A pécsi református esperesi hivatalban Győrfi Bálinttal beszélgettünk. A zengővárkonyi lelkészt másfél éve választották meg a Baranyai Református Egyházmegye vezetőjévé. Tervekkel teli, határozott, higgadt személy benyomását keltette. Esperesként hosszú út áll még előtte, de tudja, hogy nem véletlenül vállalta el tisztségét.

Baranya a hazám
Győrfi Bálint számára nem volt kérdés, hogy melyik egyházmegyében szolgáljon. Mint mondta, az Egyesült Államokban is járt ösztöndíjasként, látta az ottani életet. Ilyen tapasztalatok után arra voltam kíváncsi, mi az, ami Magyarország legdélibb területére csábít egy lelkészt. „Pécsi születésű vagyok, családommal a Pécs-belvárosi gyülekezet tagjai voltunk. Úgy alakult az életem, hogy tizennégy éves koromban a Debreceni Református Kollégiumba kerültem, havonta-másfél havonta jártam haza, tízórás utat vállalva ezzel. Nem volt könnyű az otthontól elszakadnom, de Isten ezt a nehéz időszakot kárpótolta az életemben, mert időről időre kaptam családot. Vagy itthon, vagy a világ más pontjain, akár Amerikában, akár Debrecenben. Az ottani teológiai évek alatt a Mester utcai lelkipásztornál, Tóth Lajosnál találtam pártfogóra, aki baranyai származású volt, és úgy tekintett rám, mint családtagra.”

Az esperes a megtéréséről is őszintén beszélt. „Nem egyszeri nagy pálfordulás az, ami jellemzi az életemet, hanem az Úristen elkísért engem, és időről időre rácsodálkoztam megtartó kegyelmére. Ifjú koromban nagy hatással volt rám az évenkénti kölkedi nyári zenei hét, ahol a muzsika és egyházi ének mellett Isten igéje is szólt. Lelkészként egészen egyszerűen az ember szíve megmutatja, hogy az Úr hova szólítja. Ösztöndíjam idején Los Angelesbe kaptam meghívást. Kértek, hogy legalább menjek el, nézzem meg az ottani gyülekezetet és miután tájékozódtam, döntsek. Repülőjegyet is küldtek volna, de nem fogadtam el, mert tudtam, hogy haza akarok jönni. Hazahúzott a szívem. Baranyában éreztem magam otthon. Nagyon örültem, hogy szolgálhatok, és azt éreztem, hogy megbecsülnek a zengővárkonyi gyülekezetben.”

„Nem vagyunk a meghátrálás emberei”
A világlátottság tapasztalatot is jelent, melyet a vezetés, a közéleti szerepvállalás és a szolgálat terén is tud érvényesíteni. „Vallom, hogy nem vagyunk a meghátrálás emberei. Ha az Úristen úgy döntött, hogy engem az esperesi pályára állít, akkor tudom azt, hogy megadja hozzá a kellő bölcsességet, kitartást. Átvezet a sok nehézségen, és a kritikus helyzetekben mindig ad erőt ahhoz, hogy helyt tudjak állni.”

Az esperes elmondta, hogyan kezdte meg szolgálatát. „Esperesi beiktatásomkor azzal a gondolattal kezdtem, amikor Jézus feltámadásakor megállt a tanítványok között középen, és így köszöntötte őket: Békesség nektek! Jézus itt áll középen, mi körbeállunk, egymás mellett és egymással szemben, de Jézus körül. Bármennyire a kör másik oldalán van is valaki, csak Krisztusra fókuszálva, rajta keresztül szabad látnunk embertársunkat. Ezt hivatásomnak, szent kötelességemnek tartom. Ezt akarom megmutatni a cselekedeteimmel is.” Győrfi Bálintot nem érte váratlanul a sok teendő, ami az esperesi munkával jár. „Az egyházmegyében egy cikluson át voltam egyházmegyei bíró, espereshelyettes pedig két éven keresztül. Egészen közelről láttam, ezért pontosan tudtam, mire vállalkozom. Komoly megméretés volt számomra a választás. Az imádságos háttér is sokat segített ebben a helyzetben. Lelkészek, barátok, gyülekezeti tagok hordozzák imádságban ma is az életemet és a szolgálatomat, esperesi és lelkipásztori munkámat.”

