A lelkipásztori és főgondnoki-presbiteri feladatkörökről egységes rendszerben érdemes gondolkodni, mert így sokkal összefogottabban fog működni a gyülekezeti élet, mintha mindenki csak a maga útját követné – vallja Kovács Attila, a Kispest-Rózsatéri Református Gyülekezet főgondnoka, akivel a közelgő presbiterek vasárnapja alkalmából beszélgettünk szolgálata tapasztalatairól.



Kovács Attila 42 éve tartozik a Kispest-Rózsatéri Református Gyülekezethez, 34 éve presbiter, 23 éve főgondnok. Annak idején váratlanul érte, hogy gyülekezete főgondnoknak kérte fel, de örömmel vállalta el, és bízik benne, hogy mindez nem csupán emberi szándék eredménye volt. „Hivatásom szerint gyermekorvos vagyok, ami reggeltől estig tartó munkával jár, ezért sokat imádkozom azért, hogy mindenre jusson kellő idő és odafigyelés az életemben” – mesélte portálunknak. „Nagyon hálás vagyok azért, hogy családom támogat a szolgálatomban, amelyet nélkülük nem tudnék végezni. Feleségemnek rengeteg mindent kellett tőlem átvállalnia, és négy gyermekünknek is sok családi programról kellett lemondani azért, hogy a gyülekezetet helyezhessük előtérbe.”

Együttműködés és feladatmegosztás
Az immáron negyedik főgondnoki ciklusánál tartó Kovács Attilától megtudtuk: az elmúlt 23 év a folyamatos formálódásról szólt. „Amíg az első főgondnoki ciklusomban még egyedül végeztem a gondnoki feladatokat, addig az utóbbi háromban már Pásztor Lajos missziói gondnok segíti munkámat. Vele egyrészt minden gyülekezetet érintő problémát és feladatot át tudunk beszélni, másrészt együtt tudunk imádkozni, és úgy érzem, ez nagyon fontos a gyülekezet életében” – magyarázta.



Ablonczy Kálmán lelkipásztorral szintén nagyon jó baráti és munkakapcsolatban van egyszerre. „Havonta tartunk úgynevezett lelkészi-gondnoki találkozókat, ahol a lelkész, a missziói gondnok meg én vagyunk jelen, és sorra vesszük az aktuális programokat, eseményeket. Ezekben általában bővelkedünk, tehát mindig készülünk valaminek az ünneplésére, nyári táborra, tanulmányi hétvégére, esti szolgálatokra és még sorolhatnám. Beszélünk az események alapigéiről, mondanivalóiról is. Ezen kívül számba vesszük a gyülekezeti tagokat, akikről tudjuk, hogy éppen betegek, kórházban vannak, támogatásra szorulnak. Beosztjuk, hogy ki kit próbál felhívni, meglátogatni, és ebbe a presbitériumot is igyekszünk bevonni. Ezen kívül telefonon is tartjuk egymással a kapcsolatot, illetve rendszeresen találkozunk egymással az istentiszteleti és egyéb gyülekezeti alkalmakon is.”

A rendszeres együttléteket és a folyamatos kapcsolattartást igen fontosnak tartja a közös szolgálat során. „Úgy ismerjük egymást, hogy szinte kitaláljuk egymás gondolatait. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy ha bármelyikünk kiesne valami betegség vagy nehézség miatt, akkor a másik kettő a helyébe tud lépni. Természetesen mi nem tudunk a lelkészi szolgálatba beállni, mert nem ez a hivatásunk, de amit lehet, igyekszünk átvállalni tőle is. Fontos, hogy meg tudjuk beszélni egymással a feladatmegosztást, így kialakult az évek során, hogy ki melyik területet vállalja szívesebben. Én például összefogom a kántori szolgálatot, emellett a pénzügyi csoport vezetője is vagyok, a missziói gondnok pedig megszervezi a látogatásokat, a másokra való odafigyelést.”



A hatékonyság érdekében esperesi engedéllyel lecsökkentették a presbitérium létszámát, a presbiteri feladatokat pedig munkacsoportokba szervezték. Van például pénzügyi, missziói, diakóniai, ének-zenei, kommunikációs és építészeti bizottság is. Minden bizottság előkészíti a szakmai javaslatait a presbiteri gyűlésre, ahol már csak a lényegi kérdésekről esik szó. „Ezt a jól működő struktúrát lépésről lépésre alakítottuk ki az elmúlt évtizedekben. Minden ciklus elején kikérjük a bizottságokról a presbiterek véleményét, és figyelembe vesszük az egyéni kéréseket annak kapcsán, ki melyik bizottságba szeretne kerülni. A presbitérium azért aktív partner mindebben, mert látja, hogy mindez elősegíti a gyülekezeti élet működését.”

