A II. világháború alatt a hitre jutottak közül is mind többen kerültek a frontra. Többen elestek vagy eltűntetek. Az itthoniakat megélhetéssel küszködő gondok is terhelték. A C. E. Szövetséget is anyagi gondok terhelték. A Don-kanyarból visszatértek, a sebesültek elmondták, hogy milyen szörnyűségeket láttak, és milyen gyalázatosan cserbenhagyták a németek a magyarokat.
1944-ben a Bethánia megtartotta a tavaszi konferenciát, habár az ország német megszállás alatt állt. Decemberben a bombarobbanások mindennapos eseménnyé váltak. "Január 3-án irodámban diktáltam gépbe. Közeli robbanás. Ahogy kinéztem az ablakon, a szemben lévő ház udvaráról fel a magasba papírfoszlány tömeg csapott, mint mikor a fazékból fut a leves. Bomba találta el az ott lévő papírraktárt. (1, 167. o.) A közösségi órákat többnyire az óvóhelyen tartottak meg és ott fohászkodtak az Úrhoz segítségért.

1944. októberében Horty Miklós beszéde elhangzott a rádióból: "fegyverszünetet kérünk ellenfeleinktől és megszűntetjük az ellenségeskedést velük szemben." (13, 266. o.) Sajnos ezzel a háborúnak nem lett vége, hanem megkezdődött Szállasi rémuralma. Budapest körül ostromgyűrű alakult ki. A nyilas terror alatt többször felmerült a kérdés: meneküljenek Budapestről vagy szóródjanak szét. Az utcákra nem volt ajánlatos férfiembernek kijárnia, mivel nyilasok járőröztek, és könnyen elfogták őket.
A C. E. alkalmakat rendszeresen megtartották, még a KIE-ben (Keresztyén Ifjúsági Egyesület) is rendszeresen összejönnek imádkozni, dr. Victor János, teológiai tanár, Szécsey János, metodista prédikátor, Pógyor István KIE titkár, Somogyi Imre baptista prédikátor, Szikszai Béni C. E. főtitkár. 1944 decemberében még megjelent a Mustármag a C. E. Bethánia lapja.
Karácsony körül az ostromgyűrű bezárult, és egyre szorosabb lett. Megkezdődött Budapest ostroma. 1945 januárjára Budapestbe is benyomultak a Vörös Hadsereg csapatai. A háború alatt elszegényedett nép sorsát még jobban megnehezítette a szovjet megszállás, így a Bethániát is. A közösségi órák helyenként megszűntek.

Isten ebben a nehéz helyzetben mutatta meg a hatalmát. Ebben a zűrzavarban, káoszban teli életben nem hagyta elsorvadni elsorvadni az Ő népét. "Mert nem vet el az Úr. Még ha meg is szomorít is, irgalmaz mert nagyon szeret." (Zsolt 3, 31-32.) A front elvonult, és ezzel mintha az "alvók (rém)álma" is véget ért volna. 1945. februárjában megkezdődtek a bibliaórák, imaórák és közösségi összejövetelek. Találkozások voltak, de nem csak a rég látott arcok találkozása volt ez, hanem a Krisztussal való találkozás élménye és öröme adta ezeknek az alkalmaknak az áldását.
A vidéki gyülekezetek felvették a kapcsolatot egymással, és a fővárosival. Ki hogy tudott segített. Budapesten kevesebb volt az élelem, így néhány lányt kiküldtek vidékre, de nemcsak az életkörülmény javítása érdekében, hanem missziós célból is. Zsombók Margit Hejőcsabára került, és ott létesítettek C. E. missziós központot. Sollich Júlia (akire már a Témaválasztásom indoklása című fejezetben hivatkoztam ld.: Visky Júlia: Háromkereszt) Mátészalkára került. Ő eddig könyvkereskedésben dolgozott. Azt szerették volna, ha azon a környéken is az iratterjesztést jobban kiszélesíti. Azonban Visky Ferenchez férjhez ment, és Erdélyben áldásokban bővelkedve hirdették az igét. Folytak a bibliaórák, a keddi közösségi alkalmak főbb mozgatói dr. Mézes Zsigmond és dr. Barth Ferenc voltak. Ők később kiváltak és egy szabad gyülekezetet alapítottak. 1994 december 20 - 1945 április 30. között nem voltak imaórák, tavasszal ezek is elkezdődtek, és nagyon áldottak voltak. Ezekre az imaórákra írásban készülni kellett, így mindenki aktív résztvevője volt az alkalomnak. Először a felébredteket gondozgatja az Úr, hogy még nagyobb ébredést fakasszon.

