A Facebookról értesültem az 1N4P megalakulásáról, és mivel ismertem néhányukat más és más gyülekezetekből, elsősorban miattuk vártam izgatottan a koncertet. A zömmel húsz év körüli, fiatal csapat tagjai első nagyobb fellépésükre híres, külföldi dalok mellett sajátokat is válogattak: hallhattuk a frontemberek, Dobner Illés és Durkó Heléna Hanna régebbi és legújabb szerzeményeit. A közönséget magával ragadta sodró lendületük, leginkább azért, mert fellépésük több volt, mint koncert.

Új szín, régi üzenet
Miután bemelegítették a közönséget, az 1N4P megálmodója, Dobner Illés elmondta, Isten dicsőségére játszanak, és az a céljuk, hogy megosszák az evangéliumot a fiatalokkal, amerre csak járnak.
Az 1N4P magas színvonalú fellépésével segített kétezer fiatalnak méltóképpen dicsérni Istent – ahogy fiatalokhoz illik, élénken, vidáman. Még a legnépszerűbb, magyarul énekelt, külföldi dalokat is különös szépséggel tudták a zene nyelvén újrafogalmazni – kiváltképpen a dobos játékára és az énekesnő hangjára igaz ez.

Mozgalmat indítottak el
– Egyenként kerestem meg az összes zenészt. Soha életükben nem muzsikáltak közösen, nagy részük még csak nem is ismerte egymást – árulta el érdeklődésünkre Dobner Illés a koncertet követően.
– Isten a szívemre helyezte, hogy be kellene indítani egy ifjúsági konferenciasorozatot, esetleg mozgalmat. Olyan koncerteket akarunk szervezni, ahová a keresztyén fiatalok elhívhatják nem keresztény barátaikat is, ahol hallják az evangéliumot, találkozhatnak Jézussal, talán életükben először – mondta el a dalszerző.

Ne a szekér húzza el a lovat!
– A mai fiatalok identitását a kedvenc filmjük és a kedvenc zenekaruk határozza meg. Szeretnénk, ha a zenénknek köze lenne a mai fiatalokhoz, és felkeltené a figyelmüket – magyarázta a zenekarvezető.
– Sokszor abba a hibába esik az egyház, hogy a szekeret kötjük a ló elé: a gyülekezet kontextusát a gyülekezet elé helyezzük. Az a vágyunk, hogy a fiatalok számára érthető nyelven szólaljunk meg. Luther is erre törekedett a maga korában, hiszen nem egyszer kocsmadalok dallamára írt szövegeket.
Dobner Illés hangsúlyozta, szeretnének kulturálisan releváns, de tartalmában örök értékeket képviselő koncerteket adni. Hozzátette: – El akarjuk érni az evangéliummal a Facebook-generációt.

Felrázták a magyarokat
Az 1N4P nagyszerű koncertje után egyre fokozódó izgalommal várta a közönség a harmadik magyarországi koncertjére érkezett ausztrál zenekart. A Planetshakers egy kisfilmes felvezetést követően berobbant a színpadra, és mindenkit felrázott. Profi hangszeres játékuk, az azt kísérő fénytechnika és a csapattagok vitalitása egyfelől lenyűgözött első perctől fogva, másfelől kicsit aggasztott a sokkhatás, ami ért. Kevéssé tudok egyből, jó szívvel, teli torokból dicséreteket énekelni. Ez leginkább talán a lelki alkatomból fakad. Azt nem feltételeztem, hogy a csapat célja más lenne, mint hogy a közönségével együtt Istenhez kiáltson.

