A gyülekezet ütőere
„Ezeket a történeteket sokaknak kellene hallaniuk! Egy kicsit kívülről nézzük a felnőttkonfirmációt, pedig ezek a hívások, elhívások tulajdonképpen a gyülekezet lelki ütőerét is jelentik. Itt mutatkozik meg Isten szabadító, mentő szeretete” – fogalmazott Somogyi Péter fasori lelkipásztor. Elmesélt egy történetet, miszerint van egy fasori testvér, akinek a szíve az Úrban és az Úrért dobog, s azon imádkozott egy ideje, hogyan tudná őt az Úr most használni. Egy lelki testvérével együtt Isten arra vezette őket, hogy beszélgetéssorozatot indítsanak a Fasorban, amelynek célja, hogy minél többen halljanak azokról a csodákról, amelyeket Isten a szívekben elvégzett. Egy-egy meghívott vendéggel beszélgetnek majd egy kávé vagy tea mellett arról, hogy az ő életükben hogyan mutatta meg az Úr Jézus Krisztus önmagát. A beszélgetés bizonyságtevő alkalom egyben. „Mennyire kell, hogy frissen, újra és újra hangozzék: az Úr csodásan működik a te életedben, meg az enyémben is, és még hány ember életében. Mondjuk el, ezzel dicsőítsük Őt! A fiataloktól a szépkorú testvérekig szeretnének minél többeket megnyerni, a fodrásztól a szomszédig, akit csak lehet” – vázolta az új fasori kezdeményezés célját. Portálunk megszólaltatott néhány embert, akik felnőttként konfirmáltak. Történeteik különös módon összecsengnek. Gyermekkorukban alig vagy csak kevéssé érintette meg őket a hit. Az Úr barátságok, szerelmek, családi kapcsolataik vagy épp gyermekeik révén készített utat számukra.

Félkész tészta vagyok!
„Vidéken nőttem fel, gyermekkoromban nem kereszteltek meg, de mindig vágyakozva tekintettem a hitvalló emberekre” – mesélte lapunknak Nagy Ágota. A példa és a minta is megvolt a közvetlen közelében. „Drága barátném és nagymamája – az első templomi emlékeim is velük közösek” – mondta. Barátnője felkérte második gyermeke keresztanyjának, amely mélyen megérintette és tudta, hogy megnyílt az út előtte, és ezzel a feladattal igazi ajándékot adott számára. Azért konfirmált, hogy kiteljesedhessen a hite, és mindennapjaiban megélhesse. „Ezt az ajándékot adta nekem az Úr, hogy követhessem testestől, lelkestől” – fogalmazott. Környezetében, munkahelyén, baráti körében és a tágabb családjában is tudták róla, hogy konfirmál. „A munkahelyemről érkeztem a tanfolyam alkalmaira, semmiképpen nem szerettem volna titkolni” – mondta Ágota. Arra a kérdésre, mit jelent számára Krisztus követőjének lenni, azt felelte: mérhetetlen boldogság és nagyon nagy felelősség. „Mivel nagyon szeretek sütni, főként kenyeret, egy képpel szeretném szemléltetni kapcsolatomat Jézussal. Félkész tészta vagyok a kezei között, mindennap formál és megpróbál, újrateremt, megerősít és késszé tesz. Ha készen leszek rá, akkor táplálhatok másokat is a hitben, erősíthetem őket és enyhíthetem a kétségeiket, csillapíthatom hitbeli éhségüket.”

Feleségem hite nagy hatással volt rám
„Kevésbé voltam vallásos, a családom nem volt templomba járó, édesapám katolikus, édesanyám református felekezetű. Engem katolikusnak kereszteltek, de személy szerint nem gyakoroltam a hitemet, nem voltam elsőáldozó és a bérmálkozás is elmaradt” – osztotta meg velünk történetét Lázár Tamás. „Akkor kezdtem el járni a Fasorba, amikor megismertem a feleségemet, Rochy Júliát. A Fasor közössége is nagyon megtetszett, mindenki szeretettel vett és vesz körül, ilyet még sehol sem tapasztaltam. Mindemellett feleségem hite is nagy hatással volt rám” – mondta. Korábbi élete során nem ismert közelebbről hívő embereket, azonban Isten ráébresztette, hogy ő is ezt az életet szeretné élni. Itt a helye, ide szeretne tartozni. Korábban nem volt személyes kapcsolata Jézus Krisztussal, de hitt a létezésében. „Nem imádkoztam hozzá, egyedül próbáltam megoldani mindent, amiről ma már tudom, hogy hiba volt” – emlékezett. Tamás sokáig álmatlanságban szenvedett, nyomasztották a problémái. „De amikor imádkoztam Jézushoz és megosztottam Vele az érzéseimet, Ő megajándékozott azzal, hogy kigyógyított ebből a betegségéből. Azóta megváltozott az életem, örömömben, bánatomban Hozzá fordulok” – tett bizonyságot.

