A felelős szülőként nyár minden hetében meghaladni a „villanypásztor” nyújtotta lehetőségeket nem könnyű, főként, ha a munkahelyünk távolságából igyekszünk kézben tartani a gyerekek szünidős elfoglaltságait. Tudunk-e olyan offline lehetőségeket mutatni, melyek az élet csodálatos sokszínűsége felé terelgetik őket, számukra vonzóak és valódi lehetőséget kínálnak annak megtapasztalására, hogy mit jelent Istennel élni?

Minden gyülekezeti gyerektábor más és más – az ok, amiért létrejöttek, viszont mindenhol ugyanaz. Mostani összeállításunkban arra is kerestük a választ, hogyan lesz valakiből gyerekszolgáló egy-egy közösségben, hogyan fordítja Istentől kapott életútjának tapasztalatait a gyerekek javára. Három gyülekezet, három potenciális missziós lehetőség, melyek valódi kapcsolódást kínálnak a gyerkőcöknek önmagukhoz, a társaikhoz és az élő Istenhez.

Másként: a ma lehetőségei arról az Istenről tesznek bizonyságot, aki már a múltban elkezdte ezek építését.

A pasaréti gyülekezet tagja, Gulyás Zsuzsanna bár mindennapjaiban irodai munkát végez, gyerekkori zenei tehetségét és a későbbiekben fontossá vált sportos életformáját egyaránt kamatoztatni tudja a közössége vonzáskörzetéhez tartozó gyerekek életében.

Mozdul és mozgat
„Szerintem már az anyaméhben is énekeltem” – mondja nevetve a filigrán Gulyás Zsuzsanna, akinek élete fontos része a nyári napközis gyerektábori szolgálat a Pasaréti Református Gyülekezetben. Ezen a területen is eszközzé válhattak életútjának elemei Isten kezében a következő nemzedék formálására.

Figyeltem, ahogyan Zsuzsi könnyed légiességével, csengő hangjával vezeti a gyerekek énektanulását – fitneszszerelésben. Ez a kettősség kezdett érdekelni. Kiderült, hogy Zsuzsanna ifis kora óta gyerekszolgáló, elvégezte a Vasárnapi Iskolai Szövetség gyerektanító-képzését és a kántorképzőt is. Élete álma volt, hogy gyerekekkel foglalkozhasson, ennek az ajándékát végül a gyülekezetében kapta meg.
Hétköznapjaiban irodai munkát végez, a rendszeres sport házassága kezdetétől vált élete részévé.
„Annakidején futni is meg kellett tanulnom, mert az sem volt magától értetődő, hogyan vegyem a levegőt. Egy ismerősünk, aki versenyszerűen atletizált, elkezdett felnőtteket edzeni, tőle tanultuk meg a sport alapjait, és a rendszeres testedzést férjemmel együtt beépítettük a heti rendünkbe” – mondja Zsuzsanna, aki a futás mellett hatodik éve vesz részt a pasaréti gyülekezet TRX-edzésein. (Egy Svájcból hazatelepült fitneszedző szerette volna tudását a lelki otthona tagjainak javára fordítani, így kezdődtek ezek a tréningek.)

„Ha az ember jobb fizikai állapotban van, az hat a lelkére is. Persze, érzem a mozgás hatását az alvásom minőségén, az állóképességemen, ezért szeretném átadni a sport szeretetét is a gyerekeknek, amikor a lelkük építésén munkálkodunk. Hálás vagyok, hogy a férjem akkor is bátorított, hogy induljak el futni, sportolni, amikor éppen egyáltalán nem volt kedvem. Így a sport házasságépítő tevékenységgé is lett” – mondja nevetve. 

És gyülekezetépítő tevékenységgé is. A napközis tábor gyakorlata Horváth Géza lelkipásztorral együtt érkezett a pasaréti közösségbe, kezdettől fogva a vakációs gyerekhét fontos eleme a sport, a mozgás. De nem minden gyerkőc élete álma valamelyik labdás játék, számukra találták ki a Vitamin-tornát, melyben a TRX elemei mellett változatos ügyességi gyakorlatok is szerepelnek.

A részt vevő gyerekek közül pedig akit megérint Isten üzenete, örömmel kapcsolódik be a későbbiekben a szolgálói körbe is. „Nagyon szeretek együtt szolgálni a fiatalokkal, tehetségesek, ügyesek, örömmel jönnek segíteni. Ők sportelméletet, bizonyságtételt is ragasztanak a foglalkozásokhoz” – mondja Zsuzsanna a gyülekezetének ifiseiről, akiken keresztül Isten munkája folyik tovább, akkor is, ha az idősebb generációnak le kell tennie a szolgálatot.

Csak agyagban tudok gondolkodni
Martinecz Márta fazekas, népi iparművész szakmai útját is úgy látja, mint ami Isten kezéből bomlott ki, pedig hite későbbi keltezésű, mint találkozása az agyaggal. Harmincéves korában jutott személyes, mély Krisztus-hitre.