Túl az értetlenkedésen
Fokozatosan ráhangolódtunk az ausztrálok stílusára, bár az arcokon időnként észrevettem a zavart: bulizzak vagy Istent dicsőítsem. Mi, magyarok már csak ilyenek vagyunk. Ugyanakkor, ez a vidámság fel is nyitotta a szemem. A dicsőítés részévé tett olyan módon, hogy eldönthettem: akarok-e azonosulni azzal az örömmel, amit Isten gyermekének lenni jelent. Veszem-e a fáradságot stílustól, lelki alkattól függetlenül, fáradhatatlanul dicsérni őt. Sőt, van-e bátorságom ehhez. Ízlelgettem a szavakat, a refrént egyre őszintébben és egyre bátrabban mertem énekelni. Legbelül megéltem a személyes történetem, mégis éreztem, másokkal együtt vagyok része valami ritka pillanatnak. Szó, ritmus, dallam, hangszerek, mozdulatok összhangja egy célt szolgált – Isten magasztalását.

Hatásvadászat felsőfokon
Elgondolkozom azon is, hogy nem mindenkinek tetszene ez a koncert. Talán sokan – érthető okokból – nem éreznék jól magukat, vagy hatásvadászatnak tartanák. Az is. A zenészek vadászták a hatást – a mi érdekünkben, mert arra akartak inspirálni, hogy azonosuljunk valódi identitásunkkal: az Úr szabadságot ajándékozott nekünk, és ezen az estén örömmel köszönhetjük ezt meg neki. Találkozhatunk vele – akár először életünkben, akár sokadszor, akár sok idő óta először. Mindent félretéve magasztalhatjuk őt. – Ez a koncert olyan volt, akár egy defibrillátor. Nem öncélú, de hatásvadász: életre hangoló.

Lehet szólni mindenkihez?
A zene sok mindent képes elvégezni az emberben. Nincs ez másként a keresztyén világban sem. Hamar átüt, hogy egy mű igazán ihletett-e, és az is, hogy mi motiválja az előadókat. Nem könnyű egyszerre szólni olyanokhoz, akiknek az identitását egy-egy zenei stílus adja meg, és olyanokhoz, akiknek már valami más, ami a zenénél jóval több. Dicsőítés volt a Planetshakers-koncert? Igen, a szó legnemesebb értelmében. Buli volt? Igen. A szó legnemesebb értelmében. Érettség szükséges mindehhez. Az est folyamán ott és akkor megértem rá, hogy egész emberként – testtel és lélekkel – álljak több ezer fiatallal együtt a színpad előtt, és énekeljek, táncoljak, tapsoljak, ahogy azok az emberek is teszik ezt a színpadon, akiknek van tehetségük szeretettel és kirobbanó energiával erre sarkallni minket.

Egész emberekként jelen lenni
Vajon nem inkább a bulit sikerült megfűszerezni egy kis „dicsőítéssel"? – Ebben a kérdésben megváltozott a véleményem az est végére, noha ez nem jelenti azt, hogy elévült volna a dilemma. Felismertem, hogy dicsőíteni és bulizni valóban nem magától értetődő, mivel kell hozzá egyfajta érettség. Amit láttam a koncerten, nem az elfojtott indulatok kitörése volt lelkiséggel fűszerezve, hanem helyreállása a magyar fiúkban és lányokban mindannak, ami egy hívő fiatalt természetes és jó, ha jellemez.

Dicsőítés és buli
Mind az 1N4P, mind a Planetshakers kiállásán tükröződött, számukra első Isten, és az, amit tesznek, elsősorban szolgálat. Ahhoz, hogy Istenhez méltó legyen a dicséret, mindannyian profizmusra törekedtek a zenében. Űznek egy szakmát, amelyben Isten dicsőségére akarják a legjobbat alkotni. Mikor összhangban van stílus, dallam, szöveg, ritmus, előadásmód, előadók és közönségük, egyszerre valósul meg a dicsőítés és a jó koncert. Tapintatra, türelemre és nyitottságra is szükség van ehhez mindkét részről. Nem biztos, hogy bárki, bárhol, bármikor, bármely stílusban képes arra, hogy ebben osztozzon. Ezt is szem előtt tartani pedig mindig fontosabb, mint az, hogy hogyan vélekedünk a zenei dicsőítés kérdéséről.
Az én szívritmusom ezúttal helyreállt.

Jakus Ágnes