„Az értelmesek fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” (Dániel könyve 12. fejezet, 3. vers)

Gyülekezeteinkben élő fiatalok számára ebben az évben is lehetőség nyílt jelentkezni a lelkipásztori szolgálatra felkészítő budapesti teológiára, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karára.

Több évtized távlatából is kitörölhetetlenül ott él bennem édesapám bizonyságtétele. Tizenhat évesen ragyogott fel számára Isten kegyelme 1950-ben, egy a gyülekezetében, a Budapest-Rákospalota Újvárosi Egyházközségben tartott evangélizáción. Ezután szolgálni kezdett a gyermekek, fiatalok között, az énekkar vezetésében.

A Lónyay Utcai Református Gimnázium államosítása előtti utolsó érettségizőként, jeles eredménnyel jelentkezett a Műszaki Egyetemre műszaki érdeklődésének megfelelően. Azonban itt két alkalommal is elutasították „érthetetlenül”. Ekkor gyülekezetének lelkipásztora megszólította: „Nem gondolod, hogy a teológiára vár téged Isten?”
Nem gondolta. Gyülekezetük korábbi, szeretett lelkipásztorát, a kommunista hatalom által jóváhagyott új esperes egy vizitáció alkalmával jelenlétükben megalázta. Azért ordított vele, mert nem prédikált az erőszakos téeszesítésről, „csak” a rábízott Igéről. Édesapám úgy érezte akkor: lelkipásztor nem szeretne lenni… A későbbi kérdés és felvételi eredménytelensége imádságra, gondolkozásra késztette. Eligazításért, vezetésért imádkozott. Rövidesen választ kapott: „És megtértek, és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és aközött, aki nem szolgálja őt.” (Malakiás könyve 3. fejezet, 18. rész, Károli-ford.)
Ezután jelentkezett a teológiára, végül időn és kereten túl, de az egyik professzor előhozta a nevét és mégis felvették. Isten megáldotta a szolgálatát.

„Nem gondolod, hogy a teológiára vár téged Isten?”
Ezt az ötvenes években éppúgy aktuális kérdést, mint ma, szeretném felerősíteni magam is! Mi várt akkor egy jelentkezőre? Jó történelmi távlatból látni, megérteni, feldolgozni és egyben erőt meríteni belőle. Hittel vallom én is, mindennel együtt: ragyogó szolgálat. Mert igaz az Isten Igéje: „Az értelmesek fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” (Dániel könyve 12. fejezet, 3. vers)
A sok és nagy nyomorúság után fénylő csillagként ragyognak majd azok, akik Istentől tanítottak, és sokakat igazságra vezettek. De ezt a végső ragyogást, már most is ilyen, általános és különös szolgálat jellemezheti: „Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek.” (Filippiekhez írt levél 2. fejezet, 14-16/a versek)
Ragyogó hivatás vár azokra, akiket elhív magának az Úr, és akik engedve a hívásnak készek hirdetni az evangéliumot, hiteles élettel. Nem mentes ez az út könnytől, megpróbáltatástól, cselszövéstől, nyomorúságtól sem, ahogyan erről Pál is vallomást tesz. Azonban így zárja sorait: „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” (Apostolok cselekedetei 20. fejezet, 19-24. versek) Mégis ő maga írja, hogy csillagként ragyoghat az élete azoknak, akik az élet Igéjére figyelnek, és ahogyan Dániel próféciájában olvassuk: „akik sokakat igazságra vezettek”.

„… mint a csillagok…” Van egy különös szó még e mellett: „mindörökké.” Igen ez az elhívás, ez a szolgálat, ez a ragyogó hívatás örökre szól, nem mulandó. Sokan talán idejétmúltnak tekintik, mi azonban ennek örömében és bizonyosságában végezzük szolgálatunkat, hirdetjük az Igét, ami soha el nem múlik.

A napokban sok fiatal döntés előtt áll, hiszen ki kell választania, hol tanul tovább. Isten kegyelmének ajándéka, hogy vannak, akik Jézus Krisztus követésében, hitben járnak. Hittel és hitben dönteni különös kiváltság. Hitünk egyik meghatározó alapeleme pedig a bizalom. Pál apostol olyan világosan adja tovább: „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Rómaiakhoz írt levél 8. fejezet, 32. vers)
Ennek tudatában, örömében bízhatunk abban, hogy segítséget, bölcsességet, vezetést és választ is kapunk kérdéseinkre Atyánktól, Szentlelke és Igéje által. Ráadásul a bizalom „szárnyakat”, erőt ad (vö. Ézsaiás könyve 40. fejezet, 31. vers) és igazán csak bizalomban lehetünk kedvesek Isten előtt: „Az istenfélőkben gyönyörködik az Úr, azokban, akik az ő szeretetében bíznak.” (Zsoltárok könyve 147. fejezet, 11. vers)
Az tehát az istenfélő ember, aki bízik Isten szeretetében, amit megismert és megtapasztalt az Úr Jézus Krisztusban. Az ilyen ember nincs támpont nélkül döntései, választásai előtt: „Azt az embert, aki féli az Urat, oktatja ő, hogy melyik utat válassza.” (Zsoltárok könyve 25. fejezet, 12. vers)

Gondolkodj el a kérdésen, imádkozz bizalomban! „Nem gondolod, hogy a teológiára vár téged Isten?”

Somogyi Péter
A szerző dunamelléki lelkészi főjegyző, a fasori református gyülekezet vezető lelkipásztora.