A Fasori Református Gyülekezetbe már családostul érkezett. Pedagógiai vénája mindig volt, szerette volna a gyülekezeti gyerekeknek is továbbadni azt a csodát, amit az agyag formázása jelent, de a vágyra érkezett külső megerősítés is. Az egyik presbiter azzal bátorította, hogy vásárolt a gyülekezet számára egy fazekaskorongot, hogy elkezdhesse Márta tanítani a gyerekeket. 2002-ben indított a fasori gyülekezethez kötődő gyerekek számára kerámiaszakkört, majd később nyári tábort is.

Márta viszont mindig többet szeretett volna adni, mint egyszerű kézműves elfoglaltságot: életszemléletet, a tapintáson keresztül beépülő kapcsolódást a gyökerekhez és Isten-tapasztalatot.

„Istentől való ez a dolog, Ő tudta, mik a képességeim, azóta sem tudok másban gondolkodni, mint agyagban. Sokan kérdezték, miért nem készítek kurrensebb tárgyakat, miért nem gondolkodom olyasmiben, ami több hasznot hoz?
Soha nem tudtam olyasmit létrehozni, ami a meggyőződésem ellen volt, hiába lett volna jövedelmező. Nem csak a hitem, hanem a magyarságom is fontos számomra, nem tudok más nyelven beszélni még agyagban sem, mint magyarul. Hihetetlen gazdagság van a magyar népi kultúrában, ezt is szerettem volna továbbadni” – mondja Márta.

„A gyerekeknek azt szoktam mondani, hogy az is Isten ajándéka, hogy mi egyáltalán képesek vagyunk alkotni. Egy darab földből edény lehet, ami az égetéssel, festéssel még tovább alakul: az alkotás folyamata a teremtésre mutat. Az életünk is folyamatosan alakul, változik, ahogyan az általunk megformált agyag a tűzben kiégve, a tűz által egészen más lesz, sosem pontosan ugyanaz, mint amit előre elképzeltünk.

Ez a tapasztalat azért is fontos, hogy

azt a sikerorientált világot, amiben a gyerekek felnőnek, az élet valódiságával ellensúlyozzuk.

Lényeges az agyag ilyen szempontból is. Olyan világban élünk, ahol mindennek gyorsan kell sikerülnie. Azonnal legyen kész, mindegy, hogyan, csak csillogjon-villogjon. De nem erről szól az élet” – mondja Márta, hangsúlyozva, hogy a kerámia nem csak lassan készül, de minden munkafázisban rengeteg buktatója van.

„Ha nincs rendesen összedolgozva, akkor reped. Arra vezetem a gyerekeket kezdettől fogva, hogy igényesen munkáljanak ki minden részletet, azt is, ami ’hátul van’, ami nem látszik. Erre nagyon kell a gyerekeket tanítani” – mutat rá az online kultúrából érkező fiatalok nehézségeire Márta.

„Van, akit nem könnyű bevezetni ebbe a lassú folyamatba. Aki állandóan a videójátékos élményeit szeretné megjeleníteni, annak számára is ezt a másik világot szeretném kinyitni. Grafikusművész-lányommal együtt dolgozunk a szakkörben és a nyári táborokban egyaránt. Amikor egy-egy gyereknek éppen nehezebben megy a lelassulás, próbálunk együtt gondolkodni vele. Kinyitni a szemét arra, hogy egy elinduló vonalból mennyi minden lehet, nem csak videójáték-karakter, hanem természeti forma vagy akár térkép is.

Segíteni kell azon, hogy a gyerekek a fantáziájukhoz újra hozzáférhessenek, és ne egy internetes képről másoljanak mintát az általuk készített bögrére. Ha nem tud valaki egy állatot megmintázni, megértem, mert nem olyan könnyű az. De ezzel együtt végig lehet vezetni azon az úton, amelyen átgondolhatja, hogy valójában milyen egy macska, milyen a feje, a teste… Ez a sikerélmény pedig pótolhatatlan kincsévé válik.”

Az online felület is csak eszköz
A fiatalabb lelkészgeneráció már másként kapcsolódik a kamaszokhoz és a digitális világhoz is. Székely Pál Domokos lelkész a serdülő éveiből hozta az angoltáborok örömét és gyakorlatát.

„Foglalkoztat az online térben való missziós tevékenység gondolata. Látom például, hogy a BibliaProjekt-es videók és a Chosen-es tartalmak nagy tömegeket érnek el az online térben, mégis úgy gondolom, hogy ez a tér egyfajta börtön, ahová én is azért megyek be, hogy megszólítsam azokat, akiket máshol nehezebben talál meg az evangélium.

