„Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.„Gal 6, 10.
A budai gyülekezet diakóniai modelljében a tőlünk távol élő hittestvéreinket támogató program vezérigéje ez, és most, az árvíz idején is nagyon aktuális.
Douglas Rushkoff médiaguru digitális tízparancsolata hivatalból kötelező olvasmány az online élőknek.Kiderül, hogy semmi baj nincs velünk, ha nem ragadt magával a web2-láz, de ha mégis, abból is van megtérés...
Az "Ez az a nap!" idei jubileumi eseményét egy páratlan összefogás keretében élőben közvetíti a Civil Rádió, a Golgota Rádió, és a Mária Rádió valamint átveszi az Eleven Rádió is.
2010. június 13-án, a Fejér megyei zsidóság deportálásának emléknapján helybeliek, környékbeliek és elszármazottak emlékeztek azokra, akiket 66 évvel ezelőtt Kápolnásnyékről deportáltak Auschwitz-Birkenauba.
Egyik szombaton az épp öt éves kislányomat elvittem az ovis alkalomra.Nagy örömünkre szép számmal összejöttünk. Olyan boldogság látni a három és hét év közötti kisfiúkat, kislányokat, amint eljönnek a templomba, hogy énekeljenek, megérezzék Isten szeretetét, s a helyüket ebben a világban.
"Alapvető érték minden ember számára a család" - írja új kormánya programjában Orbán Viktor. De hányan lehetnek köztünk, akiknek a szerető családi kör csak vágyálom?
A „Da Pacem Domine" gyülekezeti kórus fennállásának ötödik évfordulója alkalmából tartottak hálaadó istentiszteletet 2010. június 13-án a csillaghegyi református templomban.
Jó tíz éve már, hogy egy idelátogató idősebb francia hölgy, akivel hivatalból találkoztam, Magyarországot dicsérő szavaiba ezt is a tanácsot is belefűzte: ne hagyják eltűnni a barátságos sárga telefonfülkéket Budapestről!
A Magyar Református Szeretetszolgálat negyven árvízkárosult gyermeket nyaraltat a Balaton parton. A megáradt patakok vízszintje apad, de a segítségnyújtásra most még nagyobb szükség van.
A portálunkon két éve olvasható lappal azonos címmel és hasonló koncepcióval, nyomtatásban jelenik meg a Debreceni Egyházmegye új magazinja.Ha már így esett, erősítsük egymást! Lapajánlónk következik:
Kötetlen beszélgetés három református műsorkészítővel feladatról, felelősségről, elvárásokról és a rendelkezésükre álló mozgástérről - médiatapasztalataikról
Tizenkét kórus részvételével tartottak egyházmegyei kórustalálkozót Szilágysomlyón. A nemzetközivé bővülő eseményen a nyírbátori Kálvin kórus is fellépett - derül ki a lap címoldalas tudósításából. A presbiteri tisztség és felelősség mibenléte Enyedy András vezércikkének témája.
Angol önkéntesek segítségével a Szentírás Szövetség és a Kecskeméti Református gyülekezet angol tinitábort szervez július 19-24 között a kecskeméti Emmaus-házban.