Megindult a C. E. nyomdája, a "Halleluja" című énekeskönyvet több mint 100 000 példányszámban nyomtatták ki. Szükség is volt rá. Elkezdődött az áhítatos könyv szerkesztése. A Bethániának viszont 1945 után már nem volt időszaki sajtója, hanem csak negyedévente jelentette meg az "üzeneteit". Ezek munkaprogramot, építő-tanító írásokat tartalmaztak.
Mándokon konferenciát rendeztek, rögtön utána Nyírbogáton is. A Nyírbogátit a debreceni szövetség szervezte.
Kemecsén árvaházat rendeztek be. Sajnos elég gyorsan meg is szűnt. Elindultak a később oly híressé vált alcsúti konferenciák. A háború után az elsőt augusztusban tartották. A konferencián 270-en vettek részt, de a táborban csak hetvenen. Az előadóknál nem a hírességre törekedtek, hanem arra, hogy minél többet tudjanak az előadók a közösségben maradni. A konferenciát megzavarta, hogy először politikai gyűlésnek hitték. A nyár eltelt, Budapesten élénk keresztyén élet indult meg, az ébredés hullámai már kezdték felkavarni az állóvizet. November 24-26. C. E. szövetséges konferenciát tartottak a Lórántffy Zsuzsanna Egylettel Budapesten. Korábban viszonylag hűvös tartózkodás jellemezte a két szövetség kapcsolatát, de ekkor Esze Tamás volt az egylet vezetője, aki szimpatizált a bethániásokkal. 1945 végén a C. E. főtitkár Szikszai Béni, utazó titkárok Bütösi János, és Borbély Béla voltak. Leánytitkár Sellér Margit, árvaházi munkás Fazekas Judit és Fühl Teréz, missziói szolgálók Zsombók Margit és Sollich Júlia voltak. A nyomdát Horváth János, majd Szűcs Zoltán vezette. A központi adminisztrációt Cziniel Júlia végezte. 1945 októberében a Mustármagban 1944-45-ös évi munkáját összegezte a Bethánia. További céljául az egyház megreformálását tűzte ki. 1946-os esztendőt akár az ébredés első szárnycsapásainak is nevezhetnénk. "Nem szabad megfordítanunk a sorrendet. Először az Úrért. Az Úr által az Ő nevében, az Ő dicsőségére. Az Úrért, az Ő felemelt keresztjéért, az eljövendő országa dicsőségéért." (1, 187. o.) Szikszai itt a Bírák könyvi Gedeonra utal. "Az Úrért és Gedeonért!"(Bír 7, 18). Ezzel a lelkesedéssel álltak missziói küldetésükbe az ébredés emberei. A délvidéken megmozdult "a szél". Makón többen új életre keltek. Fontos munkát végzett ott Jeney László és Haluska János. Később 1948-ban még nagyobb ébredési központ lett a délvidék. Állandó szolgálatok voltak Szegeden, Deszken, Makón. Hódmezővásárhelyen többször is volt evangélizáció, Kiss Antal, Szikszai Béni és Bíró Sándor segédletével. Dévaványán az Isten szelídségét Vad Ferenc prédikálta. A keleti C.E. nagy kiterjedtségét segítette a debreceni teológusok aktív utazgatása (Vaja, Mándok, Lónya, Tiszabezdés, Tiszakerecseny, Komoró központokkal). Vaján később áldásos konferenciákat rendeztek (ld. lentebb). 1946 nyarán Hejőcsabán C. E. ifjúsági konferencián Borbély Béla, Zsombók Margit, Bütösi János és Gretzár Margit szolgáltak.
Borsod megyét Kutasi Béla látogatta.

