Szerethetően, sablonok nélkül mutatkozott be a pápai gyülekezet a Művészetek Völgye közönségének július utolsó hetében. A taliándörögdi református templom udvarára az igék mellé a szívüket is kitették a pápaiak.
Jellegzetesen protestáns és hagyományosan népi motívumokra épülő kézműves alkotásokból nyílt kiállítás a székesfehérvári református gyülekezetben. A reformáció történelmi és kulturális öröksége az élő népművészetben című kiállításon a többi közt gyermekjátékok, templomi berendezési tárgyak, kerámiák és festett mennyezetkazetták is megtekinthetők.
A teniszpólót palástra cserélte, de továbbra is szeretné elkerülni a vallási szakzsargont, a bennfentes utalásokat. Nemcsak az értelmiséghez kíván szólni, hanem a kétkezi munkásokhoz is. A korábbi, belvárosi Talipont lelkésze most a kőbányai Küllő lelkészeként, szombati beiktatása előtt mesélt arról, miként gondolkodik a misszióról.
Összekötötték a kellemest a hasznossal, imádkozó közösségüket pedig roma fiatalokkal, kárpátaljai gyülekezetekkel és leprás betegekkel is. Egy börtönben tett fogadalomról, politikailag üldözött hímzésről és a pletyka felszámolásáról is meséltek nekünk a Kálvin téri gyülekezet kézimunkakörén.
A Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalma idén is csatlakozik a WWF által meghirdetett Föld Órája akcióhoz, amelynek célja felhívni a figyelmet a túlfogyasztásra, fölösleges energiahasználatra.
Nemrégiben iktatták be hivatalába Csűrös András Jakab lelkipásztort a gyömrői református gyülekezetben. Nejével, Csűrös-Varga Vanda beosztott lelkésszel együtt nagy lehetőségek előtt álló gyülekezet pásztorlását kezdték el, nyilatkozta portálunknak.
Tizenhét évnyi szolgálat után elfogadta egy másik gyülekezet felkérését, így a lelkipásztor egy létszámában nagyobb, szolgálatáról széles körben ismert gyülekezet élére állt. Mivel jár a váltás? Meddig terjed egy lelkipásztor elköteleződése? Miért jó a megszokottból az újba lépni? – kérdéseinkre Morva Ákos, a szigetszentmiklós-újvárosi gyülekezet lelkipásztora válaszolt.
Női napot tartanak a gazdagréti református gyülekezetben szombaton. A délutáni pódiumbeszélgetés és az azt követő párbeszéd témája a többi közt az, hogyan őrizheti meg gyengédségét, finomságát egy nő különböző szerepeiben.
Van élet a pelenkán túl – így hirdeti baba-mama körét a budahegyvidéki református gyülekezet. Kedd délelőttönként babák és mamák jó társaságban töltődhetnek, a szülők pedig gyakorlati segítséget kapnak a gyermeknevelésben is – legutóbb éppen arról esett szó, hogyan tanulnak meg a gyerekek beszélni és miként orvosolhatók a beszédhibák.
Bibliaiskola indul januártól a Pestszentlőrinc-Kossuth téri református gyülekezetben. Sándor Balázs lelkész szerint az egyéves, alapozó kurzus célja, hogy tisztázza a hitélettel kapcsolatos alapfogalmakat és felkészítse a gyülekezeti tagokat a szolgálatra.
Kiküldték a gyülekezetekbe a fekete énekeskönyv megújítását célzó Lélekkel és értelemmel című kiadványt. Az online is elérhető füzet a megújulás szempontjait és példatárat is tartalmaz. A munkálatokért felelős bizottság a gyülekezetek véleményére is kíváncsi.
A sárbogárdi református templomban gyűltek össze az egyházi év utolsó vasárnapja előtti napon azok, akik emlékezni akartak a 2011-ben hazatért Szabó Imrére és feleségére, Szabó Évára. A lelkészházaspár egész életében ébreszteni akarta az embereket, töltekezve és lendületet véve először a világháború alatti, aztán a kommunista időszak alatt kibontakozó karizmatikus ébredés hullámaiból.