„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda… ti a szőlővesszők” – hirdeti Jézus Krisztus tanítását János evangéliumának 15. fejezetét idézve a nemrég felépült Budaörsi Református Gyülekezeti Központ fényes templomtere. Az igazi szőlőtő példázatát nemcsak szöveggel, de építészeti koncepciójában is megjelenítő új épület átadására és felszentelésére a 2022. április huszonnegyedikei hálaadó istentisztelten került sor – annak reménységével, hogy az új istentiszteleti helynek köszönhetően a gyülekezeti közösségből új gyümölcsök fakadhatnak, amelyek áldássá lesznek mások számára is.



Az ünnepség a nemzeti színű szalag jelképes átvágásával és Balog Zoltán dunamelléki református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke templomszentelési imájával kezdődött, majd Nyilas Zoltán északpesti református esperes mondott apostoli köszöntést. Ezt követően az Ars Nova Sacra kórus adta elő Heinrich Schütz: Ich bin eine rufende Stimme SWV 389 című művét német nyelven. Igét hirdetett Balog Zoltán püspök, majd nyilvános presbiteri gyűlésen került sor a köszöntésekre, az építkezés ismertetésére, és Nemcsák Károly színművész szavalatára. Az ünnepség végül az udvaron fejeződött be a Leopold Mozart Zeneiskola növendékeinek zeneszámával és szeretetvendégséggel.



Vasúti várótól a Szőlősgazda Házáig
Budaörsön a harmincas években kezdődhetett meg a református közösség megszervezése, akkoriban az istentiszteleteket a vasútállomás egyik várótermében tartották. Hivatalosan 1941-ben, a Budafoki Református Egyházközség szórványaként alakult meg a budaörsi gyülekezet, amelynek életében komoly törést okozott a II. világháború és a németajkú lakosság kitelepítése. Később azonban sok magyar református költözött a helyükre. 1948 szeptember első vasárnapján alakulhatott meg az önálló Budaörsi Református Egyházközség. Ugyanebben az évben a gyülekezet egy kitelepített német család házát kapta meg a Clementis utcában, amelynek üzlethelyiségét imateremé alakították.

Az 1950-es években több templomépítési terv is készült, és bár ezek nem valósulhattak meg, a vágy tovább élt a gyülekezet tagjaiban. A 2010-es években először az akkor meglévő, Clementis utcai épülettel összekapcsolva képzelték el az új templomot. Ez a koncepció a gyülekezet nyugdíjas építésze, Elekes László tervvázlataiban öltött testet, amely aztán többször is módosult. A meglévő épülettel kapcsolatban azonban egyre több probléma merült fel, ráadásul az is kiderült, hogy a helyben történő építkezés következtében gyakorlatilag nem maradna udvarrész a telken. Ezért döntöttek amellett, hogy új helyre kellene építkezniük. Úgy tűnt azonban, hogy Budaörsön nincs erre alkalmas telek.

2018 elején elnyerték az építkezéshez szükséges állami támogatást, csakhogy ekkor még mindig nem volt telek, ahová felépülhetett volna a templom. Isten azonban gondoskodott erről is: egy budaörsi testvérpár egyik tagja, Gallai Gáborné Gönczi Margit felajánlotta, hogy a főúton lévő családi örökségtelek rá eső, nagyobbik részét a gyülekezetnek ajándékozza. A gyülekezet ezt hálás szívvel elfogadta, az örökség kisebbik felét birtokló testvérrel pedig csereszerződést kötöttek: az egyházközség régi telkét kapta meg a maga részéért. Így az új templomot is magába foglaló gyülekezeti központ, a Szőlősgazda Háza végül Budaörs központi részén, a Szabadság út 71. szám alatt épülhetett fel.



Visszatalálás és megmaradás
A hálaadó istentisztelet ünnepi prédikációja is az igazi szőlőtő példázatára épült. Balog Zoltán püspök szerint ez az igeszakasz Jézus búcsúbeszédeként hangzott el még a nagyhét előtt, de minden, amit tartalmaz, a nagyhét utánra vonatkozik. „Nagyhét után nem győzelemittas tanítványokról olvashatunk, hanem arról, hogy félelem és öröm volt bennük. Ez nem más, mint az a fajta megilletődöttség, amelyre nekünk is nagy szükségünk van. A világ Urának kezében, gondolataiban és szívében vagyunk, ennek az eredménye ez az istenfélelem és öröm. Pünkösdig mindez még tanácstalansággal is párosult, mert a tanítványok nem tudták, mi Isten terve ezután a világgal.”