Budapesten kilenc napos evangélizációt rendeztek. A szolgálatokra dr. Szabó Mihály debreceni táblabírót kérték fel. Ezzel egyidejűleg a Nap utcai baptista templomban alliansz imahét volt. A két alkalmat közös úrvacsorával fejezték be. Heves megyében Szikszai Béni Tányban tartott evangélizációt. A környéken többen átadták az életüket Istennek. Hajdúböszörményben nyolc napos evangélizációt szerveztek. A hatalmas templomban sokan tettek arról bizonyságot, hogy Jézust kívánják követni. Főleg nyáron, de egész évben konferenciák és evangélizációk sora követte egymást. Volt olyan, hogy az országban egyszerre nyolc-tíz helyen hirdették az örömhírt.
A nyári táborok legtöbbször Tahiban, Berekfürdőn, Miskolc-Tapolcán és Alcsúton zajlottak. Ezek a helyek még ma is a Református Egyház híres táboroztató központjai.

Debrecen környékén dr. Szabó Mihály áldásosan tevékenykedett. Az ifjú teológusok járták az egész Hadúságot és Szabolcsot. Nyíregyházán Békefi Benő prédikált, sajnos közte és a C. E. között ellentét húzódott. Dunántúlon is hullott a mag. 1946-ban alakultak Pápán, Sopronban, Somogyban és Zalában a C. E. közösségek. A felébredtek sokat osztogattak szórólapot utcákon, tereken akár még villamoson is. 1947-es évben számottevő fellendülés a gyermekmissziói munkában történt. A gyermekmissziót Ecsedy Aladár, Madarász Lajos, Kiss Boáz és Nemezes Mária hordozták a szívükön. "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa." (Lk 18,16.) A Református Egyház intézkedése volt az, hogy több helyen is külön missziói lelkész szolgált. Ez sokat segített a missziói feladat betöltésében. 1947 nyarán Tiszakerecsenyben, Berekben is konferencia volt. Alcsúton újra alliansz összejövetel volt. Ezeken az alliansz heteken sokkal több feszültség volt a felekezeti megosztottságok miatt.

Sréter Ferenc evangélikus lelkész csatlakozott a C. E. szövetséghez, amelyet követően az evangélikusok Budán az Ostrom utcában tartották összejöveteleiket. Komoly evangélizálás indult meg az Evangélikus Egyházban is. Sajnos 1948-ban az evangélikusokkal való egység külső nyomásra (Ref. Egyház vezetőségi nyomásra) megszűnt.

1948-ra az evangélizálás a Református és Evangélikus Egyház hivatalos programjává lett. Békés megyében "láng" gyulladt ki. Veresegyházi László, battonyai lelkész és Göncz Béla békésbánáti esperes az ébredés emberei voltak. Bihar megyében Kovács Imre, Fejszés Endre, Oláh Béla és Pusztai Sándor lelkészek tevékenykedtek. Békefi Benő ebben az időben erőteljesen támadja, hogy egyáltalán van-e ébredés. A Bethesda Kórházban a Bethánia csendes napot tartott Esze Tamás kezdeményezésére. Megjelent a "Maran atha", a Jelenések könyvének magyarázata. Ez volt az utolsó számottevő evangéliumi irat a háború utáni Bethánia nyomtatásában. Péter János kezdeményezésére református egyházi lap indult az Út címmel. Ez a Reformátusok Lapja elődje. Az első szám 1948. július 11-én jelent meg. Az Útban kezdettől fogva jelennek meg a Bethániásokról cikkek.

