A nagy reformátor, Kálvin János (1509–1564) barátai unszolására nősült meg. Harmincéves is elmúlt, mire megtalálta a megfelelő jelöltet Idelette de Bure személyében, aki nemcsak azért volt imponáló számára, mert beszélt franciául, hanem mert látta, milyen odaadóan gondoskodott pestisben elhunyt, első férjéről, szeretettel nevelve közös gyermekeiket. Kálvin ugyanis korábban többször vendégeskedett az egykor még üldözött, anabaptista családnál.

Az özvegyként magára maradt Idelette istenfélő asszony volt, és a Gondviselő jóságát látta a házassági ajánlatban. Kiváló segítőtársa lett a reformátornak, vezette a háztartást, gondozta a kertet, férjével pedig betegeket, foglyokat látogatott. Ám a koraszülés és a különféle betegségek legyengítették, így egy idő után már a szintén beteges prédikátor ápolta feleségét. Kálvin Idelette halálos ágya mellett megígérte: az asszony halála után is atyjukként fog gondoskodni első házasságából született gyermekeiről.

„Nem csak arra volt elszánt, hogy megossza velem a hátratételt és a szegénységet, hanem kész volt velem a halálba is menni. Ezután, ha nem erőnek erejével uralkodom magamon, nem tudtam volna ezt a veszteséget elviselni” – írta később feleségéről, aki 1549-ben, kilenc évi házasság után távozott az örök hazába.

Idelette történetét a Kálvin-nagyregényén dolgozó Cs. Szabó Sándor részletesen is megírta.
Kálvin asszonyi szívekben című, 2022-ben megjelent novelláskötetében négy asszony élete bontakozik ki, mindannyian fontos szerepet töltöttek be Kálvin életében. Édesanyja, Jehanne súlyos betegségét a Szent Anna ereklyéjéhez tett kétségbeesett zarándoklattal próbálja gyógyítani, reménykedve gyermeke imájának erejében. Sógornője, Anne a híres reformátor árnyékában szeretetre vágyik, ám a róla terjedő pletykák súlyos eseményeket indítanak el. A hercegnő, Renée hitét őrizve szembeszáll a legnagyobb világi és egyházi hatalmakkal is. A menekültként két gyermekével magára maradó özvegy, Idelette kilátástalan helyzetét pedig egy váratlan ajánlat fordítja meg.

Az alábbiakban az Idelette-ről szóló elbeszélésből közlünk egy részletet. A teljes szöveg Kálvinnal való megismerkedésüket, Genfi életüket, gyermekeik elvesztését és kettejük búcsúját is felöleli, ezt ide kattintva olvashatják. 

A lépcső végre megreccsent.

Idelette hirtelen teljesen felébredt. Eddig is virrasztott, nem tudott elaludni, nem akart elaludni, amíg Calvinus nem ér haza, de sokszor körülvette valami álomszerű szendergés, furcsa szédelgés. De most, a lépcső ismerős reccsenését hallva teljesen kitisztult az elméje.

Csak a férje alatt reccsent így a lépcső. Épp csak hallhatóan, hiszen alig kellett valami súlyt magára vennie. A gyerekek mindig siettek rajta: alattuk élesen, hirtelen reccsent. Antoine sógora alatt kelletlenül, szinte panaszkodva. Mikor Calvinus jött, a lépcső talán csak Idelette-nek akart jelezni, hogy készítse és öltöztesse díszbe a szívét.

Idelette még virrasztott, de már az ágyban feküdt; nem érezte jól magát. Hasa kidomborodott és a benne formálódó gyermek rugdalódzott, örömmel kevert fájdalmat festve az anya arcára.

Calvinus óvatosan lépett be a szobába. Fényt sem hozott magával. Mikor meglátta, hogy Idelette tágra nyílt szemmel nézi, és az ágy mellett apró lámpás pislákol, fáradtan elmosolyodott. Mindig fáradt volt. Genf mindenféle ígéretekkel és fogadkozásokkal csábította vissza, pedig az egykor elűzött prédikátornak nem akaródzott visszatérnie. Keveset beszélt erről Idelette-nek, de nem is kellett róla beszélnie. Az asszonyok érzik az ilyesmit. Isten mégis visszahívta. Genf pedig nem tagadta meg magát: szinte az első napoktól kezdve ott feszült ellene Calvinus akaratának, ahol csak tudott. Mindig engedett, kicsit mindig mást akart, nyugtot soha nem hagyott. Legalább annyian rajongtak a visszatért lelkipásztorért, mint ahányan gyűlölték lobogó gyűlölettel. Calvinust inkább az előbbi zavarta: ugyan ki ő, hogy így nézzenek rá?

