...és ahová küldesz, bátran elmegyek

Beiktatták Budapest legnagyobb református gyülekezetének lelkipásztorát szombaton. Horváth Géza vette át a csaknem négy évtized pasaréti szolgálatot követően nyugdíjba vonult Cseri Kálmán helyét.

 Ki meri elvállalni?

Ki meri elvállalni a szolgálatot Pasaréten? Sokan feltették a kérdést. Nemcsak most, hanem harminckilenc évvel ezelőtt is. Akkor Cseri Kálmán lépett egy nagy előd, Joó Sándor nyomdokába. Cseri Kálmán úgy emlékezett a kezdetekre, hogy „egyenesen halálra volt rémülve", amikor Joó Sándor után őt választotta a gyülekezet. Pasarétnek ugyanis országszerte nagy híre és vonzása volt – mesélte érdeklődésünkre a nyugdíjas lelkipásztor –, nemcsak reformátusok, hanem katolikusok, érdeklődők, keresők, sőt ellenzők jártak ide.
– Attól tartottam, hogy egyáltalán nem tudom kielégíteni az igényeket, de hamar rájöttem, hogy nekem nem is ez a dolgom, mert Isten csak azt kívánja a sáfároktól, hogy hűségesek legyenek. Mikor megértettem, nem kell, hogy szép, okos, rutinos legyek, ez felszabadított arra, hogy ne akarjak „kis" Joó Sándor lenni, mert én nem az vagyok.

Ne szegülj ellene!

Talán hasonló gondolatok foroghattak a 47 éves lelkipásztor, Horváth Géza fejében is, amikor kiderült, hogy a pasaréti gyülekezet meghívta őt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyvarsányból, ahol huszonkét évig szolgált.
2009 októberében „találta meg" egy ige, emlékezett vissza Horváth Géza. „Íme, angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen az úton és bevigyen arra a helyre, amit kijelöltem neked... Ne szegülj ellene, mert nem bocsátja meg hitszegéseteket!" Ekkor még nem tudták feleségével, hogy hová kell indulniuk, de rövidesen kiderült, hogy új szolgálati területük Pasarét lesz.
– Emberileg gondolva ilyen feladatot nem vállal el senki, mi Isten unszolására, akaratára jöttünk ide a családommal. Korábban azt terveztük, hogy Nagyvarsányban éljük le az életünket, de Isten keresztülhúzza az ember számításait. Mi nem tervezhetünk, de Isten már tudja, hogy mi a terve és ez elég – mondta a lelkipásztor, aki nem titkolta, hogy néha még honvágya van, hiszen a Nagyvarsányban eltöltött huszonkét év a gyökereket jelenti, nemcsak neki, hanem három gyermekének is, akik ott születtek.

Szeretettel fogadták a pasarétiek

Korábbi szolgálati helyéről úgy bocsátották útnak, hogy ugyanúgy hirdesse az igét Budapesten, mint Nagyvarsányban tette, és ezt megfogadta, hiszen vallja, hogy ugyanazt az igét kell hirdetni Pasaréten is, csak több ember előtt, más közegben. Horváth Géza arról mesél, hogy nagy szeretettel fogadták őt és családját Pasaréten, ahol nemcsak a híres elődök miatt kihívás a szolgálat. Szeretné személyesen is megismerni az embereket, még akkor is, ha több mint ezren tartoznak a gyülekezethez. Horváth Géza úgy véli, az a legfontosabb, hogy a lelkipásztor Istenre nézzen, és amit az Úr akar, cselekedje meg.

Két évig imádkoztak lelkipásztorukért

A pasaréti gyülekezet presbitériuma két éven át imádkozott, hogy adjon az Isten új lelkipásztort nekik. Horváth Gézát, aki tavaly augusztusban kezdte meg szolgálatát a fővárosban, szombaton iktatta be a Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese, Illés Dávid. A pasaréti templom minden zuga zsúfolásig megtelt az alkalomra. A rendezők és segítők fáradhatatlanul, hihetetlen precizitással, hozzáértéssel, mégis szinte észrevétlenül végezték szolgálatukat, hogy minden zökkenőmentes legyen. Az ünnepségre nemcsak a pasarétiek jöttek el, hanem a nagyvarsányi gyülekezet hetven tagja is útra kelt hajnalban, hogy együtt lehessen korábbi lelkipásztorával az alkalmon.