A nyári alcsúti alliansz konferencián részt vett Bereczky Albert és Kiss Ferenc is. Komoly feszültségek alakultak ki a Bethániások és az egyházi vezetés között. A Bethánia évi jelentésében ez áll: " A feszültség igen magasra hágott, mikor Isten a Bethánia vezetőinek megmutatta, hogy a gyermekeknek az anyával szemben az alázat és tisztelet útjára kell lépnie."(1, 199. o.). Az Út így ír a konferenciáról: "Hogy lesz-e ébrédés az attól függ, hogy mit felelünk Isten kijelentett akaratára, odaadjuk-e az életünket...A résztvevők száma kb. 200 volt ezek között több mint 100 lelkész."(17, 6. o.).

Tárgyalás indult meg a Református Egyház vezetői Makkai Sándor, Tussay János, Farkas József, Tamás Ferenc és Boda József között. Ennek hatására a C. E. szétvált egy evangélikus és egy református ágra. A református ágat az ekkor még nem létező Missziói Munkaközösség (MM) ágaként képzelték el, és mint egyházi hivatalos munka részeként működik a továbbiakban.
1948 július 14-16-ra Makkai Sándor, a konvent missziói előadója Sárospatakra hívta össze a különböző munkaágakat, azzal a céllal, hogy megalakuljon az MM. Az MM-nek 82 intézőbizottsági tagja volt, tizet küldhetett a Bethánia. A bethániások készségességéről az Út így ír: " Ezektől nem lehet olyat kérni amire rá ne dupláznának: Tized kell a sáfársági mozgalomhoz? Ők többet akarnak adni. Sajtóügyről beszélünk? Felajánlják a nyomdájukat! Evangélizáció? Hajlandók egy munkást teljesen a Bethánia költségén az Országos Missziói Munkaközösség rendelkezésére bocsátani. Csuda ez, én mondom csuda...Jó és erős Krisztusunk van aki mostanában nagyon összeölelt mindnyájunkat."(18; 4. o.) 1948 agusztusában az ébredő Debrecenről cikk jelenik meg: "Itt kétségtelenül a Bethánia az ébredés zászlóvivője. Csütörtök és vasárnap délután sorjáznak az emberek a Kistemplomba Bethánia-evangélizációra. Egyesek úgy mondják: divattá lett ez az alkalom...Ez a divat már sok ember számára hozott életet, míg a többi de soknak, a halálát okozta!" (19, 5. o.)

1948 augusztusában megtartották XII. országos ifjúsági C. E. tábort Alcsúton. 300 különböző városból sereglettek össze a résztvevők. A hatóságok engedélyezték a külön vonatok indítását. "Csütörtök délután három órakor indul az alcsúti C. E. országos konferencia különvonata. A legnagyobb tábor az egyházunk újabb kori ébredésének történetében, melyre háromezren jelentkeztek...A békességre és üdvösségre vágyódó lelkek a nagy örömüzenetre vágynak...A konferenciának semmi más programja nincs. Reggeltől estig csak az evangélium szól." (20, 8. o.)
Elképzelni is nehéz, hogy mi munka lehetett megszervezni egy ilyen méretű konferenciát. Nagyon kellet figyelni arra, hogy az időt mindenki betartsa, külön nehézséget jelentett az étkeztetés. Az előadások a hegy oldalán voltak. A domb lábánál volt felállítva egy asztal, mindenki jól láthatta és hallhatta az előadót. Szabadidőkben tele volt a gyep beszélgetőkkel. Naponta adták át a szívek krisztusnak az életüket. A konferenciára ellátogatott Makkai Sándor is. Ő is szólt az ifjúsághoz. Balla Péter vezette a hatalmas tömeg énekléseit. Az előadók közt ott volt Szikszai Béni, Vargha Tamás esperes és Rivó Károly is. "Mit érezhettünk. Szólni nem tudtunk, csak a szívünk remegett félve-szorongva Isten tenyerén és reszketve sóhajtott a lélek: Irgalmas Isten el ne ejts! Bukni mindig a legmagasabbról a legfélelmetesebb. Mi pedig magasan jártunk, Isten szívénél fent, a hetedik égben (1, 257. o.)

