Tudatos felelősségvállalás a környezetünkért – Mi történik egy ökogyülekezetben? 3. rész

Nem könnyű feladat a fogyasztói társadalom sugallta értékrenddel szemben mértékletességet hirdetni, az ember és környezet viszonyrendszerét biblikus alapokon szemlélni, kilépni a komfortzónából a megszokások és kényelmi szolgáltatások helyett. Mégis vannak olyan egyházi közösségek, amelyek tudatosan törekszenek fenntarthatóbb életmód megvalósítására, ennek hitbeli megélésére, bevált jó gyakorlataikat pedig szívesen megmutatják másoknak is. Akadályokkal teli utak ezek, botladozó lépésekkel, mégis óriási érték már önmagában a feladat vállalása, a változtatásra való törekvés is. Ökögyülekezeteket bemutató cikksorozatunk utolsó részében a Keleméri Református Egyházközség lelkipásztor asszonyával, Szoboszlai Beátával beszélgettünk.

Kérem, meséljen egy kicsit a gyülekezetről; körülbelül hány tagot számlál, milyennek érzi a közösséget, melyik korosztály alkotja a közösség nagy részét?

Gyülekezetünk egyházfenntartóinak száma 90-100 fő között alakul. Maga a törzsgyülekezet, akik rendszeresen részt vesznek alkalmainkon, 20-25 fő. Korosztályát illetőleg vegyes, de a túlnyomó részt az idősebbek alkotják.

Milyen közös tevékenységeket végeznek a közösség tagjai?

A megszokott alkalmakon túl rendszeresen tartunk kézműves délutánokat, családi napokat, közös istentiszteleti alkalmakat Gömörszőlős, Hét és Bánréve gyülekezeteivel. Gyermekek és ifjak számára táborokat, illetve minden éven szervezünk valamit a Teremtés hete alkalmából.

Mikor nyerték el az Ökogyülekezet címet?

Az ökogyülekezeti címet 2016-ban kapta meg a gyülekezetünk, még az előző lelkipásztor szolgálata idején.

Mi volt az a tényező, amely a jelentkezésre ösztönözte a közösséget?

A gyülekezet számára mindig is fontos volt teremtett világ ápolása. Templomudvarunkon nemcsak Tompa Mihály-emlékház található, hanem a kéktúra útvonalán is fekszik, a túrázók itt tudnak pecsételni, megpihenni. A Kelemér melletti erdős rész már természetvédelmi terület, így számukra egyértelmű volt, hogy egy ilyen jó kezdeményezéshez szeretnének csatlakozni.

Milyen tevékenységeket végeztek az elmúlt évben a teremtett világ védelme érdekében?

Táborainkban, foglalkozásainkon igyekszünk felhívni a figyelmet arra, hogy nemcsak új alapanyagokból lehet szépet alkotni, hanem újrahasznosított eszközökből is. Ezt igyekeztünk fiataljainkban erősíteni, a szívükre helyezni. Úgy gondolom, ebben sikerrel jártunk, hisz minden újabb alkalmat várnak a gyermekek. Két évvel ezelőtt a templomkertünket betelepítettük őshonos gyümölcsfákkal, a közép- és idősebb korosztályt ezek fenntartásába, gondozásába igyekszünk bevonni.

Ha kellene választani, melyik volt a legnépszerűbb ezek közül?

Tavaly részt vettünk az ökumenikus Oikosz – Közös házban élünk projekt keretén belül meghirdetett Teremtés heti akciók programban. Az idősebbek az istentiszteleti alakalom után leülhettek, beszélgethettek, az asztalra a környező termelők méze, lekvárja, szörpje került. Eközben a dekupázstechnikával újrahasznosított faanyagból készítettek táblácskákat maguknak, majd ezután felsétáltunk a Mohos-tavakhoz. Ezen a programon minden korosztály szívesen részt vett.

Melyik teremtésvédelmi akció/tevékenység volt az Ön személyes kedvence?

Igazából a fent említett sikerült a legjobban, és számomra is ez volt a legemlékezetesebb.

Ön szerint hogyan segíthet a legtöbbet a gyülekezet a teremtésvédelemben?

Azzal, ha ezekre az alkalmakra nemcsak a gyülekezet tagjait várja, hanem külsősöket is hívogat. Ha példát mutatva, egy-egy társadalmi munka, közös alkalom idején nem kell konténerekkel elvitetni az egyszerhasználatos műanyag eszközöket. Ha a hétköznapjait is úgy éli meg, hogy a település többi lakójának felhívja a figyelmét, hogy milyen fontos vigyázni is a reánk bízott világra, nem csupán élni benne, kihasználva, kiszipolyozva azt.

Mit tanácsolna az embereknek, magánszemélyként mit tehetnek a környezetünkért?

Én elsősorban a fiatalokhoz és középkorosztályhoz szólnék. Az idősek napjainkban is vigyáznak rá, hogy ne termeljenek annyi szemetet, a zacskókat többször használják, nem dobják el úton-útfélen. De a mostani középkorosztály is már olyan generáció, amely erre már nem figyel oda. Az ő figyelmüket jó lenne felhívni, hogy a most megvásárolt műanyag virág, amellyel telehordják a temetőinket, hány évszázad alatt bomlik majd le. A gyermekeink által most elhasznált, eldobható pelenkák akár 500 évig is ott fognak állni és szennyezni a környezetünket, pedig ezeket ki lehetne váltani moshatóra. A sok fölösleges műanyag játék, ami két nap múlva már csak valamelyik sarokban szóródik, mennyire haszontalan. De még rengeteg konkrét példát hozhatnánk fel, amit egy kis odafigyeléssel mellőzni tudnánk, és gyermekeink, unokáink számára megengedni, hogy élhessenek ebben a csodálatos világban, amellyel Istenünk megajándékozott bennünket.

Ökogyülekezetként mik a terveik?

Erősíteni az emberekben az akaratot, a vágyat, hogy tegyenek környezetükért. A foglalkozásainkat, programjainkat megtartani igyekszünk, sőt, gyarapítani. Bízunk benne, hogy gyümölcsfáink lassan nőni és teremni fognak, így majd közös lekvárfőzésen, befőtteltevésen tudunk majd részt venni.

Mi az, amivel bátorítaná a gyülekezeteket, hogy jelentkezzenek az ökogyülekezeti címre?

Az emberek többsége nem szereti, ha valami kötelező. De ha valaminek meg kell felelni, eleget kell tenni, akkor azt igyekszik a lehető legjobban. Így van ez a természetvédelemmel is a gyülekezetben. Míg csak beszélgettünk róla, addig sokszor elfelejtődött, hogy vigyázni kell, jobban odafigyelni, hogy mit használunk stb. De most az emberekben megvan a megfelelés vágya is. Szeretnének valóban ökogyülekezet lenni, és nem csupán olyan gyülekezet, amely megkapta ezt a címet, hanem az a gyülekezet, amely kiérdemelte azt.

Korom Lilla, Ökogyülekezeti Mozgalom

Fotók: Nt. Szoboszlai Beáta

 

Felelősséggel tartozol Te is a teremtett világért. Mutass példát! 
Csatlakozz az Ökogyülekezeti Mozgalomhoz!

Cím és díjpályázat a honlapon: http://okogyulekezet.hu/csatlakozz/okogyulekezeti-dij

Jelentkezési határidő: 2020. szeptember 10.

 

A cikksorozat korábbi részei: 

Tudatos felelősségvállalás a környezetünkért - Mi történik egy ökogyülekezetben? 

1. rész 

 2. rész