„Hiszem, hogy Isten küldött ide azért, hogy közös munkával gyümölcsöt teremjünk, és gyümölcsünk megmaradjon” – vallja Pádár Zoltán újszászi lelkipásztor, akinek beiktatása során a szívére helyezték, hogy szeresse gyülekezetét.
„Fontos, hogy az egyház ne támadólag vagy fenyítőleg lépjen fel a világ előtt, hanem úgy, ahogy azt a mi megváltó, szabadító Urunk tette: az Ő kitartó szeretetével.” Szenn Péter horvátországi református püspök gondolatai a magyar református egység napján.
„Felemelő megélni, amikor különböző régiókból, akár különböző viseletekben összesereglenek a testvérek, és több ezren közösen úrvacsorázunk.” Molnár István királyhelmeci lelkipásztorral a magyar reformátusság összetartásáról beszélgettünk.
„Ha már így alakult a történelmünk, akkor nekünk felelősségünk megtenni határon túli magyar testvéreinkért, amit csak módunkban áll” – vallja a magyar református egység napjának egyik résztvevője.
Önkénteseket keres nyári táboraiba a Szentírás Szövetség.
A gyerekek és tinik számára meghirdetett missziói táborokban az angol nyelv fejlesztése mellett Isten örömhírét is hirdetik a szolgálattevők.
Jól képzett szakemberekre van szükség, akik úgy tudnak felszólalni a magyar kisebbségek érdekében, hogy azt a világ meg is értse. Ablonczy Bálinttal beszélgettünk.
Harminc év elteltével új lelkipásztort választottak a dél-budapesti református közösség tagjai. Komlósi Péter a baranyai Siklósról érkezett a fővárosba, hogy a szabadító evangéliumot hirdesse a folyamatosan növekvő városrészen élőknek.
Noha az 1956 és 1989 közötti korszakot a kádári kiegyezés időszakának nevezik, kiegyezésről szó sincs Földváryné Kiss Réka történész szerint. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével a református egyház hetvenes években kezdődött missziói térnyeréséről beszélgettünk.
Két év kihagyás után régi és új helyszíneken ismét megrendezik a Református Zenei Fesztivált a fővárosban május 27. és 29. között. Fáklyás felvonulás, térzene és késő esti zenés áhítat is szerepel a programban.
Ha elhúzódik a háború Ukrajnában, hamarosan őt is behívhatják katonának. Szülei még márciusban feltették fiukat egy, a magyar határhoz induló vonatra. Szása azért imádkozott, hogy keresztény családhoz kerüljön. Szabóéknál talált otthonra.
Két éve várt ünnepi eseménynek adott otthont a Gyúrói Református Egyházközség temploma vasárnap: a gyülekezet közössége a 2020 tavaszán elkészült új parókiáért adott hálát.
Az Ifjúságépítők Alap|anyag nevű segédlete abban segít, hogy a Tízparancsolat ne csupán betartandó törvény legyen a fiatalok számára, hanem életük meghatározó alapja.
Szenvedés és kegyelem – ez a két szó határozta meg az életét, állítja a világhírű publicista, Philip Yancey, akinek nemrégiben jelent meg önéletrajzi írása Ahová a fény vetült címmel. A szerzővel a történetek erejéről és az emberrel egyre közelebbről kommunikáló Istenről beszélgettünk.