Hogyan oldjuk saját szorongásunkat?
Ehhez hasonló helyzettel a mi életünkben még nem kellett megküzdenünk. Sokan aggódunk a megbetegedés kockázata miatt, féltjük a hozzátartozóinkat, tartunk a munkahelyünk elveszítésétől vagy attól, hogy hazacipelhetjük a vírust az otthonunkba. Mit kezdjünk a félelmeinkkel? – adódik a kérdés. „Először is: nézzünk szembe velük, hiszen úgyis ott dolgoznak a mélyben, hol feltörnek, hol a háttérből irányítanak, hiszen így működünk. Néhány gyakorlati lépés segíthet leküzdésükben:

• Mondjuk ki: ez a helyzet próbára tesz minket, és éljük meg a fájdalmát, a vele járó szorongást! Ez lehet, hogy néhány napot igénybe vesz.
• Ha még nem tettük meg: alakítsunk ki napi rutint!
• A fizikai stressz levezetésére és az álmatlanság leküzdésére tornázzunk napi 20-40 percet, akár reggel-este, vagy végezzünk egyszerűbb légzőgyakorlatokat!
• A parttalan tévébámulás, telefonnyomkodás az értelmetlenség és az elveszettség érzését erősítheti. Szánjunk időt inkább olyan szabadidős tevékenységekre, amelyek ellazítanak, örömet okoznak, megmozgatják kreativitásunkat, segítenek otthonosabbá tenni környezetünket!
• A megfelelő biztonsági lépéseket megtartva, ha lehetőségünk van, menjünk ki a természetbe, amíg megtehetjük! Ha biztonságosan ki tudunk jutni, akár minden nap tegyünk egy nagy sétát a közeli erdőben, folyóparton!
• Tartsuk a kapcsolatot a szeretteinkkel, ha másképp nem lehet, akkor online vagy telefonon! Elintéznivalóinkat igyekezzünk az interneten keresztül elvégezni, ha egyedül nem megy, akkor kérjünk ehhez segítséget!
• Ha úgy érezzük, csökkent a szorongásunk, kevésbé vagyunk stresszek, csak akkor kezdjünk el a megoldókulcsokon gondolkodni, áthelyezni a fókuszt, előre tekinteni. A napi vagy heti időbeosztásunkban szenteljünk külön sávot annak, amikor teljes elánnal belevethetjük magunkat az ötletelésbe, de azon kívül éljünk a jelenben!

Segítőtársaink a bajban
Nagy valószínűséggel krízishelyzetben sem vagyunk egyedül: családunk, barátaink, gyülekezetünk, szomszédaink vagy akár településünk lelki és fizikai segítsége megtartó erőt jelenthet számunkra. Mi az én felelősségem és mi nem? – ez alapkérdés most.
„Nem tudjuk, meddig fog tartani a járvány, és nem tudjuk befolyásolni mások viselkedését sem. De mi tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy ne kapjuk el és ne is terjesszük a vírust, ugyanakkor tudatosítsuk, hogy Isten kezében vagyunk. Arra nincs ráhatásunk, milyen hírek jelennek meg a járvány kapcsán, de arra igen, mennyi hírt olvasunk, és teret engedünk-e a szívderítő üzeneteknek is, például arról, mennyi összefogás létrejött, vagy hogyan igyekeznek az emberek humorral felfogni az otthoni karantént. Sokaknak segítség lehet, ha készítenek egy forgatókönyvet arról, mi történne, ha kórházba kerülnének, akár meg is beszélhetik ezt a családtagjaikkal, és igen, ha ez ad biztonságot, pakoljanak be a sporttáskába.” Ha valakin mégis elhatalmasodna a félelem, esetleg irracionális gondolatai támadnának, például ellenségként kezdene tekinteni mindenkire, aki potenciális vírushordozó lehet, ne féljen segítséget kérni – biztat a szakember. Több pszichológus, lelkigondozó is felajánlott a járványidőszakban ingyenes segítő beszélgetést.

