A patak csobogása és ugyanannak a víznek a mélysége jut eszembe, amikor Tóth Orsival és Szabó Matyival találkozom. Beszélgetésünk a múzsa csókjával kezdődik, Matyi ugyanis rögvest csókot csen kedvesétől, mielőtt bármit is mondana. Az inspiráció, persze, kölcsönös, nemcsak a magánéletben, de az alkotásban is. Hogy a kettő mennyire összefonódik, a kétszemélyes zenekar neve fémjelzi a leginkább. Szimbolikus negyedóráról van szó, amely a kettejük közötti távolság csökkenésére, más szóval az összecsiszolódásra utal – árulják el az ifjú zenészek.
„Amikor megismerkedtünk, másfél évnyi távolság volt az időszámításunk és a tempónk között. Vicces, de mi időben mértük azokat a különbségeket, amelyeket harmonizálnunk kellett. Ezt úgy kell elképzelni, hogy én nagyon hirtelen, hamari ember vagyok, szeretem, ha a dolgoknak rögtön van eredménye. Matyi épp az ellentétem: higgadt, megfontolt. Eleinte nehézséget okozott, hogy nehezebben dönt, én viszont szinte azonnal: néha nem számít, jól vagy rosszul, csak legyünk túl rajta. Az elmúlt öt évben, mióta ismerjük egymást, sikerült annyira összecsiszolódnunk, hogy a ,,távolságunk” lecsökkent negyedórára. Ezért választottuk ezt a nevet” – meséli Orsi.

Matyi hozzáteszi: „Negyedóráig oda lehet figyelni, bármiről is legyen szó. Félóra már lehet sok, de a negyedóra egészséges időtartam.”

Belőlük viszont kevés lenne ennyi, mert ha a színpadon állnak, pontosabban: ülnek, megáll az idő. Belső csendet teremtő muzsika az övék, Orsi titokzatos árnyalatokat kifejező hangja és a különféle hangszereket szinte egyszerre megszólaltató Matyi játéka a két éve alakult formációnak kezdettől fogva védjegye. Felnőtt közönségük előtt megzenésített verseket adnak elő, játékukra pedig nemrégiben nagy példaképük, a Misztrál egyik tagja is felfigyelt. Meghívást is kaptak a zenekar nevével fémjelzett fesztivál zenei színpadára.
Maguk sem gondolták, hogy rövid idő alatt ilyen messzire jutnak, hiszen eleinte csupán saját örömükre kezdtek zenélni. Mindketten tanítók, a Kecskeméti Főiskolán találkoztak, Matyi a tanulmányi osztályon dolgozott, amikor Orsi az intézménybe került. A Drum and Folk zenekar, amelyben a lány énekelt, még azon az ősszel meghívta őt játszani. Intenzív munka vette kezdetét, de az érzelmek intenzitása is fokozódott, amikor Matyi meghallotta Orsi hangját, Orsi pedig Matyiét.

Nagyobb ismertségre akkor tettek szert, amikor a háromtagú EklekTrióban játszottak. Matyi elmondása szerint ekkor szólaltak meg először az általa megzenésített versek úgy, ahogy azt ő hallotta belül – persze, Orsi hangján. Legnépszerűbb feldolgozásuk egy Petőfi-vers, a Te a tavaszt szereted… című is ebből az időszakból származik.
 

Matyi szerint, ahogy a szerelem, úgy idővel minden dal is kiforrja magát, csak ki kell várni. De van, hogy minden sokkal egyszerűbb: egyszerre „fentről és bentről is jön a szöveg és a dallam”.