Hűséges szolgatársak
A baranyai egyházmegye sem mentes a problémáktól, ezért is fontos, hogy annak vezetője megfelelő képességekkel rendelkezzen. „Ahhoz, hogy ezt az egyházmegyét hatékonyan és jól lehessen vezetni, türelem, belátás és megértés kell. Napjainkban sok nehézséggel küszködnek a gyülekezetek és lelkészek, ezért nagyon fontos, hogy hiteles, biztató, támogató válaszokat tudjak adni. Baranyában nem volt konfliktusmentes az esperesválasztás, éppen ezért alaposan oda kell figyelni – az egyházmegye lelkészkarának érdekében –, hogy békességet tudjunk teremteni, ezen együtt tudjunk munkálkodni.

Győrfi Bálintot arról kérdeztem, miért ad hálát, ha megyéjére gondol. „Nagyon hálás vagyok Istennek azért, hogy vannak hűséges szolgatársak, akik korántsem könnyű élethelyzetben szolgálnak, mindennapi nehézségeket élnek át a gyülekezeti tagokkal együtt. Ők valóban látják, érzékelik az emberek problémáit, és empátiával tudnak odafordulni a gyülekezeti tagok felé. Igyekeznek tényleges válaszokat adni az emberi sorskérdésekre. Szintén hálás vagyok a lelkészcsaládokért, akiknek a megélhetése nem könnyű, mégis nagy türelmet, odaadást tanúsítanak. A magam részéről igyekszem őket is segíteni minden eszközzel.”

Misszió a megyében
Isten gyakran épp ott adja a lelki ébredést, ahol nem is várnánk. „Az elmúlt év októberében Sellyén tartottunk közös egyházmegyei reformációi úrvacsorás istentiszteletet, ahol szinte minden baranyai gyülekezet képviseltette magát, így mintegy ötszázötvenen hallgattuk Isten igéjét és adtunk hálát megtartó kegyelméért. Szükség volt ilyen alkalomra, amikor a múltunkat, jelenünket és a jövőnket is ünnepelhettük Isten előtt. Megyénkben nagy lelkesedéssel, kitartással lehet némi eredményt elérni a misszió terén.

Az esperes több pozitív példát is említett. „A Pécsi Református Kollégium tagintézményeként működő Drávafoki Csikesz Sándor Református Általános Iskolánk értékteremtő munkája a falura is jó hatással van. Ugyanígy említésre méltó a nagyharsányi tagintézményünkben folyó munka is. Ennek eredményeként a hátrányosabb régióban élő családok gyermekei is jobb eséllyel indulhatnak a középiskolai felvételi megméretésen. A társadalmunkra egyre inkább jellemző csonka családokban felnövő gyermekek számára lelki támaszt tudunk nyújtani lelkészeink és szakembereink segítségével. Intézményeink jelenlétén keresztül egyházunknak egyre nagyobb súlya van vidéken.  A Presbiteri Szövetség is igyekszik egész Baranyát bejárni, programja szerint elérni az egyházmegye minden szegletét, végigjárva a gyülekezeteket. Jó látni, hogy mindezek hatására a Dráva-mentén is vannak olyan apró gyülekezetek, amelyek éledési jeleket mutatnak.”