Az angol nyelv mint eszköz nagyon fontos a számomra – ezzel ma is könnyebb vonzani a fiatalokat az offline, Krisztusban nyerhető valódi önazonosság megéléséhez. 

Azt a mozaikokból kirakott keresztet a sarokban például egy angoltábor folyamán a fiatalokkal együtt készítettük. A téma éppen az identitás volt” – mondja a fiatal fóti lelkipásztor, akit arról kérdezek, hogyan teszi vonzóvá a kamaszok számára a digitális világ megkerülhetetlenségének korában az offline értékeket.

Pali a váchartyáni református gyülekezet ifiseként ismerkedett meg nem csak az angoltáborok gyakorlatával, hanem a jelenlegi szolgálói csapat egy részével is. Épphogy felső tagozatos volt, amikor az első angoltáborában részt vett, saját bevallása szerint főként azért, mert jó bulinak a tűnt, ott voltak az idősebb testvérei is és vonzotta a közeg. „Biztos, hogy az elején volt olyan tábor, ahol nagyon keveset beszéltem” – mondja nevetve, ahogyan visszaemlékszik az izgalmas, sokszínű, szeretetteljes, befogadó közegre, ami lerakta az angol nyelvvel való kapcsolata alapjait is.

„Ez egy korai, de meghatározó tapasztalatom volt arról, hogy az egyház globális. Rögtön világos volt, hogy nem hétköznapi dolog, hogy Kanadából, Amerikából egy szolgálói csapat csak azért eljön Váchartyánba, hogy beszéljen nekem Jézusról.

Ez felnyitotta a szemem arra, hogy sokkal jelentősebb dologról van szó, mint amit addig gondoltam a hitről, amellett, hogy különleges, ha valami idegen nyelven szólal meg.”

Székely Pál először résztvevőként, majd szolgálóként volt jelen a táborokban legalább nyolc éven keresztül. Később, már lelkészi szolgálatának első állomásán, Fóton merült fel az ötlet: lehetne a fóti gyülekezet fiataljainak is angoltábora.

Grace és David McBriernek, a kanadai misszionárius házaspárnak megnyílt a szíve a fótiak felé. A régi ismeretség miatt Pali örömmel kezdett lelkészként is közös szolgálatba. „Hiába nyílt ki a világ az online térben, egészen mást hoz a fiatalok számára a személyes találkozás élménye, amikor kezet fogni és beszélgetni is lehet a kanadai és észak-ír szolgálókkal akkor is, ha nincs lehetősége egy fiatalnak külföldre menni. 
Fontos, hogy a kapcsolataimat is tudom Isten országának építésére használni. Habár látszik a fiatalabb generáció digitális beágyazottsága, de azon igyekszünk, hogy ez a tábor arról is szóljon, hogy rátalálnak a kétkezi munka örömére. Megérzik, hogy nem csak a telefont lehet simogatni, hanem mondjuk csiszolópapírral egy hokedli lábát is” – mondja nevetve.

A kanadai házaspár férfi tagja, David ugyanis asztalos. Így a táborozók évről évre egy-egy fából készült használati tárgyat is elkészítenek: saját széket, könyvespolcot vagy szerszámosládát is hazavihetnek a hét végén.
„Példaértékű, hogy David nem úgy tekint a szolgálatára, hogy eljön, bizonyságot tesz és angolórát tart, hanem hozza azt a talentumát is, ami ugyan nem a kegyelmi ajándékok egyike, de Istentől kapta. Isten arra hívott, hogy dicsőítsük Őt a munkánkkal is, óriási lehetőség, hogy ezt meg is mutathatjuk a következő generációnak.
Jó dolog beletenni a csiszolópapírt, ecsetet, tűzőgépet, csavarbehajtót a gyerekek kezébe, mert megtapasztalhatják, hogy nem csak fogyasztók, utalok itt újra a digitális világra, hanem képesek hasznos, kézzel fogható dolgokat létrehozni. Erre egyáltalán nem nehéz rábírni őket.

Ma a fiatalokat könnyen el lehet érni az idegen nyelvvel, a sporttal, a zenével és a közösségi médiával, és ebből három is megjelenik az angoltáborban” – mondja Pali arról a törekvéséről, hogy az online térből az offline tapasztalatok és kapcsolódások közé terelgeti a fiatalokat.

Mi, szülők pedig bízhatunk abban, hogy a sport, a zene és az idegen nyelv legalább egy hétre felülírja a negyediket.

Szervezőkészség, kapcsolatok, kézügyesség, szakma, veleszületett készségek és felvett életgyakorlat – Isten mindent használni szeretne a következő nemzedék építésére.
De mi különbözteti meg ezen túl a gyülekezeti tábort bármely más tábortól?
A lelkülete – ami az árában is megmutatkozik.
 

Fotók: Parti Judit, pexels.com
Martinecz Márta portréja: Todoroff Lázár, református.hu