Közben az egyházi vezetésben változások történtek az akkori kormány hatására. "A dunamelléki egyházkerület elnöksége szeptember 28-ra rendkívüli közgyűlést hívott egybe. A közgyűlés egyetlen tárgya az új püspöknek, Bereczky Albertnek a beiktatása." (21, 1. o.) "Bereczky dunamelléki püspök. Némelyek hallatlan lelkesedésben törtek ki. Nem tudtam örüljek- e? Csak annyit, hogy most ez az út." (1, 201. o.) Ravasz Lászlónak mennie kellett, a kommunista kormánynak nem felelt meg. Eredetileg Muraközy-t választották volna, de ő sem lehetett. Révész Imre is lemondott püspöki tisztjéről.

Vaján szeptember elején C. E. konferenciát tartottak. A vasárnapi napra ötezren jöttek el. Makkai Sándor is részt vet a konferencián. Az Út Dél-Magyarország felébredéséről így számol be: "Már írtunk a Délkeleten (főleg Csanádban) feltünedező ébredési jelekről. Bízunk benne, hogy a jelek az elkövetkező ébredés kezdetei. Az Úr munkát kezdett..."(22, 5. o.) "Pedig Vásárhely nem elhagyott táj, amit elkerülnének a evangélium hirdetői. Szinte egymásnak adják a kilincset az ébredés munkásai. Járt itt már többször is Ecsedy Aladár, Kádár Imre, Szikszai Béni."(23, 3. o.) Hódmezővásárhelyen kemény munka várt a magvetőkre. Az Úrnak hála 1948 decemberében az Útban már így írnak: "November 28-tól december 5-ig tartott az evangelizáció... Vásárhely megmozdult." (24, 2. o.)

1948. decemberében Szikszai Béni az Útban rovatvezető lett. Rovatának címe: "Készítsétek meg az Úrnak útját".
1949. januárjában gyermekevangelizáció volt Tiszakerecsenyben. Ez időtájt járt Magyarországon Friesen Margit, kanadai gyermekmunkás. Ő honosította meg a már csak flanel képeknek nevezett szemléltetőeszközöket. Forradalmi alkotás volt az akkori hitoktatásban. Az evangelizációnak több áldása is volt: "adjunk hálát Istennek a gyermekevangelizációért, és szégyenüljünk meg, ha eddig mosolyogtunk. Szégyenüljünk meg, mint a tanítványok." (25, 5. o.) Friesen Margit februárban Gödöllőn hirdeti az örömhírt a gyermekeknek.
1949-ben megjelent a Református Gyülekezet című lap. Makkai Sándor volt a szerkesztője, főmunkatársa Farkas József, dunamelléki missziói előadó. A lap célja az volt, hogy mindenféle egyházi munkás segítségére legyen.
Debrecenben Bódás János székesfehérvári lelkész evangelizált. Valamennyi gyülekezet rést vett a Nagytemplomban.
Berekfürdőn júliusban MM konferencia volt a munkaágak vezetőinek és valamennyi választmányi tagnak. A konfernciát Makkai Sándor rendezte, de elnöke Bereczky Albert, dunamelléki püspök volt. A reggeli áhítatokat Szikszai Béni vezette. Jelen volt Békefi Benő is. A konferencián egy este Bereczky Albert, Makkai Sándor, Kádár Imre, Kálmán Sándor, Borbély Béla és Szikszai Béni külön megbeszélest tartottak. A megbeszélés tárgya a Bethánia feloszlatása volt. "Elmondta Berczky, hogy az egyházügyi hivatal akkori vezetője feltette neki is a kérdést, hogy mennyi idő kellene ahhoz, hogy a Bethánia ügy megoldódjék. ... az állam és az egyház között létrejött tárgyalásai alkalmával nem az állami vezetőkön múlott, hogy a hogy a Bethánia, mint az egyház munkája felvétessék az egyezmény szövegébe. Kádár Imrétől hallottam ezt." (1, 201. o.) Ezen az estén Szikszai kénytelen volt megegyezni a feloszlás menetrendjén is, mikor a tényleges hivatalos papír a feloszlatásról csak 1950. februárban jött létre. A konferencián ez a megbeszélés nem volt köztudott, de a feszültségek érezhetők voltak, hisz a reformátusok közkedvelt lapja is kitér a nem túl felhőtlen hangulatra: Az evangelizációsok és az egyháziasok közti ellentét néha szembetűnő volt. Ilyenkor érdekes módon az evangelizációsok bizonyultak egyháziasabbaknak." (26, 2. o.) Már ekkor szóba került, hogy ki lesz az új tiszántúli püspök, Révész Imre ugyanis nyugalomba vonult. A többség Bakó Lászlóra, szegedi lelkészre gondolt, ugyanis ő Csongrád megyei esperes volt. Bereczky azonban Péter Jánost ajánlotta. A konferencián MM titkárul Szabó Dánielt, misszói lelkész választották. A konvent kapott egy autót, "bokorevangelizációra" használták. Makkai Sándor egyik fia volt a sofőr. Az ilyen típusú evangelizáció azért volt jó, mert egy területre egyszerre 6-8 evangelizátort is el tudtak szállítani, és így többen szolgálhattak több településen egy időben.

