötvenes évek hitvallói, és hogyan végzik a rájuk bízott missziót a mai hitvallók, kérdéseinkre árnyalt válaszokat kaphatunk, és újabb kérdéseket is megfogalmazhatunk. Van miből merítenünk és van miből tanulnunk. Érzékelhetjük, hogy vannak még nyitott történetek, hiszen nem gyakorolhatunk kontrollt Isten igazsága felett, amely folyamatosan formál mindannyiunkat. Ahogy azt a házaspárt is, akik a járvány idején elhatározták, hogy vér szerinti gyermekeik mellé örökbe fogadnának egy harmadik gyermeket. Az engedelmesség, amelyről beszámoltak, nem az áldozat nagyságáról, hanem az irgalmas szív készségéről beszél minden bizonytalanság ellenére.
Bepillanthatunk abba is, hogyan érik el reformátusok ma a kortárs művészvilágot, és hívő színművészek miként szólaltatják meg a Bibliát. Olvashatunk a cigányság iránt elkötelezett szolgálattevőkről, és arról, hogy mit tehetünk a kamaszokért, akiket különösen megviseltek a járvánnyal járó korlátozások. A küzdelem más-más oldaláról számol be olimpiai bajnok kardvívónk és az az édesapa, akinek az utolsó pillanatban fordult jobbra az állapota, mielőtt lélegeztetőgépre került volna. A nyomás alatt, a szenvedések közepette is a remény és a józan gondolkodás hangján szólalnak meg lelkész, pszichológus és immunológus interjúalanyaink. Végül a kapcsolódás, a valahová tartozás érzéséről vallanak szerzőink.
Egyszóval: ha kezükbe veszik a lapot, arról az igazságról olvashatnak, amely ma is formálja a valóságot. Meggyőződhetnek róla, hogy a szenvedés hogyan vált ma is azoknak az embereknek a javára, akik Istent szeretik, és engednek, engedelmeskednek neki. Ezek az ő mai leveleik számunkra, tudósítások a valóság láthatatlan, ám annál bizonyosabb dimenziójáról.
Ha elolvasták, és találtak benne Önöknek szóló üzenetet, kérjük, adják át másoknak is! „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.”