Lelkészeket keresnek az agglomerációban

A gyülekezetplántálást szívügyüknek tekintő lelkipásztorokat keresnek Érd fenyves-parkvárosi városrészébe és Tárnokra.

Gyülekezetplántálás Fenyves-Parkvárosban
Az elmúlt száz évben robbanásszerűen megnőtt a fővárostól délnyugatra fekvő Érd lakossága: a négyezer fős faluból hetvenezres lakosú megyei jogú várossá duzzadt. Ez a missziós térképet is átrajzolta: a három jelenlegi református gyülekezet mellé mára egy negyedik plántálása is reálissá vált a fenyves-parkvárosi városrészben.

A parkvárosi gyülekezet területét az M7-es autópálya mindig is kettéosztotta. Az itt élő reformátusok hosszú évek óta imádkoznak a sztrádán túli területért – mondta el megkeresésünkre Tar Zoltán érd-parkvárosi lelkipásztor, aki néhány gyülekezeti taggal együtt egy ideje rendszerese kijár az említett területre.
Tavaly már gyermektábort is tartottak hangsúlyosan a fenyvesi városrészben lakókat megszólítva, szerveztek függőségekről szóló előadást, és havonta egyszer rendszeresen tartanak istentiszteletet a művelődési házban. Az ún. párbeszéd-istentiszteletek része az is, hogy a gyülekezet beszélget az igehirdetésben elhangzottakról. „Hosszú ideje imádkozunk ezért a területért, hogy egyszer legyen itt egy gyülekezet. Nem épületre, hanem közösségre szeretnénk építeni, vagyis gyülekezetplántáláshoz keresünk lelkipásztort. A közösség szervezését tehát az alapoktól kell kezdeni, ennek minden nehézségével és szabadságával. A szokásos formák – az istentisztelet, az ifjúsági óra és más rétegalkalmak – lépésről lépésre hívhatók csak életre. Ehhez elengedhetetlenül fontos egy, a területen lakó, csak erre a feladatra koncentráló, elhivatott és e különleges lelkészi munkára alkalmas ember.”

Jelenleg is több család jár az érd-parkvárosi gyülekezetbe a fenyvesi városrészből. Mellettük azok is megszólíthatók lennének, akik nemcsak dolgozni, de gyülekezetbe is Budapestre járnak. Ők valamennyien elkötelezett reformátusok, akik közül többen nyitottak lennének arra, hogy a helyben megalakuló gyülekezetbe épüljenek be. Rajtuk kívül pedig bárki megszólítható, aki nyitott az evangéliumra és még nem kötelezte el magát egyik gyülekezet mellett sem – osztotta meg a lelkipásztor. „A plántáló lelkipásztornak önállóságot szeretnénk biztosítani, ugyanakkor akár a szolgálatában, akár imádságban, akár anyagiakkal elkötelezetten segítenénk őt bármilyen elképzelése megvalósításában. Az egyik legfontosabb kihívás ilyenkor megtalálni az egyensúlyt az evangélium átadása és a közösségformálás között. Ehhez először is láthatóvá kell válnunk kapcsolatfelvétellel, felnőtt, ifjúsági és akár gyermekcsoportok indításával – ezért fontos, hogy valaki teljes idejű szolgálattevőként csak erre a területre összpontosítson.”

A leendő lelkipásztort a Dunamelléki Református Egyházkerület lakhatási és lelkészi javadalomkiegészítéssel támogatja. Ha megkezdi szolgálatát, albérletet biztosítana számára a parkvárosi gyülekezet a fenyvesi városrészen, hiszen fontos, hogy az új lelkész helyben lakjon.

Formálódó gyülekezeti mag Tárnokon
Lelkipásztort keresnek a 2023. március 15-től szintén az Érd-parkvárosi gyülekezethez szórványként tartozó Tárnokon is. Az Érddel szomszédos településen létezik egy református mag, akik nemrégiben megkeresték Balog Zoltán dunamelléki püspököt azzal, hogy amennyiben lehetséges, szeretnének saját lelkipásztort. Az egyházkerület Elnöksége kifejezte támogatását feléjük, és mivel jóval többen élnek ott elkötelezett reformátusok, sokkal hamarabb létrejöhetne egy önálló református gyülekezet Tárnokon, legalábbis emberi számítás szerint – számolt be Tar Zoltán. „Régi vágya ez a tárnokiaknak, amelyért évek óta türelmesen imádkoznak. Elkötelezettek a közösségért, így az új lelkész együttműködő partnerekre találna személyükben. Jelenleg Parkvárosból átjárva tartanak vasárnapi istentiszteletet, évek óta működik házicsoport. Vannak, akik a környékbeli gyülekezeteket látogatták vasárnaponként. Most többen is kifejezték, hogy ha lenne helyi gyülekezet, azt erősítenék. Van körülöttük egy szélesebb kör, akik szintén csatlakoznának a közösséghez.”

A lelkészi szolgálatra jelentkezők Tar Zoltán Érd-parkvárosi református lelkipásztorhoz fordulhatnak a tarzoltan1985@gmail.com e-mail címen vagy a 20/ 355 84 28-as telefonszámon.