Márk evangéliuma - 12. Harminc, hatvan, száz annyit

Új szövetség - Márk evangéliuma 4:1-20.


Nem tudom, eszébe jutott-e másnak, én elgondolkoztam azon, hogy a vetés szóhoz mi minden kapcsolható, s miképp változik jelentése attól, amivel összekötöttem? Példát mondok, hogy érthetőbb legyen: Jelentős különbség van a felvetés, levetés, bevetés, kivetés, összevetés, átvetés, rávetés... jelentése és tartalma között. Ám vetés ez is, az is. Hogyan vetünk, mit aratunk? Mit hallunk, mit látunk, mit értünk, mi érint, mi terhel, mi könnyít? Mi minden vetődik (fel, le, át, szét, össze...) lelkünkbe, mi érint, mi vésődik emlékezetünkbe, mi kúszik észrevétlen, vagy észrevéve, egészen zsigereinkig?

Az elmúlt héten Rómában jártam. Pár nap volt csupán, s közben befogadtam, amit befogadtam. Mert látni, érteni, érezni, megtapasztalni mentem azt, amiről eddig úgy - ahogy tudtam.
Magam is meglepődtem, mikor hazaérve végiggondoltam, mi minden ért hozzám, s hogyan?

Hadd kezdjem azzal, miféle érzés volt megint repülni, és azzal a gyerekemmel, aki alig két-esztendősen azt kérdezte tőlem egy láthatatlan repülőgép hangját hallva: - Mikor jön értem?
Úgy mondta most, a legelképesztőbb, legkülönösebb érzés, ahogy a gép elszakad a földtől.
Vajon hogyan hat ránk, mit csinál velünk a látvány, mikor távolodik, egyre kisebb lesz az, amiben a mindennapokban jövünk-megyünk? Előbb az ember lesz ponttá, majd semmivé, aztán a házak, földek, városok, szigetek lesznek hirtelen szemünk tükrében tenyérnyivé...

 

BÓDÁS JÁNOS
           MÁKSZEM

Óriás a világ,
s legyőzhetetlen. Rám sem
fütyül. Annyi vagyok
néki, mint egy mákszem...



BÓDÁS JÁNOS
                   ISTEN

Az Isten belefér egy röpke percbe
és mégis végtelen időt betölt.
Őt hordozza a testek csöppnyi sejtje
mégis kezétől mozdul ég s a föld...


Porszemmé lesz az ember, ugyanakkor a sokmilliárdban a másik ember elképzelhetően elérhetetlenné válik. Valaki így mondta: lehetetlen, hogy Isten minden egyes emberrel törődjön, annak lelkével, életének eseményeivel, szenvedésével, örömével és bánatával! Nekem épp fordítva beszélt a látvány! Hatalmassá éreztem növekedni Istent. Kinyílt a tér, parányivá lett, eltűnt benne az ember, de ugyanakkor a Mindenható Isten felőli ismeret növekedett bennem, birtokba vett a megfoghatatlan, elképzelhetetlen isteni hatalom és kegy mértéke...

ÉS ISMÉT TANÍTANI KEZDETT A TENGERPARON. OLYAN NAGY SOKASÁG GYŰLT HOZZÁ, HOGY HAJÓRA SZÁLLT, LEÜLT ABBAN A TENGEREN, AZ EGÉSZ SOKASÁG PEDIG A TENGERPARTON ÁLLT. ÉS SOK MINDENRE TANÍTOTTA ŐKET PÉLDÁZATOKBAN, TÖBBEK KÖZÖTT ÍGY IS TANÍTOTTA ŐKET: HALLJÁTOK!

Jézusnak azért kell távolodni, mert a tömegbe veszne alakja, hangja, az ami rá van bízva.
Nem magasra áll, mint előtte a hegyen, itt a tenger, a part, a hajó kínál megoldást, s a még belátható távolság lehetőségével él. Másféle mozdulat a fölfelé és az elfelé. A különös az - ki is mondja a történet során -, hogy kell, kifejez ezzel a mozdulással valamit, jelképpé lesz. El ill. kilép, s így tanít, példázatokkal... AKINEK VAN FÜLE A HALLÁSRA, HALLJA MEG!

ÍME A MAGVETŐ KIMENT VETNI ÉS TÖRTÉNT VETÉS KÖZBEN, HOGY NÉMELYIK MAG AZ ÚTFÉLRE ESETT; JÖTTEK A MADARAK ÉS FELKAPKODTÁK. NÉMELYIK PEDIG A KÖVES HELYRE ESETT, AHOL NEM VOLT SOK FÖLDJE; HAMAR KIKELTMIVEL NEM VOLT MÉLYEN A FÖLDBEN. MIKOR PEDIG DELELŐRE HÁGOTT A NAP, A HŐSÉG MEGÜTÖTTE ÉS GYÖKÉR HÍJÁN ELSZÁRADT. NÉMELYIK PEDIG TÖVISEK KÖZÉ ESETT, A TÖVISEK FELNŐTTEK ÉS MEGFOJTOTTÁK, ÚGY, HOGY NEM HOZOTT TERMÉST. NÉMELYIK PEDIG A JÓ FÖLDBE ESETT, KIKELT, FELNÖVEKEDETT, ÉS TERMÉST HOZOTT: EGYIK HARMINC ANNYIT TERMETT, A MÁSIK HATVAN ANNYIT, NÉMELYIK PEDIG SZÁZ ANNYIT. ÉS SZÓLT HOZZÁJUK: AKINEK VAN FÜLE A HALLÁSRA, HALLJA MEG!

