Valahányszor átlépem a szerb–magyar határt, valahogy ugyanaz a hangulat fog el, talán mert a Délvidék történelme még mindig ott van a levegőben. Márciusi utunkon sorra elevenedtek meg a régmúlt és a közelmúlt eseményei: egyszer a nándorfehérvári dicsőséges győzelemről, másszor Tito partizánjainak rémtetteiről és a bánáti koncentrációs táborokról, vagy a kilencvenes évekbeli délszláv háborúról emlékeztünk meg. Talán nem is volt olyan nemzedék, mióta magyarok laknak a Délvidéken, akiknek nem kellett harcolniuk.

Féltek tőlük
A mocsaras Bánátba Mária Terézia idején telepítettek be magyarokat, a katolikus uralkodó alatt a reformátusok rosszabb minőségű, előre kiparcellázott telkeket kaphattak csak. Falvanként csak egy templom építését finanszírozta a magyar kincstár, így jöttek létre színszlovák evangélikus, bolgár katolikus, román ortodox és református többségű magyar falvak. De volt még egy oka ennek: az esetleges lázadásokat előzték meg azzal, hogy ugyanazon etnikumú falvakat nem hagytak egy blokkba tömörülni.

Magyarország egykor egyik legszínesebb vidékén az emberek beszélték egymás nyelvét. Az együttélés talán legszebb példája Erzsébetfalu lakossága. A településen magyarok, szerbek, szlovákok és németek nemzedékeken át éltek együtt békében.

Hátrányos megkülönböztetés
A 200-250 ezer délvidéki magyarból jó, ha tíz-, legfeljebb tizenötezer református. Rövid ott-tartózkodásunk alatt nem találkoztunk olyan emberrel, akinek a családjában ne lenne valaki, aki elhagyta az országot, legyen az illető éppen házas vagy egyedülálló. Az elvándorlás legutóbbi hulláma két-három éve tart. A kettős állampolgárság és a magyar útlevél bevezetésével főként a fiatal magyar értelmiség tűnt el a Délvidékről. Sokan mégsem Magyarországon, hanem Ausztriában, Németországban, Svájcban, de Kanadában vagy az Egyesült Államokban is próbálnak szerencsét. A családalapítás küszöbén csábító a havi 1000-1200 eurós kezdő fizetés akkor is, ha diplomásként állateledel-gyárakban vállalnak munkát vagy éttermekben mosogatnak. Ám ne higgyük, hogy a több pénz csábítja a fiatalokat, hiszen ha maradnának, sem jutnának könnyen munkához. Alig akad befektető a régióban, sokan feketén dolgoznak és dolgoztatnak, és ha egy gyárban leépítésre kerül sor, először a magyarokat bocsátják el.

Hazajönnek házasodni
A Kárpát-medencének több lelkészt is adó magyarittabéi református gyülekezetben megtudtuk: nemrég még 2200 lelket számlált a közösség, ma alig 500-at. De számon tartják a külföldön letelepedő fiatal családokat, akik, ha házasodni, keresztelni vagy konfirmálni szeretnének, akkor hazajönnek. Az ittabéi lelkészházaspár nemrégiben a Németországba szakadtaknak küldte ki a konfirmáció-felkészítő anyagát.

Egyre kevesebben beszélnek magyarul
A gyülekezetnek nem csak a létszáma, de korosztályos összetétele is megváltozott. Ma már főleg hatvan-hetven év közöttiek járnak az istentiszteletekre. A településen elsőtől nyolcadik osztályig a magyar református gyerekek száma nem éri el a hetvenet. Nemcsak a családok elvándorlása miatt csökkent a létszám, hanem azért is, mert nem születik már annyi gyerek, mint a szülők, nagyszülők idején. Az alsó tagozatosoknak összevont hittanórákat tartanak, de Marton Ilona lelkipásztor elárulta, attól tartanak, előbb-utóbb a magyar nyelvű osztályokat is összevonhatják. Ebből is látszik: ha a reformátusok eltünedeznek, az hosszú távon a magyar nyelv visszaszorulását eredményezi Délvidéken.

