A magyar fájdalom életösztönünk riadója, a magyar bánat nem lemondó – hangoztatta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke pénteken, a nemzeti összetartozás napján a budapesti Nemzeti Színházban mondott ünnepi beszédében.
Pógyor Istvánról, a hetven éve letartóztatott ifjúsági vezetőről készített dokumentumfilmet a Károli Gáspár Református Egyetemen működő Reformáció Öröksége Műhely.
Ingyen nyaralhatnak a Magyarországi Református Egyház szervezésében működő Bárka táborban az Országos Mentőszolgálatnál dolgozók gyermekei. A szervezők így szeretnék megköszönni a járványhelyzetben fáradhatatlanul helytállók munkáját.
Azon az éjszakán, amikor először adtak neki tiszta oxigént, többször elsírta magát – vallja meg az a fiatal családapa, aki a járvány harmadik hulláma idején került kórházba koronavírus-fertőzéssel. Kis híján intenzív osztályra került, az átéltek pedig mélyen elgondolkodtatták. Mit csinálna másként, miután felépült a betegségből? Koncz Tibor osztotta meg velünk történetét.
Közös imádságra és a járvány áldozatairól való megemlékezésre hívják a híveket a keresztyén egyházak. Emlékeztessenek a templomi harangok az elhunytakra és a járvány okozta veszteségekre június 6-án, vasárnap.
Mindannyian biztonságos, felszabadult és kiegyensúlyozott kapcsolatokra vágyunk, ehhez nélkülözhetetlen, hogy kilépjünk az énközpontúság pusztító körforgásából.
Június első keddje a németországi Fájdalomtársaság kezdeményezésére lett a fájdalommegelőzés napja. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozik a Bethesda Gyermekkórházban működő, az országban egyedülálló szemléletmóddal létrehozott Fájdalomambulancia. Az itt dolgozó szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a krónikus fájdalom valóságos kórkép, amelyre komplex szemlélettel keresnek megoldást az érintett gyermekekkel és családjaikkal közösen.
A Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete (HEKS) és a Magyarországi Református Egyház (MRE) református általános iskolák jelentkezését várja a 2017 óta tartó inkluzív iskolai programra, amely az intézmények befogadóbbá válását hívatott segíteni.
Miközben szabadon olvashatjuk a Bibliát, imádkozhatunk, járhatunk templomba, addig keresztyén testvéreink közül sokan az életüket kockáztatják mindezért. A gazdagréti gyülekezet honlapján mi is értesülhetünk az üldözött keresztyének helyzetéről.
Egyenrangú-e férfi és nő? Mi a házasság a Biblia szerint? Miért kellene kidolgoznia az egyházaknak a szexualitás teológiai alapjait? Kezdetét vette a Párkapcsolati kultúra és demográfia című, online nemzetközi családtudományi konferencia, amelyen Balog Zoltán dunamelléki és Steinbach József dunántúli református püspökök is felszólaltak.