Ő PEDIG MINDENKIT KIKÜLDÖTT, MAGA MELLÉ VETTE A GYERMEK ATYJÁT ÉS ANYJÁT, ÉS AZT MONDTA NEKI: TÁLITHÁ KUMI, AMI MEGMAGYARÁZVA AZT TESZI: LEÁNYKA NEKED MONDOM, KELJ FEL. EKKOR A LEÁNYKA AZONNAL FELKELT ÉS JÁRT, MERT MÁR TIZENKÉT ESZTENDŐS VOLT.

                                                                                                                      

MINDENKIT KIKÜLDÖTT... Miért? Éreztetni akarta, hogy szent dolog történik. Isten ereje lesz jelen. Nem viseli el azok jelenlétét, akik a bajban csak jajongnak, s nem Istent keresik bajukkal. Az isteni csodához egyetakarásra, feltétlen hitre, a remény lépésére van szükség.

BÓDÁS JÁNOS
           JÖJJETEK ÉNHOZZÁM

Ha nem hiszed, hogy Jézus él
- mert ez neked írott malaszt -
a te dolgod... de ha meghal
a gyermeked, hol lelsz vigaszt?

Hogy sorsodat Ő intézi,
nem te magad, ám ne hidd el,
de ha tüske szúr szívedbe,
hová mégy a sebeiddel?

Jézus él, és amit ígér,
meg is teszi, nem hiteget
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan,
én megnyugosztalak titeket."

TÁLITHÁ KUMI, KELJ FEL...Nincs hókuszpókusz, nincs emberi recept, arra, hogy így kell, vagy úgy, egyszerűen csak megtörténik, mert Jézus Krisztus akarja. AZONNAL FELKELT.

ERRE MAJDNEM MAGUKON KÍVÜL LETTEK A CSODÁLKOZÁSTÓL. Ő PEDIG SZIGORÚAN MEGPARANCSOLTA NEKIK, HOGY EZT SENKI MEG NE TUDJA ; MAJD AZT MONDTA, ADJANAK A LEÁNYKÁNAK ENNI.

MAJDNEM. Ott voltak, de hiába, bennük nem történt semmi. Nem hinni akartak, hanem azt hitték, amiről tudtak. Saját ismereteik, saját tapasztalásuk, önmaguk és mások csalhatatlanságába vetett hitük akadályozta őket abban, amit hinniük lehetett volna. Látván láttak, mégse azt amit láthattak volna. MAJDNEM MAGUKON KÍVÜL LETTEK A CSODÁLKOZÁSTÓL..
Aki hisz, lát valamit Isten országából. Aki nem hisz, tovább botránkozik. Mert ezerféle módon lehet megkérdőjelezni... Ha lát is csodát, nem éli meg milyen, mikor a remény teljesedik...

SZIGORÚAN MEGPARANCSOLTA NEKIK, HOGY EZT SENKI MEG NE TUDJA ...

Pedig ezt tennék örömükben a legszívesebben? Persze a tény eltitkolhatatlan, azt mindenki láthatja, a gyermek él. Csoda történt? Hogyan történt? Hihető? Nem hihető? Nem kell beszélni arról, ami belül történt. Elmondhatatlan. Csorbítja a csodát az, amit elmondanak róla. Amit elmondanak, azon a kívül levők, a csak botránkozni tudnak. Ha akad köztük, aki mégsem botránkozik, annak személyes bizonyságot kell nyerni. Kevesebb nem elég...

ADJANAK A LÁNYKÁNAK ENNI... A gyermek él, a gyermek már éhes. Adjanak neki enni. Tegyék azt, ami kötelességük, tegyék, ami rájuk van bízva... Adják neki azt, amit adhatnak...

Nem azt tiltja meg, hogy tudják mi történt, csak azt, hogy beszéljenek róla. Szabad Istennek hálát adni, megköszönni újra meg újra a csodát, hogy ereje által lehetséges lett a lehetetlen.

