Szloboda József esperessel beszélgettünk, aki a főváros északi területein működő gyülekezeteket és azok lelkészeit pásztorolja. Újpesten felnőve, az angyalföldi gyülekezet lelkészeként vált a Budapest-Északi Református Egyházmegye vezetőjévé. De miért vállal valaki a fővárosban vezetői tisztséget, amikor olyan nehéz bejutni a lakótelepek, bérházak, de még az utca emberének szívébe is?

Csak közösséget építve
„Azért lettem esperes, hogy Isten ügye erősebb legyen Budapesten. Ezt csak úgy lehet elérni, ha gyülekezeteink hitben, lélekben és emberekben erősek.  Célom, hogy sok kör jöjjön létre: lelkészekkel, diakónusokkal, hitoktatókkal, gyülekezeti munkásokkal létrehozzuk a találkozás alkalmait. Ezek olyan pillanatokat jelentenek, melyekből megérezzük, hogy az egyházmegyénk közösség. Akkor tudunk együtt dolgozni, ha kapcsolatrendszert építünk ki. A hitoktatóink azt kérték, hogy legyen lelki tanévzáró is. Ennek megvalósulásáért voltak küzdelmek, harcok, örömök, de nagyon jó látni, hogy vágynak a közösségre. Nem tudjuk előre a folytatását, de érezzük az igényt. Kifejezetten a közösségépítés céljából szervezünk találkozókat a presbitereknek is, különben atomizálódunk. Csak közösséget építve élhetünk reformátusként bárhol a megyében.”

„Istennek volt igaza”
Szloboda József közel három évtizede szolgál az angyalföldi gyülekezetben. Ez nagy tapasztalatot jelent, a szolgálat valóban erőt, kitartást és optimizmust igényel. Vajon hogyan született meg benne az elhívás, hogy lelkész legyen, és mit éltek meg a gyülekezeti tagok, amikor esperes lett?

„A lelkészségre egy ifjúsági tábor után kaptam az elhívást. Világi állásom volt, emiatt az egész élethelyzetemet meg kellett változtatnom. Visszatekintve azt gondolom, Istennek volt igaza, jó döntést hoztam. A Marcaliban töltött katonaéveim után kezdtem meg a teológiát, amit rövidebb idő alatt végeztem el. A teológia után a Szabadság térre kerültem Hegedűs Loránthoz, aki akkor még gyülekezeti lelkész volt. Utána átrendeltek Rákosszentmihályra, majd a református egyház menekültügyi szolgálatának vezetője voltam egy évig.

1990 óta vagyok Angyalföldön, és az emberek látják a változásokat, amióta esperes vagyok: nem nyüzsgök annyit otthon. Hiányolják a beszélgetéseket, látogatásokat, azt, hogy együtt menjek velük a kórházba a betegekhez. Hálás vagyok Istennek, hogy a munkatársaim hűséggel, kitartással végzik ezeket a szolgálatokat. Örültem továbbá az egyik presbiter visszajelzésének is, aki arra számított, hogy teljesen elérhetetlen leszek. Látják, hogy elérhető vagyok, és ez nagyon fontos egy esperesnél.”

Kapcsolódások
Szloboda József esperesi szolgálata előtt és közben is megmaradt elérhetőnek. Nyugodt maradt akkor is, amikor a tisztségre jelölték. „A többi jelölttel együtt imádkoztunk, átbeszéltük a választást, megkerestem őket. Önmagában a jelölés nem jelentett számomra különösebbet, és engem lepett meg legjobban, hogy az első körben nagy többséggel megválasztottak. Ilyenkor nem szokták elérni az ötven százalékot, ráadásul három jelölt is volt. Nyilván szerepet játszott a megválasztásban, hogy éveken keresztül voltam főjegyzője ennek a megyének, elég sok gyülekezettel volt kapcsolatom. Ugyanakkor elsősorban gyülekezeti lelkész vagyok ma is. Minden szerda reggel azzal kezdjük a napot, hogy az összes munkatársammal, beosztott lelkésszel, diakónussal, hitoktatókkal lelki közösségben vagyunk, és utána megbeszéljük a heti programot.
A gyülekezeti szolgálat felüdülést jelent számomra.”

Evangélizációs közösség lelkészeknek
Budapest és annak északi része minden szempontból izgalmas és sok-sok kihívást rejt magában. Különösen fontos kérdés a főváros nyüzsgésében lelkészeket pásztorolni. „Azt szorgalmazom, hogy a lelkészek evangélizációs, lelki közösségben jöjjenek össze. Ennek keretében többek között ünnepek előtt lehetőséget teremtünk a lelkészeknek arra, hogy közösen készüljenek a sűrű szolgálati időszakokra. Azt gondolom, elsősorban a lelkészeket kell „karbantartani”, mert ők szenvedik a legnagyobb hiányt a lelkigondozásban.  Mindenki azt gondolja, a lelkészek mindig rendben vannak, kívülről sokan ezt mutatják. Pedig ők azok, akik a legkevésbé tudják kibeszélni a lelkükben zajló folyamatokat, hiszen nekik mindig csúcsformában kell lenni. A gyülekezetben bírálhatják az igehirdetést, észreveszik a hiányosságokat.”

Az összetartozás-érzés Szloboda József szerint jó eszköz a lelkészek segítésében. „Azt mondhatom, hogy a sok lelki irányzat, amely a református egyházban jelen van, mind megtalálható megyénkben. Annak örülnék a legjobban, ha ezek a különböző irányzatok jobban egymásra találnának, kiegészítenék egymást. Az idei esperesi jelentésemben külön kitértem erre, jó lenne, ha egymás hite által tudnánk épülni. Folyamatról beszélünk, szellemi és lelki változásokról. Emlékszem, egy lelkészi körben először hárman ültünk le, aztán öten, tízen. Most ott tartunk, hogy több mint tíz lelkész eljött, ez hatalmas szám. A folyamatos változás gondnokoknál, hitoktatóknál is látható, ha megérzik az együttlét jó ízét. Az apostolok is közösségben voltak, ez csak így működik a gyakorlatban.”

