Dr. Szűcs Ferenc (1942–2020) református lelkipásztor, teológiai tanár és a Károli Gáspár Református Egyetem volt rektora emlékének szentelt konferenciával kezdődik a Ráday Ház megnyitását ünneplő Ráday-napok programkínálata 2022. szeptember 29-én, csütörtökön. A megemlékezés felvezetéseként arról beszélgettünk Bogárdi Szabó István korábbi dunamelléki püspökkel és zsinati lelkészi elnökkel, ki is volt Szűcs Ferenc, és milyen lelki és szellemi örökséget hagyott hátra barátainak, kollégáinak, tanítványainak és az utókornak.

„Úgy vagyunk, mint a csónak a folyóparton: ha ki van kötve, hiába hullámzik a víz, nem sodorja el. A hitvallás identitást ad az egyénnek és a közösségnek is” – vallotta portálunknak adott interjúsorozatában Szűcs Ferenc, akit 2013-ban a hitvallás évének apropóján, a Heidelbergi Káté négyszázötvenéves évfordulóján kérdeztünk.

Az interjú első felében arról beszélgettünk, ki előtt kell megvallani a hitet, továbbá mi hasznunk származott a hitvallásainkból. A cikket ide kattintva olvashatják. A második részben a hitvallás megfogalmazásának kockázatairól mesélt nekünk, valamit arról, milyen változásokon mentek keresztül hitvallásaink és mi szerepelhetne egy ma megfogalmazott hitvallásban. Ez utóbbi cikket ide kattintva olvashatják.
 

Tanító, kolléga, barát
Bogárdi Szabó István másodéves teológus volt, amikor először találkozott Szűcs Ferenccel. „Felettünk járó diáktársunk, Nagy Péter néhai budafoki lelkipásztor, aki sógora volt Szűcs Ferencnek, meghívott többünket, hogy menjünk ki Pomázra, mert az ottani fiatal lelkipásztortól érdemes rendszeres teológiát tanulni. Így találkoztunk Szűcs Ferenccel és családjával. Másfél-két éven át kéthetente, sőt, valamikor hetente jártunk hozzá. Feladatokat is kaptunk tőle: el kellett olvasnunk az általa kijelölt anyagokat, de teszteket, esszéket is íratott velünk. A bemagolást később felváltotta a közösen gondolkodás, a kérdezés, a dialógus. Nagyon hamar potenciális kollégákként tekintett ránk” – idézte fel a volt tanítvány.

Az órák a parókián folytak, így a hallgatók félig-meddig belecsöppentek a lelkészcsalád életébe is. Megismerték Szűcs Ferenc feleségét, Zsuzsa asszonyt, és az iskolából hazaérkező gyerekeket. „Szűcs professzor úr zárkózott, szemérmes ember volt. Mindig annyit mutatott meg magából, amennyi szükséges volt. Ezzel egyébként szépen meg is tanított bennünket a lelkészi élet egyik legnehezebb részére: hogy mit jelent parókián élni, mit jelent közösségben élni, mit jelent az, hogy mindig nyitva van az ajtó. Abban az időben jöttek-mentek az emberek, hiszen, ahogy mondani szokás, a parókia fala üvegből van. Függöny azért nem árt az üvegfalra, mert a lelkészt látni kell, de mást nem feltétlenül.”

Szabó István negyedéves volt, amikor Szűcs Ferenc óraadó és spirituális lett a budapesti teológián. „Engem ott már nem tanított, de a kapcsolatunk tovább mélyült. Amikor ösztöndíjat kapott Amerikába, ötödévesként helyettesíthettem Pomázon, de visszatérése után is felkért egy-két vasárnapi szolgálatra. Emlékszem, egyik igehirdetésem után, amely a tékozló fiúról szólt, levette a polcról nagyapámnak, Szabó Imrének a prédikációs kötetét, A tékozló fiú útját, letette az asztalra, és azt mondta, hogy addig nem jöhetek ki ebédelni, amíg azt el nem olvasom. Csapnivaló volt a prédikációm, és ő így tanított meg engem arra, hogy a szószéken nem lehet blöffölni. Örökké hálás leszek neki ezért.”

A tanulmányok befejeztével sokáig csak levelezésre korlátozódott a kapcsolatuk, de később Szűcs Ferenc lett Szabó István doktori témavezetője. „Megelőlegezte azt a bizalmat, hogy tanítótársak leszünk, és ezt a bizalmat mindvégig megőrizte. Meghívott a tanszékére óraadónak, innentől szinte mindennaposak lettek a találkozásaink. Amikor később megválasztottak püspöknek, a felesége, Zsuzsa áthívott egy kávéra a lakásukra, és ott mindketten értésemre adták, hogy mindig szívesen látott vendég vagyok, és ha elunom a hivatal zajongását, nyűgét, náluk mindig megpihenhetek. Jó barátságba jöttünk egymással, a legkisebb gyermeküknek a feleségem és én lettünk a keresztszülei.”