 

Mivel terheljelek?

A pasaréti gyülekezet sorsfordító eseményének nevezte Horváth Géza beiktatását Szabó István dunamelléki püspök, aki az ünnepi istentiszteleten Márk evangéliuma ötödik részének első húsz verse alapján hirdetett igét.

A püspök a lelkészhez intézett szavaiban úgy fogalmazott: nem szeretné terhelni azzal, hogy elődei Isten fantasztikus ajándékai voltak, akik áldott, csodálatos szavú, és világszerte híres igehirdetők voltak. A püspök szerint Joó Sándor és Cseri Kálmán azért lehettek híresek és áldottak, mert Jézust hirdették. A püspök azt kérte Horváth Gézától, hogy ő is Jézust hirdesse, mert akkor betöltheti hivatását, és megértheti, miért hívta és választotta meg a gyülekezet. A pasarétiektől azt kérte Szabó István, hogy szüntelen imádkozzanak, lelkipásztoruk ajkáról az ige soha el ne fogyjon, és ne akarjon mást hirdetni, még akkor sem, ha erre a másra is van igény.

 

Nagyobb edénybe ültette szolgáját

A beiktatáskor a pasaréti Palló Imre énekkar, valamint a nagyvarsányi gyülekezet énekkarának szolgálata mellett az új lelkipásztort Illés Dávid köszöntötte elsőként.

Az esperes úgy fogalmazott: szomszédos gyülekezetek lelkipásztoraiként szolgálnak, ezért fontos, hogy ne versenyezzenek, hanem barátok, szolgatársak legyenek. Horváth Gézát köszöntötte Cseri Kálmán, valamint a pasaréti és a nagyvarsányi gyülekezet gondnoka, Uri Imre illetve Szűcs Gyula is. Az ünnepségen csaknem ötven lelkipásztor mondta el áldását. A Bibliaszövetség imádkozó közössége nevében Sípos Ete Álmos, a barátok nevében pedig Végh Tamás, a fasori gyülekezet lelkipásztora szólt a pasaréti lelkészhez. Végh Tamás Pál apostol vallomása alapján bibliai hasonlatot hozott: amikor Isten egy nagyobb edénybe ülteti át a szolgáját, ugyanaz történik, mint amikor egy kis növényt teszünk át egy nagyobb cserépbe: a növény megsínyli az első időkben... de ami Jézus Krisztusból van, túlél minden átültetést és ki fog bontakozni – erősítette meg a lelkipásztor.

Nagy fába vágta fejszénket az Isten

Az ünnepségen Horváth Géza hálaadással emlékezett meg a nagyvarsányi gyülekezetben töltött huszonkét évről, az ottani gyülekezetről, majd Pasarétre kerülésének történetéről beszélt, és ismét megköszönte a gyülekezet hívását.

Sípos Ete Álmos köszöntését idézve a pasaréti lelkipásztor úgy fogalmazott: „nagy fába vágta fejszénket az Isten, de jó, hogy nem mi tettük ezt, mert én még csak felemelni sem mertem volna, de az Örökkévaló Úr adta a kezembe a fejszét."

szerkesztő-riporter: Fekete Zsuzsa 

Kép: Kalocsai Richárd

Ide kattintva meghallgathatja mit mondott Cseri Kálmán az elmúlt időszakról és utódjáról a Parókia portálnak adott interjúban.

Ide kattintva meghallgathatja a Horváth Gézával készült interjút, amelyben az új pasaréti lelkipásztor elhívásáról és beilleszkedéséről is beszél.

Szabó István igehirdetését itt olvashatja.

Forrás: Dunamelléki Református Egyházkerület www.raday28.hu