Házak könyve

Apa, Anya és a gyerekek letelepednek az ebédlőasztalhoz. Apa fellapozza a házikós könyvet. Van ott még Valaki.

 

 

Hiánypótló mű jelent meg Családi áhítatoskönyv címmel a Dunamelléki Református Egyházkerület gondozásában idén pünkösdkor.
Régen természetes volt, hogy a hívő famíliák rendszeresen körbeülik az asztalt, és a családfő vezetésével legalább hetente egyszer áhítatot tartanak.
– A kilencvenes években ifjúsági közösségbe járó fiatalok mostanra már családosok. Tovább kellene vinniük a református örökséget, de nem tudják, hogyan tegyék – vélekedik a kötet egyik szerzője, Fodorné Ablonczy Margit.

 

 

 Kell a hegyi beszéd

Aki óvodás korú vagy kamasz gyermekével szeretné megosztani a bibliai alapigazságokat, mintát kaphat a beszélgetésekhez, ha kezébe veszi az igényes kivitelezésű kötetet. Az egész éven végighúzódó heti áhítatok a hegyi beszédre épülnek, az imádságok és a rövid, napi elmélkedések pedig tovább mélyítik a heti témát. A szerzők megtörtént eseteket dolgoztak fel, hiszen az a szándékukl, hogy hétköznapi családok lelki életét hozzájuk hasonló emberek életéből vett példákkal inspirálják. A gyerekszájak, az elgondolkodtató idézetek és az énekek az egész család örömére lehetnek, míg a mindennapokat színesítő és a családtagokat összekovácsoló feladatok segítenek aprópénzre váltani az aktuális üzenetet.

 

Házi kincses ládika

Legszebb családi örökségeink közé tartoznak azok a bibliák, amelyek a nagyszüleink által feljegyezett családfát őrzik. Erre is gondolva hagytak helyet a szerzők a családoknak, hogy beírhassák saját példányukba a születésnapokat és a közös emlékeket. Külön áhítatokat tartogat a kötet az egyházi ünnepnapokra és a nyaralás idejére is.
Az írók nem datálták napra pontosan az elmélkedéseket, szabad kezet hagyva a családoknak az egyes szakaszok felhasználásában. Az áhítatok ugyanakkor építenek is egymásra. Nem véletlen, hogy a hónapokat egy-egy házikó és a hozzá tartozó szimbólumok jelölik. – A családi élet, ahogy a ház is, építkezés eredménye – véli Bölcsföldi András szerző. – Könyvünk a család lelki házának épülését szeretné segíteni – teszi hozzá.



Azért van, hogy használják

Étkezések idején, a kertben vagy kirándulás közben megpihenve, a legszebb és a legzaklatottabb napon is megéri megállni és elcsendesedni, vallják a szerzők. Úgy vélik, a gyerekek igénylik a napirend adta biztonságot és a családi áhítatok ebben is fogódzók lehetnek. Nem az óvni való kiadványok között van tehát szerintük a kötet helye, hanem a család keze ügyében, a receptkönyvek és a kulcstartók közelében.


Jakus Ágnes

 


A Családi áhítatoskönyv 2500 Ft-os áron vásárolható meg a Dunamelléki Református Egyházkerület pénztárában. (1092 Budapest, Ráday u. 28.)
Nagyobb tételben vásárlóknak kedvezmény jár.