Férje halála fordította Istenhez
Kollár Ágnesnek teljesen megváltozott az élete, amikor férje, Zoltán a kiskunhalasi járványkórházban meghalt koronavírus-fertőzés következtében. 48 éves volt. „Az életünk kettétört, a fiam 18 éves volt, újra kellett értékelnünk az életünket” – mondja erről.

Zoltán istenfélő ember volt, hívő katolikus, de nem járt rendszeresen templomba. „Nekem a katolikus vallás kicsit távoli, nem tudok vele azonosulni, viszont a reformátussággal nagyon is” – meséli Ági. De hogyan találkozott a református vallással?

Egy temetésen. Ági kozmetikus, egy alkalommal az egyik vendége temetésére ment. „A lelkész mondta, hogy vasárnap istentisztelet lesz, várnak mindannyiunkat. Én elmentem, és ott maradtam azóta is.” Az első istentiszteleten Kovács Teodóra lelkész hirdette az Igét. „Magával ragadó volt, úgy éreztem, személyesen hozzám szól az üzenete, és ekkor éreztem először, hogy van kiút.”  Pár héttel ezután Ági vendége volt egy presbiter, aki később időpontot kért a lelkésznőtől Áginak. A személyes találkozáson a lelkész meghívta Ágit a gyászfeldolgozó csoportba. Ez egy néhány alkalomból álló sorozat volt, ami valóban sokat segített neki. Ekkor a lelkésznővel is személyesebb kapcsolatba kerültek, máskor is többször beszélgettek. Idővel megkérdezte a lelkésznő Ágitól, hogy akar-e konfirmálni. Pontosan nem tudta, mire mond igent, csak azt, hogy a református hitéleti kérdésekben mélyülnek el majd alaposabban, és közvetlenül a keresztelője után vallást tesz a hitéről a gyülekezetben. A folyamat nem volt mindig könnyű. Ahogy Ági fogalmaz, volt, hogy tátott szájjal, máskor kicsit értetlenül hallgatta a tanítást, de a lelkésze türelmes volt hozzá. A konfirmációra végül 2022 februárjában került sor. „Izgultam, minden pillanatát megéltem, és végigsírtam az istentiszteletet.”

Arra a kérdésre, hogy hogyan változott, elmondta: „Sokkal elfogadóbb vagyok, nem ítélkezek, alázatosabban élek, elfogadom az embereket, úgy, ahogy vannak. Higgadtabb vagyok, mint korábban, és ezt sok vendégem megérzi azok közül, akik állandóan zsizsegnek, rohannak.” Ági munka közben is beszél Istenről, az életének megváltozásáról. „Büszkén vállalom, hogy mi történt velem” – teszi hozzá.

Férje halála után Ági sokat aggódott, hogy hogy birkózik majd meg a feladatokkal egyedül. „Már nem félek, mert tudom, hogy nem vagyok egyedül, Isten velem van. Ezért nagyon hálás vagyok.” Haragszik-e még Ági Istenre, amiért elveszítette a férjét? „Borzasztóan haragudtam mindenkire, de Zoli halála tett engem nyitottá Istenre – ha nem veszítem el a férjem, akkor ez most nincs. Nagy árat fizettem a földi életben, de csodálatos dolgot kaptam.”

Végül megjegyezi, boldog, kiegyensúlyozott, de azért az egyedüllétnek vannak nehezebben elviselhető időszakai számára. Bízik abban is, hogy ez még változhat – mert, ahogy fogalmaz – szeretne egy lélekben gazdag, hozzá illő társat. „51 éves vagyok, úgy érzem, még nem késő.”

Egy hang szólt
Gyermekkorában katolikusnak keresztelték, néha el is járt templomba, de nem alakult ki különösebb kötődése a közösséghez – meséli Dévai Kati. Vidékre költözésük után már felnőttként elment a helyi katolikus templomba, ahol érzése szerint nem fogadták kedvesen, ekkor úgy döntött, egyház nélkül él tovább. „Hiszek, ahogy hiszek – így voltam vele. De az Úr ezt nem hagyta, ötven fölött elvezetett a megtéréshez.”

Kati síoktató, éveken át kísérte a Paksi Református Gyülekezet tagjait Ausztriába. Feltűnt neki, mennyire más ez a közeg: „Az emberek beszélgettek, a gyerekek nem verekedtek, hanem papírból virágokat hajtogattak. Jól éreztem magam.” Javasolták, hogy vegyen részt a Cursillo egyik alkalmán – azon a néhány napon, amikor lelkészek és világiak életpéldáin keresztül ismerhető meg mélyebben a keresztyén üzenet. Kati nem akart menni. Egy évvel később már a dátumot is megadták.

Gondolta, majd olvasgat és eltelik az a pár nap. „De a záró istentiszteleten úgy éreztem, mintha az én életemről beszélne a lelkész. Lavináról beszélt, ez mélyen megérintett.” Nem véletlenül: Katit is temette már be autójával lavina. Két hónappal korábban pedig átélte, ahogyan elzúg mellette egy öt ember halálát okozó lavina. Keze-lába remegett, sírt. Aztán elindult haza, akkor még a Balatonhoz, Zamárdiba.

