Az ellenünk szóló közlésre, nekünk szegzett szavakra, többféleképpen szoktunk válaszolni. Másképp, ha igaz, másképp ha nem, másképp, ha el bírjuk vállalni, másképp, ha nem. Azon is múlhat válaszunk, ki mondja, és miért mondja? Aki bizonyítani akar, általában nem viseli el a szóvátételt, nem bír gondolkodni a közlés igazságtartalmán, azonmód, kapásból elutasítja, s éppen ez kényszeríti azt látni, azt igazolni, hogy a másikkal, annak látásával van baj.

Van valaki az irodalmi körben, akinek verseivel általában baj van. Hol ez, hol az. Mondhatnám úgy is, nincs elég versírói talentuma. Miután hibásan nem jelenhet meg lapunkban, szóvá kell tennem a hibát. Őt ez többnyire zavarja, bizonyítani próbálja, hogy úgy jó, ahogy írta.
Most jelent meg verseskötete, mert a hozzátartozói örömöt akartak neki szerezni, s kiadták. Úgy ahogy. Igen ám, de mivel én szoktam a körbéliek kötetének bemutatóját tartani, most arra akar rávenni az egyik költőtárs, hogy az ő verseskötetével együtt mutassam be ezt is. Épp ő, aki eddig is biztatta, lelkesítette. Mert szereti... Kedves szóval, dicsérettel próbált engem meggyőzni, hogy célját elérje, de nem álltam kötélnek, hát zsaroló szóval próbálkozott: Akkor az övét se mutassam be! De én se egyik, se másik módszerrel nem vagyok rávehető arra, amit nem tehetek. A kör lapjának szerkesztőjeként felelős vagyok. Nem vállalom olyan versek ajánlását, pláne nem dicséretét, melyeket gyengének, rossznak tartok. Most aztán neki is, meg a másiknak is velem van baja. Miért is bántom szerencsétlent, miért nem vállalom, ha a körhöz tartozik… Nem akarja érteni, amit érteni lehetne. Kiadni se kellett volna... Ezer másért szerethetem, becsülhetem, de nem ezért. És neki se jó, ha becsülhetőnek igazolják, abban, amiben nem az. Miért épp erre az igazolásra vágyik? Sajnos költő voltát nem igazolhatom. Pedig könnyebb lenne igazolni, mint miatta harcban állni. Akkor békén hagynának, akkor kedvesnek tartanának, akkor megszűnne a körbéli feszültség köztünk.

Jézus elmondta az írástudóknak a gonosz szőlőművesek példázatát, akik magukénak akarták tudni a szőlőt, megszerezni, ami nem az övék. A farizeusok azt szeretnék, ha az emberek Isten választottjainak s feddhetetlennek tartanák őket. Nem azok, de ezt szeretnék láttatni. Jézus rámutat arra, mi nem stimmel. Nem képesek belátni, pláne nem vállalni, de mert a nép előtt nem mernek ezután ellene szólni, úgy tesznek, mintha a kérdés lezárult volna. Ám az elrejtett indulat fortyog, forr legbelül… Hamarosan ki is derül, hogyan kényszeríti őket Jézus ellen lépni.

MAJD NÉHÁNY FARIZEUST ÉS HERÓDES-PÁRTIT KÜLDTEK HOZZÁ, HOGY FOGJÁK SZAVÁN. EZEK ODAMENTEK…

Kiket KÜLDTEK Jézushoz? NÉHÁNY FARIZEUST (a vallásosak, a törvény szerint élők) és a HERÓDES-PÁRTIAK (akik nyereségvágyból nyíltan szolgálják a rómaiakat). Ezeket, az egymással szüntelenül hadakozókat, mondhatni összebékíthetetlen ellenfeleket, eggyé teheti az ellenséges indulat. Miért? Mert számukra van annál is fontosabb, mint amiért egymás ellenségeié lettek. Mi ez? Az elismerés, az érvényesülés, a hatalomban való részesedés …

Mit akarnak? SZAVÁN FOGNI JÉZUST… Olyan szót mondatni ki vele, amiért megvethetik. Úgy kérdezik, hogy csak rosszul lehessen felelni, hogy megszégyenülve, mások által megvetetté legyen. Bekeríteni a szóval, s belefojtani. Csak arról feledkeznek el, hogy ha Jézus valóban látó, akkor átlát rajtuk. Azt hiszik, kérdésükkel megfelelő csapdát állítottak neki…

ÉS ÍGY SZÓLTAK HOZZÁ: MESTER, TUDJUK, HOGY IGAZ VAGY, ÉS NEM VAGY TEKINTETTEL SENKIRE, MERT NEM NÉZEL AZ EMBEREK SZEMÉLYÉRE, HANEM ISTEN ÚTJÁT AZ IGAZSÁGHOZ HÍVEN TANÍTOD. SZABAD-E A CSÁSZÁRNAK ADÓT FIZETNI, VAGY NEM? FIZESSÜNK, VAGY NE FIZESSÜNK?

Mesternek nevezik, de nem tartják annak, igaznak mondják, de nem úgy bánnak vele, tudják, és kimondják, hogy nem személyválogató, de majd szétveti őket az indulat, miért merte őket példázatával oktatni, igazsághoz hű tanítónak mondják, de elutasítják azt, amit tanít…

JÉZUS PANASZA

(A lübecki Krisztus-szobor felirata)

Ti mesternek hívtok - és nem kérdeztek engem.
Útnak neveztek - és nem jártok rajtam.
Világosságnak hívtok - és nem néztek reám.

Életnek neveztek - és nem kerestek engem.
Bölcsnek hívtok - és nem követtek engem.
Hatalmasnak neveztek - és nem kértek engem.
Irgalmasnak hívtok - és nem bíztok bennem.
Igazságnak neveztek - és nem féltek tőlem.
Ha egyszer örökre elvesztek - ne okoljatok engem!