CSAK HIGGY...Ha Tőle várod, Tőle kéred, ha veled indul, akkor a lehetetlen is lehetséges...

MÉG BESZÉLT, AMIKOR ODAJÖTTEK A ZSINAGÓGAI ELÖLJÁRÓ HÁZÁTÓL EZZEL AZ ÜZENETTEL: LEÁNYOD MEGHALT; MIÉRT FÁRASZTOD TOVÁBB A MESTERT? JÉZUS PEDIG RÁ SE HEDERÍTVE ERRE A BESZÉDRE , ÍGY SZÓLT A ZSINAGÓGAI ELÖLJÁRÓNAK: NE FÉLJ, CSAK HIGGY. ÉS SENKINEK SEM ENGEDTE, HOGY VELE MENJEN, CSAK PÉTERNEK, JAKABNAK ÉS JÁNOSNAK, A JAKAB TESTVÉRÉNEK. AMIKOR ODAÉRTEK A ZSINAGÓGAI ELÖLJÁRÓ HÁZÁHOZ ÉS LÁTTA A ZŰRZAVART, A SÍRÓ ÉS JAJGATÓ EMBEREKET, BEMENT, ÉS AZT MONDTA NEKIK : MIÉRT ZAJONGTOK ÉS SÍRTOK? A GYERMEK NEM HALT MEG, CSAK ALSZIK. ÉS KINEVETTÉK. Ő PEDIG MINDENKIT KIKÜLDÖTT, MAGA MELLÉ VETTE A GYERMEK ATYJÁT ÉS ANYJÁT, ÉS AZT MONDTA NEKI: TÁLITHÁ KUMI, AMI MEGMAGYARÁZVA AZT TESZI: LEÁNYKA NEKED MONDOM, KELJ FEL. EKKOR A LEÁNYKA AZONNAL FELKELT, ÉS JÁRT, MERT MÁR TIZENKÉT ESZTENDŐS VOLT. ERRE MAJDNEM MAGUKON KÍVÜL LETTEK A CSODÁLKOZÁSTÓL. Ő PEDIG SZIGORÚAN MEGPARANCSOLTA NEKIK, HOGY EZT SENKI MEG NE TUDJA; MAJD AZT MONDTA, ADJANAK A LEÁNYKÁNAK ENNI.

Szombaton keresztelték legkisebb unokámat. Nem istentisztelet keretében, nem gyülekezet előtt, az édesapja, annak szülei, testvére nem vallásosak, akad köztük olyan, aki meg sincs keresztelve... Kell ez? - kérdezték a lányomtól, aki ragaszkodott hozzá, hogy szíve csücske kislánya ezt is kapja. És bennem is ott volt a kérdés: van ennek értelme? Abba a gyülekezetbe mentünk, ahol édesanyját, testvéreit sőt még engem, anyai nagymamáját is keresztelték.
Ott állt hát a két család. Egy volt közös azokban, akik kicsi körül álltak, hogy ő, a másfél éves csepp lányt mindenki nagyon szereti. A meghökkentő az volt, hogy az a gyermek, aki máskor szüntelen jön-megy, most csak ámult, bámult. Egyszerre volt körötte mindenki, kik eddig többnyire külön-külön jöttek hozzá... Aztán hozzá beszélt lelkész nagynénje, és ő szavát vesztve figyelt, mintha értené. Amikor pedig a keresztvíz érintette csepp fürtös fejét, csak nézett, nézett, arra aki közben a nevét mondta, és tágra nyílt szemmel leste 93 esztendős dédapját is, aki hozzá lépegetett palástjában, és arcocskáját két kezébe fogva megáldotta.
Mintha érezné, tudná, mi érinti, ki érinti lelkét, mi történik vele...De jó volt érte hálát adni...

Milyen határos, véges tapasztalni vágyó hitünk, mennyire a látható dolgokra épülnek reményeink? Mintha a meg nem felelés akadálya lehetne annak, amit Isten adni tud és adni akar!