Az alkotópáros vonzalma nemcsak egymás és az irodalmi művek iránt intenzív, hanem a népzene és a népdalok iránt is. Matyi azt mondja, erdélyi lévén a családban szívta magába a haza szeretetét és a népi kultúrát.
„A nagybátyám rádióból tanult meg hegedülni. Emlékszem, gyerekkoromban sokat hallgattunk mezőségi zenét a komolyzene mellett. Az irodalom szeretetét, és a szövegírás iránti alázatot édesapámtól örököltem, aki nagyon szeretett írni, egy időben ő volt a Pataji Hírlap főszerkesztője. Ő mondta mindig, hogy minden szót meg kell rágni, elég maximalista volt ebben, az én kis irományaimat is mindig javítgatta. Arra tanított, hogy minden szó mögött lehet valami több, ezért keresnünk kell a megfelelő kifejezésmódot.”

Orsi más utat járt be, hasonló eredménnyel:
„A családom nem annyira szereti a népzenét, én vittem haza ezeket a dallamokat. Középiskolásként kezdtem megismerni a népdalokat, mert akkor még színésznő szerettem volna lenni, és a felvételire dalokkal is kellett készülni. Eközben annyira beleszerettem a népzenébe, hogy egy évig csak azt hallgattam. Ami pedig az irodalmat illeti: mindig is humán beállítottságú voltam. Az egyik irodalomtanáromtól tanultam meg, hogy egy műnek nemcsak egyfajta értelmezése lehetséges, és hogy milyen jó beszélgetni egy-egy olvasmányról. A színművészeti felvételire verseket is kellett tanulnom, és bár nem voltam elég tehetséges, hogy színésznő legyek, olyan mélyen belém ültek ezek a versek, hogy egy év alatt dallammá formálódtak – így születtek az első dalaim.”

Klasszikus zene, magyar, román, balkáni, indiai, zsidó népzenei dallamok sajátos egyvelege kelti életre a verseket Orsi és Matyi művészetében. Bár minden dalukban van valami csakis arra jellemző íz, mégis felismerhető bennük a negyedórás hangzás. Matyi szívfájdalma csupán annyi, hogy nincs több keze – mondja nevetve. Miközben énekel, főként gitáron kíséri Orsit, de fő hangszere még a furulya, emellett zongorázik, klarinétozik, fellépéseiken pedig gyakran előkerül a mandolin, a kaval és a különböző népi furulyák.
A zene számukra kommunikáció – mondják. Orsi szerint a színpadon egyre jobban értik egymást, néha könnyebben, mint a mindennapokban, ez az összhang pedig kifelé is sugárzik. „Egyre kifinomultabban tudunk egymásra figyelni, és sokkal könnyebben fejezzük ki magunkat zenében, mint bárhogy máshogy”. Matyi úgy fogalmaz, amikor nem a dallamra figyel vagy a szövegre, akkor szinte úgy érzi, a lelke kilép a testéből, és maga is hallgatósággá válik. „Amikor a két hang együtt megszólal, libabőrös leszek. Ott valami történik.” A közös fellépés gyógymód és kiszakadás a hétköznapokból mindkettejük számára – erősíti meg Orsi.

Külön öröm számukra, hogy minden harmadik felkérésük egyházi közegből érkezik. Bár nehéz elválasztani a munkát és a szolgálatot, bárhol lépnek is fel, minden koncertjükön érződik valamelyest a nyitottság „függőleges irányba”. Küldetésüket Matyi összegzi: „Szeretnénk a lélek mélységeit, Isten közelségét is éreztetni a dalainkban, ha nem is direkt módon. Szívesen közvetítjük a kortársak felé a hagyományt a népdalokkal és a versekkel. Végül pedig valamiféle lélekgyógyítást szeretnénk végezni a zenén keresztül.”