Nagyon is érthető a példatörténet, nyilván senki sincs, aki ne találkozott volna a földbe vetendő mag képével, és annak terméshozó lehetőségével. Mindez első hallásra elképzelhető, érthető, mit kéne hasonlítva érteni? Azt nem értik, miért mondja a hasonlatot. Vajon miért érezteti szavaival azt, mintha a vetések többsége értelmetlen lenne? Csupán negyedrésznyi szót ejt a jó földbe vetett magról. Miért is? Mintha ez lenne az arány vetéskor! Miféle vetéskor? Ilyenféle esélyekkel jól nézne ki, el se indulna, az aki vet...Miért is vetne magot az útszélre a madaraknak, vagy sziklás földbe, vagy tövis közé?

Van aki megelégszik azzal, hogy hall, hogy lát. Nem kell neki több. De biztos volt az Őt hallgatók között olyan aki elgondolkodott. De olyanról nem esik szó, aki ott mindjárt rákérdezett: Miért is mondja Jézus nekik a példázatot? Van valami, ami pontosan így történik? S ha nem a földjükön, akkor hol és miben pazarolnak így? Miért a vetés végképp csüggesztő aránya?

Meséltem már a Golgotavirágomról. Két év óta szüntelen hajt, virágzik. Ám idén észrevettem, hogy gyökeiből zöld hajtás indul. Több helyen is. Miért, miért se, azt gondoltam bizakodva, egy csepp ágat most lecsípek fentről is, és a földbe ásom. Vajon kihajt? Korábban hallottam arról, hogy igazából így kéne. Vártam, mi lesz. Pár hét múlva nem csak a gyökerén termett hajtások nőttek meg, hanem az a földbe ásott tövecske is megindult. Igaz, hogy kisebb ezeknél, de míg azok levele háromágú csenevész csupán, ennek levele ötágú, mint az eredeti tőé. Mit vetettem? Hogyan? Mi a különbség? Miért a földbe süllyesztett az igazi?

Ugye, sokszor hallottuk a magvető példázatát, kívülről el tudjuk mondani a magyarázatot is, de vajon mi termett abból, hogy hallottuk? Mert ez a kérdés. Hozzánk érhet az, ami szólít?

Ahogy ott álltam kinn a Colosseum közepén, s néztem a fedetlen, egykor rejtett porond alatti alagútszövevényt, didergett a lelkem. Ide terelték a vadállatokat, és ide azokat a nyomorult keresztényeket, akik ragaszkodtak hitükhöz. Miféle tűz lehetett bennünk, hogy nem futottak el, hogy vállalták hitüket, közösségüket, s azt ami rájuk várt? És ráébredtem, ez nem róluk szól, hanem Istenről. Tőlük ez nem tellett volna. A Magvetőről, s a jó földről szól az életük.

AMIKOR EGYEDÜL MARADT, KÖVETŐI, A TIZENKETTŐVEL EGYÜTT MEGKÉRDEZTÉK A PÉLDÁZAT FELŐL. ÉS Ő AZT MONDTA: AZ ISTEN ORSZÁGÁNAK TITKA NEKTEK ADATOTT, A KÍVÜL VALÓKNAK AZONBAN MINDEN PÉLDÁZATOKBAN ADATIK, HOGY NÉZVÉN NÉZZENEK, ÉS NE LÁSSANAK; HALLVÁN HALLJANAK, DE NE ÉRTSENEK, HOGY SOHA MEG NE TÉRJENEK, ÉS BŰNEIK BOCSÁNATOT NE NYERJENEK.

Tanítványai csak akkor kérdezik a példázatról, mikor közel jön, közibük telepedik. Miről is beszélt a példázatban? Szívet melengető, s ugyanakkor dermesztő is, amit a magyarázat előtt mond nekik. Róluk, akik hozzá jöttek, és azokról, akik nem jöttek, akik kívül maradtak: ISTEN ORSZÁGÁNAK TITKA NEKTEK MEGADATOTT... A KÍVÜL VALÓKNAK AZONBAN

MEGADATOTT, Igen, ott van a közelükben, kérdezhetik, felelni, válaszolni fog nekik. Mi lesz azokkal, akik hallották, de nem értették, akik nincsenek itt, nem jönnek, hogy Őt kérdezzék?
Ilyen veszélyes kívül lenni, KÍVÜL maradni? És mi az, hogy kívül? Honnan tudhatom, hogy kívül vagyok, vagy belül? Hogyan folytatja Jézus? Nagyon egyértelműen, félreérthetetlenül:

NÉZVÉN NÉZZENEK, ÉS NE LÁSSANAK; HALLVÁN HALLJANAK, DE NE ÉRTSENEK, HOGY SOHA MEG NE TÉRJENEK, ÉS BŰNEIK BOCSÁNATOT NE NYERJENEK.
A kívül levő néz, de nem lát, hall, de nem ért, tud a megfordulás lehetőségéről, de nem fordult meg, tudja a bűneit, a bűnbocsánatot, a szabadulás lehetőségét, de nem lett szabad... attól, amitől szabadulnia kéne...Mi visz minket Krisztushoz? Amit látunk, tudunk, akarunk, amit megragadni szeretnénk, vagy az, amivel Ő megragadhatott minket?

"A követők gyermekszívűek. Odanéznek, amerre mutatsz. Figyelnek rád. Imádságuk színvallás, önleleplezés, gátszakadás: tovább már nem hallgathatnak. A követés fölismerés. Nem szuggesztió. Az, hogy kövess engem, annyit tesz: fölismertelek. A követlek, azt jelenti: Igen, valóban fölismertél. Én úgy soha magamat, mint te engem....Nincs elodázás, nincs majd; - a majd menekülés, vagy megelőlegezett hazugság..." Vasadi Péter