Segesváry Viktor (Miskolc, 1929. február 20.) teológus, nyugalmazott ENSZ-főtisztviselő, a magyar kultúra nemzetközi szinten ismert szereplője erdélyi származású volt.
Ki vonna párhuzamot egy ókori király és a mostani diákok tanévkezdése között? Pedig ugyanazok a vágyak fogalmazódnak meg ma, mint régen. Van, aki alázattal, hálásan kér bölcsességet, más sikerre, anyagi javakra vágyik. Nemes feladat ez előbbit megmutatni a kamaszoknak.
Csupán egy évet járhatott középiskolába, mert miután kitelepítették őket, tizenhat évesen neki kellett gondoskodnia idős szüleiről. Álma, hogy tanulhasson, mégis teljesült.
Vaddisznópörkölt, bakonyi betyárleves és sűrűgulyás is szerepelt a Vértesaljai Református Egyházmegye múlt szombaton, Cecén rendezett IV. főzőversenyén.
Abigél, Nyilas Misi és a diák Arany János világa is megelevenedik a debreceni református teológia szervezte osztálykirándulásokon, amelyre középiskolásokat hívnak és várnak, teljes ellátást biztosítva számukra.
Mindene a tanítás, azt mondja, ez készteti arra, hogy újra és újra képes legyen artikulálni, amit értéknek tart, és másokat is inspiráljon. Diákjainak segít rátalálni saját hangjukra, arra a karakterre, amely képes megszólítani a ma emberét.
„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” Jn 15, 5
„A 20. században a nagy tömegmozgalmakra és nagy társadalmi mozgásokra, a 21. században az individualizmusra kell reagálnia a keresztyénségnek” – mondta Bogárdi Szabó István a konferencia megnyitóján.
A nyomozó, a sztársportoló, a lelkész és az énekes lelkében ugyanaz az űr tátongott. Eltérő életutak, mégis hasonló magasságok, mélységek. Négy esti vendég beszélt a REFISZ nyári táborában arról, hogy mivel és kivel töltötték be ezt a mindenkiben ott tátongó lelki űrt.
Még mindig tudja, mit lehetne tenni, csak már nincs annyi ereje hozzá – mondja a kilencvenegy éves Kovács Miklós. Ennek ellenére fiatalokat megszégyenítően lát munkához, hiszen dolga van: a műhely kulcsával együtt a szakma fortélyait is át kell adnia unokájának.
Vajon mindenhol ilyen hosszú ideig kell várni a menyasszonyra? Már órák óta tartott az a feszengés, ami az első rántott csirkecomb és az első kávé között telt el még a polgári szertartás előtt.
Két szülő, négy nagyszülő, nyolc dédszülő, tizenhat ükszülő, harminckét szépszülő – megdöbbentő, de mindannyiunknak ennyi felmenője volt csak a minket megelőző öt generációban.
Mi sülhet ki egy olyan filmből, ahol a festőből rendező lesz, egy koreográfus úgy dönt, hogy létrehoz egy furcsa társulatot, és a főszereplő meghal, mielőtt elkezdenék a róla készült filmet?