Hét év után bőröndökbe próbálom préselni ruháimat és emlékeimet, hogy az új év beköszöntével új életet is kezdjek. Az elmúlt időszakban idegen országban teremtettem magamnak otthont, most mégis úgy döntöttem, hogy mindent hátrahagyva hazatérek.
Az évnek minden egyes pillanatában összesűrűsödik múlt, jelen és jövő, mégsem szoktuk ennyire kiélezni a kérdést: mi van mögöttünk, és mi előttünk, mint szilveszterkor. Csak egyetlen pillanat a sok közül, amikor hátra vagy éppen előre lehet tekinteni és tanulságokat levonni, terveket szőni, mégis valahogy ennek lett neve, hagyománya, műfaja: óév, szilveszter. Ilyenkor összejövünk, bulizunk, durrogtatunk. És számot vetünk.
A nagyapám mindig azt mondta: nem akkor kell takarítani, mielőtt a vendégek jönnek, hanem akkor, ha elmentek. Mindig megmosolyogtam ezt a mondatot, mert persze a gyakorlat szerint pont fordítva van.
Aki lépett már legóba, tudja, mennyire fájdalmas érzés, a kis ártatlan darabka hogyan válik szörnyű fegyverré. Szülők sokat tudnának erről mesélni, hogyan töri meg a sötét gyerekszobába óvakodó lépteket a talpbahasító vész. A szanaszét hagyott építődarab az egyik legjobb érv a rendrakás mellett, tudnánk még tovább sorolni, nem csak gyerekeknek, miért is fontos a rendezett tárgyi világ.
Mikor leültem cikket írni az ünnepek után, a gondolataimat mintha kiradírozták volna. Az advent és a várakozás hálás téma; a karácsonynál csak arra kell figyelni, nehogy közhelyekbe fulladjon az írás; az újév pedig triviális. Viszont december 28. és 31. között senkiföldje húzódik, a két ünnep mostohagyereke: elegünk van a régi évből, de az új még nem kezdődött el; és még az idő is pocsék.
Hát, nem is tudom. Jó, persze, éppen most ünnepeltük, de mit is? Jézus születését? Elvileg igen, de azért azt tudjuk, hogy Jézus biztosan nem karácsonykor született. Ez eredetileg egy pogány, római ünnep (a téli napforduló ünnepe), amit valaki egyszer keresztény tartalommal szeretett volna megtölteni. És mivel Jézus pontos születésének dátuma ismeretlen, hát így lett karácsony az Ő szülinapja.
Fáradtan bámulom a koszorún lévő gyertyák fényét, már mind a négy ég. A gyerekek körülöttem vígan játszanak az új szerzeményeikkel, nagymama a sütiket kóstolgatja, és halkan mormolja maga elé, hogy mit kell jövőre más arányban használnia, hogy még ízletesebbek legyenek...
Mária látogatását Erzsébetnél, az úgynevezett vizitáció eseményét a katolikus egyház július 2-án ünnepli, számomra M.S. mester Vizitáció című festménye mégis az adventről szól. Hiszen mi más lenne a témája, mint a várandósság, vagyis a várakozás a megszületendő gyermek Jézusra?
Ennek az évnek minden már elmúlt és múló napjának fáradtsága, nyomai ülnek körben a lakáson és rajtam. Szennyek, foltok, tompult csillogás – a használattal, magyarán az élettel járó jelenségek mind. Itt vannak az ünnepek, kötelességünk takarítani, mi több, egy ominózus piros betűs estére mindennek tisztán tökéletesnek kell lennie.
Simon Andrással, az egyvonalas rajzairól ismert grafikusművésszel budapesti műtermében beszélgetünk alkotásról, tehetségről, szeretetről, az élet értelméről. Röviden szólva: mélyre mentünk.
Háromszor lehetett volna bombatámadás áldozata – most, évtizedekkel később a megbékélésről beszélt Ivan Patterson nyugalmazott észak-ír lelkész portálunknak. Az Ír Presbiteriánus Egyház korábbi moderátora fél évet töltött a budapesti teológián vendégtanárként. Szolgálata végén hazájáról kérdeztük, mely egy vallási köntösbe bújtatott ellentét miatt szakadt ketté. Az egyházvezető beszélt arról is, hogyan tudta kezelni az egyház a terrortámadásokba torkolló társadalmi-politikai feszültséget, valamint arról, meg tudtak-e bocsátani a hívő emberek.
A hazai születési statisztikák szerint 107 fiú jut 104 lányra. Európában több helyen még mindig „a fiú a gyerek", sőt a lánygyerek elveszejtése sem tűnt el teljesen a Balkánon. Magyarországra azonban nem jellemző a balkáni felfogás – mondta a KSH Népességtudományi Intézetének igazgatóhelyettese a Parókia portálnak. Kapitány Balázs kutatásai szerint itthon a szülők nem avatkoznak bele aktívan a születendő gyermekek nemének meghatározásába, globálisan azonban a fiú preferálása az erősebb. A számok azt mutatják, hogy a felekezetek között nincs különbség: a katolikusok és a reformátusok egyformán örülnek akár fiú, akár lánygyermekük születik.