Talán meséltem már, hogy kicsi koruktól kezdve, mindig rászóltunk a gyerekeinkre, hogy szájukat csukják be, úgy egyenek, ne csámcsogjanak! Egyszer, még kisóvodás korukban vendégségbe mentek, s ott feltették a kérdést: Szabad-e itt csámcsogni? Azok mesélték el mosolyogva, akiknél ebédeltek. Nevettek, és megengedték. Tudták, hogy nem illik csámcsogni? És a gyerekeim? Igen, hisz azért kérdezték meg. Szükséges volt megkérdezni? Mit akartak? Csámcsogni a vendégségben, ahol szüleik nem látják őket, mégpedig engedéllyel.

Az foglalkozik szüntelen azzal, mit szabad, mit nem, akinek nem a szíve diktál, hanem saját elérendő céljai... Azért akarja tisztázni, mit szabad, mit nem, mert igazolni akarja mások szemében életének igaz, megfelelő voltát, el akarja várni az elismerést, és mások teljesítését…

SZABAD-E A CSÁSZÁRNAK ADÓT FIZETNI, VAGY NEM? FIZESSÜNK, VAGY NE FIZESSÜNK?

Azt akarják elhitetni vele, hogy szemükben ő az igazság bajnoka, csakhogy bátran, őszintén mondja ki, amit gondol… Azzal aztán elintézhetik, hiszen ha azt mondja, nem szabad a császárnak adót fizetni, akkor alattvalóként sérti a fönnhatóságot, ha viszont azt mondja, hogy szabad, akkor honfitársainak érzelmeit sérti a felelet… A tőle kérdezőket lesik a megbízók, vajon a császár ellen lázadó, vagy a nemzete szemében áruló szerepet választja Jézus? Arról a korról olvastam valamit, melyből kiderül, miért éppen ezzel akarják lejáratni Jézust:

„A római adóbehajtók mindenhol megjelentek, és mindent forrongásba hoztak. A szántóföldeken minden egyes rögöt fölmértek, minden szőlőtőkét és gyümölcsfát megszámoltak, minden egyes állatot regisztráltak, és pontosan feljegyezték az emberek létszámát. A városokban összeterelték a városiakat és a falusiakat; a piacterek bedugultak a nyájszerűen felvonuló családoktól; mindenki megjelent rokonainak és gyerekeinek egész seregével; mindenütt hallani lehetett azoknak az ordítását, akiket kínzással és botütésekkel hallgattak ki. Kijátszották a fiakat apjukkal szemben, az asszonyokat férjükkel szemben… Miután mindent kipróbáltak, addig kínozták az adóköteleseket, amíg önmaguk ellen nem vallottak, és ha győzött a fájdalom, akkor olyan adóköteles vagyont jegyeztek fel, amely nem is létezett. Nem voltak tekintettel sem életkorra, sem egészségi állapotra…”

Kinek kérdése, hogy szabad-e káromkodni? Ugye nem annak, aki sosem káromkodik, hanem aki nem tud mocskos szó nélkül szólni? Kinek kérdése, hogy szabad-e lopni, csalni, hazudni, házasságot törni, ölni? Akinek kényszere van rá! Kinek ezért, kinek azért. A farizeusok hatalomra vágytak, mert mindennél jobban szerették a hatalmat. Szerzésvágyukat zavarta a vallásosság, a hovatartozásuk, a nép, a választók igénye, és ellene szólt az isteni törvény…

Ő PEDIG ISMERTE KÉPMUTATÁSUKAT, AZÉRT AZT MONDTA NEKIK:
MIÉRT KISÉRTETEK ENGEM?

Ők emberi módon gondolkodva, kitervelnek valamit, s nem számolnak azzal, kivel állnak szemben. Lehet ezt nem figyelembe venni, lehet tagadni, lehet megkérdőjelezni, de a Mester áll előttük, aki átlát rajtuk. Ha látni akarnának, végre láthatnának, ha érezni akarnának, végre érezhetnék, mert Jézus Krisztus láttatja, megmutatja, érezteti velük isteni, mesteri tudását.
Hoppon maradnak, nem tudják csőbe húzni, kikerüli a csapdát, épp mert átlát rajtuk, kivédi mesterkedéseiket. Nem így kell, nem így fog kezükbe kerülni. Ha kezükre adatik, ha ez Isten akarata, akkor ő arra az akaratra bólint, s nem az ő álnok, képmutató mesterkedéseikre.

Azt olvastam, a makkabeusoktól a zsidó függetlenség végéig tartó háromszáz év során a zsidók nem kevesebb, mint 62 háborút, felkelést és lázadást robbantottak ki a görögök és a rómaiak fennhatósága ellen. Ezek közül 61 Galileából, Jézus és tanítványai hazájából indult ki. Valamennyi a nyilvános adómegtagadás szervezett kampányával kezdődött…

HOZZATOK NEKEM EGY DÉNÁRT, HADD LÁSSAM. TÜSTÉNT VITTEK…

Jézusnak, a szegény prófétának nincs dénárja. Tőlük kér és kap. Mert nekik van! Nem tudják, mit akar Jézus azzal a dénárral, a rómaiak ezüstpénzével, de eléhozzák. És máris egyértelmű képmutatásuk, kétkulacsosságuk. Hisz nemcsak használják, gyűjtik, őrzik… a császár képével ékesített pénzt. Ami az általuk pontosan ismert, és értelmezett tízparancsolat szerint tilos: „Ne csinálj magadnak faragott képet…” A mózesi törvény tiltja az emberek bármiféle képi ábrázolását, és a képmások birtoklását is.