Az utóbbi évtizedek legkomplettebb Kondor Béla-kiállítása nyílt meg a Bibliamúzeumban, amely zavarba ejtő módon tárja elénk az alkotó anakronisztikus művészetének esszenciáját.
Könnyű annak, aki Isten egyértelmű akaratára válaszol egész életével? Győriné Vince Krisztina felnőttként, három gyermekkel kapott lelkészi elhívást. Története inspirációt jelenthet azok számára, akiket a már kialakult életkereteik közül hív el az Úr valami másra.
Miért érintette érzékenyen a református egyházat földjei nagy részének elkobzása 1945 után? Miként törte meg a falusi gyülekezetek hátországát adó parasztságot a téeszesítés és a kuláküldözés? Dr. Rigó Róbert történésszel, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatójával és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala kutatási osztályvezetőjével beszélgettünk a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából.
Háromszázötven éve annak, hogy az ellenreformáció idején gályarabságra ítélt és megkínzott prédikátorokat kiszabadította nápolyi fogságukból a holland Michiel de Ruyter admirális. A túlélők közt volt Jablonczai Petes János is, akiről „névrokona” derített ki többet.