Lessing apja protestáns lelkész volt Szászországban, a protestáns ortodoxia merev képviselője. Lessing eszmélődése minden bizonnyal e ténynek az ellenhatásaként is értendő. Lessing irodalmi munkásságnak szentelte életét, és a felvilágosodás egyre erősödő áramlatának hatása alatt az újkori német teológia- és egyházkritika egyik legjelentősebb és legeredetibb alakja lett. Munkássága azért is kiemelkedő, mert nem hivatásos teológusként igyekezett érvelni elsősorban az ortodoxia tanai ellen. Különösen az igazság és a kijelentés kérdése foglalkoztatta. A csodákkal kapcsolatos kritikai aggályainak 1777-ben kiadott, A lélek és erő bizonyságáról (Über den Beweis des Geistes und der Kraft) című munkájában adott hangot. Ebben a fő tétele, hogy történeti dokumentumok, mint amilyenek az evangéliumok, soha nem helyettesíthetik az emberi értelem bizonyította igazságot. Ezen a ponton tehát nem a bibliai események, csodák hitelessége kérdéses számára, ahogy egyértelművé is teszi:

Egyáltalán nem tagadom, hogy Krisztusban ígéretek teljesedtek be; egyáltalán nem tagadom, hogy Krisztus csodákat tett: hanem azt tagadom, hogy ezek a csodák, minthogy igazságuk teljesen abbamaradt, jelenlevővé válható csodákkal bizonyíthatók lennének. Mivel ezek csupán csodákról szóló híradások (akármennyire is ellentmondásmentesek, cáfolhatatlanok ezek a híradások), a Krisztus egyéb tanításai iránti legcsekélyebb hitre sem kötelezhetnek.[15]

E tekintetben tehát mintegy hatvan évvel később Lessinggel rokon a pietista kegyességével és ortodox világnézetével szakító Engels. Ez utóbbi szintén képtelen volt belátni, egy olyan esetleges történeti esemény, mint Krisztus halála, hogyan lehet minden emberre nézve egyetemes érvényű. Akár Lessing közvetlen hatásáról van szó Engels esetében, akár egy gyakran felbukkanó teológiai aggályról, az ifjú radikálisnál ez inkább a teológiai-egzisztenciális kategóriába tartozik. Az idősödő kritikus számára viszont filozófiai-ismeretelméleti kérdés:

Ez, ez az a ronda széles árok, amelyen nem tudok átkelni, akárhányszor és akármilyen erőfeszítéssel is próbálkoztam az ugrással. Ha valaki át tud engem segíteni, segítsen, kérem, könyörgöm. Az illető részemről isteni jutalomra szolgálna rá.[16]

Lessing széles árkának egyik partján a jelen: a racionális-dogmatikai vagy teológiai-egzisztenciális. Másik partján a múlt: a történeti kijelentés, a bibliai hagyomány esetleges történeti igazságai. S az árok annyira széles, hogy az egyik parton álló nem reménykedhet abban, hogy a másikra átjusson, és a túlparton állóval kezet rázzon. Elég csak Székely illetve Engels makacsul elhatárolódó és hitvallásszerű kijelentéseire visszagondolnunk.

Nyilvánvalóan összetett kérdésről van szó, a fentiekben a dilemma megértésének megítélésem szerinti egyik leglényegesebb összetevőjére igyekeztem rámutatni. A megtért Székely történet- és tudományellenessége csakúgy, mint a megtért Engels történetiessége és teológiaellenessége egy érem két oldala, Lessing ronda széles árkának két partja.

A két parton azóta is teológusok és keresztények két pártja áll. Az egyik számára a bibliai kijelentés történetisége, korhoz kötött, partikuláris volta a hangsúlyos, a másik számára a teológiai-egzisztenciális igazság egyetemes és időtlen érvénye. De vajon valóban annyira széles és ronda-e ez az árok, vagy csak elhittük ezt? Biblia-magyarázatainkban valóban választanunk kell a történeti háttér hangsúlyozása és az egzisztenciális, teológiai mondanivaló között?