A köldökzsinór
De nemcsak a hívek száma fogyatkozik, hanem a lelkészeké is. Szilágyi Zoltán Erdélyből jött a Délvidékre szolgálni, a Pancsovához tartozó Hertelendyfalva, Nagybecskerek, Belgrád és Versec magyar gyülekezeteiben is hirdetett Igét.
Épp a napokban búcsúzott el a gyülekezetektől, ám délvidéki szolgálata alatt fontosnak tartotta, hogy a kivándorolt családokkal is tartsa a kapcsolatot. Az ő elérésükre csaknem három éve online misszióba kezdett. Heti gondolatok címmel hetente egyszer a közösségi médiában teszi közzé ötperces videóüzeneteit azokban a témákban, amelyek a szülőföldjüktől elszakadt családokat, egyedülállókat foglalkoztathatják. A barátságról, a csonka családokról, az új utakról szóló evangéliumi üzeneteket több ezer ember hallgatja rendszeresen. „Köldökzsinórnak szánom ezt a szolgálatot, hogy érezzék, gondolunk rájuk, visszavárjuk őket, fontosak nekünk. Nem olyan könnyű boldogulni külföldön sem, van, aki vissza is jön, vagy ha nem is, megfogalmazza, hogy mennyire hiányzik neki az anyanyelvi közeg, az egyház, a szülőföld, a hátramaradt családtagok” – magyarázza a lelkész.

A gyerekekre koncentrálnak
Korábban a magyarok voltak többségben, de az elvándorlás miatt sok ház üresen áll a Bánát legnagyobb református közösségének otthont adó Torontálvásárhelyen is.
Beszédes Mária öt éve pásztorolja szülőfaluja gyülekezetét. Mint mondta, európai tanulmányai alatt mindvégig tudta: vissza akar jönni a Délvidékre. Azt mondja, a helyi általános iskolának szülei idején még három magyar és egy szerb tagozata volt, mára megfordult az arány két szerb és egy magyar tagozattal. Pedig egykor az iskola és az óvoda is egyházi tulajdonban volt.

A gyerekek közötti szolgálat ennek ellenére továbbra is a gyülekezet egyik fő célkitűzése és tevékenysége maradt. Nem csak az iskolában, de a gyülekezeti házban is tartanak hittanórákat, összesen 120 gyereknek. Népszerű a nyári és a téli gyermektábor is, amelyen legutóbb 80-an vettek részt. Az alsósoknak kis ifit, az ötödikeseknek nagy ifit, a hatodik-hetedik osztályosoknak konfirmáció-előkészítőt tartanak. A középiskolásokat már kevésbé tudják kísérni, hiszen ha magyar tagozatra járnak, amiből nincs túl sok az országban, akkor a nagy távolságok miatt a kamaszok kollégiumokba költöznek, a hitéletbe is ott kapcsolódnak be.

Hiánypótló azonban az a játszóház, amit a gyülekezet működtet 2011 óta. Harmincegy gyermeket visznek el a szüleik a reggel 8-tól délig tartó foglalkozásra, amelyek célja a református és a magyar identitás fejlesztése. A játszóházból kikerülő gyerekek iskola-előkészítőbe mennek, mert Szerbiában csak az a kötelező, az óvoda nem. A magyar nyelvű foglalkozások azért kulcsfontosságúak ebben az életkorban, mert sok a vegyes házasságban élő gyerek, a szüleik pedig gyakran szerb tagozatra íratják be őket az iskolában, mondván, így nagyobb eséllyel boldogulhatnak abban az országban, ahol a szerb az államnyelv.

A Lélek ereje
A nyelvi akadályokat azonban Isten Lelke képes áthidalni, felülmúlni. Ott jártunkkor a vasárnapi istentiszteleten részt vett egy eredetileg ortodoxnak keresztelt nő is, aki alig beszél magyarul, mégis rendszeresen eljár a református közösségbe. Miután drogfüggő unokatestvére megtért és megszabadult a szerek rabságából, bizonyságot tett neki is Isten szeretetéről. Hatására ez a nő is Isten felé fordult. „Azt mondta, azért jár hozzánk, mert itt érzi Isten jelenlétét” – számolt be a lelkipásztor.