Elérni az elérhetetlennek hitt embereket
Az esperes szerint a lelkészeknek nagy feladatuk van Budapest-Északon. „Nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy nem jelenünk meg folyamatosan. Ezt hívjuk evangélizációnak. Örülök, amikor református énekeket éneklünk az utcán, és a reformáció 500. évfordulója is tartalmas időszak volt. Azonban ha nincs kerek évszám, az nem jelentheti a leállást. Jelen kell lennünk az evangéliummal a fővárosban, nagyon sok lelket kell elérnünk. Ha jó értelemben tudnánk olyan „átjáróházat” létrehozni, ahol az emberek isteni vezetés útján tudnak gyülekezet választani és be is fogadják őket, az megerősítené a megyét. A népességváltozás mélyen érinti a területünket. Példaként, az angyalföldi gyülekezet a harmincéves szolgálati időm alatt háromszor cserélődött ki. A reformátusok visszajárnak a saját gyülekezeteikbe, a nem reformátusok gyakorlatilag elérhetetlenné válnak ezáltal, és akik nem akarnak semmilyen gyülekezethez tartozni, azok többnyire gyökértelenek, vegetálnak.”

Szloboda József elmondta, hogy a gyökértelenség ellenére alakulnak új gyülekezetek. „Mindig az adott helytől függ, hogy mennyire tudják megszólítani az ott lakókat. Az agglomerációból ismét beköltöznek az emberek. Ennek pozitív következménye, hogy Budapest-Északon sok új gyülekezet alakult. Senki sem gondolta, hogy egyszer templom lesz Újpalotán.  Azt gondolom, hogy Budapest ilyen szempontból abszolút nívós, itt növekvő gyülekezetek vannak. Ezzel együtt én is küzdök az emberek megszólításával. Húsz éven keresztül próbálkoztunk azzal, hogy lakásokban gyűltünk össze, ahova a környéken lakókat hívtuk meg. Ez most valamiért nem működik. Tudom, hogy Isten megadja, ami szükséges a fejlődéshez. Most is tudok mondani legalább négy-öt olyan területet, ahol nyugodtan fel lehetne építeni egy református templomot vagy gyülekezeti házat Budapest-Északon. És biztos, hogy lenne hozzá gyülekezet.”

Mint kiderült, az emberekben megvan az igény arra, hogy református iskolákba írassák be gyermekeiket Budapest-Északon. A szülők elérése és megszólítása az esperes szerint komoly lehetőség a misszióra. „Az iskolákban látom azt a lehetőséget, hogy az Istenhez tartozásunkat, reformátusságunkat közvetíteni tudjuk a gyerekek, a szülők felé. Állandóan hangsúlyozom, hogy a szülőket kell előbb megszólítani. Ha csak a gyerekekre nézünk, nem biztos, hogy jófelé vetjük a magot – nyilván oda is kell. Ha megvalósul az óvoda-projekt, és a tervezett óvodák felépülnek, akkor ez gerincet adhat a budapest-északi reformátusságnak. Ez már, emberileg szólva, bizakodással tölthet el a jövőre nézve.”

A legjobb feltöltődés
A leterheltség minden lelkész számára kihívás, aminél már csak a feltöltődés megtalálása okoz nagyobb fejtörést. Szloboda József őszintén beszélt családjáról, és arról, hogyan töltekezik. „Összejáró család vagyunk hála Istennek, remélem, ez így is marad. Otthon megszokták, hogy karácsonykor úrvacsorát osztok, nem tudok mindig jelen lenni. Vasárnap tudunk beszélgetni igazán, hétközben ez már sokkal nehezebb, ezt nehezen viselik. Érzem, hogy néha ki kell mozdulnom, ilyenkor a budai hegyekbe megyek. Nagyon fontos, hogy kiszellőztessem a lelkem, mert az ember túl sokat van bezárva.  A legjobb feltöltődés mégis az, amikor az összes gyerekemmel le tudok ülni, amikor közösen megyünk nyaralni velük. Mindannyian felnőttek, ők is érzik, hogy erre szükségünk van.”

Mi az, amiért imádkozzunk?
A beszélgetés végén arra kérdeztem rá, hogy mi, olvasók, miért imádkozhatnánk. Mi az, ami nagy segítséget jelentene a Budapest-Északi Egyházmegyének, a lelkészeknek, gyülekezeti tagoknak és az esperesnek. „Vallom, hogy nem azzal van baj, aki harcol ellenünk, hanem a közömbösséggel, ebbe futok bele sokszor. Nagyon rossz lepattannom ennek a faláról. Csak illusztrációként: egy temetés után nem szólíthatók meg az ottlévők, gyászolnak, mégis közömbösek. Bár országosan kiépített a hitoktatás, a szülők nagyobb része közönyös. A gyerekek nyitottak lennének, a szülők bezárnak a gyülekezet irányában is. Az Isten Igéjével szemben az emberek nagyobb része szintén zárt, közömbös, ahogy a saját üdvösségük sem érdekli őket. Úgy látom, a legnagyobb baj valóban az, hogy langyosak vagyunk. Nagy segítséget jelentene számunkra, ha ezért tudnánk imádkozni, ha az emberek kimozdulnának a lelki közöny állapotából.”

Somogyi Csaba

Képek: Füle Tamás