Alcsúton elindult egy bibliaiskola. "Kézzelfogható módon éreztük, hogy bibliatanulmányozó, viaskodó csoportokban, egy- egy előadásban, esténként a gyenge világítású nagyteremben az evangelizációkban a Szentlélek tüzei gyulladnak meg." (27, 6. o.)

James Stewart, híres skót focista újra Budapestre látogatott. Korábban (1945-ben)már járt Magyarországon. Debreceni látogatásáról id. Zimányi József így számolt be: "Ugyanis miközben teológiára jártam, ott járt Debrecenben Stewart Jakab angol futballistaevangelizátor, és az ő szolgálatain megindult ifjúság vett részt a KIE teremben tartott összejöveteleken, főleg középiskolások." (28, 69. o.) Zimányi József belépett a Bethániába és lelkesen szolgált Debrecenben."Ezután Isten kegyelméből és Szikszai Béni bácsi szeretetéből, segítő akaratából sokszor szolgálhattam a Bethánia keretein belül, konferenciákon, evangelizációk alkalmával. Több írásom, cikkem megjelent a Mustármagban vagy önálló füzetként. Szívem szorosan összeforrt a Bethániával és az ott szolgáló testvéreimmel. A Bethánia biztos lelki háttért jelentett nekem a szolgálatban." (28, 69. o.)

Felvetődött egy egységes evangelizáció gondolata Budapesten, Bereczky támogatta az ötletet. Szikszai Bénire esett a választás, hogy szervezze meg. Kéthetes volt az evangelizáció. Egy hétig minden gyülekezetben meghívott előadó prédikált, a másik héten az összes gyülekezet, egy meghatározott helyen közös alkalmakon vett részt. Fontos eleme volt az alkalomnak az utcai misszionálás is. Mintegy egymillió röpiratot nyomtattak ki. Az utcai misszió nagy feltűnést keltett. A későbbi vitás kérdést az okozta, hogy hol tartsák a későbbi közös alkalmakat. A választás a Vilma királynő úti református templomra esett. "A záró evangelizáció alkalmaira zsúfolt villamosok vitték széjjel az egész városba a népet . És ez a nép megtelve mennyei erővel, de kétségtelenül a tömeglélektan törvényeinek is megfelelően a villamoson tovább énekelt." (1, 211. o.)

