ÉS MIKOR JÉZUS ISMÉT ÁTHAJÓZOTT A TÚLSÓ PARTRA, NAGY SOKASÁG GYŰLT HOZZÁ A TENGERPARTON. ÉS ODAMENT HOZZÁ EGY ZSINAGÓGAI ELÖLJÁRÓ, NÉV SZERINT JAIRUS; RÁNÉZETT, LÁBÁHOZ BORULT, ÉS ÍGY ESEDEZETT: AZ ÉN LEÁNYKÁM HALÁLÁN VAN; JÖJJ, TEDD REÁ A KEZEDET, HOGHY MEGGYÓGYULJON ÉS ÉLJEN. EL IS INDULT VELE. ÉS NAGY SOKASÁG KÖVETTE ŐT, ÚGY, HOGY MINDEN OLDALRÓL SZORÍTOTTÁK. ÉS VOLT EGY ASSZONY, TIZENKÉT ÉV ÓTA VÉRFOLYÁSOS, AKI SOK ORVOSTÓL SOKAT SZENVEDETT, ÉS MINDEN VAGYONÁT ELKÖLTÖTTE, DE SEMMI HASZNÁT NEM LÁTTA, SŐT INKÁBB MÉG ROSSZABBUL LETT. ÉS MIKOR HALLOTT JÉZUS FELŐL, A SOKASÁGBAN HÁTA MÖGÉ KERÜLT ÉS MEGÉRINTETTE AZ Ő RUHÁJÁT. UGYANIS MAGÁBAN EZT MONDTA: HA CSAK RUHÁIT ÉRINTHETEM IS, MEGGYÓGYULOK. ÉS AZONNAL MEGSZÜNT VÉRÉNEK FOLYÁSA , ÉS MEGÉREZTE TESTÉBEN, HOGY MEGGYÓGYULT A BAJÁBÓL. JÉZUS PEDIG AZONNAL ÉSZREVETTE MAGÁN, HOGY ISTENI ERŐ ÁRADT KI BELŐLE, MEGFORDULT A SOKASÁGBAN ÉS ÍGY SZÓLT: KI ÉRINTETTE A RUHÁMAT? AZT MONDTÁK A TANÍTVÁNYAI: LÁTOD, HOGY A SOKASÁG ÖSSZENYOM TÉGED, ÉS AZT KÉRDEZED, KI ÉRINTETT ENGEM? EKKOR JÉZUS KÖRÜLNÉZETT, HOGY LÁSSA KI AZ? AZ ASSZONY PEDIG FÉLVE ÉS REMEGVE, MIVEL TUDTA, HOGY MI TÖRTÉNT VELE, ODAMENT, ELÉJE BORULT ÉS ELMONDTA NEKI A TELJES IGAZSÁGOT. Ő PEDIG ÍGY SZÓLT NEKI: LEÁNYOM, A TE HITED MEGTARTOTT TÉGED, EREDJ EL BÉKÉVEL, GYÓGYULJ MEG A BAJODBÓL ÉS LÉGY EGÉSZSÉGES.

                                                                                                                     

Arra kértek, írjak Lázár Ervinről pár sort. Köszöntő cikk készül, a születésnapja körül jelenik meg, ebbe szeretnék beleszőni, néhány erre vállalkozó olvasójának visszaemlékező sorait.
A tőlem kért írást továbbítottam. Nem találtatott könnyen érthetőnek. Változtattam rajta, újra elküldtem. Így tetszett. Mégse az jelent meg, amit írtam. Megváltoztatták a címét, pedig az volt számomra a legfontosabb közlés, találtam egy idegen mondatot, melyet sose írnék le, és beleillesztett szavakat is, melyek nem tőlem valók. Megvallom, bántott a dolog, elszomorított.

Kezembe vettem Lázár Ervin Naplóját, hogy őt idézhessem... és egyszer csak megállt a szemem annál a résznél, ahol háborogva írja, mennyire bántja kötetben megjelent szövegének önkényes idézése, változtatása. "Nagyon régen voltam ennyire dühös. Hogy mit képzelnek ezek? ... az ember nehezen megszenvedett szövegét..." Szóval ő is úgy utálja ezt, mint én. Hogyan dohog aztán naplójában? "Persze, tudtam én, rajtam kívül senki nem veszi észre a szövegváltozást..." Meghökkentett, mert én ugyanezt tapasztaltam. Miért nem vették észre mások, ami számunkra zavaró? Ők ahhoz jutnak, amihez, nem tudják, mit nem kaptak...

