Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekesnő elfogadta a református szeretetszolgálat felkérését, így idén ő a Szeretethíd fővédnöke Jákob János mellett, aki a Honvédelmi Minisztérium Protestáns Tábor Lelkészi Szolgálat püspöke.
A passió bemutatja, hogy milyenek vagyunk, de a kereszt Krisztusé, egyedül az övé - ezért helyettes áldozat -, a mienk pedig annak meg nem érdemelt üdvös gyümölcse. A bűn nem képes Megváltót produkálni. - Olvasói vélemény.
A legelőt ismerjük, de a bárányokat nem - vallotta a honi pasztorálpszichológia atyja. Gyökössy Endre életével és munkásságával arra hívta fel a figyelmet, hogy egyformán fontos jó kapcsolatban lenni a Teremtővel, a teremtett világgal, embertársainkkal és önmagunkkal. Lelkipásztori és pasztorálpszichológiai szemlélete évtizedekkel meghaladta a korát - hangzott el a születésének 100. évfordulóján rendezett emlékkonferencián.
A Nem Adom Fel Alapítvány meghívására először látogat hazánkba Nick Vujicic, aki előadásaival több ezer embernek mutatta meg már a világon, hogy akár ép, akár sérült emberként hogyan érdemes élni.
Miért lesz valaki lelkész? Felkészít-e a teológia a lelkészi szolgálatra? Hogyan telnek egy lelkipásztor napjai? Könnyebb vagy nehezebb társat találnia? Összeállításunkban fiatal lelkészekről olvashatnak, akik arról meséltek nekünk, hogyan kezdődött szolgálatuk.
Órarendbe iktatva tanítják a hittant vagy az erkölcstant szeptembertől. Egyes bírálatok szerint nem szerencsés a világnézetet „beültetni” az iskolapadokba. A keresztyének többsége úgy véli: a hittan esély lehet azoknak a gyerekeknek is, akik ateista környezetben nevelkednek. Március elsején kezdődik a beiratkozás az első osztályokba, a szülőknek pedig választaniuk kell az erkölcstan, illetve a hit- és erkölcstan között.
A református menekültmisszió tanárai tartottak 40 órás képzést diakónusoknak és szociális munkásoknak a Kolozs megyei Mérán. A kis erdélyi faluban számos analfabéta, valamint szegény, rászoruló család él. A helyi szociális munkások és önkéntesek – a többi közt – azzal segítenek rajtuk, hogy a gyerekeket korrepetálják, adományokat gyűjtenek, és látogatják a családokat.
A barna és a vörös fenevad – diktatúra református szemmel. A huszadik században a nácizmus és a kommunizmus is ellenségének tekintette az egyházat, hiszen mindkét totális diktatúra a maga gyártotta ideológia kizárólagosságát hirdette a keresztyénség Krisztus-központúságával szemben. Ezért a múlt század során nagyon sok, köztük számos református testvérünk fizetett börtönnel, fizikai próbatétellel, nemegyszer életével hitéért.
Ezt nem lehet kibírni, olyan boldog vagyok. Alig hiszem el, hogy két óra múlva már Hollandiába érek. Az országba, melynek nyelvét a sajátomén kívül beszélem, és a városba, amit néhány éve még annyira visszataszítónak találtam.
Kik azok a protestánsok? Házasodhatnak-e a lelkészek? A hit csak az időseknek és a gyengéknek való? Az egyházról sokan sokféleképpen gondolkodnak - ha egyáltalán érdeklődnek a számukra ismeretlen világ iránt. Különös lehet, de fiatalok százai előtt épp a nyári fesztiválokon tárul fel az egyház igazi arca.
Tökéletesre fésült, aranyszőke kislányok, botoxszal tökéletesített arcok, felhőkarcolók, megagyülekezetek, stadion nagyságú templomok. Az amerikaiak néha ugyan elvesznek a külsőségekben, de Las Vegasban sem vágynak másra az emberek, mint akár itthon, Kecskeméten. Új, missziói egyházközségeket hívnak életre a magyar reformátusok a tengeren túl.
Pál Dénes hangja az egész országot lenyűgözte. A közönség szeretete pedig megerősítette abban, hogy jó úton jár. Az egyetemista megnyerte a TV2 országos tehetségkutató versenyét, a Voice-t, és Magyarország hangja lett.
Tüntető diákok az utcán, távozó felsőoktatásért felelős államtitkár, elhúzódó egyeztetések a hallgatói érdekképviseletek és az Emberi Erőforrások Minisztériuma között - csak néhány momentum a felsőoktatás megreformálására tett kísérletet övező események sorából. A krízishelyzet bonyolult kérdéseket vet fel, amelyek túlmutatnak az aktuálpolitikai csatározásokon.
"... ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat..." A budai gyülekezet nyolc fős önkéntes csapata segítségével február 16-án szombaton újabb teajáratot szerveztünk.
Az egyház szemében okkult tudománynak számított, az állam pedig nem is akart tudni az emberi lélekről. Mégis több ezren érezték úgy, végre emberükre találtak. Olyan emberre, aki tudott hallgatni és meghallgatni. Gyökössy Endre ma lenne száz éves.
Elkísérték utolsó útjára Hegedűs Lorántot, a Dunamelléki Református Egyházkerület nyugalmazott püspökét szombaton Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Temetésén református lelkészek hirdettek igét, és tisztelői méltatták az elhunyt életútját.
Ez a nap abban tér el a megszokottól, hogy nem zajra ébredek. Általában feleségem kel előbb, és kint a konyhában az első mozdulatok egyike a rádió bekapcsolása. Kellenek a hírek, ilyenkor tájékozódik az ember, mégiscsak jó tudni, hol van hófúvás, mégis milyen állapotok vannak kint, mi van az országban, és egy nőnek egyáltalán nem mindegy, hogy mibe is öltözködik, mielőtt kilép az utcára.
A világon először transzplantált idegen csontvelősejteket gyermekkori immunbetegségben szenvedőkbe, százával gyógyított meg leukémiás gyerekeket. Kitűnőre végezte az orvosi egyetemet, Németországban és Franciaországban a legkiválóbb helyeken volt ösztöndíjas, de az érdemeket egyszer sem említi. Az orvos professzor inkább arról mesél: elleste a külföldi szaktekintélyektől, hogyan kell cuppanós puszit nyomni a kis betegek meggyötört arcára.