A négy évvel ezelőtt kitört koronavírus-járvány szinte egyik napról a másikra arra sarkallta a gyülekezeteket, hogy az internet nyújtotta számtalan lehetőség segítségével igyekezzenek Isten Igéjét eljuttatni az otthonokba és teremtsenek virtuális közösségeket. Voltak olyan lelkészek, akiknek az üres padok és egy telefon képernyője előtt való igehirdetés hosszú időre elvette a kedvét a szolgálat ilyen módjától, máshol azóta közvetítenek minden vasárnapi istentiszteletet, abban a tudatban, hogy igény van rá – és nem a személyes jelenlétet helyettesíti.

Egyik ilyen a Szigetszentmárton-Szigetújfalu Református Missziós Közösség, melynek alkalmait a járvány előtt nagyjából negyvenen látogatták. Évekkel korábban összesen hat fő fogadta Kiss Gergely István lelkipásztort új szolgálati helyén, ezért fennállt a veszély, hogy a sok imádsággal és munkával összegyűjtött nyáj egy része szétszéled majd. Nem így történt. Az istentiszteleti alkalmak mellett bibliaórákat, Kereszt-kérdések sorozatot és Tanúim lesztek-munkatársképzést tartottak online, melyeknek köszönhetően nemhogy csökkent, hanem nőtt a gyülekezet lélekszáma.

Kapcsolódó cikkünk:
Hat gyülekezeti tagból több mint negyvenfős közösséggé nőtt az elmúlt években a Csepel-szigeten fekvő két falu református gyülekezete. Templomuk padjai, melyek egykor a régi iskolából érkeztek, gyülekezetük történetéről mesélnek. Most saját otthont terveznek, amely kifejezi hitüket, összefogásukat, identitásukat.
Parókia.hu – Iskolapad másként

Így talált rá a közösségre a helyi iskolában gyógypedagógiai asszisztensként dolgozó Légrádi Mónika, aki előbb az istentiszteleti közvetítéseket nézte, majd amikor a helyi Szent Márton Közösségi Színtér lett az alkalmak ideiglenes otthona, személyesen is bekapcsolódott a gyülekezet életébe. „Ismertük a lelkészházaspárt, hiszen egykorúak a gyerekeink, sokat játszottak együtt, de nekem nem volt korábban semmilyen kapcsolódásom református közösséghez” – mondta.

„Először eljöttem én, aztán a férjem – aki később a gyülekezeti zenekar tagja lett – és a gyerekeim is. Itt kereszteltek meg, ami életem egyik legszebb pillanata volt. A Szentíráson keresztül másképpen tudom szemlélni az életemet, mint azelőtt. Könnyebbek lettek a mindennapjaim, hiszen az örömök és a kihívások között is van hová visszanyúlni” – fogalmazott Légrádi Mónika, aki örömmel veszi ki a részét az iratterjesztésből, a gyermekek közötti szolgálatból vagy a karácsonyi kántálásból.

Ambrózy Zoltán hat évvel ezelőtt döntött úgy, hogy református lesz, hogy a kislányát is annak keresztelhessék később. A gyülekezetbe való bekapcsolódása egy Kereszt-kérdések sorozattal indult 2018-ban, egy évvel később konfirmációi fogadalmat tett, azóta pedig együtt él és lélegzik a közösséggel. „Egészen addig nem gyakoroltam a vallásomat, tulajdonképpen itt tértem meg” – mondta érdeklődésünkre a civilben szervező mérnökként dolgozó férfi.

Amikor csak teheti, részt vállal a szolgálatban, legyen szó a régi templom körüli teendőkről, az istentiszteleti alkalmak előkészítéséről vagy a gyülekezet pénzügyi kimutatásának elkészítéséről. „Hála Istennek, hogy a közösségünk egyre gyarapodik és sok az új, többségében fiatal tagunk, akik felpezsdítik az életünket” – fogalmazott.

Kosztyu Istvánné, akit mindenki csak Annuskának szólít, ott volt tizenkét éve a lelkipásztort fogadó féltucatnyi gyülekezeti tag között. Kiss Gergely István a mai napig emlékszik akkor elhangzott mondatára: „Tiszteletes úr, nehéz lesz, de nem biztos, hogy lehetetlen!” A közösség gondnoka akkor csak reménykedett abban, hogy megtapasztalhatja majd a lelki növekedést a szigetszentmártoniak között, ma viszont hálás, hogy imádságait meghallgatta az Úr.

„Addig csak kéthetente volt istentisztelet itt és a szomszédos Szigetújfaluban, ahol élek” – mondja a közösség mindenese. „Nagy örömünk, hogy ezt követően nem csak a vasárnapi alkalmak lettek gyakoribbak, de évente volt felnőtt konfirmandusunk és felnőtt keresztelésünk is. Már akkor nagy akarattal kértük Istent, hogy legyen egy templomunk, mert a régiben nem férünk el.” A település ütőerén, a Kossuth Lajos utcán álló kis épületet 1959-ben építette a maroknyi szentmártoni reformátusság, sok segítséget kapva a katolikus sváb többségtől. A koronavírus előttig ez a templom szolgált az istentiszteletek helyszíneként, utána pedig a megnövekedő létszám miatt rétegalkalmakat tartottak benne egészen a közelmúltig.

