Tíz országból 104 résztvevővel zajlott a NyEMRLSz idei tanácskozása, melynek ismét a felsőőri magyar református gyülekezet adott otthont. A Kárpát-medencéből és Nyugat-Európa országaiból – többek között Hollandiából, Svédországból, Németországból, Franciaországból, Svájcból, Szerbiából, Erdélyből és Magyarországról – is érkeztek résztvevők a július 14. és 17. közötti találkozóra. A Nyugat-Európában élő magyar reformátusok kapcsolattartását segítő szervezet tagságát számos egykori ötvenhatos menekült alkotja, közülük, valamint a vallási és nemzetiségi alapú második világháborús, majd a kommunista diktatúrák alatti üldöztetés áldozatainak leszármazottai közül jó néhányan szintén részt vettek a megemlékezéseken.
Lelkészt kaptak a menekültek
A szórványmagyarság lelkigondozása 1944-ben Nagy Sándor bukaresti esperes irányításával kezdődött, aki Ravasz László, az Egyetemes Konvent lelkészi elnöke megbízásából érkezett Nyugatra a menekülőkkel együtt. Munkatársaival megalapították a Szórványban Élő Magyar Református Egyházat, mely valamennyi érintett országban biztosította a folyamatos egyházi szolgálatot. Ám 1956 után nem kívánt az Állami Egyházügyi Hivatal felügyelete alá tartozni, mint a magyar református egyház része, ezért 1957-ben átalakult a szórványban élő magyar gyülekezetek európai keretszervezetévé, akkor kapta mai nevét is.

Egymásra utalva
Hasonló ernyőszervezetről az evangélikus egyház is gondoskodott, ám miután az megszűnt, evangélikus és református összefogással 2000-ben létrejött a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége. Akkoriban ugyanis valamelyest megcsappant a magyar gyülekezetek létszáma, a nemzetiségi és javarészt protestáns alapon szerveződő szolgálatok pedig evangélikusokat és reformátusokat egyaránt kezdettől fogva nyitott ajtókkal vártak.

A szórványban élő magyar református közösségek nem tagjai az anyaországi egyháznak, az pedig országonként eltérő, hogy részei-e a helyi egyházaknak, vagy például egyesületként működnek-e. Akárhogy is: ha a fenntartással kapcsolatos anyagi nehézségeiket nem oldja is meg, de identitásbeli és hitéleti szempontból egyaránt megerősítő számukra, ha tudnak egymásról és van kivel megosztani működésükkel kapcsolatos tapasztalataikat.
Református gyökerek
A nehézségek ellenére a NyEMRLSz – református jellegét hangsúlyozva – a protestáns szövetség megalakulása után is tovább folytatta addigi szolgálatát. De szorgalmazta az anyaországgal való kapcsolat szorosabbra fűzését is. Már csak azért is, mert a nyugatra indulók gyakran hírből sem hallanak a kinti református gyülekezetekről, azok pedig a közösségi oldalakon tett erőfeszítéseik ellenére sem érnek el minden külföldön munkát vállaló magyar reformátust – tudtuk meg a szervezet képviselőitől. Ha közülük vannak is, akik felkeresnek valamilyen protestáns gyülekezetet, le kell mondaniuk a református keretekről éppúgy, mint az anyanyelvi istentiszteletről. Különösen gyermekeik, később unokáik számára jelent ez komoly veszteséget, hiszen számukra nemcsak a vallási, hanem a nyelvi és a nemzeti identitás megtartói lehetnének a szóban forgó magyar ajkú református közösségek. Azok szívesen végeznének missziót – de nemcsak köreikben, hanem azok között is, akik már az anyaországban sem voltak rendszeres templomba járók. Számukra a magyar nyelvű közösség lehetne vonzó az idegen nyelvű környezetben, hiszen gyakorlati segítséget is remélhetnének tőle a letelepedéssel járó ügyintézéssel összefüggésben.
Ez az a kapcsolódási pont, amely az evangélium hirdetését is megkönnyíti a szekularizált magyar szórványtársadalomban – magyarázta a nürnbergi református gyülekezet lelkésze, özv. Lázárné Zahn Dalma Enikő. Az utóbbi évek kivándorlási hullámával ugyanis számos – főleg erdélyi – református magyar telepedett le Nyugat-Európában, ők napjainkban is keresik a tradicionális keretek között működő magyar református gyülekezeti közösségekkel való kapcsolatot. Túlnyomó többségüknek fontos ugyanis, hogy magyarul imádkozhassanak és hallhassák az igehirdetést.