A csillagos égből vissza a földre
A felelősségvállalás megtanulása össztársadalmi szinten nehéz és intenzív folyamat – hívta fel a figyelmet a szakember. „Társadalmunk életét egészen a rendszerváltásig erős külső kontroll szabályozta. Nem kellett, nem lehetett sok mindenről dönteni, hiszen a hétköznapi élet alapjai közösségi szinten le voltak fektetve, az egyén számára feltáruló lehetőségek kezdő és végponttal rendelkező egységek voltak. Mára nagyon rövid idő alatt eljutottunk oda, hogy a lehetőségek, a fogyasztás, a mozgástér tekintetében a határ a csillagos ég! A kontroll egészen a mi kezünkben van. Ebben több nehézség is rejlik: nemcsak szakadék húzódik a két gondolkodás között, de nincs is előttünk példa arra nézve, hogyan tudjuk előnyösen használni a kezükben lévő kontrollt. Végül pedig – ami a jelenlegi helyzetben a legnagyobb gond – nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy ilyen mértékben, a hétköznapi életünk majdnem minden területén kényszerülnek kívülről kontrollálni bennünket. Ebből születnek a szélsőséges reakciók: a pánikszerű vásárlás jelensége, vagy hogy mindenáron ki akarunk törni a lakásunk falai közül. Ha igazodunk az új helyzethez, és rugalmasan kezeljük, most mire van ráhatásunk, és valóban azzal törődünk, akkor megküzdhetünk a helyzet okozta stresszel, és növekedve kerülhetünk ki ebből a krízishelyzetből. Mert bár mindenkit más mélységben érint: társadalmi szintű, előre nem megjósolható mértékű krízisről van szó.”

Idősek az utcán
Ebben a helyzetben mindenkinek meg kell tennie, ami az ő hatásköre, sokan épp ezért értetlenkednek azon, hogy a legveszélyeztetettebbnek számító idősebb korosztály egy része miért nem marad az otthona biztonságában. „Próbáljunk kilépni a sztereotípiákból! Ezek sokszor segítik az életet, de érdemes most az egyént nézni: vajon miért álldogál az a néni, bácsi a buszmegállóban? Esetleg magányos? Vagy nincs segítsége? Még ha az egyéni felelőssége nem is vitatható el, teremtsünk vele kapcsolatot! Ha nem értünk valamit, ne dühöngjünk még két nap múlva is ezen, hanem kérdezzük meg: mit tehetek Önért?”

Legyünk őszinték egymáshoz!
A megváltozott körülmények könnyebben elviselhetők a családban, és végre teljesülhet sokunk álma: több időt tölthetünk szeretteinkkel, mint a munkatársainkkal. Az összezártság idővel azonban ki is élezheti a konfliktusokat, a kapcsolati anomáliákat. A kommunikáció és a kapcsolódás a legrövidebb út két ember között – hangsúlyozza Berényi-Jerebák Anikó. „A félreértések, a véleménykülönbségek, egymás véletlen vagy szándékos megbántása sokkal hamarabb feldolgozható, ha átbeszéljük, mi is történt. Fontos, hogy ne söpörjük a szőnyeg alá ezeket, mint egy ’rendes család’, mert ha megéljük, előbb túllehetünk rajtuk.”

Egyedül és együtt is jó lenni
Az egyik konfliktusforrás a határok kialakítása lehet. „Beszéljünk őszintén arról, ha tágabb határokra van szükségünk fizikailag és lelkileg is. Olyan énidőre, amikor a saját dolgunkkal foglalkozhatunk, vagy azon a módon töltődhetünk, ahogy szeretnénk. Emellett érdemes keresni a közös erőforrásokat is: megnézni a párunkkal vagy a gyerekeinkkel közös kedvenc filmet, elővenni a fotóalbumainkat, felosztani a házimunkát és a közös tevékenységek közben is ismerkedni. Nem fogunk kifogyni az újdonságokból, hiszen ez élethosszig tartó folyamat.”

