Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza - hangzik az intés a templomi esküvőkön. Mégis sok keresztyén házasság válással végződik, mert a felek nem akarják, nem tudják együtt folytatni a közösen kezdett utat. Elhagyatottság, félelem, elutasítás? Vajon megérthetjük, mit él át az, akinek egyedül kell továbbélnie az életét, és tudnak-e segíteni az elvált feleknek egy keresztyén közösségben anélkül, hogy pálcát törnének felettük tönkrement házasságuk miatt?
Pedagógusokat keres a Református Missziói Központ a Baranya megyei Dencsházára. A hatszáz lelkes település tanodájában mélyszegénységben élő gyerekekkel foglalkoznak, ezért előny, ha valaki már tapasztalatot szerzett a hátrányos helyzetűek közötti munkában.
Előítéletei és sztereotípiái a legtöbb embernek vannak egy másik nemzethez vagy felekezethez tartozóról. Péntektől három napon át a visegrádi négyek országainak – református, katolikus, evangélikus, ortodox és izraelita – fiataljai szeretnék bebizonyítani, hogy lehet nyitottan, elfogadóan, egymásra figyelve, szeretetben együtt munkálkodni. Mint mondják: példát akarnak mutatni, de nemcsak a többi fiatalnak, hanem a döntéshozó politikusoknak, egyházi vezetőknek is.
Ehunyt Gyökössy Endréné Ruch Reinhild, aki több mint ötvenöt éven át volt hűséges felesége Gyökössy Endre református lelkész-pasztorálpszichológusnak. Reini néni két héttel 92. születésnapja előtt, október 7-én hajnalban halt meg a kórházban. Október 26-án, szombaton délután 3 órakor vesznek tőle búcsút az újpest-újvárosi református templomban. Temetése szűk családi körben történik, nyughelye a családi sírboltban, férje mellett lesz.
Az ünnepi lapszám címoldalán Lovász István írása olvasható, Reformáció - Isten ajándéka címen. Szintén az ünnephez kapcsolódik Szakács Zoltán vezércikke: Reformátusnak lenni címen, valamint a népszerű Mozaik rovat írásai is.
A segítő foglalkozásúaknak a mindennapi rutinban kell megoldani a rászorulók, gondokkal küszködők ügyét, empátiával, türelemmel kell végezni munkájukat, miközben gyakran szembesülnek saját korlátaikkal is: hiába kellene egy albérlet vagy egy emelős ágy, nincs. A missziói és diakóniai munkatársak gyakran rivaldafény nélkül, a háttérben végzik elengedhetetlenül fontos szolgálatukat. Október 6. és 9. között négy napon át tanácskoztak Berekfürdőn.
Felszentelték a svábhegyi református gyülekezet templomát. Szombaton a gyülekezet és vendégei együtt adtak hálát azért, hogy e nemzedék befejezhette a munkát, amit több generációval ezelőtt terveztek el, és ami már többször meghiúsulni látszott. A két világégés, a gyülekezet szétszóratása és csőtörések, beázások sora sem tudta meggátolni azt, hogy a száz évig hajléktalan gyülekezet otthont kapjon.
Tíz perccel az előadás előtt egy férfiakból álló kis csoport álldogál az utcára tülekedő fénynyalábban. Van, aki mankóra támaszkodik, mások szatyornyi személyes holmijukat tartogatják. Kiöltöztek, hiszen ma nemcsak főszereplők, hanem nézők is lehetnek. A Jákim Stúdió Színházi Társaság hajléktalanokról szóló előadásán jártunk.
A betegség naponta emlékeztet arra a kiszolgáltatottságra, amely hangsúlyozza: szükségünk van mások segítségére. Lehet, ma még közömbösen legyintünk, holnap azonban talán mi magunk várunk reménykedve, hogy felénk nyúljon egy segítő kéz. Idős korban különösen sokan élik meg a kiszolgáltatottságot, amikor egy átdolgozott élet után betegségük vagy erőtlenségük miatt már nem tudják ellátni magukat. Az önkéntes beteglátogatók sokat segítenek, hogy elviselhetőbbek legyenek a mindennapok.