Tamás parkolási ellenőrként dolgozik. Munkája során az vezérli, hogy minél több embernek segítsen, legyen az külföldi vagy magyar. „Leírhatatlan érzés, ha tudok segíteni valakinek egy kicsit is. Mindenki felé szeretettel tudok fordulni, aki segítséget kér tőlem. Korábban nem gondoltam volna, hogy így együtt tudok érezni számomra idegen emberekkel, sőt, azt sem, hogy meg tudom találni a megfelelő hangot velük. Sokkal elfogadóbb lettem, és nem a harag vagy a saját lelkiállapotom vezérli tetteimet” – foglalta össze, milyen változást hozott számára a Jézus Krisztussal való közösség. Minden napot imával kezdenek és zárnak családjában. „Gyakran beszélgetek Jézussal munkám során is. Csak Vele tudok minden napot átvészelni. Ő erősít a nehezebb napokon, neki köszönhetem mindenemet, a családomat, a feleségemet, a munkahelyemet” – zárta bizonyságtételét Tamás.

Életem legjobb döntése
Gyerekkorában megkeresztelték, de nem hívő családból származik Juhász Gergely, aki ugyancsak idén konfirmált. Tizenegy-tizenkét éves korában kezdte el foglalkoztatni a kérdés, hogyan működik a világ. Innen jutott el oda: létezik-e Isten vagy valamiféle felsőbb hatalom.
A zuglói Szent István Gimnáziumba járt, majd a BME villamosmérnöki szakát végezte el, jelenleg a Nokiánál dolgozik szoftverfejlesztőként. Tavaly nyáron vette feleségül párját, Zsófit, akivel Zuglóban élnek. „Isten segítségével valahogy sikerült meghoznom a döntést, hogy ha már itt élek Európában, a kereszténység bölcsőjében, miért is ne próbálnám megkeresni Istent” – ismertette, mi volt a kezdő lépés számára. Ahogy teltek az évek, egyre inkább kezdte hinni, hogy létezik egy Isten, aki meghallgatja az imáit, de ennél tovább nem jutott. „Ezután sorra bukkantak fel az életemben a hívő ismerősök, mint például egy korábbi osztálytársam, akinek az édesapja lelkész egy kisebb gyülekezetben, a Szabad Evangéliumi Gyülekezetben, ahova sokáig jártam én is. Vagy például feleségem, Zsófi, aki az első bibliaolvasó kalauzt adta a kezembe. Egyetemi éveim alatt először Kereszt-kérdésekre, majd vasárnap az istentiszteletekre is elkezdtem rendszeresen járni a Szabad Evangéliumi Gyülekezetbe, ahol főként az ifiközösségnek köszönhetően megtaláltam első lelki otthonom” – vette sorra hitben való fejlődése lépcsőit. A Fasorba felesége révén került, aki korábban itt konfirmált, és sokáig az ifiközösség tagja is volt. „Miután feleségemmel megtaláltuk itt a helyünket, és tovább mélyült az Isten-ismeretem, úgy éreztem, eljött az ideje, hogy azt a konfirmációval is megerősítsem, megpecsételjem” – indokolta döntését. „Bevallom, még jóval a jelentkezésem előtt volt bennem némi ellenérzés, hogy ez csak egy formaság, és mi értelme. Nem ettől függ a kapcsolatom Istennel, de azt kell hogy mondjam, az egyik legjobb döntés volt az életemben”– mesélte. Viszonylag nehezen beszél a hitéről, inkább introvertált típusnak tartja magát. A konfirmációi tanfolyam azonban „rákényszerítette” erre, mivel közel fél éven át ütközött a heti focialkalmakkal. A kollégák és a barátok pedig érdeklődtek, miért nem tud velük menni. „Isten néha igen érdekes módon segít ki, erősít meg minket” – utalt arra, hogy az Úr gondoskodott arról, környezete is értesüljön elköteleződéséről. Jézus Krisztus követőjének lenni számára kijelölt út, életre szóló feladat és életcél – jelentette ki lapunknak.