1949. október 17-én elérkezett a nagykőrösi MM konferencia ideje is. Annak ellenére, hogy már Berekfürdőn szóba került a Bethánia feloszlatása, a konferencián mégis a különböző munkaágak szolgálatairól tervezgettek és beszámoltak az eddigiekről. "Munkájáról a tanítói munkaág, gyermekmisszió, női munka, Bethánia, a diakóniai munkaág és a lelkész egyesület tett jelentést az első napon." (29, 6. o.) A politika a konferenciára is beférkőzött: "Az elnöki asztal fölött Sztálin, Rákosi és Szakasits képei. Kétoldalt egy nemzeti színű és egy piros lobogó. Az oldalfalakon Marx és Engels portréi." (29, 6. o.)

Péter Jánost 1949 december 15-én beiktatták tiszántúli püspöknek.
1949. szeptemberében Makkai Sándor átengedte a Református Gyülekezet című folyóirat egy teljes számát a Bethániának. Az újság főtémájául a közösség megtartó erejét választották.
1949-ben a Bethánia elé egyre több nehézség gördült. Gátolta a működését a fennálló politikai helyzet, de az egyházi vezetés is. A feloszlatás terve már 1949. júliusában megszületett, tényleges kimondásához az 1949. november 27-i debreceni közgyűlés adott alkalmat. A közgyűlés kimondta a Bethánia Egylet feloszlatását. Az MM keretei között megalakult egy evangelista munkaközösség, a Református Egyetemes Konvent Missziói Bizottsága pedig a gyülekezeti közösségek munkaága keretében biztosította szolgálatot. A missziói telepekre, így Alcsútra is kormánybiztosokat rendeltek ki. Alcsút az Egyetemes Konvent tulajdona lett. Központi székházát a Klauzál téri Református Gyülekezet kapta meg. Morvay Sándort, aki ébredési ember volt leváltották az Út szerkesztőségéből. A Bethánia ugyan feloszlott, de a tényleges feloszlás formailag csak 1950. februárjában történt meg. Az Út csak 1950. áprilisában egy jelentéktelennek tűnő cikkben közölte: "A C. E. Szövetség, közismert nevén Bethánia Egylet legutóbbi közgyűlésén egyhangú határozattal kimondta az egyesület feloszlását. Gyülekezeteinkben betöltött munkakörét ezután maga a református egyház látja el." (30, 4. o.) 1950-ben az Országos Református Missziói Munkaközösséget és annak munkaágait is megszűntették. Helyét az újonnan alakított Konventi Missziói Bizottság vette át. A missziói munka egészének egyházi szervezetébe való átültetését tűzték ki céljául. A missziói munkának két új dokumentum szabta meg az irányát: az új "Missziói Szabályrendelet" és a "Testvéri Izenet". Teljesen új szabályzatot írtak. "Ez nem jelent mást, mint a gyülekezeti missziói munkák elképzelésen felüli leredukálását és kivételt nem engedő centralizálását." (31, 113. o.) A Testvéri Izenet egyenes irányvonalat húz az 50-es évekbe: " nem maradhat meg tehát semmiféle formában a feloszlott egyesület volt tagjainak külön összejövetele, vagy bárminő külön munkája." (31, 113. o.) Ezzel tehát utat mutatott a hivatalos egyház a Bethánia volt tagjainak. Ezek a tagok azonban az igaz egyháznak engedtek inkább. Ez az a korszak, amire felkészítette az Úr az Ő munkásait. Megsokasította, összegyűjtötte és erősítette őket. Mint ahogy Izraelt is szüntelen emlékeztette az Úr a nehézségek közt az Ő csodáira - Egyiptomból való szabadulás, Vörös-tenger kettéválasztása, mannával és fürjekkel táplálta Isten a Sinai vándorlás alatt Izraelt - úgy Isten mai népének is szüksége van erre az emlékezésre, az ébredésre, az Ő csodálatos munkájára. Jó szüntelen ráébredni arra, hogy szereti Jézus az Ő népét és nehezíti meg az ember életét erején felül. Vele van örömben és bánatban, vidámságban és a bajban is. "Nem maradok el tőled, nem hagylak el." (Józs 1,5b)