Zöld szmog lepte el a Baár-Madas Református Gimnázium és Általános Iskola folyosóit és udvarát az elmúlt tanítási héten. Nem szabad rosszra gondolni, a SZMOG ezúttal mozaikszó, jelentése: „Szeretettel mozdulj, okosan gondolkodj!" Az általános iskolásoknak szervezett projektnapon a környezetkímélő közlekedésre hívták fel a gyerekek figyelmét, így ünnepelték a teremtés hetét.
A tudás nem vész el, ha valaki külföldön dolgozik, majd hazatérve itthon kamatoztatja tapasztalatait. Kérdés, hogy a magyar gazdaság alkalmas-e arra, hogy visszafogadja azokat, akik jönnének. Bod Péter Ákos egyetemi tanár, volt jegybankelnök szerint akik a magasabb fizetés reményében vállalnak külföldön munkát, azok csak növekvő gazdaságba térnek vissza szívesen, a magyar gazdaság azonban egyelőre nem növekszik.
„Pipő mindig..." „Pipő soha..." - a mostohatestvérek árulkodása és szeretett édesapja hiánya elől egy nagy tölgyfa ad menedéket Hamupipőnek. Bizony, ő nem Pipőke, annál komolyabb már. Álma egy herceg, akivel lehet reggeli helyett sétálni, ebéd helyett reggelizni, este pedig csak nézni a csillagokat, és hallgatni egymást. De vajon elfogadja-e Pipő a segítséget vágyai beteljesüléséhez, ha az nem úgy érkezik, ahogy várja?
Magas szintű elvont gondolkodás, kiváló kommunikáció, briliáns memória, átlag feletti általános képességek – a többi közt ezek jellemzik a tehetséges gyerekeket. Természetesen mindenki más és más területen produkálhat kiváló eredményeket, de a tehetség mindenképpen különleges potenciál. A legújabb kutatások szerint a tehetség kibontakozásához a környezet nyolcvan százalékot adhat hozzá. Hogyan kaphatnak valódi segítséget mindehhez a fiatalok – erről is szó volt a közelmúltban az Európai Tehetségközpont rendezvényén a Baár-Madas Református Gimnáziumban.
Őszinte, mégis szelíd ember volt, akinek ma az egyik legnyüzsgőbb utca őrzi a nevét Budapesten. Gyönyörű kastélyt, műkincsgyűjteményt és több mint tízezer kötetes könyvtárat hagyott maga után, amit később családja nem tudott fenntartani. Létezik olyan érték, amiért érdemes eladósodni? - Háromszáz éve született Ráday Gedeon.
Újabb tanodát nyitott a Református Missziói Központ: Jándon a hátrányos helyzetű gyerekek iskolai lemorzsolódását szeretnék megakadályozni. Korábban Dencsházán indítottak tanodát a reformátusok szegény gyerekeknek, Budapesten pedig migráns tanodát működtetnek, ahol menekülteknek segítenek.
Hálaadó istentiszteletet tartottak a Debreceni Református Kollégium fennállásának 475. és a Dóczy Gimnázium 175. évfordulójáért szombaton. A közös pont, a vezérfonal minden itt végzett és ide jövő diáknak az, amit a kollégium falai üzennek, amit a tanárok továbbítanak: Álljatok elő Isten igéjével, Hirdessétek az evangéliumot! Ez az az életritmus, ami idehozza, itt tartja, majd kibocsátja a diákok sokaságát úja és újra - mondta igehirdetésében Bölcskei Gusztáv a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
A címoldalon Arad mártírjaira emlékeztet Csohány János egyháztörténész írása. A témához kapcsolódik Herdeán Gyöngyi vezércikke is, melynek címe: A szabadság iránti vágy.
Néhány évtizeddel ezelőtt még öten-hatan ültek az imaház padsoraiban, az elmúlt hétvégén már teli templomban ünnepelték a református gyülekezet fennállásának századik évfordulóját Pilisen. A Pest megyei kisvárosban összetartó közösséggel ismerkedtünk meg, és azt is megtudtuk: nemcsak a gyülekezeti tagok, hanem a helyi keresztyén felekezetek is testvérként tekintenek egymásra.