A gyülekezet már évekkel ezelőtt eldöntötte, hogy templomot épít, ám a régi iskola lelki otthonná alakításának tervét elvetették. Így került képbe a Telkes utca 13. alatt fekvő keskeny terület, ahol tavaly ősszel elkezdődhetett az építkezés – az október utolsó vasárnapi perselyadományt a református egyház minden közössége a szentmártoniak számára ajánlotta fel ennek támogatására. „Reméljük, hogy meg tudjuk majd tölteni a templomot, és hogy a helyiek mellett a szigetújfalusiak között is ébredést tapasztalhatunk. Az én házamban is volt már Kereszt-kérdések kurzus, ma néhányan járnak át ebből a faluból” – folytatta a gondnok.

Kosztyu Istvánné úgy gondolja, az embereknek fel kell ismerniük azt, hogy szükségük van Istenre, reményei szerint az új templom és a dinamikusan növekvő gyülekezeti közösség jelentős segítséget jelent majd ebben. A gyülekezetben végzett szolgálatairól elmondta, hogy mindenütt igyekszik helyt állni, ahol arra igény mutatkozik. „Már az felemelő érzés számomra, ha egy konfirmáció alkalmával elrendezhetem a fiatalok székeit vagy rendbe rakhatom az úrasztalát. Nagyon szeretem a gyülekezetet, jó látni, hogy az emberek mosolyogva érkeznek hozzánk és boldogan távoznak tőlünk” – mondta a kertészként dolgozó hölgy.

Kiss Gergely István lelkipásztor 2012-ben került a Ráckevei Református Egyházközség szórványaként működő Szigetszentmártonba, ahol szolgálatának minden területén érezte és érzi Isten áldását. „A koronavírus-járvány után azért nem térhettünk vissza a kis templomunkba, mert nem tudtuk tartani a kétméteres távolságot egymástól, aztán pedig azért, mert már be sem fértünk” – emlékszik vissza a néhány évvel ezelőtt történtekre a lelkipásztor, nem leplezve csodálkozását azt illetően, hogy ami máshol a közösségek létszámának megcsappanásához vezetett, az Szigetszentmártonban növekedést hozott. „A művelődési ház úgy működik, mint a templomunk. A színházteremben tartjuk az istentiszteleteket, a kisebb helyiségekben a rétegalkalmakat – a Kereszt-kérdések mellett jelenleg női és férfiköröket –, és van egy előterünk, ahol beszélgethetünk egymással.”

A gyülekezet összetétele egészen változatos, foglalkozásokat és származást tekintve egyaránt: Szigetszentmártonban együtt dicséri Istent cégvezető és pedagógus, a földeken dolgozó és az orvos, a budapesti és a Kárpátaljáról menekült, az erdélyi és a Borsodból érkező. „A gyülekezetünk látása, hogy a hozzánk betérők valahonnan eljöttek, ahol otthagyták gyökereiket, és itt szeretnének meggyökerezni. Erre utal a vezérigénk is: ’Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.’ (Kolosséiakhoz írt levél 2. rész 6-7. vers)” – mondta a lelkész, aki másik metaforát is említett a gyülekezettel kapcsolatban.

„Sok emberben közös itt, hogy egy ponton megtört az életük, azaz lelki értelemben hajótöröttekké váltak. És mivel egy szigeten vagyunk, a gyülekezetünk és az épülő új templomunk menedékként szolgálhat számukra” – fogalmazott, hozzátéve, hogy gyülekezeti zenekaruk neve, a Kegyelemsziget is ezt az értelmezést kívánja erősíteni, mi több, a közös szimbolika része a hal, amely az épülő templom mennyezetére tekintve rajzolódik majd ki, az úrasztala pedig egy szem alakját veszi föl. „Nem mindennapi pillanat lesz majd oda letenni egy prédikáció szövegét!” – mosolygott a lelkész.

„Már az építkezés kezdete előtt rendszeresen imádkoztunk a templomunkért, aztán később a helyszínre is kimentünk a gyülekezettel, ahol nem csak az épületért, hanem az ott lévő mindenkori gyülekezetért, megtérésekért, életek megváltozásáért fohászkodtunk – ahogyan korábban a monorierdeiek is tették a saját templomuk építése előtt Lénárt Tibor lelkipásztor vezetésével” – mondta Kiss Gergely István, hozzátéve, hogy a monorierdei templomot is az a Czégány Sándor tervezte, aki a szigetszentmártonit megálmodta.

A gyülekezet várhatóan jövő januártól missziói egyházközséggé válik, reménység szerint egy időben azzal, amikor elfoglalhatják új otthonukat. „Olyan jó látni, ahogyan az egész közösség önjáróvá vált. Nekem gyakorlatilag annyi a dolgom istentisztelet előtt, hogy kinyitom az épületet és a gyülekezet tagjai között vagyok.” A szolgálók csapatának lesz feladata a jövőben is, ugyanis az istentisztelettel párhuzamosan három-négy rétegalkalmat is tarthatnak, nem beszélve a hétközi lelkialkalmakról.

A régi templom repedező falai közé ma már csak néha tér vissza a közösség, az épület jövőbeli sorsa bizonytalan. Előfordulhat, hogy más gyülekezeti célt fog szolgálni, de az is, hogy az önkormányzat tulajdonába kerül és világi célokra használják majd. „Ha ez utóbbi fog megtörténni, örülnék, ha múzeumot rendeznének ott be, benne egy sarokkal, amely a református örökségnek állít emléket” – mondta Kiss Gergely István, aki elárulta: egy régi padnak, egy csillárnak és a harmóniumnak helye lesz az új templomban is, emlékeztetve a szigetszentmártoni reformátusokat gyökereikre, melyeket még mélyebbre eresztve sokkal többeknek nyújthatnak menedéket és lelki táplálékot.

Fotók: Dezső Attila