A kijelentés „kérdése a szó szoros értelmében félelmetes kérdés, és nemcsak azért, mert vélhetőleg ez a hit első és utolsó kérdése, hanem azért is, mert annyi hamis vita árnyékolja be, hogy már magának a tényleges kérdésnek a föltárása is rendkívül fáradságos feladat.”[i] E szavakkal kezdi bibliai hermeneutikáját Paul Ricoeur. A teológiai feladatot nehezíti, hogy időnként nem is könnyű eldönteni, mikor hamis és mikor valós a vita, az mikor árnyékolja be a kérdést, és mikor vet fényt rá. E cikket annak reményében írom, hogy a kérdés egy viszonylag elhanyagolt, ám lényeges szempontját sikerül az olvasó számára némileg új megvilágításba helyezni.

A „kijelentés” feltételezi, hogy „vannak leplezett dolgok, melyek titokban maradnának, ha nem lenne valaki, aki lerántja a leplet.”[ii] Az Oxford Advanced Learner's Dictionary ennek megfelelően határozza meg kétféleképpen is a fogalmat: 1. olyan, különösen is titkos és meglepő tény, mely emberek tudomására jut; 2. olyan valami, mely Istentől kapott jelnek vagy üzenetnek tekinthető.[iii] Óhatatlan, hogy vallási-teológiai használatban jelentésmódosulást szenvedjenek a köznapi beszédből átvett kifejezések. Ám fennáll annak a veszélye, hogy nem kívánt jelentésmódosuláson mennek át vagy nem kívánt jelentéstartalommal bővülnek, netalán ezek válnak hangsúlyossá, illetve a kétféle jelentés közül az egyik válik meghatározóvá. Egy hasonló jelentésmódosulást (a megigazulás fogalmáét) Tom Wright így ír le:

Ahogy az egyház élete és az evangélium hirdetése során valamely bibliai kifejezést vagy fogalmat használ, ám a kifejezéssel vagy fogalommal valami többre, sőt másra utal, mint amit a kifejezés vagy fogalom a Bibliában eredetileg jelent, három következmény szinte elkerülhetetlen. Először is, az egyház azon esetben félreértelmezi az Írást, amikor azt képzeli, ha a Biblia használja a kifejezést, ugyanarról beszél, mint amiről általában az egyház e kifejezést használva beszél. Közben nem is ugyanarról beszél. Másodszor, az ilyen értelmezés teljesen félreérti a kifejezést, amiről az Írás ezen esetben beszélt; nem figyel Isten szavára. Harmadszor, saját magáról úgy gondolkodik, mint ha eszméihez rendelkezne bibliai igazolással, amikor pedig valójában semmi egyébbel nem rendelkezik, mint a saját hangja „biblikus” visszhangjával.[iv]

A Wright által ismertetett folyamat jól leírja azt, amin a „kijelentés” keresztülment, kivéve, hogy az eredetileg jóval kevésbé bibliai fogalom, mint a megigazulás. A jelentésmódosulással azonban a fogalomra óhatatlanul olyan jelentésárnyalatok is tapadnak, melyekhez eredetileg semmi köze. Most ezt fogom vizsgálni.

2.1   A kijelentés fogalmának elégtelensége

A teremtés-elbeszélést tanítva gyakran szóba kerül a történetiség kérdése. Ilyenkor diákjaim közül valaki borítékolhatóan ilyen vagy ehhez hasonló kijelentést tesz: „A teremtéstörténet Isten kijelentése, azaz történeti beszámoló.” Azaz ha „a Biblia valamiről mint történeti tényről tudósít, akkor az igazi történeti tény.”[v] E mögött az a teológiai meggyőződés áll, hogy a Biblia vagy a Bibliának teremtésről szóló szakasza (isteni) titok, melyről Isten természetfeletti módon rántotta le a leplet, amikor kijelentés révén a szerzőt beavatta a titokba (ld. fenti meghatározás). Ezzel a kijelentés egyfajta ontológiai érvvé, bizonyítékká válik, mely azt hivatott igazolni, hogy a bibliai beszámoló közvetlen isteni eredete miatt egyedi és megbízható.

A Tízparancsolat Isten és Mózes Sínai-hegyen történt találkozásakor került papírra, helyesebben kőtáblára. A próféciákat alapvetően közvetlen isteni kijelentéseknek tekintjük. „Így szólt az ÚR” vagy valami hasonló formula vezet be nem egyet, ami, véljük, a közvetlen isteni eredetre utal, s ez nem is alaptalan. Ez nyilvánvaló az olyan írásművek, mint a Jelenések könyve esetében (nem véletlen az eredeti megjelölés, „Apokalüpszisz”, azaz „Leleplezés/Kijelentés”). Másfelől azonban szükségtelen általánosításhoz vezet: mivel több próféciánál találunk utalást az isteni eredetre, ezért a próféciák egyetemesen közvetlen isteni kijelentések. Amíg azonban néhány bibliai írás, különösen is a próféták hangsúlyozzák a közvetlen isteni eredetet, a legtöbb bibliai írás nem lép fel ilyen igénnyel. Némelyik egyenesen az emberi eredetet emeli ki (ld. Lk 1,1-4).[vi] A Biblia formailag nyilvánvalóan nem kijelentés, ahogy a Korán az.[vii] Statisztikailag az isteni kijelentést hangsúlyozó bibliai könyvek vagy részek a kisebbség. A Biblia döntően csekély érdeklődést mutat az olyan genetikus és ontológiai kérdések iránt, mint ki írta, hogyan keletkezett, honnan származik. Ezek a kérdések fontosak lehetnek számunkra, de a Bibliában háttérbe szorulnak. Amit a Zsidókhoz írt levél bevezetője állít, hogy ti. „sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által” (1,1), a kijelentés-történet és a Biblia egészére értendő. Ezért elengedhetetlen a „kijelentés”-nek mint teológiai kategóriának a kritikus kiértékelése.

[i] Ricoeur, P. Bibliai hermeneutika (Hermeneutikai füzetek 6). Budapest: Hermeneutikai Kutatóközpont, 1995, 13.

[ii] Goldingay, Models of Scripture, 5.

1.      [iii] Hornby, A.S. (szerk.) Oxford Advanced Learner's Dictionary. Oxford: OUP, 2010, 1310. A magyar szótárak is jelzik a kétféle jelentést; ld. a „kinyilatkoztatás” szócikkeket: A magyar nyelv értelmező szótára, Ki-Mi. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1965, 148; Magyar értelmező kéziszótár, A-K (szerk. Juhász J. et al.). Budapest: Akadémiai Kiadó, 1992, 719; Magyar értelmező kéziszótár (Magyar Nyelv kézikönyvek XIII; szerk. Juhász J. et al.). Budapest: Akadémiai Kiadó, 2003, 692; Értelmező szótár+ (főszerk. Eőry V.). Budapest: Tinta, 2007, 854.

[iv] Wright, N.T. Justification: God's Plan and Paul's Vision. Downers Grove: IVP Academic, 2009, 81.

[v] Barr, J. The Bible in the Modern World. London–New York: SCM–Harper, 1973, 14.

[vi] Goldingay, Models of Scripture, 5.

[vii] Goldingay, Models of Scripture, 98.