Máté 28:7

Kirándulni jártunk, mikor egy hirtelen nyári zivatar járhatatlanná tette a patakvölgyet. Hegygerincre kapaszkodva mehettünk volna tovább, de minden kísérletünk kudarcba fulladt. A sáros hegyoldalban gyökerekbe kapaszkodva igyekeztünk felfelé, de jószerével mindig ugyanott kötöttünk ki, ahonnan elindultunk. A reménytelen helyzetet az váltotta meg, hogy a hegyoldal sziklás ormán megjelent egy alak, aki integetve adta tudtunkra, hogy van egy járható ösvény, amit mi a sűrűben nem észleltünk, ám ő a csúcsról letekintve jól látott - s azon aztán kitaláltunk mi is a mélyből.

Húsvétkor ezt az egyetemes igazságot hirdetjük. Húsvétban mindig-többet látunk, sőt, éppen a lényeget látjuk: a célba-jutás egyetlen módját. Igen, a magunk módján is igyekezhetünk szabadulásra, és ha ezt az élet döntő kérdésére vesszük, ez a magunk módja éppen az, amit oly sokan kínálnak ma Magyarországon is: légy a magad módján vallásos. Ne legyintsük el azonnal ezt az emberi igyekezetet, hiszen minden ember jövő-irányult. Így születünk: a növekedés adottságaival, a szellem nyughatatlanságával, a tájékozódás, tanulás és teljesedés képességével. Az ember üdvöt keres, öröklétre szomjazik. Igyekszik hát a maga módján feljutni a mélyből, átgázolni sorshelyzeteken, kikeveredni a bűn és halál csapdáiból, mert nemcsak helyzete kényszeríti, hanem isteni hatalom invitálja, öröklét valósága vonzza. De eligazít-e valaki oda, ahova egész létünkkel igyekszünk, s mégsem juthatunk a magunk módján?

A Jézus-követés legmélyebb titka tárul fel a húsvéti angyal szavában:
„A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, ahová őt helyezték. De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába; ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek."

Jézus ezt még a döntő óra előtt megígérte tanítványainak. Ekkor közölte velük, hogy hamarost megbotránkoznak benne, s halálában nem látnak mást, csak hősies, de kudarcba fulladt kísérletet, és ez a vereség-tudat szétszórja őket. De ekkor közli velük azt is: „föltámadásom után előttetek megyek majd Galileába." (Máté 26:32). S ahogy teljesedett szenvedése, s nőtt tanítványai szívében a botránkozás, hogy lám, Jézusé is csak egy a maga módján való ember-utak közül, éppúgy vált bizonyossá Húsvétkor, hogy nemcsak engedelmességben járt előttünk, hanem feltámadott, és övéi előtt megy Galileába, ahol szabadabban jutnak „fokról-fokra bátorságra" a feltámadás hitében (Kálvin). Úgy lett minden, ahogy a próféták megjövendölték, úgy lett minden, ahogyan Jézus tanítványainak megmondta. Előttük megy - érettük megy előttük.

Jézus azt is megígérte követőinek, hogy velük lesz az igazmondás nehéz óráján, és Lelke erejében megadja nekünk a helyes szót. Az üdvösségre maga módján igyekvő ember nagy perben áll Istennel. Perli az élet teremtőjét, mert az életünk mélyre csúszott, mert a szabadságunk puszta vágy-szabadság, és reményünk a szabadulás első mozzanatáig sem tart ki, - számon kérünk hát Istenen betegséget, bűnt, halált. Ezért az igazat-vallók, a feltámadás-hirdetők, akik Isten jóságának tanúi, mint bárányok vannak a farkasok közt - efelől Jézus nem hagyott kétséget. Ezért is előttünk megy, s minden életúton jelét adja az isteni szeretetnek: gyógyulásokkal, sorsfordítással, életáldásokkal. S mégis leginkább azzal, amit a tanúnak bátran vallania kell, hogy nem a maga útján jár, hanem Jézust követi, aki elsőszülött a halottak közül.

Jézust a halálba is követni kellett. Márk evangélista elmondja, hogy amikor Jézus végső módon kisarkította követésének feltételeit, s úgy indult Jeruzsálembe szabadító áldozatot adni az ember bűnéért, „előttük ment, ők pedig álmélkodtak, és követvén őt, féltek." (Márk 10:32) Féltek, mert nem értették, hogy Jézus, akinek szavára vihar csendesül, Jézus, akinek tekintetére démoni erők omlottak, Jézus, aki halálból életre fordította a szíveket (mintha a Göncöl szekere-rúdját fordította volna - Jób könyve 38), önként indul olyan útra, melyen szembetolong a világ halál elől futva. Szinte nem is előttük ment, hanem ellenükre. S most, Húsvét hajnalán angyal szól: megmondta nektek, előtettek megy Galileába. Immár, a feltámadás óta, nem félelmes út a Jézus követése., Nem a magunk útja-módja, hanem boldog út ez, a cél felől látható a célig vezető út. Jézus felől látható, hogy mire hívott meg minket Isten. Jézus felől látható, hogyan jutunk el Istenhez.

A honfoglaláskor Isten népe úgy kelt át a Jordánon, hogy a szövetség ládája ment elől, s míg ott volt a mederben, Isten visszatartóztatta a vizet, s így szárazon kelhetett át az egész nép. Ez a lett történelmi összegfoglalása az egész pusztai vándorlásnak: az Úr ment előttük mindig. Ám a történelem csak sejtelmes töredék az örökkévalóból. Személyesre Jézus teljesíti azzal, amit önmagáról mond: a jó pásztor juhai előtt megy, és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját (János 10:4). Erre felelünk boldog énekünkkel: „Vezess engem utadon, magad légy az út, melyen lelkem a halálból életbe jut." Jézus megy előttünk félelmekből örömbe, bezárt életekből szabadságba, zavarból igazságra, halálból életre - mulandóból örökkévalóra.

Bogárdi Szabó István