Szürkeség helyett szín
A NyEMRLSz lelkészi elnöke úgy fogalmazott: „Az európai palettán büszkék vagyunk saját színünkre: magyarságunkra és reformátusságunkra. Azt a tradíciót, amiért annyian küzdöttek, kötelességünk megőrizni és továbbadni. Tisztelünk és elismerünk minden más tradíciót is, de ha összekeverünk mindent mindennel, abból csak szürkeség lesz. A történelmünk, a nyelvünk, a kultúránk óriási kincs, amivel Európa igazán csak akkor lenne tisztában, ha értene magyarul. Arra nevelem a fiamat, hogy tekintse értéknek ezt az örökséget, és arra figyelmeztetem a híveket is, hogy figyeljünk oda az ifjúságra. Igaz, hogy a következő nemzedék már kettős anyanyelvű, de mindent meg kell tennünk, hogy megszerettessük velük a gyökereiket.”

Várják őket
„A gyülekezetek idősödnek, korosodnak. A Kárpát-medencei tömbreformátusságból viszont kevesen találnak el hozzánk” – erősítette meg Békássy N. Albert, a NyEMRLSz világi elnöke. A malmöi magyar gyülekezet presbitere szerint ha valaki elhagyja az otthonát, annak mindig jólesik, ha van hová megérkeznie. „Az elvándorlók belecsöppennek a nagy semmibe, jobbik esetben egy agilis szabadegyházi közösségbe – hiszen nem mindig könnyű rátalálniuk a hagyományos magyar református közösségekre. Ha Svédországba jövet az interneten keresgélnek, esetleg ráakadnak a honlapunkra, de ott a protestáns egyházi közösség elnevezéssel találkoznak. Így járt két fiatalember a stockholmi gyülekezettel például. Ezért lenne fontos a kétoldali tájékoztatás: a küldő és a fogadó gyülekezetek részéről egyaránt.”

Párbeszéd
Békássy N. Albert elmondta: nemcsak az anyaországi tömbreformátussággal tartja elengedhetetlennek a párbeszédet, hanem az anyaországgal, a magyarországi egyházvezetéssel, valamint a szórványmagyarságot befogadó országok egyházi vezetőivel is. Mivel a szórványgyülekezeteknek nincs esperessége és püspöksége sem, a NyEMRLSz szorgalmazza beépülésüket a befogadó országok református egyházába. Ezen a közösségek fennmaradása is múlik, hiszen lelkészeik nem egyszer fél-magyarországnyi vagy akár nagyságrendekkel is nagyobb területeken látnak el szolgálatot.

’56 és a mártírok
A NyEMRLSz vállalja a nyugat-európai magyar reformátusság csúcsszervezeti képviseletét valamennyi érintett országban és szerte a Kárpát-medencében is. Koordinálja a szórványgyülekezetek kapcsolattartását, amelynek kicsúcsosodása az évenkénti találkozó. Tavaly ilyenkor az elvándorlással kapcsolatos kérdéseket vitatták meg a taggyülekezetek, ahol magyarországi segítséggel kaphattak képet a közelmúltban külföldre letelepedők földrajzi elhelyezkedéséről.
Idén, az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján a szervezet nemcsak az ötvenhatos eseményekről, hanem a huszadik századi magyar lelkész mártírokról is megemlékezett. A találkozónak helyet adó felsőőri református gyülekezet egykori lelkészének özvegye, Gyenge Imréné felidézte, milyen fogadtatásban részesültek a magyar menekültek Ausztriában 1956-ban és az azt követő években. A trianoni határhúzást követő megtorlások áldozatai között Varga Zsigmond debreceni teológusról, Gulyás Lajos mosonmagyaróvári és Sass Kálmán érmihályfalvi lelkészekről, Gachal János bánsági püspökről és Faragó Ferenc hercegszőllősi esperesről is megemlékeztek.

