Amikor a tanító tanul

Elhívatásunk és küldetésünk címmel Cseri Kálmán lelkipásztor előadása köré épült fel a Vaján megtartott lelkészi csendes nap.

Történelmi eseményként talán nem vonul be a köztudatba 2011. április 2-a, Vaja, de a legtöbb résztvevő életében meghatározó élmény és átalakító hatással bíró esemény volt ez a nap, amelyen három szomszédos egyházmegye lelkipásztorai, azok házastársai és annak vezetői lehettünk együtt.

A gyülekezés helyszínéül választott Vajai vár és annak nem régiben kicsínosított patinás udvara kellemes kezdetnek bizonyult. A vajai gyülekezet vendégszeretetéből finomságokkal gazdagon megrakott asztalok pedig kellő lendületet adtak a lelkészi csendes naphoz. Az egymással való találkozást követően az élő Istennel való közösségnek biztosítottak helyet a Vajai Református Templomban, amit a gyülekezet és annak lelkipásztora, Bencze Tamás nagy szeretettel nyitott meg a számunkra.

Dr. Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese köszöntötte a megjelenteket. Majd Elhívatásunk és küldetésünk címmel Cseri Kálmán lelkipásztor tanított bennünket igei alapon és világosan. Bevezetőjében elmondta, hogy nem beszélt még 50 évi lelkészi szolgálata alatt ennyi lelkész előtt. S úgy gondolom, hogy a vajai templom sem fogadott még be ennyi pásztort egyszerre. A templom tömött sorai között halló és értő fülekre találtak az üzenetek.
Négy igére felépítve szolgálatunk alapjaira figyelmeztetett és fegyelmezett bennünket az előadás.
Elsőként a Márk 3,14 („Tizenkettőt választott magának, hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hogy hirdessék az igét,") alapján az a gondolat, hogy a sorrend mérvadó. A Vele való közösség az alapja az igehirdetésünknek, ahogy Oswald Chambers mondta: "Az Istennel való személyes közösségünk mélységétől függ érte végzett nyilvános szolgálatunk értéke".
Második igeként a misszió parancsot hozta Cseri Kálmán a Máté evangéliuma 28. részéből. Nem más és nem kevesebb, mint a tanítvánnyá tétel a lelkipásztori szolgálat célja.
Harmadik alappillérkért újból Jézus szavai szólaltak meg Pál bizonyságtételéből. A damaszkuszi úton hallotta az akkor még Saul a misszió Urától a következőket: „Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek..." (Apcsel 26, 18). A Hozzá vezető utat nekünk kell megmutatni. Ez több mint lehetőség, küldetés, azaz határozott feladat.
A negyedik igei pillér az Apcsel 6, 4 („mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett."). Ennek üzenete az apostolok által felismert igazság tudatos megélésére hívta fel a figyelmet: nem felejteni elhívatásunk lényegét, megmaradni az igehirdetésnél és könyörgésnél, annál a szolgálatnál, amit más nem fog elvégezni helyettünk.

Különös megtiszteltetés volt a számunkra, hogy Dr. Bölcskei Gusztáv püspök úr, a zsinat lelkészi elnöke is eljött közénk. Köszöntő szavaiban kifejezte örömét a felett, hogy jó volt látnia ennyi (mintegy 170), felszabadultan beszélgető lelkészt, akik nem kényszerből, hanem önként jöttek el. Kiemelte az egymással való találkozás fontosságát ebben a világban, ahol a kapcsolatok ápolása meglazult. Püspök úr miniszterelnökünk egyik mondatát idézte: A második találkozás mindig fontosabb, mint az első, mert a második azt jelenti, hogy van folytatás. Erre a folytatásra - amint Csegei István esperes úrtól megtudtuk -, június 4-én Lónyán kerül sor,  kibővítve a kör a határon túli egyházmegyék lelkipásztoraival.

Az úrvacsorás istentiszteleten az igeszolgálatot Cseri Kálmán végezte az 1Kor 4, 1-2 alapján. Határozott és világos identitással kell rendelkeznünk, tudnunk kell, kik vagyunk, hol vagyunk, hová tartunk, kikkel vagyunk és mi a küldetésünk- mondta az igehirdető. Az identitás nem gőg, hanem tartást ad. Pál vallomását idézve jó, ha nemcsak mondjuk, hanem éljük is, hogy Krisztus szolgái és Isten titkainak a sáfárai vagyunk. A szolga parancsot teljesít, s a parancsot a Küldő adja. A sáfárnak pedig lényegében nincs semmije, ugyanakkor kezeli ura vagyonát, s arra használja, amire kapta. Felszabadító az a tudat és fegyelmező az a gondolat, hogy nem a teljesítmény, az elvégzett munka mennyisége vagy sikere alapján mérettetünk meg, hanem a hűségünket fogja megvizsgálni az Isten. Erre az evangéliumra pecsételtethettünk el az úrvacsora vételével, amelyre felkészítésként hallhattuk még a következő gondolatot: Jézus kereszthalála és az én elrontott életem között szoros összefüggés van. Ahogy erről a Heidelbergi Káté 60. kérdés-felelete így tanít: „... Isten mégis, minden érdemem nélkül, ingyen kegyelméből, nekem ajándékozza és tulajdonítja Krisztusnak tökéletes elégtételét, igazságát és szentségét, mintha soha semmi bűnöm nem lett volna, sőt mintha mindenben olyan engedelmes lettem volna, amelyen engedelmes volt érettem Krisztus..."

Az úrvacsorai jegyeket Bartha Gyula, a Szatmári és Csegei István, a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegyék esperesei szolgáltatták ki. Az alkalom ünnepélyességét és lelkiségét a vajai gyülekezet énekkarának és a Nyírségi Református Egyházmegye férfikarának a színvonalas éneklése emelte.

Az istentiszteletet közös ebéd követte, azt pedig a Vajai vár tárlatvezetéssel való megtekintésének fakultatív lehetősége.

Hisszük, hogy Isten előtt is kedves volt együttlétünk, ezért ajándékozott meg bennünket olyan gazdagon Önmagával, egymással és Napjának meleg sugaraival.

Áldott legyen az Úr, aki egy elmagányosodás felé tartó nemzedéket ezen keresztül is magához akar ölelni a testvéri és pásztori szolgálat kötelékeiben!

Sipos Brigitta, lelkipásztor