Épülni és erősnek maradni
Kispest-Rózsatér az elmúlt évtizedekben építkező gyülekezet volt. „Új templomot építettünk, idősotthont üzemeltetünk, iskolánk és óvodánk is van. Mindezt nagyon-nagyon jó volt átélni, ugyanakkor nagyon sok nehézséget is jelentett” – vallotta meg Kovács Attila. „Gyülekezeti szlogenünk, hogy Otthonunk Rózsatér, és ez nemcsak a családias közösség miatt van így, de a családi és gyülekezeti életünk összefonódásai miatt is. Amikor a templom felé megyek, valóban olyan érzésem van, mintha hazamennék, mert a második otthonommá vált. Ehhez hozzá kellett járulni a saját munkámmal is. Például évente kétszer szervezünk olyan templomtakarítást, ahol szándékosan nem külső céget hívunk meg, hanem a hívek szépítik, takarítják az épületet. A ragyogó templom büszkeséggel tölti el az embert, ha maga is hozzájárult. Ez a felelősség nagyon sok erőt, támogatást ad, és ösztönzi az embert, ugyanakkor azért fáradtságot is jelent, ha nehéz feladatokkal kell megküzdeni.”



Nehéz feladatokból sajnos nem volt hiány az elmúlt években. A koronavírusos időszak például a gyülekezetet is megviselte. „Bár az interneten minden vasárnap élőben közvetítettük az istentiszteleteket, mégis felszabadító volt személyesen visszatérni a templomba. Sajnos néhány család továbbra is csak online követi az igehirdetést. Reménykedünk benne, hogy majd ők is visszatérnek. A közvetítés nagyon jó azoknak, akik betegágyon vagy az idősotthonban vannak, esetleg nem tudnak elmozdulni otthonról, de azért a személyes jelenlétet tekintjük alapnak, hogy találkozhassunk egymással, és jelen tudjunk lenni a gyülekezet életében.”

A főgondnok kiemelte: lelkészük nagyon sokat tett azért, hogy mindezek ellenére közösségük erős maradjon, és a nehéz időkben is gördülékenyen működjön. „Ő valóban Istennek odaszánó élete él, nem csak az alapfeladatait látja el, hanem mindig azon gondolkozik, hogyan tehetne még többet a gyülekezetért. Amikor zárva volt a templom, naponta kaptunk tőle biztatást e-mailen, de most is rendszeresen küld egy-egy biztatást, heti összefoglalót, képeket az aktuális eseményekről. Rengeteget emberrel tartja a kapcsolatot, úgy érzem, hogy néha erején felül is. Igyekszem én is egyre nagyobb felelősséget vállalni mind az egyes gyülekezeti tagok, mind a gyülekezet egésze iránt, hogy megkönnyítsem lelkészünk dolgát, és azért is, hogy közösségünk érezze: nincs magára hagyva.”



Isten akaratával találkozni
A jól működő struktúra és a hatékony együttműködés önmagában nem elég ahhoz, hogy a közösség a nehéz időkben is erős maradjon: a lelki alapnak is a helyén kell lennie. Nagyon fontos a rendszeres imádság, az Istenbe vetett bizalom – fogalmazta ezt meg Kovács Attila. Náluk nemcsak a keddenkénti bibliaóra az egyetlen imaalkalom, amikor a lelkészéért, a gyülekezetéért könyörögnek, vagy az aktuális problémákat viszik az Úr elé, hanem csak egy a sok közül. „Többször megtapasztalhattuk, hogy akkor, amikor látszólag már nem volt kiút valamiből, amikor olyan helyzetben voltunk, hogy azt mondtuk, ennek nem valószínű, hogy lesz megoldása, de azért imádkozzunk érte, mégis megtörtént a csoda. Sokszor nem remélt helyről kaptunk támogatást, amiért tényleg csak hálásak lehetünk.”

Mindez azzal jár, hogy a tudatos előre tervezés mellett menet közben is rugalmasnak kell maradni, és tudni kell korrigálni vagy elengedni a terveket. „Sok mindent szeretnénk elérni, vannak konkrét elképzeléseink, de mindig azért imádkozunk, hogy csak akkor valósuljanak meg, ha valóban Isten akaratával találkoznak. Volt olyan, nem is egyszer, hogy azt éreztük, nem jó irány az, amit terveztünk, mert ez nem a mi utunk. Ilyenkor vissza kellett lépnünk, és azt mondanunk: Istenem, érzem, hogy nem így szeretnéd. Mutasd meg a Te utadat! Segít az elengedésben, ha hisszük, hogy Isten jelen van életünkben, ezért fáradozásainknak meglesz a gyümölcse. Ezt a magam bőrén is megtapasztalom újra és újra.”




Barna Bálint
Képek: Füle Tamás