Lázár Ervin novellájából a leglényegesebbet - ő írja így -, a záró sorokat, egyszerűen lehagyták a végéről. Felháborítónak érzi. Mennyire? "Ha már meggyalázta a szöveget, ki is herélte"
Miért tette, aki tette? Nem tartotta fontosnak? Feleslegesnek minősítette, mert nem értette?

Vajon mi, akik Isten üzenetét olvassuk, mi, akik a tőle nyert lehetőségekkel élünk, vagy nem élünk, hányszor vesszük észre, mit, mivel, hogyan csorbítunk? Ami nem valósul, ami elvész? Mi, akik Istent keressük, megtalálni vágyunk, vajon vele találkozunk? Azzal amit adni akar?
ÉS MIKOR JÉZUS ISMÉT ÁTHAJÓZOTT A TÚLSÓ PARTRA, NAGY SOKASÁG GYŰLT HOZZÁ A TENGERPARTON. ÉS ODAMENT HOZZÁ EGY ZSINAGÓGAI ELÖLJÁRÓ, NÉV SZERINT JAIRUS; RÁNÉZETT, LÁBÁHOZ BORULT, ÉS ÍGY ESEDEZETT: AZ ÉN LEÁNYKÁM HALÁLÁN VAN; JÖJJ, TEDD REÁ A KEZEDET, HOGY MEGGYÓGYULJON ÉS ÉLJEN. EL IS INDULT VELE.

NAGY SOKASÁG GYŰLIK - mind kilép a hétköznapok körforgásából, mert többre, csodára vágyik. Érte jönnek, de csak egy van, aki elé áll, odamegy hozzá. Jairus, a zsinagóga elöljárója. Ő szabad arra, hogy odamenjen. Mi teszi szabaddá? A kétségbeesés, a nyomorúság, az emberi tehetetlenség... Neki egyetlen lehetősége maradt. Jézus, ha akar, segíthet rajta...

Jairus Jézushoz jön, s nem csupán jön, megérkezik hozzá, mert neki több kell, ő a lánya életéért jött. Kilép a tömegből, megszólítja, kéri a Mestert. Remél, és feleletet nyer, elindul vele Jézus, oda, ahonnan jött, azért, amiért hívja őt...Hatalma van megtenni azt, amire kéri...

BÓDÁS JÁNOS
            MEGTEHETED!

Küldd vissza a villámokat,
tengerbe a hegyet,
változtasd meg az emberi
romlott természetet,
harcold ki, hogy a Földtekén
ne legyen éhező,
se háború, se gyűlölet,
se pusztító erő,
s az elemek se ártsanak
se másnak, se neked.
Változtass borrá vizet és
kenyérré köveket.

Ha teheted!

Ha tehetnéd! ... S ez is kevés,
a szenvedés marad,
a bűn tovább rombol, öl és
a halál is arat.
Magad intézed sorsodat? ...
Ím láthatod mit érsz:
vannak erők, s nem bír velük
testi erő, sem ész,
a Lehetetlenség rácsai
közt kudarcra kudarc
vár rád és te úgy képzeled,
azt teszel, amit akarsz?
Állítsd meg a bűnt, kínt, halált,
rohanó éveket,
ha képességed "végtelen".

Ugye, nem teheted?

Ne hagyd, hogy önhitté tegyen
a Romlás szelleme,
erőd kevés, s ha zúg a vész,
mit tehetsz ellene?
Te semmit!... De van, Aki ád
bűn, s kín ellen erőt,
s a halál is holtan hever
már lábai előtt.
Általa meglesz mind, ami
lehetetlen neked,
bízd hát Jézusra magadat

s ezt meg is teheted.

Tegnap, Budapestről hazafele vonattal jöttem. Sose láttam még ennyire koszos vagonablakot. Rátapadt ragadós mocsok, esőtől ázott csíkokban. Az üvegen túl, amit láthatnék, látok is, de hogyan s miképp? Ahhoz, hogy lássam, amit látok, le kéne mosni az üveget, de még akkor is megfoghatatlanul, mert tovarobogok. Meg kéne állni, ki kéne lépni, hogy találkozzam azzal, amit látok. Például ezzel a nekem háttal felbukkanó, falun túli kálváriával, a fehéren villanó csepp kápolnával, stációival, keresztjével, melyet láttam, de ha láttam is, hogyan?