Berkesi Gábor 1977-ben került a Pozsonyi útra, ahol öt évig szolgált beosztott lelkészként. Tíz éves budaörsi szolgálat után a gyülekezet hívta vissza 1993-ban, azóta megszakítás nélkül pasztorálja a közösséget. A lelkipásztort fiatalként a 796. dicséret szavaival hívta el az Úr a lelkészi szolgálatra, a nyitó ének után vele együtt zengte a Duna-parti templom közössége – gyülekezeti tagok, szolgatársak, korábbi pozsonyi úti lelkészek és a Berkesi család –, hogy „Már keresztem vállra vettem,/ Érted mindent elhagyok…”

Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a Prédikátor könyvének 12. részének 9-14. verseiből olvasta Isten Igéjét. Mint mondta,

sokféleképpen meg lehet mérni az ember teljesítményét a világban, a lényeg azonban az, hogy cselekedeteink elvezetnek-e embertársainkhoz.

„Az a fontos, hogy az eredményekben részesüljenek mások is, hogy abból, amit teszünk, igazi találkozás születik-e.”. Balog Zoltán hangsúlyozta az igerészben található „levert cövekek” példáját, melyeket maga a nagybetűs Pásztor ad az őt szolgálók kezébe, hogy kijelöljék életünk határait. „Ezen belül szabadság és biztonság van, egy tágas tér, ahogyan arról az Igében olvashatunk” – fogalmazott.

A püspök hálát adott azért, hogy Berkesi Gábor a prédikátorhoz hasonlóan nem csak bölcs volt, de tanította is a népét – a gyülekezet mellett 28 évig a Baár–Madas Református Gimnáziumban –; nem tartotta meg magának, amit az Úrtól kapott, hanem bőségesen továbbadta. „Az igazi találkozás a Krisztusban való találkozás. Közösséget teremt azokkal, akik az életre tanítanak bennünket. Gábor szolgálata és élete megmutatja, milyen az, ha valaki a helyén van. Adjunk hálát, hogy erről a szószékről általa is az élő Ige szólhatott!” – tette hozzá a püspök.

„Sokfelé lehetnénk ezen a vasárnapon, a Szentlélek késztetésére azonban fontos számunkra, hogy hálát adjunk” – mondta Kovách Tamás, a Pozsonyi úti gyülekezet vezető lelkipásztora, felvezetve a Berkesi Gáborért hálát adók sorát. Nagy Kázmér, a közösség rangidős presbitere egy Reményik Sándor-idézettel köszöntötte a lelkipásztort: „Akarom: fontos ne legyek magamnak. (…) Sok lélek alatt legyek a tutaj....”

A presbiter felidézte, amikor a gyülekezet küldöttségével ellátogattak Budaörsre, a lelkész akkori szolgálati helyére, hogy visszahívják őt. „Olyan érzésünk volt, mint amikor a makedón férfi álmában kérlelte Pál apostolt, hogy jöjjön és legyen segítségükre. Bár Berkesi Gábor nehéz szívvel hagyta ott Budaörsöt, de hallgatott a hívó szóra” – mondta. „Aki énhozzám jön, semmiképpen ki nem vetem…” – hangzott el a lelkész szívéhez közel álló igevers, a presbiter pedig hálát adott azért, hogy Berkesi Gábor ezt szem előtt tartva szolgált a hívek és a megtérésre várók között, a rendszeres templomi szolgálatokon túl is.

Kerekes Barnabás, a Baár–Madas Református Gimnázium tanára szerint nem mindegy, hogy a pásztor valakiből vagy valakiért él. „Berkesi Gábor esetében ennek eldöntésében könnyű dolgunk van. Mindig hálát adott Istennek, aki sok erőt adott a szolgálatához, én pedig boldogan hirdettem mindenütt, hogy nagy ember az én lelkészem. Köszönöm, hogy együtt szolgálhattunk, kívánok még sok Pozsonyi úti évet!”

Vajda László, a gyülekezet főgondnoka így köszöntötte a lelkészt: „Szeretett pásztorom! Nem búcsúzni jöttünk. 1995-ben befogadtál, noha belépőm nem volt a legfényesebb. Mindenkit befogadsz, szeretet által tudsz az emberekre hatni, ezt nem méred kilóra. Köszönöm oly sok éves szolgálatodat!” – fogalmazott, majd a közösség nevében jelképes ajándékokat, egy gyülekezeti logóval ellátott, zöld esernyőt és zöld pólót nyújtott át Berkesi Gábornak. Mindkét tárgyon a Józsué könyve 1. részének 9. versében található Ige olvasható: „Légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj!”

Az ünneplő gyülekezet a 134. dicséretet fennállva énekelte, így mondott köszönetet Berkesi Gábor szolgálatáért, ezt követően Balog Zoltán püspök az egyházkerület ajándékát, a töki református templom mennyezetkazettájának kicsinyített mását nyújtotta át a jubiláló lelkésznek, melyen Lukács evangéliuma 10. részének 20. verse szerepel: „Örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.”