Mindezt nemcsak felnőttek, hanem gyerekek felé is gyakorolják. Orsi és Matyi mindketten tanítók, és szerintük reformálásra szorulna az általános iskolai zenei oktatás. Gyermekeknek szóló interaktív játékos-zenés műsoraikkal csecsemőket, óvodásokat és alsó tagozatosokat élményszerűen vezetnek be a zene világába. Tavaszi gyermekműsoruk, az Ébresztő például egy manó és a tavasztündér történetét meséli el. Míg ebben az ovisok számára ismert dalok, találós kérdések és mondókák szerepelnek megzenésített formában, addig A legfontosabb című műsoruk népmesei alapokon nyugvó történetét népdalokkal színesítették. „Zenéltünk csecsemőknek is a minap, a kicsik csörgőket és ritmushangszereket kaptak. Mindenki próbálgathatta, ami neki tetszett, a mamák és a babák is jól szórakoztak. Itt elsősorban népdalokat, gyermekdalokat játszottunk, de elhangzottak megzenésített versek is” – meséli Orsi.

Matyi hozzáteszi: „Öt évig tagja voltam a Csörömpölők Együttesnek, amely tanítóképzősökből alakult még a főiskolán, azért, hogy megmutassuk, nemcsak az oktatási intézmények képviselhetnek pedagógiai értékeket, hanem akár egy zenekar is. Rengeteg iskolába eljutottunk, és azt tapasztaltuk, hogy akkor működik a tanár-diák kapcsolat, ha a gyerekeket le tudják kötni, és aktívan figyelhetnek. Ahol maga a tanár is unja az órát, ott ez nem lehetséges.” Orsi megerősíti: „Nagyon megfáradt a zenei nevelés számos iskolában. Magyarországon nem általános, hogy olyan pedagógus tanítja az éneket, aki tényleg szeret és tud is énekelni, és otthonosan mozog a zene világában. Ez nagyon szomorú, hiszen ennek a korosztálynak kellene a legfontosabbat átadni, ami nem más, mint a zene szeretete.” Matyi szerint nagyon gyakori jelenség, hogy az énekórák alig érintik meg a gyerekeket. „Pedig a zene alapvető funkciója, hogy valamit ad, érzelmeket vált ki.”

Orsi és Matyi álma, hogy lebontsák a falakat, melyek felnőttek és gyerekek, valamint a zene közé építettek. „Ezért fontos a kreatív zenei vonal. Nem kell mindenkinek zenésznek lenni, de a zene legyen bárki számára hozzáférhető. A nem hozzáértők is merjenek cselekedni, próbálják ki magukat. Ne csak abban gondolkodjunk, hogy ami zene, az csak koncert lehet, hanem legyünk játékosak és interaktívak tanórákon is. Fontos, hogy a zene mindenkinek jó élmény legyen.” A Negyedóra párosa hozzátette: a közeljövőben szeretnének rendhagyó irodalomórákat tartani középiskolásoknak, és alternatív zenei csoportot is indítanának olyan felnőttek számára, akik szívesen vennének kezükbe valamilyen hangszert vagy énekelnének, de gátlásaik vannak.

A szerzőpáros ugyanis jól tudja, mit jelent, amikor az elfogadó és hozzáértő közeg inspirálóan hat. Erről Orsi mesél: „Matyival a mai napig ihletően hatunk egymásra. Amikor írok egy dallamot, Matyi gitárt ragad, hogy improvizáljon rá, amitől a dallam rögtön elkezd dallá formálódni, és kezdetét veszi a közös alkotás. Ebben rejlik a mi igazi örömünk. Nem is szeretek már annyira egyedül kiállni a színpadra. Olyankor rettenetesen izgulok; olyan, mintha a fél lábam nem lenne ott.”
A múzsa csókja úgy tűnik, viszonzott, és kölcsönösen megteszi hatását. Ha kíváncsiak a NegyedÓra legközelebbi fellépéseire, ezeket az alkalmakat ajánljuk figyelmükbe:

május 25., szerda, 18 óra: Vízivárosi Klub – verses est
május 27., péntek, 18.30: Adna Café, Budapest – a Református Zenei Fesztivál ifjúsági rendezvénye
június 4., szombat, 20 óra: Vagabond Korzó, Dunaharaszti
július 15., péntek: XV. Regejáró Misztrál Fesztivál

Képek: Füle Tamás