Szerethetők vagyunk most is
A másik iránti szeretet a másik megismerése által bővül és mélyül – és ugyanez igaz ránk is. „Ebben a helyzetben talán több időm, lehetőségem van rálátni: adott helyzetben miért így reagálok, mitől van diszkomfortérzetem, mivel lépi át valaki a határaimat. Önmagunk megismerése nemcsak abban segíthet, hogy ezt a helyzetet könnyebben átvészeljük, de hosszú távon is profitálhatunk belőle. Keresztyénekként pedig van egy óriási előnyünk: tudjuk, hogy aki minket megteremtett, már előbb szeretett, mint mi, emberek szerethettük volna magunkat vagy másokat. Az evangélium azt üzeni: minden hibánkkal, minden töredezettségünkkel, sebünkkel együtt szerethetők vagyunk.”

Hogyan nyugtassuk meg a hozzátartozóinkat?
Ha szerethetőségünkben megerősödünk, akkor jól tudunk szeretni másokat is. Lehet, hogy családtagjainknak, barátainknak, szomszédainknak, gyülekezeti testvéreinknek van szükségük biztató szóra. „Az első és legfontosabb – a legtöbben itt rontjuk el –, hogy egyszerűen hallgassuk meg a másikat. Ne akarjunk válaszokat adni, ne akarjuk megoldani helyette a problémáját, ne akarjuk még csak megvigasztalni sem. Egyszerűen hallgassuk meg, teremtsünk megértő légkört a szerettünk számára. Hadd érezze, hogy fontos nekünk, és mellette akarunk lenni ebben a nehéz helyzetben. A többi azután jön magától.”

Hogyan beszélgessünk a gyerekekkel?
Amikor gyerekekkel beszélgetünk a járványhelyzetről, két dolgot fontos szem előtt tartanunk: teremtsünk biztonságos közeget, és adjunk nekik az életkoruknak megfelelő tájékoztatást. „Kimutathatjuk, hogy ez nekünk is nehéz helyzet, de biztosítsuk őket afelől, hogy minden rendben lesz, el fog múlni a járvány, addig pedig mellettünk biztonságban lehetnek. Nem jó hozzáállás, hogy ebből nem láthat meg semmit a gyerek, ez a fajta elbástyázás fallá válhat közöttünk. De az nagyon fontos, hogy igyekezzünk az életkorának megfelelő mennyiségű és mélységű információt megosztani vele. Ez annyira nehéz, hogy ha kisebb gyerekről van szó, valószínűleg elsőre többet is fogunk mondani, mint szükséges. Ilyenkor a gyerek sokat kérdez, kijátssza magából, amit hallott, ezzel álmodik. Ez nem baj, legközelebb ügyesebbek leszünk.”

Kapcsolódó cikkünk:
Digitális hittanóra
Hatodikos gyerekek imádságai járvány idején


 

Heves érzelmek és kezelésük
A gyerekeket kézen fogva vezethetjük azon az úton, míg megtanulják kezelni saját szorongásukat, dühüket. „Az első lépés, hogy megpróbáljuk megtalálni, mit éreznek. Tegyünk fel egyszerű kérdő mondatokat: mit érzek most, mi bánt most, mi fáj most. Ezután elmondhatjuk, hogy meg szabad ezeket élni, viszont azzal, amit eközben teszünk vagy mondunk, se magunkat, se másokat, se a körülöttünk lévő tárgyakat ne bántsuk.”

Hogy figyeljek egyszerre ennyi mindenre?
Ha meg is teheti, hogy otthonról dolgozhat, sok szülő szenved attól, hogy frusztráltan szól a gyermekéhez, nem tud rá figyelni vagy eleget segíteni neki az otthontanulásban – éppen azért, mert neki is dolgoznia kell. „Ne kapkodjunk, próbáljunk lehiggadni, tudatosítani, mi okoz nehézséget. A napirendünkben igyekezzünk külön időt szentelni a munkának és a gyermekünknek. Ha vele vagyunk, ne kapkodjunk bele a munkába, és ha dolgozunk, próbáljunk teljes figyelmünkkel arra koncentrálni. Kísérletezzünk, és ha valami nem vált be, változtassunk rajta annak érdekében, hogy a lehető legkevésbé szorongjunk. Osszuk fel a házimunkát is, a pároknak ne csak az egyik tagjára háruljon minden. Az irracionális elvárásokat pedig engedjük el.”