Ezek után nem meglepő, hogy épp a pünkösd a gyülekezet legnagyobb ünnepe. Itt ugyanis hagyományosan ilyenkor tartják a konfirmációt, amelynek alkalmával akár ötszázan is összegyűlnek a Délvidék legnagyobb református templomában. Ilyenkor különösen is szívesen fogadnak legátusokat.

Négyszáz fiataltól búcsúzott el
A bánáti teológusnapokon szolgáló lelkészhallgatók elmondták: már ez alkalommal is szemléletformáló erejű találkozásokban volt részük. Az erdélyi Szilágyságban felnőtt Erasmus-ösztöndíjas hallgató, Szabó Gabriella azt mondja, először lépte át az anyaország déli határát, és szolgált délvidéki gyülekezetben.
„Nagyon megérintett a Buka család példája, ahol a legkisebbtől a legidősebbig minden családtag szívügyének érzi, hogy a magyarság ügyét képviselje. Az édesanya annak idején az anyaországból jött el ide, egy háborús területre, amelynek folyamatosan csatolták el a részeit. Az édesapa, aki pedig egy olyan szórakozóhelyet üzemeltet, ahol nem a haszonszerzés és az ivás van a középpontban, hanem a közösségépítés, szomorúan mondta, hogy négyszáz magyar fiataltól vett búcsút az utóbbi években. Határon túli magyarként az itteni történeteket hallgatva megtelik a szívem, de el is szorul, mert tudom, milyen az anyaországtól elválasztva lenni.”

Szívesen visszatérnének
Bárdos Szabolcs teológus elárulta: többször járt már itt, a jövőjét is a Bánátban képzeli el. „Jobban szeretem már a Délvidéket, mint azt a régiót, ahonnan származom. A tájba beleszerettem, jók a földek, szeretnék földműveléssel, kertészkedéssel, szőlő- és gyümölcstermesztéssel is foglalkozni. Az itteni gyülekezeteknek általában vannak is földjeik. Azok, akik itt maradnak, nem érnek rá panaszkodni, elégedetlenkedni. Mivel itt az állam a tizedét nem adja meg a magyar egyházaknak, mint az anyaországban, meg kell dolgozni az előbbre jutásért, és ez a vállalkozó szellem más néplélekhez vezetett, mint otthon. Magyarittabé például szép, rendezett falu, az emberek kaszálják a füvet, rendben tartják a portáikat, hiszen magukénak érzik a települést.”

Buka Boglárka harmadéves teológus Magyarittabén nőtt fel, ő is azt tervezi, hogy a Bánátban fog szolgálni. „Eleinte magyarságmentő megfontolásból szerettem volna lelkész lenni, mert mindig úgy láttam, hogy itt a magyarságért a legtöbbet egy lelkész tud tenni, ha elég lelkes és elhivatott. Kiaknázatlan lehetőségeket látok ma is mind az új nemzedék felnevelésében, mind az idősgondozásban. Mivel idevalósi vagyok, a küldetéstudat hamar kialakult bennem, később, a felvételi előtt egy évvel adódott hozzá a hit, a keresztyén szemlélet és a református identitás” – mondta. Annak reményében segített a bánáti teológusnapok megszervezésében, hogy talán felélénkítheti a lelkészhiánnyal küzdő régiót.

Egy fejezet lezárul, egy elkezdődik
A budapesti teológusok minden szemeszterben kilenc alkalommal látogathatnak el a Kárpát-medence különböző gyülekezeteibe.

Bölcsföldi András spirituális, a teológusnapok szervezője elmondta: félévente két határon túli református régiót is felkeresnek, idén tavasszal a Délvidéken és Erdélyben is jártak. Az utak célja, hogy a leendő lelkipásztorok kapcsolatot építsenek az egész nemzetre kiterjedő egyháztesttel, és alkalmuk legyen megismerni egy-egy eltűnőben lévő világot: a magyarság történelmének most záruló és – ha ők is részt vesznek benne – velük kezdődő fejezeteit.