„A fél nyolcas komphoz igyekeztem, még sütött a nap, amikor egy hang szólt hozzám, hogy nyugodjak meg, Laura jól van. Undokul kérdeztem, hogy mi van? A hang elismételte: Laura jól van, de Petra lehet, hogy meghalhat. Nem értettem, ki szól, de imádkozni kezdtem Petra lányomért."

Amikor a komp átért a túloldalra, megnyugodott. Miután hazaért, csak másnap reggel kapcsolta be a telefonját, hívta a lányát, aki elmondta, hogy előző este testvérét 7 óra 20 perc körül autóbaleset érte, de a körülményekhez képest jól van.

Ez a 24 óra megváltoztatta Kati életét. „Előtte sokat féltem, jövőtől, viharoktól, sok mindentől. Átértékelődött az életem, elmúlt a szorongás, biztonságban tudom magam. Isten gondot visel rám, hiszen megtapasztaltam. Nyugodt vagyok.”

A Cursillón a gazdagréti református gyülekezetbe irányították. Befogadó közösséget talált, Lovas András lelkész szólította meg. 2011-ben konfirmált, ekkor kapott egy Bibliát, ezzel az Igével: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Rómaiakhoz írt levél 8. rész, 38-39. vers) Áldóigéje is ez lett. Mit jelent ez neki? – kérdezem. „Semmi sem választhat el Jézustól, mert nekem ő nem hitkérdés, hanem tény. Mindig figyelnem kell rá, csöndességet kell tartanom vele.”

Szilárd alap
Az én történetem nem megvilágosodástörténet – kezdi beszélgetésünket Fehér Dániel, a Cegléd-Felszegi Református Egyházközség presbitere. Evidencia volt számára Isten létezése, mert már kisgyerekkora óta hallott róla, pontosabban Jehováról, ahogyan először megismerte a Teremtőt. Édesanyja ugyanis a Jehova tanúi bajai gyülekezetébe járt, vitte magával a fiát is. „Sokat tanultam itt Istenről, Jézusról, hitről, közösségről és már ekkor megtapasztaltam, milyen különbségek vannak keresztyének és világiak, hívők és nem hívők között. Ekkor ismertem meg a felemás iga fogalmát is a szüleim példáján keresztül, amikor hívő és nem hívő fél próbál közösen irányítani egy családot.”

Talán ezért is, kamaszkorában kezdett szűk lenni neki ez a keret, nem Istennel volt gondja, csak nem érezte sajátjának a gyülekezetet. Nem jutott el a keresztelkedésig, ami Jehova tanúinál – hasonlóan a baptistákhoz – felnőttként történik meg.

Szegedre került egyetemre, ahol sok új ismerőse lett, alkalomadtán volt, akivel hitről és Istenről is beszélgetett. Dani kommunikáció- és médiatudomány szakra járt, ahol egy-egy kurzus erejéig például evolúcióról és pszichológiáról is tanult, és akkor még úgy érezte, a tanultak egyre távolítják Istentől.

Leendő feleségét Szegeden ismerte meg, az egyetem után együtt költöztek Ceglédre, a lány családjához, amely generációk óta a Cegléd-Felszegi Gyülekezet tagja. Néhányszor velük tartott istentiszteletre. „Újra pár lépéssel közelebb kerültem Istenhez.” És ez igaz volt fizikálisan is, mert nagyon közel laktak a templomhoz. Lelkészük egyszer focizni hívta, aztán gitározni a gyerektáborba, így egyre több embert ismert meg, egyre otthonosabban érezte magát.

2016-ban jött a fordulópont, amikor az esküvőjüket tervezték. Nem pusztán egyházjogi kérdésről van szó, hanem a gyermekkorban látott rossz példa – a már említett felemás iga – intő jel volt Dani számára: máshogy kell a saját házasságához állnia. „Szerettem volna, ha szilárd alapokra építjük a házasságunkat, családunkat. Istennél szilárdabb alapot pedig nem tudtam sem akkor, sem azóta elképzelni.” Dani így jutott el a felnőtt konfirmációig, és ezzel együtt a keresztelőig, hiszen az gyermekként kimaradt az életéből. Hét éve, épp pünkösdkor konfirmált. Az élete megváltozott: a mindennapokban nyugodtabb, a bizalma erősödött Istenben és hálásabb ember lett. Utólag azt mondja, időre és lelki érésre volt szüksége.

Később presbiternek választották. Aztán a helyi református iskolából – amelyet a három ceglédi református gyülekezet közösen tart fenn – felkérték, hogy fotós, videós, kommunikációs feladatokat lásson el. „Nem tudtam nemet mondani, most azért fizetnek, ami a hobbim és a szakmám. Az életemben egyre sűrűbben jöttek az áldások.”

Hegedűs Márk

Kép: Bozóki Luca, Kovács Marcsi