Kapcsolódó cikkünk:
Az élhető napirend a kulcs
Tanárok, diákok és szülők támogató együttműködése kell ahhoz, hogy a digitális távoktatás hosszú távon működőképes legyen. Körképünk az első hét után.



 

Szülő: híd az iskola és a gyermek között
Ennek, persze, sok minden gátat szabhat, például az, ha egy pedagógus elvárja, hogy a gyerekek a tanóra időpontjában ott üljenek a gép előtt – miközben egész eddig épp a képernyőmentességre igyekezte oktatni az iskola a diákokat. „Fontos, hogy a szülők hidat képezzenek a gyermekeik és a tanárok között. Elképesztő összefogás és munkavégzés folyik az ország tantestületében, de mint mindenben, ebben is vannak kivételek. Néhány tanár túllépi a hatáskörét ebben a helyzetben. Ne felejtsük el, hogy átállási időszakban vagyunk! Nem egy gyerek már az első héten témazárót írt, ami abszurd. Ha úgy érezzük, hogy irreális terhet kap a gyermekünk, vagy éppen többre lenne szüksége, akkor igyekezzünk ebben mellette lenni és oldani a feszültségét. A gyerekeknek még nincsenek saját megküzdési módjaik, tőlünk fogják megtanulni ezeket. Engedjük meg nekik, hogy megfelelő ritmusban végezzék el a feladataikat, és legyünk velük elnézők. A tanárok, persze, tarthatnak attól, mi lesz, ha nem kötik le a gyerekeket. Ez rendben van, de itt lenne az alkalom a gyerekek belső motivációjának a fejlesztésére. Ne azért tanuljanak, mert bevájnak nekik egy egyest. Ha a büntetéstől való félelem motiválja őket, akkor ezek szerint az oktatás eddig is így működött!”

Kapcsolódó cikkünk:
Krízis és reménység
Még csak az elején vagyunk. Mindenki szorong, bizonytalan és megpróbálja a látszatot fenntartani. Az illúziót, hogy minden visszaáll majd a régi kerékvágásba. Még nem telt el sok idő, de amit látok, az aggasztó.

 

Mit vár tőlem a főnököm?
Ahogy a gyerekek számára, úgy a távmunkát végző felnőtteknek is kérdéses lehet, vajon megbíznak-e bennük. Berényi-Jerebák Anikó szerint tanulnunk kell a határtartást, a távmunka nem kell, hogy azt jelentse, hogy 0-tól 24 óráig elérhetők vagyunk. „Tudjuk, hogy nem Csodaországban élünk, nem valósulhat meg minden. De ha átlépjük a komfortzónánkat és el merjük mondani a főnökünknek, hogy ebben az új helyzetben valamit jobb lenne másként csinálni, akkor ez az apró dolog erőt ad ahhoz, hogy később is partnerként kezeljük egymást a különböző munkahelyi szituációkban. Van, aki például kölcsön kell, hogy adja a laptopját az otthontanuló gyermekének napközben, és éjszaka dolgozik. Erre lehet mondani, hogy miért nem munkaidőben, de azt is, hogy nem is kap érte külön juttatást. Mindig lesznek olyan emberek, akik ellustálkodják a napot, de a legtöbben megoldásokat szeretnénk találni.”

Böjt járvány idején
A böjti időszak alapeleme az elcsendesedés, a befelé figyelés, az, hogy kilépünk a világ rohanásából. „A járványhelyzet miatti korlátozásokkal ez könnyebbé vált, hiszen nincs akkora kontraszt közöttünk és a minket körülvevő világ között. De így is könnyen kifolyhat a kezünkből az idő, ezért fontos a tervezettség és a folyamatosság. Legyen megszentelt helye a napirendünkben a teherletételt is jelentő imádságnak, a bibliaolvasásnak, a naplóírásnak.” Berényi-Jerebák Anikó szerint a böjt nem feltétlenül magányos műfaj, jó alkalom lehet ez a kapcsolataink elmélyítésére is.