Megrendítő találkozások
A találkozón jelen voltak az áldozatok leszármazottai is.
Sass István elmondása szerint megható és felkavaró volt azoknak a visszaemlékezéseit hallgatni, akik még személyesen ismerték édesapját. Sass Kálmán lelkész a német megszállást követően környékbeli zsidókat és partizánokat bújtatott, ő mentette meg egy alkalommal Maléter Pált is. 1957-ben azonban a kommunista megtorlás áldozata lett többedmagával együtt. Családját internálták a Duna-delta közelében található síkságra, ahonnan csak kilenc év múlva szabadultak. Ekkor tudták meg, hogy a családfő halott.

A sokcsillagos hotel
Sass Kálmán tizenkét éves volt, amikor édesapját elhurcolták, azt mondja, mindenre világosan emlékszik. Teljes vagyonelkobzással sújtották a családot, egy dunyhával és fél zsák krumplival indultak az ismeretlenbe. A túlélésért dolgoztak egy állami gazdaság napszámosaként, édesanyja emellett varrással szerzett jövedelmet. „Ő a történtek ellenére sem keseredett el, azt mondta: fiam, vedd úgy, hogy vakációzni jöttünk. Mondtam is neki: igen, édesanyám, milliárdcsillagos hotelbe – hiszen ha lefeküdtünk, a tetőn át láttuk a csillagos eget.”

A családot máig sem rehabilitálták. Ha reményeiket nem is, de vagyonuknál sokkal fontosabbat: az édesapát és a férjet örökre elveszítették. És még valamit: a gyermekkort – tette hozzá Sass István.

Délvidéki mészárlás
Ugyancsak megrázó eseményekre emlékeztetett a Délvidéki Magyar Golgota 1944-45 című vándorkiállítás is, amely a délvidéki vérengzés bácskai, bánáti és szerémségi magyar, német és más nemzetiségű áldozatainak állít emléket. A kiállítást Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg. A résztvevőket köszöntötte Kádár Zoltán, a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkári Kabinet kabinetfőnöke, valamint Hajas Gábor, a bécsi magyar nagykövetség követe is.
Emlékhelyek, hadisírok és egyházi turizmus
A felsőőri tanácskozáson szó esett a lelkészvértanúk emlékhelyeinek feltérképezéséről is Európa-szerte, és a résztvevők tiszteletüket tették Gyenge Imre sírjánál is. Az egykori felsőőri lelkipásztor igehirdetéseit a Szabad Európa Rádió számos alkalommal közvetítette, így azok eljutottak a kommunista tömbhöz tartozó anyaországba is.
A háromnapos konferencia vasárnap, kétnyelvű ünnepi istentisztelettel zárult, Köntös László dunántúli főjegyző, valamint özv. Lázárné Zahn Dalma Enikő vendégszolgálatával. Az ünnepi istentiszteleten vitéz Békási Imre kisbéri székkapitány emléklapot vehetett át hadisírgondozói tevékenységéért.

A vándorkiállításról, az ötvenhatos menekültek ausztriai fogadtatásáról, valamint a nyugat-európai szórvány magyar református gyülekezeteiről a későbbiekben olvashatnak portálunkon.

Jakus Ágnes

Képek: Békássy N. Albert, Jakus Ágnes, Miklós József