„Várjuk a frissen végzett lelkipásztorokat is”
Győrfi Bálint biztatja a lelkészeket, hogy Baranyába jöjjenek szolgálni – amennyiben Isten tényleg ide hívja őket. „Nálunk sem jobb, vagy rosszabb a helyzet, mint a legtöbb egyházmegyében kerületünkben. A lelkészek lakhatási, szolgálati körülményeire igyekszünk odafigyelni.  Most Szigetváron szórványgondozó központot igyekszünk kialakítani. Ott éppen azért, hogy Szigetvár környékének reformátusságát, amely már egyre inkább szórványhelyzetben él, azok ellátására, lelkigondozásuk, pásztorolásukra kapjunk lelkipásztort. Várjuk a frissen végzett lelkipásztorokat is, mert szinte kivétel nélkül mindegyik gyülekezetben elhívott, élő hitű presbiterek és gondnokok vannak, akik józanok, akik tudnak bölcsek is lenni, és a lelkipásztort mindenben tudják segíteni.”

Felújítások, épülések között
Egyházkerületünk számos gyülekezetnek tudott építési, felújítási, fejlesztési támogatást adni. Ez Baranya megyében is nagy segítséget jelentett. A fejlődés azonban fizikálisan és lelkileg is megjelenhet. „Úgy gondolom, hogy a parókiák felújítása azt érezteti a lelkészekkel, hogy az egyház számon tartja őket. Vallom, hogy a lelkészcsaládok komfortérzetét mindenféleképpen növelni kell. Gyakori egyházunkban, hogy egyes gyülekezeti tagok lényegesen jobb életkörülmények között vannak, mint a lelkipásztor, akinek nincs meg az a kényelmi lehetősége, hogy egy kicsit magasabbra vegye a fűtést a téli időszakban. A lelkésznek gyakran alacsonyabbra kell állítani a termosztátot, hogy ki tudja fizetni a gyülekezet a költségeket. A pályázatokból megvalósuló projektek ebben is tudnak segíteni. Hálásak vagyunk Istennek minden fejlesztésért, ugyanakkor az a jó érzés töltheti el a lelkipásztorokat, hogy igen, az egyházkerületnél is odafigyelnek a baranyai lelkészekre és gyülekezetekre, számon tartanak bennünket.”

Győrfi Bálint tehát nagyon fontosnak tartja, hogy az egyház éreztesse törődését a lelkészeivel. „Számtalan emberrel beszélgettem különböző gyülekezetekben, akiken azt veszem észre, hogy a betegségtudat meghatározza az állapotukat, létüket, a mindennapjaikat – ez a lelkészekre is igaz. Az a célom, hogy a lelkészeknek valami olyasmit tudjak adni, amely valóban segíti őket. A lelkészi karral csendeshéten voltunk. Lementünk a határ túloldalára, Kopácsra, hajókiránduláson vettünk részt. A csodálatos táj élménydús, élménygazdag környezetet jelentett. Az ehhez hasonló közös együttléteket, kötetlen beszélgetéseket meg kell adni a lelkészeknek.”

„Mert mindkettőt látnunk kell" 
Az esperes szerint a legfontosabb cél, hogy a lelkészek pásztorává váljon. „Egy hivatalt vagy annak vezetését bárki tudja ellenőrizni, ahhoz nem kell esperes, hogy mennyire mennek precízen a dolgok. De ahhoz, hogy az ember azt érezze, hogy engem mint szolgálattevő lelkipásztort számon tartanak a vezetőim, akiket részben én is választottam, már egészen mást jelent. Az időbeosztásban, a feladatok delegálásban még fejlődnöm kell. Abban, hogy megtanuljak feladatokat megosztani, önmagam válláról terheket levenni. Néha úgy érzi az ember, hogy nyomja a vállát az információ vagy egy pletyka, ami összetöri az ember lelkét. Azt gondolom, hogy a kistelepüléseken a lelkipásztori szolgálatban jelen van a világ összes negatívuma, de pozitívuma is. Mert mindkettőt látnunk kell, akár egyszerű lelkészek vagyunk, akár esperesek.”

Képek: Füle Tamás