Felnőtt hitre jutni
Sokan megtapasztalhattuk, hogy Istenhez bármikor fordulhatunk, a bajban is. A pszichológus szerint azonban ez a hosszabb időszak lehetőség arra, hogy felnőtté váljunk mind az Istennel, mind az embertársainkkal való kapcsolatainkban. „Gyakorolhatjuk, hogy ami a mi felelősségünk, az elől nem menekülünk tovább, hanem fölvesszük, ami viszont nem, azt átadjuk – akár Istennek.”

Kollégiumtűz, járvány, földrengés
Sokan többszörös traumát éltek át rövid idő leforgása alatt, alig egy éve, hogy a tragikus kimenetelű kollégiumtűz traumáját kellett elszenvednünk egyházunkban. „Két félelmekkel teli gondolatunk lehet: az egyik az, hogy miért teszi velünk ezt Isten, a másik hogy miért engedi. Ennyire nem számítunk neki, nem érdekli, mi történik velünk? A jóbi történet jön elém, ami afelé irányít minket, hogy fogadjuk el Istentől a rosszat is, ne csak a jót. Van ugyanakkor minden ilyen helyzetnek egy misztériuma. Nem látunk most bele a miértekbe, de abban biztos vagyok, hogy Isten minden traumatikus helyzetet arra használ, hogy gyarapodjunk általa, hogy Ő közeledjen hozzánk, és hogy meg tudjuk nyitni a szívünket az összetörtségünkben.”

Halk kérdés
Mióta a gyülekezeti összejöveteleket is az online térre korlátozták, főként a lelkészek attól tarthatnak, hogy emiatt sokan később is elmaradnak majd a templomokból. „Én nem aggódom emiatt, mert az emberek nemcsak az igehirdetés miatt járnak templomba, hanem a közösség miatt is. Ezért nem fognak lemorzsolódni később sem. Ez a helyzet azt is megmutatja, hogy a gyülekezeteink megtartó közösségek, amiért hálás vagyok.” Adódik a kérdés, hogy vajon miként képviselhetnék a keresztyének a társadalomban Krisztust jelen helyzetben. „Ahelyett, hogy fölszólítanánk az embereket, hogy most már forduljanak Istenhez, meg fentről beszélnénk hozzájuk, egy halk kérdés most sokkal hangosabb tud lenni: hogy vagy, mi van veled, mit tehetek érted.”

Mélység nélkül nincs magasság
Az igazán nagy dolgok krízisek eredményeként születhetnek meg, hiszen a krízisben ott rejlik a változás lehetősége – összegezte Berényi-Jerebák Anikó. „A nehézségeivel együtt rengeteg pozitívuma van ennek a helyzetnek: a családok és a párok több időt tudnak együtt tölteni, kicsit lelassult az életünk, és ez a károsanyag-kibocsátást is jelentősen lecsökkentette. A kényszerhelyzet sok mindent kihoz belőlünk: újra elkezdtünk olyan tevékenységekkel foglalkozni, amelyeket időhiány miatt nem végezhettünk el, sokan most élik át például a kovászkészítés csodáját. Ha annyi hozadéka lesz ennek a krízisnek, hogy elkezdjük másként szemlélni a lehetőségeinket, az időnkkel jobban bánni és a szűkebb környezetünkre korlátozni az életünket, azaz visszafalusiasodni, akkor már óriási lépést tettünk afelé, hogy mindannyiunk számára élhetőbb legyen ez a bolygó. Bár korábban a munka uralta az életünket, most pedig a visszafogottság, talán a szélsőségek felé való kibillenés után létrejöhet egy kiegyensúlyozottabb állapot. Mi magunk dönthetünk erről.”