Idelette idegenként érkezett Genfbe kicsivel a férje után. Beköltözött a Kanonokok utcájában álló emeletes házba, amit a tanács bérelt nekik évi tizennégy aranyért. A házat olyan szegényesen bútoroztak be, hogy a külsőségeket kedvelő Antoine szinte naponta panaszkodott miatta. Idelette idegenként érkezett, és idegen is maradt. A genfi gyülekezet másmilyen volt, mint amit Strasbourgban maga mögött hagyott. Nagyon kevés asszonyt érzett testvérének. Nem Idelette volt számukra, hanem Madame Calvin. Mintha folyton vigyáztak volna a jelenlétében, nehogy olyat tegyenek, mondjanak, ami rossz fényt vetne rájuk. Szép szavaikban Idelette nem érzett őszinte szeretetet. Segítő kezeikben nem érzett őszinte odafordulást.

Hamar megkeményedett hát ő is a genfiek irányába.

Calvinus volt az ő otthona és az, akivel szemben önmaga lehetett. Mikor vele volt, akkor volt Idelette és nem Madame Calvin. Genf mégis próbálta tőle elvenni ezt is. Munkát és egyre több munkát adtak prédikátoruknak. Gyülekezeti ügyek. Városi ügyek. Konzisztóriumi tárgyalások. Követségek, hogy a gyenge testével és rossz gyomrával a Léman-tó környékét járja folyton, keveset aludva, keveset étkezve. Ha itthon volt, elég volt kilépni az utcára, hogy valami jöttment szidalmazza. Néha Idelette-nek is jutott a szidalmakból: napokig betege volt utána a legostobább szavaknak is. Ha pedig Calvinus itthon volt, leginkább az íróasztala fölött görnyedt. Ez volt az ő része.

Idelette pedig a háztartást vezette. Antoine velük élt, innen építette az üzleteit. Neve utat nyitott neki az evangéliumot követő kereskedők köreibe. Üzlettársai gyakran megszálltak náluk. Calvinus levelezőtársai, átutazó tudósok, prédikátorok szintén. Diákok is laktak velük. Beszélték, hogy lehet, szolgálót fogadnak, mert máshogy nem bírják. Judith és Charles is szépen nőttek.

Ahogy férje erős kézzel próbálta zabolázni Genfet, úgy uralta Idelette a Calvinus-házat.

Igen kevés maradt nekik, hogy férj és feleség legyenek egymás között, Isten színe előtt. Leginkább csak ilyenkor, esténként. Inkább éjszaka volt már. Mikor már nem kereste senki a genfi prédikátort, és fáradt volt ahhoz is, hogy könyvet vagy levelet írjon. Idelette virrasztott, hogy ezekben az értékes percekben, néha órákban találkozhasson vele, és együtt lehessenek.

Pár rövid szóban megbeszélték, mi történt, míg Calvinus távol volt. Calvinus a saját dolgairól ritkán számolt be, akkor is csak Idelette unszolására és mert látta, hogy feleségét nem csak az bántja, hogy látja férje terheit, hanem az is, hogy azokat nem osztja meg vele. De nem is oszthatott meg mindent.

Leült a várandós asszony ágya mellé. Mikor Idelette hűvös, nyirkos keze az övét kereste, először el akarta húzni: egész nap emberek között volt, emberekkel viaskodott, most teljes magányra vágyott, és megriadt még a hitvesi érintéstől is.

De végül nem mozdult: hagyta, hogy Idelette keze az övére fonódjon. Idelette pedig tartotta erősen. Nem is mindig kellett beszélniük ahhoz, hogy mindent elmondjanak egymásnak. Ilyenkor kapcsolódtak össze. Csak egy kézfogás. Néha egy kis egymáshoz hajolás. Egy tétova, gyenge ölelés. A másik szívének dobogása. Savanyú, fáradt illatának belégzése. Bőrének érintése. Néha, ritkán kicsit több: Isten férfivé és asszonnyá teremtette őket, és megáldotta házasságukat. Idelette jól emlékezett arra az éjszakára, amikor először voltak együtt. Özvegyként tudta jól, hogyan megy a férfi dolga az asszonnyal. Új férje viszont nem tudott ezekről a dolgokról semmit. Vezette hát: szelíden, türelmesen, együtt remegve vele és végül feloldódva abban a titokban, amit Pál apostol is csak Krisztus és az Egyház felfoghatatlan kapcsolatával tudott megmutatni.

De most nem mozdultak tovább. Idelette gyermeket várt: nem is lehetett.

Egymás kezét tartották, míg végül a fáradt asszonyt el nem nyomta végre a nyugtató álom.

Cs. Szabó Sándor Kálvin asszonyi szívekben című novelláskötete magánkiadásban jelent meg, korlátozott példányszámban elérhető. A mű iránt a szerzőnél, Cs. Szabó Sándornál lehet érdeklődni a szbsndr@gmail.com e-mail címen.