Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
Jelenések 3,5
„Fontosabb, hogy igazak legyünk, mint hogy igazunk legyen.”
David Hayward
Hatvan éve történt, de még mindig élénken emlékeznek 1956 őszére a budapesti református teológia egykori diákjai. A velük készült beszélgetésekből kötet jelent meg, a könyvbemutatóval egybekötött megemlékezésen pedig ők maguk idézték fel az október 23-án történteket és az azt követő időszakot a teológia Ráday utcai épületében.
„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” (Mt 5: 5)
Az idei Teremtés hete igazi utazásra, lelki ösvényre invitálta azokat, akik érzik és értik, hogy a világunk nem mindennapi üzem.
Az intézmény egy holland királynőről, Juliannáról kapta a nevét. Bibliás iskolának nevezik magukat, ott jártunkkor hamar megértettük, hogy miért. Budapest egyik legrégebbi egyházi iskolájába, a Julianna Református Iskolába látogattunk.
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesültek Cseri Kálmán és Varga László nyugalmazott református lelkészek. Az állami kitüntetéseket nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából adták át.
Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliájáról.
Pünkösdhöz közeledve elgondolkodtam azon, mit jelent nekem a templom és a gyülekezet. Istennel való találkozást, tanítást, imádkozást – hangzott az első válaszom. De éreztem, hogy itt nem állhatok meg, ez nem fedi a valóságot.
"Napi imádsággal, munkával, tanulással, szolgálattal folyamatosan kell identitásunkat erősíteni. Másként nem lehet a közjót szolgálni, csak egyezségre, egységre törekedve. A legjobb közirányító akkor lehet valaki, ha közszolgáló" mondta Köpeczi Bócz Tamás államtitkár, református presbiter a Leányfalun rendezett reformációi emlékkonferencián.
A húsvéti történet világosan megmutatja, hogy mindig Krisztus gyűjti egybe tanítványait, és ő is küldi el őket. Éppen úgy, ahogyan egykor elhívta és együtt tartotta őket, és ahogyan ő maga mondja: egy sem veszett el közülük. Ma is a feltámadott Krisztus gyűjt egybe minket.
A szobába lépve hirtelen nem is tudom, ez a bódító illatáradat jó-e nekem vagy inkább ijesztő. Mint amikor csípőset eszem, és mégis olyan jóleső érzés tölt el, mintha édesség lenne. A jácintról a szenvedő Krisztus jut eszembe.
"Az ember egyszerre bűnös, azaz adós, és igaz, azaz az elengedettség állapotában van. Az Atya már elengedte a tartozásom, mégis napról napra növelem." Apostagi Zoltán a Miatyánk régi fordításainak árnyalatnyi különbségtételeit vizsgálva késztet számvetésre nagypéntek közeledtével.
Átadták a 2016. évi Magyar Érdemrendeket, valamint a Kossuth- és Széchenyi-díjakat. A díjazottak között van Bereczky Ildikó református lelkész és Csomós József püspök is.
A teremből, ahol a táncház zajlott, egy furulya hangja indázott ki hívogatón az ajtóréseken. Hegedűt hangoltak; a dob pedig olyan megbízhatóan lüktetett, mint a szívdobogás.
Csaknem százhúsz diák lakja a Kecskeméti Református Internátust, többségük a Kecskeméti Református Gimnáziumban tanul. Az internátus színvonala a legjobbak közé tartozik az országban.
"Ahogy egykor a reformátorok, mi is találjunk rá arra az éltető forrásra, mely szellemében, erkölcsében és hitében is megújíthatja hazánkat, a Kárpát-medencét, sőt egész Európát" kívánta Bogárdi Szabó István református püspök a Reformáció Emlékbizottság idei programsorozatának nyitó rendezvényén.