Az egyházkerület nevében Veres Sándor dunamelléki főgondnok mondott köszöntőt. „Nem tudom felidézni összes találkozásunkat, de mind a Krisztusban való boldog reménység vigasztalása alatt történt” – fogalmazott. „Hálás vagyok, hogy együtt tudtunk imádkozni és néha együtt szurkolni a futballmeccseken! Köszönöm, hogy lelkészként és tanárként hozzájárultál ahhoz, hogy a fiatalok meglássák, mi a jó és mi az igaz! Köszönöm, hogy pároddal sokat tettetek azért, hogy a fiatalok megtudják, mi az, hogy haza és nemzet! Köszönet azért, hogy örömben és bánatban is az emberekkel voltál, hogy lehajoltál hozzájuk és felemelted őket – és hogy ebbe néha én is belefértem!”

A méltatók sorát a lelkésztársak nevében Páll László folytatta. „A gyülekezetért minden bizonnyal igehirdetéseiddel tetted a legtöbbet, a Baár–Madasban pedig valódi lelkipásztorként voltál jelen. Az igemagyarázataid mindig mélyek voltak, a meggyőződés belső tüzével voltak átitatva. Kívánom, hogy szabadulj meg az egyházi bürokrácia gúzsba kötöttségétől, hogy sokáig szolgálj Isten dicsőségére, sokak javára és épülésére!”

Grendorf Péter, az Angyalföldi Evangélikus Egyházközség lelkésze atyai jóbarátként hivatkozott Berkesi Gáborra, akinek édesapja a közösség jegyzőjeként szolgált évtizedekkel ezelőtt. „Sokszor össze voltam törve a gyülekezet állapota miatt, de neki mindig volt egy-két jótanácsa hozzám” – fogalmazott a lelkész, aki Malakiás könyvét idézve köszöntötte mentorát. „Mert a pap ajkai őrzik az Isten ismeretét, és tanítást várnak szájából, hiszen a Seregek URának követe ő!”

A köszöntéseket a Pozsonyi úti gyülekezet Hálaadás kórusának előadása színesítette, melyet Berkesi Gábor unokahúga, Berkesi Boglárka karnagy vezényelt, aki hosszú évek óta kántorizál is nagybátyja mellett – a két kórusművet Szotyori-Nagy Gábor orgonaművész kísérte.

A család részéről a lelkipásztor lánya, Berkesi Anna adott hálát édesapjáért. „Lelkészgyereknek lenni különleges helyzet. Ritkán köszöni meg a prédikációkat, a lelki útmutatást, mert természetesnek veszi. Volt, hogy édesapámnak az ünnepi asztal mellől kellett felállnia, de ez tette lehetővé, hogy a család felismerje, kinek van szüksége segítségre” – fogalmazott a hittanoktató, kiemelve, hogy testvéreivel együtt barátokra és családtagokra is lelt a gyülekezet tagjai között.

De nem csak ő, hiszen kislánya is „dédiként” hivatkozott a közösség egykori gondnokára. „Köszönöm, hogy hiteles, emberi közegben nőhettünk fel, hogy olyan stabil értékrendszert kaphattunk, amit tovább is adhatunk!” – tette hozzá.

„Mit lehet mondani ennyi sziporka után?” – kérdezte mosolyogva Berkesi Gábor, amikor az ünnepi istentisztelet végéhez közeledve maga is szólt a gyülekezethez. A lelkész felidézte, amikor egy matematikaóra előtt olvasta a következő Igét: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” (Zsoltárok könyve 50. rész, 15. vers) Azt kérdezte egy idős bácsitól, hogy akkor ez azt jelenti, hogy a semmire is ötöst fog-e kapni, az azonban felvilágosította, hogy nem, viszont az Úr minden szorongást ki fog venni a szívéből.

„A Pozsi – ezt a szót én alkottam, és büszke vagyok rá – számomra egy nagy család. Hálás vagyok Istennek, hogy elhívott, a gyülekezetnek pedig minden bátorításért és kritikáért, és hogy a ’Berkesi B-közép’ is jelen lehet ezen az alkalmon! De bocsánatot kérek azoktól, akiket esetleg megbántottam, arra kérlek titeket, hogy ezt vessétek hátra! Soli Deo Gloria, mindent köszönök!” – zárta gondolatait Berkesi Gábor, aki nyugalmazott lelkészként a jövőben is fogja szolgálni gyülekezetét.

Kovách Tamás hálát adott Gábor feleségéért, Eszterért, aki hűséges társként áll a lelkész mellett évtizedek óta, és akivel együtt három lánygyermeket neveltek fel szeretetben – ma pedig már kilenc unokának örülhetnek.

A hálaadó istentisztelet a Szózat közös eléneklésével és Balog Zoltán áldásmondásával zárult.

Képek: Füle Tamás