A legfontosabb örökség
Szűcs Ferenc rendszeres teológusként dogmatikát és etikát oktatott, ezekben a tárgykörökben született a legtöbb publikációja, de rendkívül tájékozott volt a biblikateológiában, továbbá érdekelte a misszió és a katechetika is. Hosszú ideig az egyházkerület katechetikai előadója volt, vagyis rálátása volt a hitoktatásra. „Mindig izgatta a gyülekezetépítés, rendkívül mély és bölcs igehirdetéseiből sokat lehetett tanulni. Óráinak az volt az egyik titka, hogy tanítványainak megelőlegezte azt a bizalmat, hogy egyrészt lelkésztársak lesznek, másrészt együtt gondolkodó társak, mert a dogmatika mégsem megtanulhatatlan tudomány” – emlékezett vissza rá Bogárdi Szabó István.

„Hosszú ideig alkotó tagja volt a THÉMA Egyesületnek, ahová rendszeresen meghívtuk őt előadni, együtt gondolkodni. Ki is fejezte, hogy megtisztelve érzi magát, hogy együtt lehetünk, mi meg annál inkább, hiszen rendkívül bölcs és okos meglátásai voltak számunkra. Érdekelte a Historia Domus, tehát a gyülekezetei történetét ugyanúgy fölkutatta, mint az egyháztörténetet, és amíg be nem állt az ökumenikus tél, addig az ökumenikus munkában is részt vett. Számos írása, publikációja, könyve, tanulmánya maradt ránk, amelyeket érdemes újra és újra elővenni, meríteni belőle. Fontos azonban megemlékezni arról, hogy a teológia különböző ágai mellett a világunk kérdései is foglalkoztatták.”

Betegsége miatt hagyta abba a tanítást néhány évvel a halála előtt, egykori tanítványai azonban megőrzik szellemi örökségét. „Sokat beszélt a józanság erényéről, ő maga is józan ember volt, nem félt a kérdésektől, nem félt a kérdéseket mérlegre tenni. Rendkívüli alapossága mellett is röviden és tömören rá tudott mutatni a lényegre. Tőle tanultuk meg, hogy csak jó kérdésekre lehet jó választ adni, rossz kérdésre legfeljebb véletlenségből. Kérdezni is tanított bennünket. A hit bátorságával mérlegelt mindent, és sosem láttuk igazán kétségbeesni. Példát adott az Istenben való bizakodás derűjéből, és talán ez az egyik legfontosabb öröksége számunkra, amelyet a szívünkre helyezett.”

Méltó módon emlékezni
A koronavírus-járvány miatt korábban nem volt lehetőség tágabb körben és életművéhez méltó módon megemlékezni Szűcs Ferencről, ezért merült fel az az ötlet, hogy a Ráday-napok keretein belül lenne érdemes konferenciát szentelni emlékének. „Kötődött ehhez az épületegyütteshez, itt végezte tanítói szolgálatát, itt élt családjával, ezért is gondoltunk arra, hogy a konferenciát a megépült Ráday Ház átadásához kapcsoljuk” – magyarázta a döntést a korábbi dunamelléki püspök. „Amikor eljönnek az egykori tanítványok és a mai diákok, a kollégák, lelkésztársak, családtagok, tisztelők, végre ünnepi körülmények között tiszteleghetnek Szűcs professzor úr emléke előtt.”

Az „Ót és újat!” címet viselő konferencia egyben könyvbemutató is lesz. „Az 1985-ben írt, az ember istenképűségéről szóló, Az Imago Dei értelme a barthi és Barth utáni theológiában című doktori értekezése nem jelenhetett meg nyomtatásban a pártállami időkben. Szerencsére előkerült a kézirata, amelyet digitalizáltunk, és a Károli Gáspár Református Egyetem kiadásában most végre megjelentetünk. Készülünk emellé egy másik kötettel is, amelybe igehirdetései közül válogattunk, ennek Szabadság és megkötöttség a címe. Ha valaki kézbe veszi és elolvassa majd, maga is láthatja, hogy Szűcs professzor úr korának egyik legkitűnőbb igehirdetője volt.”

A konferenciát Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök igehirdetése nyitja majd meg. „Meghívtuk előadni Juhász Tamás professzor urat Kolozsvárról, aki együtt gondolkodásban, teológiai munkában, egyházi szervezkedésben pályatársa volt Szűcs Ferencnek. Eljön Nyilas Zoltán esperes úr Pomázról, hogy Szűcs Ferencről mint lelkipásztorról beszéljen, hiszen a pomázi gyülekezeti emlékek is fontosak számunkra. A könyveket Békési Sándor tanár úr fogja majd bemutatni, a Szűcs család tagjai pedig zeneszóval fognak minket megajándékozni. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk erre a konferenciára, a méltó megemlékezésre, az örökség megőrzésére és továbbadására.”


Barna Bálint
Képek: Füle Tamás