Egész falvakat tanít hegedülni, családokat énekeltet meg, és mivel sosem akart tökéletes lenni, de szabad annál inkább, engedett vonzalmának, és klasszikus hegedűről népi hegedűre váltott. Tücsök, aki hangyaként él – Draskóczy Lídiával beszélgettünk.
Koncertekkel, templomi idegenvezetéssel, gyermekfoglalkozásokkal és számos különleges programmal várják az érdeklődőket a református templomok a Nyitott Templomok Napján.
„Az én imám a lélegzetem” – írja Thomas Merton, a személődő imádság huszadik századi klasszikusa. A szállóigévé lett mondat mintha távolról visszhangozná a haszid hagyományt, amelyben az éneklésben jelenidejűvé és személyessé váló szent szöveg legbelső értelme a szöveg nélküli énekben nyílik meg.
„Nem kell elsietni azt, hogy az ember békességre jusson. Most annak van az ideje, hogy gazdagok vagyunk. Hiszen, ha Esterházy Péterre gondolok, és a magyar kultúrára, akkor azt mondom: nagyon gazdagok vagyunk.” Ma temetik Esterházy Péter írót. Barátja, Visky András író, dramaturg e szavakkal emlékezett rá a közelmúltbeli Koinónia táborban.
A boldogság kék madarát is kergethetik a Művészetek Völgyében, akik ellátogatnak a taliándörögdi református udvarba. Siker, jólét, előmenetel, karrier, pénz - sokan úgy vélik, ezek elengedhetetlenek a boldogsághoz. Jézus azonban, egészen mást mond. Votin Dóra festőművész kiállításán jártunk.
"A boldogság a katasztrófák üzemzavara" - idézte édesanyját Szabó Magda író. "A boldogság oly egyszerű dolog" - vélte Remenyik Sándor költő. Igazuk van? Nincs? A boldogságról morfondíroznak a reformátusok a Művészetek Völgyében.
Múltbéli kalandozásra invitálja a látogatókat a kecskeméti Ráday múzeum. A dunamelléki reformátusok múzeuma izgalmakkal teli korszakokba kalauzolja el vendégeit.
A vízenjárás vágya mindig is velünk volt, minden bizonnyal éppen annyira és éppen olyan régen, mint a repülésé. Itáliában most teljesülhet ez az álmunk is.
Jubileumi hangversenysorozattal készül a Sukorói Zenei Nyárra a velencei-tavi református gyülekezet. Kardos Ábel lelkipásztor szerint egy befogadó keresztyén közösség nem hívő emberek számára is sokat adhat a kultúra és a lelkiélet területén, méghozzá mindenféle elvárás nélkül.
Száz programpont közül választhatnak, ha ellátogatnak az idei RENDR-re. A dunántúli Református Egyházi Napokat hetedik alkalommal rendezik meg, ezúttal Balatonfüreden.
Ül egy gyermek a hintában. A csalódások a mélybe taszítanák, de kiderül, röppályáját kézben tartja valaki, aki visszalendíti. Szikszai Szabolcs Élethinta című könyvének bemutatóján jártunk.
Füle Lajos keresztyén alkotó, azon kivételek egyike a magyar 20. századi költészetben, akik még biztos alapokat hoztak magukkal otthonról a lét romlatlan megéléséhez és időnkénti elviseléséhez.
Izraelből és a Szépművészeti Múzeumból is érkeztek műtárgyak a budapesti Bibliamúzeumba. A Dávid király és a Jézus korabeli leletek Egyiptom, Jeruzsálem és Masszáda területéről származnak. A megnyitás előtt álló múzeum a Biblia korabeli ember világába kalauzolja majd a látogatót.
Azt mondják, hogy számokban szinte minden kifejezhető. Mondhatnám, hogy több ezer látogatója volt a hétvégi református zenei fesztiválnak, ezerötszázan hallgatták az igét a Kálvin téri református templomban, ötszáz fáklyát osztottak ki a fáklyás felvonuláskor, de ezer is elkélt volna...
„Zenéből jöttünk és zenébe érkeztünk” a református zenei fesztivál nyitó napjának estéjén. A rendezvény egyik leglátványosabb programja, a fáklyás menet a Bakáts térről indult. A fővárosi turistanegyeden át több mint ezer keresztyén vonult zsoltárokat énekelve a Kálvin téri református templomig, ahol Bogárdi Szabó István püspök szolgálatával tartottak késő esti zenés áhítatot.