"Isten nem győzelmes életet ad nekünk, hanem életet ad, és közben győzünk. Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten tölt be minket, mert azonnal élet támad bennünk."
Oswald Chambers
Kávé iskola előtt
Megnyílt a gazdagréti református gyülekezet ifjúsági kávézója, a Start Café. Egy szakközépiskola szomszédságában adták át a gyülekezeti ház egyik különnyíló termében kialakított, korszerű kávézót. A református gyülekezet reggelente az iskola előtt álldogáló fiatalokat hívná be kávéra, süteményre.
Szeptember elsején egész nap nyitva volt, mától reggelente várja a szakközépiskolás fiatalokat a gazdagréti református gyülekezet kávézója, a Start Café. A gyülekezet májustól készült a helyi fiatalok szolgálatára, ugyanis a gazdagréti templom szomszédságában található Mechatronikai Szakközépiskolába járó diákok közül több száz fiatal sétál el reggelente a gyülekezeti ifiklub előtt. A klubhelyiség ezentúl az iskola előtt álldogáló, beszélgető diákoknak is teret adna a szabadidejük eltöltésére. A kávézó közvetlenül a tanítás megkezdése előtt bezár, de már negyed nyolctól várja a fiatalokat. Célja, hogy a gyülekezet szűkebb környezetében megjelenő fiatalokkal kapcsolatot építsen, biztonságos térben leültesse és megszólíthatóvá tegye őket. Az ötletet a szakközépiskola tantestülete is üdvözölte.
A kerület érdeke
„Legutóbb még a csupasz falakat láttam, jó látni, hogy ilyen lendületesen fejlődik ez a közösség, az pedig külön öröm, hogy az ide járó fiatalokkal szeretnének elkötelezetten foglalkozni, mert mi nehezen érjük el őket" – mondta a Start Café hétfői megnyitóján Hoffmann Tamás polgármester. „Még ha ebben a kerületben szerencsések vagyunk is, ami a fiataljaink életmódját illeti, a gazdagréti református gyülekezethez hasonló közösségek nélkül bajban lennénk, hogyan kössük le őket. Ezek a fiatalok talán nem is tudják, mekkora szükségük van ilyen helyekre, ilyesfajta segítségre. Reméljük, boldogan járnak majd ide és a gyülekezet tagjai is jól fogják érezni magukat ebben a szolgálatban."
Elfogad és befogad
Tizennyolc éves álom valósult meg azzal, hogy ez a klub létrejött – mondta Lovas András, a gyülekezet lelkipásztora.
„A kilencvenes évek második felében kezdett el a gyülekezet ifjúsága a lakótelepi fiatalokhoz kijárni, ebből alakult az elképzelés, hogy ha egyszer templomot építünk, legyen benne olyan helyiség, ahová meghívhatjuk azokat a fiatalokat, akik az idejük nagy részét az utcán töltik és veszélyeztetettek. Ez a kávézó ennek a szándéknak egy részét valósítja meg, legalábbis a szakközépiskola felé. Szeretnénk, ha befogadó és elfogadó hely lehetne, amely közösséget teremt az itteni fiataloknak, akik ezt egyre kevésbé tapasztalják meg."
Ácsorgás helyett
Vörös Szabolcs presbiter a kávézó megnyitóján azt mondta: „Folyamatosan a szívünkön vannak a lakótelepi fiatalok. A Start Café is egy folyamat része, ígéretes új kezdete ennek a szolgálatnak, és reméljük, még sok álmunk, tervünk megvalósul." Vörös Szabolcs öt évig szolgált a gazdagréti fiatalok között végzett misszióban – ezt is felidézte köszöntőjében.
„Főként az általános iskola felsősei felé indultunk el, tizenhárom-tizennégy évesek felé. Iskolában vezettem önismereti csoportokat, péntekenként sütipartit tartottunk. A fiatalok nevezték el így, mert lelkes gyülekezeti tagok mindig hoztak egy tálca süteményt. Az utolsó időszakban a templom előterében tartottuk ezeket a klubokat. Akkor is nagyon fontos volt ez a lépés, olyan szükségre mutatott rá, amit akkor be kellett töltenie a gyülekezetnek. Amit most tapasztalunk, az az, hogy a diákok reggelente megállnak az iskola előtt, még elszívnak egy cigarettát vagy csak beszélgetnek, kicsit erőt gyűjtenek a tanórákhoz. Úgy láttuk, hogy erre a szükségletre kell építenünk, és ismét belelépni a feléjük irányuló szolgálatba." A gyülekezet presbitere hozzátette: „Nem sietünk sehová, nem azt szeretnénk, hogy hirtelen sok programmal töltsük meg ezt a helyet, inkább szeretnének belesimulni abba, amit Isten készített. A szolgálóknak és a segítőknek pedig sok erőt kívánok a reggeli kelésekhez!"
Provokálni, megpihenni
A Start Cafét a gazdagréti református gyülekezet nemrégiben kialakított ifiklubjában indították el, mintegy húsz gyülekezeti tag szolgál benne önkéntesként. Hétköznap reggelente 7 és 9 között várják a diákokat – ismertette Thoma László beosztott lelkipásztor.
„A Mechatronikai Szakközépiskola tantestülete is szimpatizál a kávézó megnyitásával, több ötletük is volt arra, hogyan kapcsolódhatna ez a helyszín iskolai programokkal. Szeretnénk, ha ez olyan hely lenne, ahol a diákok otthon érzik magukat. A berendezés része egy olyan tábla is, ahol mindig valamilyen üzenet várja őket, és ahol időnként akár provokatív kérdésekre is találhatnak. Kérünk mindenkit, hogy imádságban hordozza ezt a kezdeményezést!"
Ingyenes és nyitott
„Presszókávét, kapucsínót, café lattét tudunk kínálni abból a kávéfőző gépből, ami babkávéból őrli a kávét, de szerepel a kínálatunkban koffeinmentes kávé, különböző teák és szörpök is" – számolt be kérdésünkre Berényi Richárd, a kávézó koordinátora. A betérő vendégeknek nem kell fizetnie az itt fogyasztott termékekért, adományt azonban elfogadnak. A gyülekezet magáénak érzi a kávézót – tette hozzá a szolgálat vezetője.
„Azt terveztük, hogy a termékeket megvásároljuk a megnyitóra, de ahogy közeledett a megnyitó időpontja, a gyülekezeti tagok elkezdtek bombázni e-mailekkel, hogy írjam meg, mire van szükség. A teáknak, kávéknak, süteményeknek nagyjából a listán szereplő egyharmadát kellett nekem megvenni, az összes többit behozta a gyülekezet, és azzal adta a kezünkbe, hogy sok sikert kívánnak és imádkoznak a szolgálatunkért. Nagyon jó megélni, hogy ez a hely a presbitérium támogatását élvezi, és a gyülekezet imádkozik értünk és anyagilag is támogat minket." Berényi Richárd hozzátette: megtérése előtt neki is nehezére esett volna belépni egy templomba, ezért örül annak, hogy ezen a módon nyitotta meg a kapuit a gyülekezet a kerületi fiatalok előtt.
Jakus Ágnes
Képek: Füle Tamás