Mi a mi dolgunk nagyhét után? – tette fel a kérdést igehirdetésében a püspök. „Nagyon egyszerű dolgunk van, de ez egyben a legnehezebb is: maradjunk meg a szőlősgazda birtokán, maradjunk meg Krisztusban! Maradjunk megőrizve! Ez a fajta konzerváció az, amelyhez vissza kell vezetni az elbolyongott embert.” Ha ez megvalósul, utána ott is kell maradni. „A ti templomépítésetek is visszatalálás, ezért maradjatok itt akkor is, amikor hazamentek innen! Hagyjátok itt a szíveteket, és akkor a szívetek el fog kísérni titeket! Az épület legfeljebb csak üzen, de meg kell hallani, hogy mit üzen.” Hozzátette: a templomépületnek és a benne otthonra találó közösségnek egyszerre kell hívogatónak, láthatónak, hallhatónak, és kapcsolhatónak lennie.



„A gyökerek, amelyeket magunkkal hozunk, önmagukban kevesek: a maradás személyes döntést kíván életünkben. Isten mindenütt ott van, ahová beengedik. Engedjétek be Őt életetekbe, és hívjátok Őt, hogy legyen szőlősgazdánkká!” Balog Zoltán arra is figyelmeztetett, hogy a szőlőtő, szőlőfürt és szőlősgazda hármas képét újra és újra elő kell vennünk, mert mindháromra szükség van a megmaradáshoz. „Mi Jézuson keresztül jutunk a szőlősgazdához. A szőlőfürtöket kipréselik, hogy másokat táplálhasson. A bor az Istentől kapott öröm szimbóluma: jelzi, hogy áldozatból fakad nemcsak a szabadulásunk, de az áldás is, amelyből az öröm születik. Ilyen szőlőfürtökké kell válnunk Isten dicsőségére!”



Az elindulás lehetősége
Az igehirdetés után a hálaadó ünnepség nyilvános presbiteri üléssel folytatódott, amelyet Nyilas Zoltán északpesti református esperes nyitott meg.



A gyülekezet és az építkezés történetéről Petőné Püski Ilona budaörsi lelkipásztor és Varga András budaörsi főgondnok számolt be az egybegyűlteknek. „Isten megmutatta, hogy terve van budaörsi népével” – hangsúlyozta beszédében Püski Ilona. Varga András pedig az épület részletes ismertetése kapcsán kiemelte: a Szőlősgazda Házának kialakítása során fontos szempont volt a kifelé nyitás – az evangelizáció – és a befelé fordulás – a belső kapcsolatok erősítése – kettősségének egyensúlya.



Az építkezésről szóló jelentés után Csiha Kálmán: Szeressétek a templomot! című versét hallhattuk Nemcsák Károly színművész előadásában.



„Hálát adok Istenünknek, hogy megerősítette népét Budaörsön az által, hogy itt templom épülhetett. Ezekben az örömteli pillanatokban sem szabad azonban abba a tévedésbe esni, hogy ez az út vége. A megérkezés ugyanis mindig magába foglalja az elindulás lehetőségét is” – fogalmazott köszöntőjében Veres Sándor dunamelléki főgondnok. „Miközben Isten alkotásra hívja az embert, magához is hívja. Alkotó zarándokok a reformátusok, akik Istent keresik. Emberi mivoltunkból fakad, hogy mindehhez térre, konkrét helyszínekre van szükségünk, mint például erre a templomra.” Ennek kapcsán felidézte Ravasz László püspök templomépítési örökségét és a jelen gyülekezetépítési kihívásait. Kiemelte: közös célunk, hogy minél többen legyenek az örömhír hordozói.



Egykori gyülekezetét köszöntötte Berkesi Gábor korábbi budaörsi lelkipásztor is, aki elmondása szerint boldogan tett eleget a meghívásnak. „Annak idején mi is templomépítésről álmodoztunk a Lenin utcában, mert így hívták még azt az utcát, ahol akkoriban laktunk. De számunkra ez nem lehetett több álomnál. Most azonban végre valósággá lett: Budaörs fejlődése ez – Lenintől a szabadságig.” A lelkipásztor a 122. zsoltár 2. versével kívánt áldást.



„Élő és erős református közösség otthona épült meg” – hangsúlyozta Menczer Tamás nemrég megválasztott országgyűlési képviselő, részletesen kifejtve, hogy a közösség eszméje nemcsak a vallásos emberek számára fontos, hanem sokak számára időtálló érték, amelyet meg kell őrizni.



A közösség megtartó erejéről beszélt Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is. „A templomépítés kiváltsága keveseknek adatik meg, de mindennek rendelt ideje van” – fogalmazott. „Nem mi építünk házat Istennek, hanem Ő ad templomot nekünk. Ez hálára indít minket, de felelősséget is helyez a gyülekezetre. Szilárd identitás kell ahhoz, hogy ez a felelősség ne súlyként nehezedjen ránk, hanem erőt adjon.”




Barna Bálint
Képek: Füle Tamás