Tudtam, nem vagyok egyedül
Negyedik riportalanyunk, Szegedi Violetta Lengyelországban született, édesapja magyar, édesanyja lengyel. Hároméves korában költöztek Magyarországra, Nyíregyházára, ám szülei hamar elváltak.
Violetta egyke gyermekként kevés időt töltött édesapjával. Igazi kötődése édesanyjával és lengyel nagyszüleivel alakult ki, a nyarakat is náluk töltötte. Az anyai család katolikus volt, így Violetta az ő hitüket követve elsőáldozó lett. Gyermekként megismerte Istent, ám nem sokat értett abból, amit a templomban látott, hallott. Inkább kötelességből járt misékre. Ugyanakkor erős, személyes istenhite volt. Anyai nagyszülei nem voltak gazdagok, sokféle nyomorúságon mentek keresztül. A lengyel nagymama megkövetelte, hogy esténként, lefekvés előtt a szentkép előtt imádkozzanak.

„Annyi keserűség ért bennünket, a szüleim különmentek, nagy veszekedéseket láttam, anyukám szomorú volt, mert magára maradt, s a magyar nyelvvel sem birkózott meg könnyen, ennek ellenére azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Jó az Isten” – kezdte bizonyságtételét Violetta. Huszonegy évesen pedagógusasszisztensi képesítést szerzett, ám nem ezen a területen, hanem az idegenforgalomban helyezkedett el. Egy utazási irodában dolgozva ismerte meg leendő gyermekei apját, akivel azonban soha nem házasodott össze. Zsófia nagylánya már 18 éves, jövőre érettségizik, Bálint fia 13 éves, Kristóf, a legkisebb 10 éves. Violetta életének nagy tragédiája, hogy gyermekei apját tragikus körülmények között elveszítette a 2000-es évek végén. „Örök nyomot hagyott bennem, de tudtam, velünk van Isten, s a gyerekeim rengeteg erőt adtak” – sorolta, mi tartotta meg őt a válságos időszakban. Abban is Isten segítő kezét látja, hogy az utolsó pillanatban sikerült a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével élnie, s a család megszabadult a lakáshiteltől.

Különös és csodálatos számára, hogy Zsófi lánya, amikor még óvodás volt, s a Fasorban sétálgattak, azt mondogatta, ő a Julianna Református Iskolába fog járni. Amikor a leendő első osztályosok számára bemutató órát tartottak, és hallotta, hogy itt naponta hangzik az Ige, s keresztény értékelvű nevelést nyújtanak, megnyugodott. Érezte, hogy a gyerekek is mások, jó itt. Violetta nem keresett másik iskolát, rögtön beíratta gyermekét. A Fasor vonzását a Csipkebokor óvoda vezetőin, pedagógusain keresztül a gyász idején is érezte. Bálint fia akkoriban oda járt, s az óvoda munkatársai körülölelték őket szeretetükkel. „Rendkívüli gondoskodást és segítőkészséget kaptam tőlük” – emlékezett. Évekkel később Zsófi lányát megkeresztelték, s konfirmált. Eredetileg úgy volt, hogy Violetta is vele együtt konfirmál, ez azonban elmaradt. Vívódott, mit szól hozzá az édesanyja, hogy áttér a református hitre, végül békességet kapott abban, hogy neki magának kell meghoznia a döntést.

Violetta négy évvel ezelőtt új társat talált, akivel idén júniusban összeházasodnak. Református szertartás szerint szeretnék az igent kimondani. Eldöntötte, hogy végre konfirmál, s erre idén februárban került sor. „Féltem, milyen lesz újra tanulni, mivel a konfirmáció-előkészítő komoly dolog” – magyarázta. Ám a foglalkozások, személyes beszélgetések nem hogy elvették volna az energiáját, ellenkezőleg, minden egyes alkalom feltöltötte. „Csodaként éltem meg, ahogy Somogyi Péter lelkipásztor kimeríthetetlenül bírt beszélni Istenről” – jegyezte meg. Violetta az Országos Baleseti Központban dolgozik, az aneszteziológiai ambulancián, adminisztrátorként. Amióta konfirmált, s ahogy egyre mélyül a hite, Isten-ismerete, úgy tartja egyre személyesebb üzenetűeknek az istentiszteleteket. „Szűk munkahelyi körömben is tudják rólam, hogy elkötelezett keresztény vagyok” – fogalmazott.

S hogy hol tart a hit útján? „Tudok imádkozni azokért is, akik bántanak, s még nincsenek hitben. Ilyenkor arra gondolok: ők még nem tudják, milyen csodálatos az élet, miután valaki megismeri Istent. Kérem az Urat, hogy valóban tudjak ezekért az emberekért is őszintén imádkozni!”

Cseke Hajnalka