„Néha arra gondolok, hogy a szégyen a maga kínosságával és értelmetlenségével több kárt okozott a jóságra és boldogságra való törekvésünkben, mint bármely más rossz tulajdonságunk." C.S.Lewis
Találkozzunk a Ráday-napokon!
Megnyitja kapuit a budapesti Ráday utca 28. szám alatti megújult dunamelléki püspöki székház, a református teológia és az újjáépített kollégium. A Ráday Ház átadását három napos programsorozattal ünneplik Dunamelléken.
Újjáépült a Ráday Felsőoktatási Diákotthon, és szebb, korszerűbb lett a budapesti református teológia, valamint a dunamelléki püspöki székház épületegyüttese. A megújult falak között az oktatás és a hivatali munka is újjáéled, valamint újranyit a Bibliamúzeum a Ráday utca 28. szám alatt, ahol nemzedékek készültek a lelkészi szolgálatra. Ha kíváncsi arra, hol tart most a teológusképzés, milyen kincseket rejt az annak otthont adó épület, egyáltalán miként újult meg a Ráday, látogasson el Ön is a Ráday-napokra!
A Dunamelléki Református Egyházkerület programsorozatát 2022. szeptember 29., csütörtök és október 1., szombat között tartjuk. Ez alkalommal emlékezünk meg néhai Szűcs Ferenc teológiai tanárról, rendhagyó nyílt napon mutatkozik be a teológia, és ünnepi istentiszteletet követően az immár Ráday Háznak elnevezett épületegyüttest is átadják.
Részletes program:
2022. szeptember 29. – „Ót és újat!” – Szűcs Ferenc (1942-2020); dr. Szűcs Ferenc, református lelkipásztor, teológiai tanár, a KRE néhai rektorának emlékkonferenciája
- 10:00 Nyitó áhítat – Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke
- 10:30 Szűcs Ferenc, a pályatárs – Juhász Tamás professzor (Kolozsvár)
- 11:15 Szűcs Ferenc, a lelkipásztor – Nyilas Zoltán esperes (Pomáz)
- Zeneszám
- 11:45 Szűcs Ferenc, a tudós prédikátor (könyvbemutató)
- Szabadság és megkötöttség (igehirdetések)
Az Imago Dei értelme a barthi és Barth utáni theológiában (értekezés)
– Békési Sándor professzor (Budapest)
- Szabadság és megkötöttség (igehirdetések)
- 13:00 Közebéd
2022. szeptember 30. – Ifjúsági nap – a Dunamelléki Református Egyházkerület középiskolái számára rendezett nyílt nap a teológián
- 10:00-11:15 Ifjúsági istentisztelet
- Igét hirdet: Somogyi Péter, az egyházkerület lelkészi főjegyzője
- Köszönt: Balog Zoltán püspök
- Közreműködik a Sófár református dicsőítő iskola tanári kara és a teológia hallgatói
- 12:00-14:00 Ebéd
- 13:00-16:00 A Bibliamúzeum és a Hittudományi Kar tanszékeinek interaktív bemutatkozása
- 16:00 A nap közös lezárása áhítattal (HTK)
- 17:00 A Bibliamúzeum új időszaki kiállításának megnyitója
2022. október 1. – Átadóünnepség
- 10:00 Ünnepi hálaadó istentisztelet – Kálvin téri református templom; igét hirdet Bogárdi Szabó István lelkipásztor, korábbi püspök; köszöntőt mond Orbán Viktor miniszterelnök és Balog Zoltán püspök
- 11.30 Ünnepi menet a Ráday Házba, az épületegyüttes ünnepélyes átadása
- Közreműködik a Központi Református Kórus és a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes
- 11.45–14:00 Szeretetvendégség
- 13:00–17:00 Interaktív programok az épületben
- A Bibliamúzeum tárlatvezetései
- Különleges „tárlatvezetés” az épületben
- Irodalmi kávéház
- Bibliamaraton
- Képgalériák megtekintése: ilyen volt és ilyen lett „a Ráday”
- 13:00-19:00 Kutatók éjszakája a teológián – a részletes programot itt érheti el
A programokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet a jelentkezes.reformatus.hu oldalon tehetnek meg.
Tartson velünk Ön is!