Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
Jelenések 3,5
„Fontosabb, hogy igazak legyünk, mint hogy igazunk legyen.”
David Hayward
Számos családban nehézséget jelent az iskolakezdéssel járó kiadások előteremtése. A gyerekek nőnek: új melegítő és tornacipő kell, nem olcsók a tanszerek. Ahol több gyereket is nevelnek, ott megsokszorozódnak a költségek szeptemberben. Tanszereket, iskolatáskákat gyűjtenek a reformátusok a szerényebb anyagi körülmények között élő gyerekek tanévkezdésének segítéséhez.
Új honlappal is készülnek a reformátusok a protestáns világ nagy ünnepére, a reformáció 500 éves évfordulójára. A reformacio.ma oldalon érdekes interjúkat, riportokat, kvízeket, és folyamatosan frissülő információkat találnak a látogatók a 2017-es emlékévhez kapcsolódóan.
Vajon van-e esély visszafordítani egy megállíthatatlannak tűnő folyamatot? Erre tesz kísérletet a módosi anyanyelvőrző tábor, melyet magyarul még értő, de jórészt kevéssé beszélő magyar származású délvidéki gyerekeknek szerveznek évről évre.
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesültek Cseri Kálmán és Varga László nyugalmazott református lelkészek. Az állami kitüntetéseket nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából adták át.
Nehezedre esik nem-keresztényekkel beszélgetni a hitedről? Rázós kérdésekkel találkoztál? Meg szeretnéd érteni, miért gondolkodnak a más vallásúak úgy, ahogy? Tudni akarod, hogy az Evangélium mitől lehet számukra is Jó Hír?
Szabad, őszinte és Isten jelenlétében zajlik – ezek a jó hittanóra ismérvei. Vajon mire kíváncsiak a gyerekek a hittanórán? Hogyan lehet érdekessé tenni számukra a hit kérdéseit?
„Nem a munka felől érkezünk a nyugalomba, hanem a nyugalomból indít a munkába az Úr. Nem a küzdelemből érkezünk a győzelembe, hanem mert már győztünk, azért tudunk küzdeni.” A Horváth Levente lelkipásztorral készült interjúnk második része.
Realitások és ideák, álszent kommunikáció és eltérő célok. Valóban esélytelen, hogy egy migráns fiatal integrálódjon az európai társadalomba? Szétszakítja Európát a migráció okozta tehetetlenség? – erről is beszélgettünk Orbán Balázzsal, a Migrációkutató Intézet főigazgatójával.
A nyertes csapat egy hatalmas plüssnyulat, Turi Nyuszit hozta el. A zsoboki Bethesda Gyermekotthon és a Báthory István Elméleti Líceum diákjai közösen táboroztak augusztusban.